Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-10-01 / 10. szám
Fotók: Lehmann Katali 2015. október 7 mym paksi atomerőmű Kultúra Bölcske, Szentandrás-puszta- ahogy talán még sosem láttuk -Jár-kel a hétköznapi utazó a nagyvilágban, és célja sokszor mindössze csak annyi, hogy egyre messzebbre jutva a távolinál is távolibb országokat, embereket ismerjen meg. Folyton csak utazunk, autóból ki-be, repülőgéppel fel és le. De elmondhatjuk-e magunkról, hogy ismerjük a szomszéd falu történetét, látható és láthatatlan, esetleg az erdő mélyén megbúvó értékeit? Ismerjük-e a például a Pakstól mindössze tizennyolc km-re fekvő Bölcske történetét, értékeit? Tudtuk-e, hogy a Bölcske mellett található Szentandrás-puszta kiemelkedő régészeti lelőhely, és hogy rajta egy szépen felújított közel kétszáz éves kastély környezetében hét és fél hektáron gazdálkodással is foglalkoznak? Tegyük félre most a kilométereket, és lépjünk át a szomszédba, Bölcskére és Szentandrás-pusztára! A jelentős régészeti lelőhelyként is számon tartott Szent András kastély parkjában néhány évvel ezelőtt közel kétezer éves kelta házakat tártak fel a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum régészei. A leletek tanúsága szerint Bölcske és környéke már az időszámításunk előtti 2500-as években is lakott település volt, de a magyar oklevelek és egyházi okiratok, csak a 13-14. században említik először. Feltételezhető, hogy Szentandrás, Hada, Hüllő és Bölcske határának további területei a középkorban önálló falvakként léteztek. A vésszel teli török időkben olyan jelentős településsé nőtte ki magát, hogy Bölcskét szokás volt Kispaksként is emlegetni. Az 1800-as évek végén Szentandrás-pusztán már két kastély is állt, egyik a napjainkban szociális otthonként működő Hanzély-kastély, illetve a Szent András kastélyként is nevezett Szakách-kastély. A Szent András kastély valamikori építtetője az 1830-as években Dunaföldváron főszolgabíróként dolgozó Nagy Lajos volt. A klasszicista stílusú kastély kezdetben egyszintes volt, majd az 50- es években készült el az emeleti rész, azt követően az 1890-es években megépült a kastélypark területén található kápolna is. A kastély udvarán angolparkot alakítottak ki, amely olyan hatást keltett, mintha egy természetes erdő lenne. A kastély birtokosai néhány évtizeden belül kihaltak, örökös nem volt. Tíz-tizenkét év is eltelt, mígnem dr. Szakáts Ernő országgyűlési képviselő anyai ágon igazolta, hogy a családhoz tartozik. A ház új tulajdonosának meghívására rövid ideig a kastélynál gazdatisztként gyakornokoskodott a budapesti születésű, később íróvá és világutazóvá vált Molnár Gábor. A Szakáts család 1944-ig élhetett a birtokon, míg a negyvenes évek politikájának következményeképp el kellett hagyniuk a kastélyt. Falai közt szükséglakás volt, és óvoda is működött, majd az épület rohamosan pusztulni kezdett. Belasics Edit 2009-ben találkozott először a kastéllyal. Akkoriban a kastély egésze romos volt, a kert a legkevésbé sem tükrözte valamikori szépségét. A műemlékvédelem alatt álló kastély felújítása és a három vendégház megépítése 2012-ben kezdődött. A beruházás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásával jött létre. A kastélyhoz egy 380 m2-es pezsgőpincészet is tartozik, ahol a pezsgőmanufaktúrához szükséges gépek, palackozógépsor is megtalálható. A palackos érlelésű, magas minőségű organikus borok felhasználásával készülő pezsgők készítésének szakmai vezetője a magyarországi borászok borászának választott Szentesi József. Az épületegyüttes nemcsak pihenést, de a művészeteket is jelentősen támogatja. A kastély művészeti rendezvényeknek, esküvőknek is otthont ad, de termeiben tartanak önismereti és felső vezetői tréningeket is. A kastélyban szauna is található. A közeljövőben jakuzzi építését tervezik, ezzel is a felüdülést és a kényelmet szolgálják. A Szent András kastély kertjében 101 gyümölcsfa található, de zöldségeket és fűszernövényeket is termesztenek, valamint a tervek közt szerepel egy nullkilométeres konyha létrehozása is. A cél az, hogy a zöldség- és gyümölcsféléket helyben termesszék meg. Lehmann Katalin Vincze Bálint kiállítása Londonban A Nukleáris Világszövetség (World Nuclear Association - WNA) Londonban tartotta éves szimpóziumát szeptemberben, amelyen 40 ország 640 vezető atomenergetikai szakértője vett részt. A szimpózium egyik látványossága a Paksi Atomerőmű fotósának, Vincze Bálintnak a természetfotó-kiállítása volt, amely az orosz atomerőművek környékének vadvilágát mutatta be. HÍREK A Paks Kistérségi Szociális Központ Nappali Ellátó egyéves évfordulója alkalmából szeptember 17- én 10 órai kezdettel ünnepi műsorral várta vendégeit. Borbás László igazgató ünnepi beszédét követően a gondozottak adtak előadást, amit fotókiállítás és kötetlen beszélgetés követett. Októberi programajánló A Csengey Dénes Kulturális Központ színpadán október 26-án 19 órakor a Pannon Várszínház előadásában ismételten újjáéled az 1986-os születésű, azóta is töretlen sikerű Padlás című musical. Az óvodás- és kisiskolás-korúakat is várják a Csengey Dénes Kulturális Központ előadásaira. Elsőként Békaherceg címmel láthatnak zenés mesejátékot az óvodások október 19-én 10 órakor, majd a kisiskolások október 21-én 14 órai kezdettel a Jancsi és Juliska zenés mesejátékot tekinthetik meg. Nemzeti Vágta Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogatta a 2015-ös Nemzeti Vágta kocsitolóversenyét. Fotó: Nemzeti Vágta