Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-06-01 / 6. szám
Fotó: ßodaiki Ákos 2016. június Atomerőmű 21 Az ördög nem alszik! Megfontoltságot az információfogyasztásban! - 3. rész Már-már közhely, hogy a túl sok információ éppúgy dezinformáltságot eredményezhet, mint a túl kevés. Az internet révén elérhető információözön például hasonlóképpen megnehezítheti a tájékozódást, mint a néhány évtizeddel ezelőtt jellemző viszonyok, amikor összehasonlithatatlanul kisebb számú forrásból (néhány rádió- és TV-csatorna, illetve nyomtatott sajtó), jobbára szigorúan megszűrt - sőt cenzúrázott - információknak lehetett csak a birtokába kerülni. Az internet, az általa biztosított felbecsülhetetlen pozitív lehetőségek mellett számos veszélyt is magában rejt. Ez utóbbiakkal a háttérben a megfontolt információfogyasztás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Cikksorozatunk záró részében az atomerőműről, illetve az atomenergetikáról ejtünk szót, mint amelyek esetében szintén elengedhetetlen, hogy ne vakhittel, hanem megalapozottan fogadjunk el vagy utasítsunk vissza híreket, híreszteléseket. Az atomerőmű sajnos kitüntetett céltáblája a dezinformálásnak. Bizonyára nem kis részben fakad ez abból, hogy az atomenergetika egyfelől rendkívül fejlett és sokrétű tudományterületet takar, amely kapcsán könnyen kialakul egyfajta misztikus szemlélet - hogy ne mondjuk: félelem - a laikusok körében, másfelől viszont szerves része a mindennapjainknak, így számot tart a legtöbb ember érdeklődésére. Mivel nyilván nem lehet mindenki „atomtudós” - miként például orvosprofeszszorokká sem válhatunk, amikor alávetjük magunkat valamilyen gyógykezelésnek -, itt is meg kell találnunk a tájékozódás megbízható módjait. A korábbiakban ehhez kapcsolódóan áttekintett szempontok mellett rendkívül fontos szem előtt tartanunk azt, hogy noha valóban nem válhat mindenki szakemberré, a tudományos igényű tájékozódásról mégsem kell lemondania senkinek. Az atomerőmű működése - ideértve a biztonságát garantáló műszaki megoldásokat is - különösebb előképzettség nélkül is megismerhető és megérthető. Számos, az interneten is hozzáférhető szemléletes ábra, animáció és közérthető leírás segíti az ilyen irányú tájékozódást, egyebek mellett a www.atomeromu.hu honlapon is (a Rólunk/Technika/Hogyan működik? link alatt). Mindemellett létezik egy még kézenfekfőbb támpont az atomerőmű biztonságáról való tájékozódáshoz, amely azoknak is eligazodást kínál, akik még a felügyelőhatóságokkal, illetve az atomerőműtől független sugárzás-ellenőrző rendszerekkel szemben is bizalmatlanok, vagy esetleg nem is tudnak ezek létezéséről. Amíg az erőmű dolgozói - legfőképpen a dozimetrikusok, akik első kézből találkoznak a sugárzási adatokkal, azaz közvetlenül kalibrálják vagy olvassák le a környezet-ellenőrző műszereket, és használják fel az így nyert adatokat - békésen élnek Pakson, itt járatják óvodába, iskolába a gyermekeiket, megeszik a kertjükből vagy a piacról származó terményeket, nem viselnek vegyvédelmi szkafandert, szívesen úsznak nyaranta a Dunában, és általában az izgalom legkisebb jelét sem mutatják, addig senkinek nincs oka félelemre, hogy itt „fent” eltitkolnak valamit. Prancz Zoltán Régi motorosok Akik a kezdetektől itt dolgoznak Rovatunkban az atomerőmű kezdeti időszakától fogva itt dolgozó munkatársainkat mutatjuk be, olyan momentumokat elevenítve fel és téve közkinccsé a segítségükkel az erőmű hőskoráról, amelyek már csak az ő emlékezetükben élnek. Ezúttal Krieserné Angéla a Dokumentációkezelési Osztály (DKO) technológusa idézi fel pályafutását.- Örök rejtély és állandó aktuális kérdés számomra, hogy hogyan lesz egy hölgynek villamosenergia-ipariatomerőművi végzettsége?