Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-11-01 / 11. szám
■■■■■■■■■ mym paksi atomerőmű 2015. november Történelem és aktualitás Az atomerőmű biztonságos és gazdaságos üzemeltetésének záloga a beruházásban történő korai részvétel Magyarországon az ötvenes években indult iparfejlődéssel együtt folyamatosan épültek széntüzelésű erőművek: Inota, Borsod, Tiszapalkonya, Pécs, Oroszlány, illetve megvalósult az 1945 előtt épült bánhidai és ajkai erőművek bővítése. Ezzel párhuzamosan kialakult az erőművek létesítésének szervezeti háttere. A kormány által jóváhagyott állami beruházások létrehozásáért és működtetéséért az akkori Nehézipari Minisztérium felelt. Ez a minisztérium létrehozta a villamosiparágat, ezen belül a tervezés, beruházás, üzemeltetés, építés-kivitelezés vállalati rendszerét. E szerint az épülő erőművek felelős beruházója a kormány által jóváhagyott pénzügyi kereteken belül az Erőmű Beruházási Vállalat volt, rövidített nevén az ERBE. E vállalat hatásköre és felelőssége a telephely kijelölésétől az üzembe helyezett blokkok próbaüzemének befejezéséig tartott. Az új telephelyű erőművek esetében, a leendő üzemeltető vállalatokat általában az első blokk üzembe helyezése előtt 1-2 évvel hozták létre. A két bővítés telephelyén a meglévő | üzemelő vállalatoknak a próbaüzem befejezéséig csak véleményezési joguk volt “ a műszaki megoldások terén. Az egyértel- 12 műén leszögezhető, hogy az ERBE az évek során nagyon jó szakembergárdával rendelkezett, és a rájuk bízott feladatokat - mint beruházók - jól ellátták. A beruházószemlélet azonban nem mindig azonos a hosszú távú üzemeltetői igényekkel. Ezt úgy is kell érteni, hogy az „eladó érdeke” nem lehet azonos a „vevő érdekeivel, ha nem ő a megrendelő”. Ebből következett, hogy az üzemeltetőknek az első években sok esetben jelentős átalakítást kellett végrehajtaniuk az üzemórák számának növelése, hatásfokjavítás, üzemviteli és munkavédelmi biztonság terén. Az első hazai atomerőmű létesítésénél addig, amíg részleteiben nem voltak ismertek a műszaki és kiviteli tervek, illetve magának a reaktorcsarnok építésének megkezdése után nem vált nyilvánvalóvá a feladat nagysága és az eddigiektől jelentősen eltérő műszaki követelményrendszere széles felsővezető-körökben, nem láttak nagyságrendi és minőségi különbséget az atomerőmű létesítése és a korábbi hazai erőművek építési feladatai között. Ezzel összhangban a beruházási és üzembe helyezési feladatokat is a már kialakult rendszerben képzelték el. Emellett a hetvenes évek közepén, még mindig voltak olyan vezetők, akik kételkedtek az atomerőmű létesítésének szükségességében, reménykedve, hogy a szénhidrogének árnövekedése csak átmeneti. Ebből a helyzetből a mielőbbi kibontakozást jelentősen elősegítette, hogy a nehézipari miniszter először 1967-ben, majd az elhalasztás és újrakezdés után 1972-ben létrehozott egy miniszteri biztosi szervezetet „a beruházás koordinálására és ellenőrzésére, az üzemvitelre való felkészülés biztosítására”. Ez a döntés attól vált meghatározóvá a jövő szempontjából, hogy a szervezet olyan szakemberekből kezdett építkezni, akik a különböző, már üzemelő hazai erőművekből jöttek, vagy az egyetemekről, és a fő célkitűzésük az első magyar atomerőmű működésének teljes körű megismerése és megértése volt. Ez a szervezet egyszerre volt a tulajdonos (az állam), az irányító hatóság képviselője, valamint a majdani átvevő jogelődje. Ennek a hatáskörnek is köszönhető, hogy már 1974. július 24-én elfogadott kormányszintű határozatok a beruházási munkák tekintetében gyakorlatilag megteremtették a dinamikus kezdés feltételeit, a folyamatot visszafordíthatatlanná tették. Emellett a határozat utasította a nehézipari minisztert - „figyelemmel a paksi atomerőmű technikai újszerűségére” - az atomerőmű üzemviteli szervezetének létrehozására. Ennek megfelelően az eddigi gyakorlattól eltérően 1975. november 24-én széles körű feladatmeghatározással a miniszter aláírta a Paksi Atomerőmű Vállalat alapítási határozatát 1976. január 1-jei határidővel, és kinevezte a három felső vezetőt. A későbbi felkészültségünket nagyban segítette az a tény is, hogy az atomerőmű alaplemezének betonozásától kezdve az üzemeltető vállalat együtt nőtt az erőművel. Közvetlenül az üzemeltető vállalat hivatalos megalakítása előtt a miniszteri biztosi titkárság 32 fő volt, zömében már erőművekben, atomerőművekben gyakorlatot szerzett mérnökökből állt. Az üzemeltető vállalat ezzel a szakembergárdával kezdte meg a működését. Mint üzemeltetők abból indultunk ki, hogy az építés-szerelés során a tervezők, beruházók, kivitelezők és az engedélyező hatóság dolgozói a saját területükön munkájuk végzése közben a kijelölt feladatuk elvégzéséhez szükséges speciális, elsősorban technológiai ismereteket megszerzik. Az atomerőmű működésének átfogó és minden részletre kiterjedő alapos ismerete azonban tőlük nem várható el. Ezzel a tudással nekünk kell rendelkeznünk, csak így lehetünk képesek arra, hogy a terveknek, a hazai előírásoknak megfelelően ellenőrizzük és átvegyük tartós üzemeltetésre az atomerőművet. A beruházás irányítása a szovjet szakemberek bevonásával az ERBE kezében volt, de minden fontos kérdésben volt egy ún. „négyes” bizottság, amely műszaki kérdésekben állást foglalt: beruházó, szovjet szakértő, tervező, kivitelező, üzemeltető. Az idő előrehaladásával egyre több területen érvényesíteni tudtuk az üzemeltetési szempontokat. A szakemberekkel gyorsan növekvő vállalat először szerkezetek gyártására, később pedig jelentős feladatra, a beérkezett berendezések szerelvények „0” revíziójára vállalkozott. Ez a munka a pénzt hozó vállalkozás mellett a szakembereink felkészülésében kimagasló jelentőséggel bírt. Megismerték a berendezéseket, és mint majdani üzemeltetők érdekük volt a legjobb minőség biztosítása. Amikor a Szovjetunióból a - náluk is prototípusnak számító - erőmű kiviteli tervei nagyrészt megérkeztek (1978), kiderült, hogy a hazai hagyományos erőműveket építő, szerelő vállalatok erre a mennyiségi és minőségi folyamatos munkavégzési feladatra nincsenek felkészülve. Ezzel egy időben a bekövetkezett második olajválság megerősítette a hazai atomerőmű építésének szükségességét és a mielőbbi üzembe helyezés fontosságát. 1978 júliusától a beruházás szempontjából meghatározó minisztertanácsi határozatok születtek. Ennek keretében a rendkívüli intézkedések megtételére a kormány - széles körű utasítási és jelentős anyagi ösztönzési hatáskörrel személyemben - az építkezés irányítására kormánybiztost nevezett ki. Ez ebben az időszakban különleges intézkedésnek számított. Ez alkalommal a beruházás egészére vonatkozó kormánybiztosi intézkedéseimmel nem szeretnék foglalkozni. Most egy akkor szokatlannak, rendkívülinek tartott határozatot tartok fontosnak ismertetni. Én magam hosszú éveken keresztül az üzemeltetésre készültem, és a Paksi Atomerőmű Vállalat első vezetője voltam. Ismertem jól a vállalat szakmai összetételét, a munkatársaim atomerőmű-üzemeltetésére történő elhivatott felkészülését. 1979 közepén a vállalat létszáma 750 fő volt. Ekkor még a reaktorcsarnok építése javában folyt, a technológiai szerelés elsősorban az alsó szinteken, a segédberendezéseken kezdődött még csak el. Az előzőekben leírtak érlelték meg bennem azt a döntést, hogy a közel 30 éves hazai gyakorlattól eltérően az üzembe helyezési munkákat, már ekkor, a Paksi Atomerőmű Vállalatra bízzam. 1979. június 20-án kiadtam egy kormánybiztosi utasítást, amelyben részletesen meghatároztam a vállalat ez irányú feladatait. Ebből a 7 oldalas dokumentumból itt most csak egy bekezdést idézek: „Az 1760 MW-os Paksi Atomerőmű komplex üzembe helyezési tevékenységére (a műszaki előkészítéstől a próbaüzem lezárásáig) vállalkozónak a Paksi Atomerőmű Vállalatot jelölöm ki.” Ez az intézkedés három és fél évvel az üzembe helyezés, és több mint egy évvel a főberendezések szerelésének megkezdése előtt történt, így időben jelentősen megnövelte a majdani üzemeltető vállalat ellenőrző szerepét a beruházás további időszakában. Természetesen a kiadott utasítást előzetesen a PAV az ERBE és az MVM Tröszt vezetőivel egyeztettem. Akkor talán az is természetes volt, hogy a két utóbbi vállalat vezetői ezt a korábbi gyakorlattól eltérő intézkedést határozottan ellenezték. A jelentős szakmai indokok mellett az is motivált a döntés meghozatalakor, amit az ATOMKORKÉP című könyvemben röviden az alábbiak szerint megfogalmaztam, és én a jövőre nézve is hatványozottan érvényesnek tartok, figyelembe véve a jelenleg több mint harmincéves üzemviteli tapasztalatot: „A PAV-nak rendeltetésszerűen az az érdeke, hogy az átvett erőművet hosszú távon biztonságosan, minél jobb üzemkészségi és gazdasági mutatókkal tudja üzemeltetni. Ezen a vállalaton alapító levele alapján sem az üzembe helyezési időpontot, sem a bekerülési költséget nem lehet számon kérni.” Tisztelt Olvasók! A múlt egy részének rövid összefoglalása után szívből köszöntőm a 40. évfordulóját ünneplő vállalat jelen és volt dolgozóit, akik az első blokk üzembe helyezését rendkívüli hozzáértéssel előkészítették, a négy reaktorblokkot átvétele után üzemeltetik, karbantartják, fejlesztik, és ma is bizonyítják a világnak magas színvonalú szakmai hozzáértésüket. Végül nagy tisztelettel emlékezem a beruházásban és üzemeltetésben részt vevő szakemberekre, akik már nincsenek közöttünk. Szabó Benjamin
