Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-05-01 / 5. szám

2016. május Atomerőmű 7 Családbarát város Gyerünk az erdőbe, menjünk Cseribe! Cseresznyés nevének hallatán többünk emlékezetében azok a forró nyári napok tűnnek fel, amelyek a megannyi számháborúval és fogócskával a szünidő leg­szebb pillanatai voltak. Ma sincs ez másként; a jól megszokott helyen, bár új köntösben, újabb és újabb korosztályok élvezhetik a gondtalan szünidőt, de már családi programoknak is helyszínéül szolgál a Cseresznyéskert Erdei Iskola. Kérdéseim Gyulai Istvánt, az erdei iskola vezetőjét találták meg.- Honnan jött az ötlet, hogy épp Cseresznyésben tartsatok családi programokat? Adott volt egy vado­natúj erdei iskola...- Hosszú tervezések, egyeztetések előzték meg az erdei iskola épületeinek felújítását, ami 2012-2013- ban önkormányzati költségvetésből és Európai Uniós pályázati támogatásból valósult meg. Az átadó ün­nepség 2013 májusában volt, én pedig szeptember­től foglalkozom az iskolával kapcsolatos feladatokkal. A felújítást megelőzően gyermektáborok szervezé­sében már magam is részt vettem, így voltak már tapasztalataim e téren, de számos új, az erdei isko­lával kapcsolatos munkafolyamatot is el kellett sajá­títanom. Ebben sokat segített két gondnokunk, Szoó István és neje, Szoó Istvánné.. A 2014-es év végén az önkormányzat turisztikai referensével, Czink Dórával és az Ökocsiga Egyesü­lettel közösen jutottunk arra az álláspontra, hogy az intézményi programokkal a családok felé is nyit­ni kell. A Cseresznyési Családi Napok ennek a közös munkának a hozománya, amelynek eredménye, hogy áprilisban már X. Cseresznyési Családi Napot tart­hattuk.- Milyen foglalkozásokon lehet részt venni egy-egy ilyen családi napon?- Sáfrány Szilvia vezetésével minden alkalommal egy kisebb túrát teszünk a környező erdőben így a családok hónapról hónapra nyomon követhetik a ter­mészet változását. Állati nyomokat lesünk, gombákat ismerünk meg, vadösvényeket fedezünk fel, és folya­matosan megbeszéljük, elemezzük a látottakat. Az egyik legfontosabb, hogy jó levegőn vannak a családok, sok esetben a felnőttek is új információkhoz jutnak. Ezek a séták, beszélgetések és foglalkozások az ökogondolkodás népszerűsítését célozzák meg. A sétát követően az iskolába visszatérve a cse­resznyési részönkormányzat és a helyiek különbö­ző finom étkekkel várják a kiránduló családokat; volt már lángálló, fánk, melegszendvics és tejbe­­rizs is. A 2016-os esztendőben az erdőben élő emlő­sök, madarak adták a témaötleteket. Az idei év ed­digi foglalkozásai a bagoly, a mókus, a gólya és a fecske ismereteit dolgozták fel. Június 5-én zárjuk az idei évadot, és reménye­ink szerint ősszel folytatjuk.- ...és ha éppen esik vagy fúj ?Milyen az érdeklő­dés egy-egy alkalommal?- Természetesen időjárásfüggő is, de a Cseresznyé­si Családi Napok látogatottsága nagyon jó. Volt alka­lom, hogy csak húsz érdeklődőnk volt, de elértük már a kilencven-, sőt százfős létszámot is.- Kik vehetnek részt ezeken az eseményeken? Van előzetes regisztráció?- Nincs előzetes regisztráció, így előzetesen még számunkra is nehéz is felmérni, hogy alkalmanként hány érdeklődőre számíthatunk. Mindig örülünk, ha visszatérő és új arcokkal találkozunk. Úgy döntöttünk, hogy a későbbiekben a magas érdeklődés esetén tur­nusokat indítunk a sétákra, így mindenki jól hallhatja, amit a túravezető mond. Lehmann Katalin Emberléptékű város Folytatás az 1. oldalról. A gyerekekre, fiatalokra rátérve - hiszen családbarát jelző alatt azért alapvetően őket értjük - számukra letelepedési tá­mogatást nyújt az önkormányzat, illet­ve támogatja az első lakáshoz jutókat - ezek nem visszatérítendő támoga­tások, de tudunk kedvezményes köl­csönnel is segíteni. Alapvető és kiemelt célja az önkormányzatnak, hogy Pak­son segítse letelepedni, mély gyökeret ereszteni a családokat. Ugyanezt a célt szolgálja a szakképzett pályakezdők letelepedésének támogatása, vagy a felsőoktatásban tanuló, szociálisan rá­szoruló diákok számára nyújtott Bursa Hungarica ösztöndíj. A nehéz anyagi helyzetben lévő családokat rendkívüli gyermekvédelmi támogatással, a roma családokat felzárkóztatási ösztöndíjjal segítjük. Amire nagyon figyelünk, hogy a vá­rosi rendezvények úgy épüljenek fel, hogy az egész családnak szóljanak, hangsúlyosak legyenek a gyerekprog­ramok. Ebben nagy segítséget nyúj­tanak számunkra azon civil szerveze­tek, amelyek szintén fontosnak tartják ezeket a családi jellegű programokat. Kiemelném itt a Paksi Sportegyesület szerepét is, ott is igyekszik megterem­teni az önkormányzat a fiatalok szá­mára, hogy amíg mondjuk a szülők ügyeiket intézik, dolgoznak, addig ott ők hasznosan, érdekesen töltsék el az idejüket. Ugyanezt a célt szolgálja a Pro Artis művészeti iskola.- Személyesen mennyire tartod csa­ládbarátnak Paksot?- Én nagyon szeretem ebből a szem­pontból a várost. Van két gyerekem, egy hat- és egy kilenc éves, és nem kell so­kat gondolkodnunk, ha akár hétvégén, akár hétközben programot szeretnénk, és el szeretnénk menni valahova együtt, családként. Tényleg rengeteg lehetőség van, ha bármikor időnk engedi, megné­zem az interneten, ott vannak a progra­mok, hogy hova lehet menni. Azt egy kicsit furcsának tartom azért sokszor, hogy ilyen nagy a kínálat, és néha azt érzem, hogy a részvétel ala­csony. Fáj egy kicsit nekem, hogy sok paksi elmegy inkább Pécsre vagy Bu­dapestre, és hétvégén , nekem úgy tű­nik, egy kicsit kiürül a város, holott azért most már egész évben bőségesen van program. Torma Dóra

Next

/
Thumbnails
Contents