- Amikor megkérdezik tőlem, hogy milyen indíttatásból választottam ezt a szakmát, akkor azt szoktam válaszolni, hogy jobban szerettem apukának segíteni a műhelyben, mint anyukának a konyhában. De komolyra fordítva a szót: a 70-es években az atomerőmű építése mellett az akkori szakminisztérium az erőművi szakemberképzésre is nagy gondot fordított. Máig jól emlékszem arra az eseményre, amikor az általános iskolában szóba került, hogy paksi gyerekekből szeretnének egy osztályt indítani Budapesten, az Üteg utcában. Mivel Tuba János, az akkori osztályfőnököm és matemetika-fizika tanárom is bátorított, így a szüleim is hozzájárultak a továbbtanulásomhoz. így lettem én az első fecskék egyike, aki paksi születésűként teljesen természetesnek tartottam, hogy a tanulmányaim végeztével hazajövök. Ezért aztán nekem ez az első - és a mai napig egyetlen - munkahelyem.- Mióta dolgozol az atomerőműben?- 1980. augusztus 11-én lettem PAV-os dolgozó. A szándékom az volt, hogy villamos szakterületen helyezkedjek el, elsőre nem sikerült. A folyamatirányítási szakterület szabályozástechnikai csoportjában lettem műszerész. Ezen szakterület készülékeinek a „nullrevíziója", valamint a gépházi fűtési rendszer üzembe helyezése voltak az első időszakban a munkáim. Alapvetően az 1. és 3. blokkok üzembe helyezésében vettem részt, a másik két blokk azért maradt ki, mert akkor születtek a gyerekeink. Bár a kapcsolat ezen időszak alatt sem szakadt meg, a gyereknevelés mellet készültem fel a technikusminősítő vizsgára. Azzal a lehetőséggel kerestek meg 1992 elején, hogy a villamos szakterületi dokumentációtárban folytathatnám a munkámat. Mindehhez jó alapot jelentett az előző évek üzemi tapasztalata. Örültem a lehetőségnek, és jó választásnak tartottam, szinte napra pontosan 20 évet töltöttem el dokumentációkezeléssel. 2012. március elején váltottam, de osztályon belül maradtam. Jelenleg a DKO Adatgazdálkodási Csoportban dolgozom technológusként. Munkám fő pillére: adatszolgáltatás a szerződéses partnerek részére a dokumentációazonosító és az alfanumerika témakörökben.- Volt-e valamilyen - akár pozitív, akár negatív szempontból - különösen emlékezetes esemény, történet a kezdetekből?- Nevezetes emlékem a munkába lépésem utáni első hónapokból származik. Mint említettem, elsők között voltam, aki atomerőművi szakképesítéssel léptem be a vállalathoz. Ezeket az első fecskéket olyan neves egyetemi oktatók készítették fel, mint Donkó András, aki az oktatási szakterület vezetője volt itt az a PAV-nál a későbbiekben. Ilyen volt még Virágh Elemér, aki a sugárvédelmi szakterületen volt osztályvezető. Mindezek ellenére az akkori szokásos menetrend szerint az alaptanfolyamra való beiskolázás elkezdődött. Az osztálytársaim közül én voltam az, akit elsőként küldtek el a tanfolyamra. A mostani F2 porta épülete volt oktatóteremnek kialakítva. Néhány hónappal az érettségi után (ahol atomerőművek tantárgyból is vizsgáztunk) egyből kiszúrtam, hogy az oktató hibásan rajzolt fel egy diagramot. A szünetben odamentem hozzá, és jeleztem, hogy a diagram hibás. Másnap már nem kellet mennem tanfolyamra, és az akkori főnökeim az alaptanfolyamot elvégzettnek tekintették.- A munkád mellet jut még időd a családra? Mivel töltőd a szabadidődet?- Férjemmel, aki szintén paksi születésű (egy utcában laktunk gyerekkorunkban), 1982-ben házasodtunk össze. Azon paksiak egyike, aki csak kívülről ismeri az erőművet. Mezőgazdász a szakmája, és a Pusztabir Kft. ügyvezetője immár 16 éve. Két gyermekünk született, akik már felnőttek, és (nekem sajnos) az ország más részein találtak munkát, otthont, barátokat. Lányom Pécsen lakik, az egyetemen dolgozik, és ez év szeptemberében lesz az esküvője. Fiam pedig Budapesten lakik a párjával, és a Parlamentben dolgozik hangtechnikusként. Szabadidőmben szeretek a kertben tevékenykedni, és szívesen csatlakozom a férjem horgászprogramjaihoz is.- Utolsó és legkülönösebb kérdésem: mit tartasz a legfontosabb dolognak az életedben?- Felnőttkorom kezdete óta a célom egy és ugyanaz: egyensúlyt teremteni és megtartani a családom és a hivatásom között. Azt nem tudom megítélni, hogy mindez mennyire sikerült, tegyék meg ezt a családtagok, barátok, kollégák és munkahelyi vezetők, akik részben vagy egészben a környezetemben töltötték az elmúlt három és fél évtizedet. OrbánO
