Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-07-01 / 7-8. szám
2016. július Atomerőmű 21 Régi motorosok Akik a kezdetektől itt dolgoznak Rovatunkban az atomerőmű kezdeti időszakától fogva itt dolgozó munkatársainkat mutatjuk be, olyan momentumokat elevenítve fel és téve közkinccsé a segítségükkel az erőmű hőskoráról, amelyek már csak az ő emlékezetükben élnek. Kiss István, a Humán Igazgatóság Oktatási Főosztályának vezetője 2016. december 30-án vonul nyugdíjba. Szakmai pályafutása, életútja mások számára is példaértékű lehet.- Hol és hogyan kezdődött a pályafutásod? Mióta vagy erőműves, illetve „atomos"?- 1977-ben végezetem a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen feleségemmel együtt. Ez pont az az év volt, amikor, bár nagyon szerettünk volna Paksra jönni, az atomerőműnél nem volt felvétel, így a Vegyépszernél tudtunk elhelyezkedni, ahol 1979 novemberéig dolgoztunk. Közben másfél évig katona voltam, de azért követni tudtam az építkezést is. így elmondhatom, hogy 1977 szeptemberétől voltam , részese az erőmű építésének. 1979-ben 3 a Reaktor Osztályra nyertem felvételt. Rögtön bekerültem a betanítási folya- | matba, így már 1980 januárjában mentem ki az oroszokhoz blokkügyeletesi betanulásra. Közben részt vettem az 1. blokk üzembe helyezésében és indításában. Az erőmű üzemelésének első éveiben technológusként dolgoztam, ami r igyon izgalmas munka volt, mivel í szese lehettem annak az időszaknak amikor „ki kellett találni”, hogy lehet üzemeltetni az erőművet. Egy d rabig a közös üzemi rendszereknek vrltam a felelőse, majd a 3-4.blokki íagyar blokkszámítógép tervezéséin vettem részt. 1983 közepén dr. Petz •nő, a Műszaki-Fejlesztési Osztály zetője keresett meg azzal, hogy a imulátorprojektbe keres olyan szakibert, aki a technológiában dolgok. így aztán Borbély Sándor és Szepes ároly mellé bekerültem a csapatba, tik Ernő irányításával előkészítették szimulátorprojektet. 1985-től három zgalmas év következett, amit sok más paksi és budapesti kollégával együtt nagyrészt Finnországban, Helsinkiben 'töltöttem a Szimulátorlétesítési Projektben. Ez nagyon szép feladat volt, ami nagymértékben meghatározta későbbi pályafutásomat is. Sok mindent lehetett tanulni abban a környezetben, többek között a csapatmunkát és a küzdelmet egy komplex munka eredményes, határidőre történő befejezéséért. 1988 nyarán hazakerült a szimulátor. A Szimulátor Osztályon (SZIMO) Pákái László vezetése mellett csoportvezetőként dolgoztam. Itt a nagy fealadat az volt, hogy a szimulátoros képzést el kellett indítani. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy az új eszközzel az oktatást egy instruktorral, a Kapocs Gyurival kezdtük el, így előfordult, hogy a Borbély Sanyival kellett beugranunk, helyettesíteni őt. A ’90-es évek elejét a SZIMO-nál töltöttem izgalmas, alkotó munkával, sok-sok kihívással. Egy kis kitérőként párhuzamosan a Végleges Biztonsági Jelentés (VBJ) készítésében is részt vehettem, mivel Tóth Csilla projektvezető NAÜ-be történő távozása után egy rövid ideig a VBJ készítését koordináló csoport vezetésével bíztak meg. Ez nagyon nagy feladat volt, örömmel vettem részt benne, a sok kedves munkatárs közül talán Weisz Józsit emelném ki, de nem csak rá, hanem a többiekre is szívesen emlékszem. A SZIMO-tól egy időre búcsút vettem, amikor a NAÜ Oktatási Modell Projektje (OMP) beköszöntött, amelyben 1994-től a SAT-munkacsoport vezetője lettem. Ebben a projektben a Paksi Atomerőmű jelenleg is működő képzési rendszerét alakíthattuk ki. A NAÜ Oktatási Modell Projektje olyan keretet adott a munkának, hogy a feladat fontosságát átlátva, a szakterületek vezetői az üzemben tapasztalatot szerzett legjobb szakembereket adták a munkához. Ezek a szakemberek kezdetben delegáltként vettek részt a projektben, később főállásba átkerültek az oktatáshoz. Tulajdonképpen a főosztály szakembergárdájának a gerincét ma is azok a kollégák alkotják, aki egykor részt vettek a projekt munkájában. A projekt lezárásával, 1998-ban alakult meg a Technológiai Oktatási Osztály (TEOO), amelynek 2000 elején kerültem az élére. Ennek az osztálynak a Karbantartó Gyakorló Központ (KGYK) üzemeltetése mellett feladata volt az új képzési rendszer „beüzemelése” is. A cég vezetésének támogatásával mai szemmel nézve hihetetlen erőforrásokat tudtuk megmozgatni, a SAT-alapú képzési programok kidolgozásában, majd a munkaköri oktatási anyagok fejlesztésében száznál is több szakemberrel dolgoztunk együtt. Itthon sokan csak a KGYK-t tekintik a projekt kézzel fogható eredményének, pedig a NAÜ és a nemzetközi szakma ennél nagyobbra értékelte azt, hogy a SAT-alapú képzést ilyen terjedelemben és ilyen eredményességgel sikerült megvalósítani. Külön ki kell emelni, hogy abban az időben Paks rendelkezett egyedül komplex karbantartóképzési programcsomaggal. Két év múlva, 2002-ben történt egy váltás, a TEOO-tól az üzemviteli oktatócsoporttal együtt átkerültem a SZIMO-hoz. Ennek az osztálynak az élén 2005-ig voltam, és azóta az oktatási főosztályt vezetem. Mondhatom, hogy ez egy eléggé egyszerű karrierút, mert rövid üzemviteli időszak után, gyakorlatilag 1983 óta az oktatás területén dolgozom.- Mik a terveid a jövőre nézve?- Miután elég sokat dolgoztam, úgy gondolom, hogy most több időt kell szakítanom azokra a dolgokra, amit eddig nem tudtam igazán élvezni, amivel nem tudtam foglalkozni. Rengeteg lehetőség kínálkozik, hogy ne unatkozzak a nyugdíjas éveimben sem. Nem fogom elfelejteni az erőművet, a kapcsolatot tartani fogom a kollégáimmal is. Úgy érzem, hogy nyugodtan tudom átadni a stafétát, az utódom - aki Frányó István személyében már nevesítve is van - gondolom, alig várja, hogy felkészülten, friss erővel nézzen szembe a jelen kihívásaival. Szeretném a következő éveket a magánélettel, annak a tartalmasabb részével, a családommal tölteni. Dunakömlődön lakunk már több mint húsz éve, ahol közel vagyunk a természethez. Nagyon szeretjük ezt a házat. Két fiam van, mindkettő Budapesten él, egyik Pesten, a másik Martonvásáron dolgozik. Egyelőre egy unokánk van, de türelmesen és a nagyszülői szerepben felkészülten várjuk feleségemmel a többit is. Szigligeten van egy házunk, ami az elkövetkezendő időben fontos szerepet fog betölteni az életünkben. A Balaton mindig nagy szerelmünk volt. Én a Balaton partján, Balatonlellén nőttem fel, tehát ez egyfajta visszatérés. Szigliget rengeteg lehetőséget kínál kirándulásra, horgászásra, vitorlázásra, kertészkedésre. Jelenleg is két, egymástól távol levő kertet művelek, ami eddig a munka után a kikapcsolódást jelentette. Remélem, hogy nyugdíjas éveimben a kertápolásban és hobbijaim művelésében is megcélozhatom akár a tökéletességet is.- Sok dologról szó esett, az elmúlt évekről, a jelenről és a jövőről. Ügy gondolom, hogy egy fontos kérdés még mindig van, amit fel kell tenni. Mi a legfontosabb dolog az életedben?- Az eddigi munkában is nagyon fontos volt számomra, hogy amit csinálok, azt teljes szívvel és odaadással végezzem. Nagyon sok emberpróbáló kihívás volt az egyébként egyenes pályafutásom során. Az évek során sok külső hatás érte tevékenységünket, amelyekkel szemben vagy amelyek között helyt kellett állni, meg kellett védeni az addigi munkánk eredményét. Ez a helytállás az, ami a legfontosabb számomra. Az nem kérdés, hogy a munkámat, az erőművet olyan mértékig szeretem és szerettem, hogy mindenféle személyes érdekeket félretéve tudtam az erőműért, a kollégáimért dolgozni. Jövőben ezt a helytállást más fronton, elsősorban a családom érdekében szeretném folytatni. OrbánO Egykori kollégák a TLK-ban Nemrégiben ünnepelte fennállásának 20 éves jubileumát a Tájékoztató és Látogatóközpont (TLK), amely alkalomból a régi és jelenlegi kollégák együtt töltöttek egy délelőttöt. A TLK indulásánál tevékenykedő, már nyugdíjas munkatársak részletes, lelkes élménybeszámolókkal örvendeztették meg a résztvevőket. Örömmel emlékeztek az intézményben betöltött szerepükre, majd szívesen osztották meg tapasztalataikat, javaslataikat. A kötetlen beszélgetéseket egy látogatás követte a főépület körül, majd megtekintették a sokaknak újdonságnak számító Karbantartó Gyakorló Központot és az Atomenergetikai Múzeumot. Sipos-Szabó Csilla
