Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-12-01 / 12. szám

Fotó: Takács András Attila Atomerőmű mym XXXVIII. évfolyam, 12. szám paksi atomerőmű 2015. december Wigner-díj A „Magyar Tudomány Ünnepe" rendezvénysorozaton számos kutatói el­ismerést osztottak ki. A szegedi ünnepségen az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Wigner Jenő-díjat idén Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal volt főigazgatója, valamint Török Szabina, az MTA doktora kapta. Elbúcsúztak az ürgék A Magyar Természettudományi Múzeum „Ürgefüttyök" címmel gála­műsorral és kétnapos, gyermekeknek szóló színházi és egyéb előadá­sokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozóval zárta a „2015 az ürge éve" programsorozatot. Az eseményen a résztvevők megtekinthették Vincze Bálint, a Paksi Atomerőmű tipográfusának ürgeképeit, megtudhatták, hogyan készültek ezek a fotók, a gyerekek pedig meghallgathatták a fotókat kísérő verses Ürgemesét. JETA-pályázatok: 150 millió extra támogatás A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) kuratóriuma nyilvá­nos ülésen ismertette az idei évi pályázati eredményeket. A paksi, kalocsai, illetve szekszárdi kistérséghez tarozó 41 település 67 nyertes pályázata 599 818 614 forint értékben kap támogatást. Az ülésen egyúttal bejelentették: a Miniszterelnökség további 150 millió forinttal támogatja az alapítványt, és rajta keresztül a három kistérség fejlesztéseit. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által 2011- ben létrehozott alapítvány célja a kedvez­ményezett területeken megvalósuló tér­ségfejlesztés támogatása és az életminőség javítása. A JETA ennek érdekében az idén augusztusban tette közzé pályázatát. Az érdekeltségi körbe jelenleg 41 tele­pülés tartozik a paksi, kalocsai, valamint a szekszárdi kistérségből. Az önkormányza­tok, illetve közintézmények által benyújtott 88 pályázatból első körben 67 esetben tudtak a rendelkezésre álló 600 millió fo­rintos keretösszegből támogatást nyújtani. Ezt az összeget a Miniszterelnökség biz­tosítja a központi költségvetésből, miután 2015-től átvette a finanszírozó szerepét az alapító Paksi Atomerőműtől. A Miniszter­­elnökséget vezető miniszter, Lázár János augusztusi paksi látogatása során ígéretet tett arra, hogy ha a pályázatokban igényelt támogatási összeg a jelenleg rendelkezésre álló keretösszeget meghaladja, akkor annak fedezetét biztosítani fogják. A JETA kuratóriumának novem­ber 24-i ülése előtt egy nappal érkezett levelében Lázár János miniszter ígéretét megerősítette, ezáltal a korábban forrás­hiány miatt nem nyertes, de érvényes pályá­zatok támogatására is sor kerül 116 489 662 forint értékben. A kuratórium a nyilvános ülésen részle­tesen ismertette a nyertes pályázók nevét és a pályázatok tárgyát, ezek megtalálhatók a www.jovonkenergiaja.hu oldalon. Az alapítvány a létrejötte óta több mint 2,6 milliárd forintnyi támogatást nyújtott a településeknek a térségben. Gyöngyösiné Nyúl Petra Budapesten az Atomex-Europe Budapesten rendezte meg a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern november 30. és december 1. között Atomex-Europe 2015 elnevezésű fórumát, amelyen az atomenergetikai ipar beszállítói találkozhattak az ágazat vezetőivel, orosz és külföldi szakértőkkel. Kirill Komarov, az orosz óriásvállalat vezérigaz­gató-helyettese a magyar beszállítókra is kitérve elmondta, hogy Paks II. építkezéséhez köthetően mintegy 25-30 ezer új munkahely keletkezhet az országban. Az idén 70 éves orosz atomenergetikai vállalat, a Ro­szatom kétnapos fórumra hívta Budapesten a téma szakértőit, az ágazat vezetőit, és az orosz dizájn alap­ján Oroszországban és külföldön létesülő atomerőmű­vek meglévő vagy potenciális beszállítóit. A rendez­vény célja az érintettek közötti nyílt és transzparens együttműködés fejlesztése volt, a plenáris üléseket és kerekasztal-beszélgetéseket tartalmazó konferencia­program melletti kiállításokon valamennyi érdekelt vállalat bemutathatta termékeit és szolgáltatásait, és találkozhatott személyesen is lehetséges ügyfélkörével. Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgató-helyet­tese az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, hogy már most vannak olyan magyar vál­lalatok, amelyeket bevontak Paks II. beruházásával kapcsolatos alapozásba, és hogy a jövőben nyílt ten­deren választják majd ki beszállítóikat. Az atomerőmű „lelkét”, a reaktort és a hozzá kapcsolódó speciális al­katrészeket Oroszországban állítják majd elő a szak­emberek, de minden más tevékenységhez nyílt pá­lyázat kapcsolódik majd, amelyen bármely cég részt vehet. A magyar vállalatok nagy előnye a fizikai közel­ség lesz, hiszen könnyebben tudnak majd munkaerőt toborozni. Paks II. beruházásának munkaerőigényével kap­csolatban kiemelte, hogy csak az építkezés jellem­zően 4-5 ezer embert foglalkoztat, ehhez jön még az a létszám, akik a berendezések előállításában vesz­nek részt. Összességében úgy látják, hogy minden, az atomerőmű-építéshez közvetlenül kapcsolódó mun­kahely további 4-5-öt generál, ezért az építkezéshez köthetően 25-30 ezer új munkahely létrejöttével szá­molnak. Folytatás a 3. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents