Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-10-01 / 10. szám

2015. október 13 mym paksi atomerőmű Fácánkert, Homokmégy, Drágszél és Öregcsertő a Nyílt Napon A Nyílt Nap célja, hogy az erőmű színvonalas bemuta­tásával a környező települések lakói közelebbről meg­ismerjék a létesítményt, tájékozódjanak és reális, nap­rakész ismereteket szerezzenek az atomenergetikáról. A szakmai program keretében üzemlátogatáson vettek részt a vendégek, továbbá megtekintették a Tájékoztató és Látogatóközpontot. Ez alkalommal 4 település lakói ! - Fácánkert, Homokmégy, Drágszél és Öregcsertő - ven- 4 dégeskedtek az erőműben, fiatalok és idősek egyaránt. I A szakmai túrán kisvonattal mentek körbe a felnőtt je- 1 lentkezők, mások horgászversenyen vettek részt. Ez idő alatt a gyerekek számára különböző alkotóprogramokkal és játékokkal készültek a szervezők a Kishegyi Úti Tag­óvoda szakképzett óvodapedagógusainak segítségével. Az üzemlátogatást közös ebéd követte a Kondor-tó mel­letti területen. Desszertként hatalmas tortát vágtak fel a települések polgármesterei közösen. A vidám hangulat­ról a Csillagshow táncegyüttes táncbemutatója gondos­kodott, majd a Desperado együttes koncertje szórakoz­tatta a közönséget. Sipos-Szabó Csilla jovorw Nyugdíjasnap az erőműben Immár harmadik alkalommal várta a körülbelül nyolcszáz nyugdíjasát az atomerőmű a Tájékoztató és Látogatóközpont előtt szeptember 11 - én. Nagy örömmel, vidám izgatottsággal gyülekeztek a nyugdíjasok, akik kisvonattal végigjárhatták az erőmű üzemi területét, ahol a válto­zásokat is megtapasztalhatták, és megtekintették az Atomenergetikai Múzeumot is. Lehetőség volt az egymással való találkozásra, az aktív, dolgos időszak emlékeinek felidézésére, rég nem látott munkatársak­kal való beszélgetésre. Az erőmű vezetői tájékoztatást adtak az elmúlt időszak fontos eseményei­ről. Hamvas István vezérigazgató és Bognár Péter humán igazgató vállalta fel ezt a feladatot. A megrendezett fórumon Süli János polgármester is vá­laszolt a felmerült kérdésekre. Az elmúlt évek sikerei közül legfontosabb­ként emelte ki Hamvas István azt, hogy az 1. és 2. blokkra megkapták a to­­vábbüzemeltetési engedélyt, így újabb húsz évig biztosít megélhetést az erőmű a térségben élőknek. A jövőt illetően fontos az új blokkok építése.- Büszkén mondjuk, hogy a mi gyerekünk, mi vittük a Teller projektet a parlament elé - fogalmazott a vezérigazgató. Azt mondta, az építésre létrehozott projekttársaság velük szorosan együttműködve végzi a mun­káját, építve arra a szaktudásra, ami az atomerőműben felhalmozódott. Emlékeztetett arra, hogy Lázár János miniszter Pakson jártakor megerő­sítette, hogy a Paksi Atomerőmű lesz az üzemeltetője az új blokkoknak. A fehér asztal melletti beszélgetések után Korda György és Balázs Klári műsorával ért véget a sikeres rendezvény. WollnerPál

Next

/
Thumbnails
Contents