Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-08-01 / 8-9. szám
2015. augusztus-szeptember <Q> ■ mym paksi atomerőmű Erőműves híradások Ezüstkártya-díjátadó Ezüstkártya díjat vehetett át szeptember 26-án kilenc kiemelkedő biztonsági teljesítményt nyújtó dolgozónk. Az Ezüstkártyákat Volent Gábor biztonsági igazgató adta át az Erzsébet Nagy Szállodában. A Biztonsági Kultúra Program keretén belül futó motivációs program célja a biztonsági színvonal további javítása, ezzel ösztönözve munkavállalóinkat a példaértékű, biztonságközpontú viselkedés- és gondolkodásmód alkalmazására. Tizenhárom dolgozónk részesült ebben az elismerésben 2014-ben, az idei év első félévének jelölései alapján pedig kilenc főnek ítélte oda a kuratórium az Ezüstkártya díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerést jelent. „Erre a példaértékű biztonsági teljesítményre szeretnénk felhivni a figyelmet a többi munkavállalónk számára is, amely hozzájárul az atomerőmű hosszú távon történő biztonságos üzemeltetéséhez” - mondta Volent Gábor a díjátadón. Ezüstkártya díjat kapott: Árki Attila (a díjátadón nem tudott megjelenni), Bán Tibor, Csépányi Bárdos László, Engert Zoltán, Lisztmajer Balázs, Nagy Zoltán, Rácz Pál, Romhányi Károly és Varga Péter Gyula. L.I. 9 „A szavak nem főzik meg a rizst" Munkavédelmi nap 2015 A fenti cím akár mottója is lehetne az„Együtt az egészségért és munkabiztonságért" elnevezésű munkavédelmi napnak, amit 2005-től kétévenként rendez meg a Paksi Atomerőmű vezetése és a munkavédelmi bizottság. A szervezők október 28-án 8.00-13.30 óra között a TLK épületébe várják az erőmű területén dolgozó munkavállalókat. Az érdeklődő látogatók a biztonságos munkavégzés érdekében fejlesztett eszközök megismerésén túl sorsoláson ajándékokat is nyerhetnek. A munkavédelmi bizottság a rendezvénynyel a biztonsági kultúra kampányához kíván kapcsolódni. A rendezvény előadói fel szeretnék hívni a figyelmet annak fontosságára, hogy saját biztonságunk a munkahelyünkön és az otthonunkban is kihatással van a környezetünkben tartózkodókra, valamint az üzembiztonságra is. A szavakon és az utasításokon túl a munkavégzés során mindig viseljük a védőeszközöket, a megfelelő szerszámokat rendeltetésszerűen használjuk, a szabályokat tartsuk be, a rendellenességeket pedig mindig jelezzük! A rendezvény célját tekintve mindenkihez szólni kíván, aki elkötelezett felelősséggel végzi napi tevékenységeit. Kárpáti Viktor Fizikai védelmi program indult szeptemberben Szeptembertől a fizikai védelmi kultúra fejlesztését célzó program kerül a figyelem középpontjába az atomerőműnél. A programról Köllő Imrét, a Rendészeti Osztályvezetőjét kérdeztük bővebben.- Mi tette szükségessé a fizikai védelmi kultúra fejlesztését célzó program elindítását?- A fizikai védelmi kultúrát a hazai jogszabályokkal, hatósági útmutatókkal, elvárásokkal és a nemzetközi követelményekkel összhangban az atomerőmű működtetésének teljes időtartama alatt folyamatosan szükséges fejleszteni. A fizikai védelemi rendszer megfelelő szintű működéséhez szükség van a technikai rendszerek magas szintű üzemelésére, az élőerő jelenlétére, az aktualizált szabályozási, irányítási dokumentumokra és a megfelelő szintű fizikai védelmi kultúrára. Az utóbbit szoktuk a fizikai védelem 4. pillérének nevezni. A fizikai védelmi kultúra szintjének folyamatos figyelemmel kísérésére vonatkozó elvárás nevesítve is megjelent az atomenergia alkalmazása körében a fizikai védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről szóló 190/2011. (IX.19.) Korm. rendeletben. Ezzel összhangban az atomerőmű vezetése kiemelt fontossággal kezeli a fizikai védelem 4 pillérét, ugyanis a fizikai védelmi kultúra szintjének fejlesztése bekerült a társaság stratégiai akciói közé.- Mi a célja a programnak?- A program célja a fizikai védelmi kultúra eredményes és hatékony működése érdekében a munkavállalók biztonságtudatos viselkedés- és gondolkodásmódjának erősítése. A hatóság és a cégvezetés által meghatározott követelmények, elvárások magas szintű teljesüléséhez a tudás fejlesztésére, a szabályok megismerésére, azok önkéntes követésére és a belső értékrendnek megfelelő magatartás tanúsítására van szükség. Ehhez kíván támogatást nyújtani ez a program.- Milyen tervre épül a program ?- A program három pillérre épül: a szeptemberi kampányhónapra, az egész évben folyamatos fizikai védelmi képzésre és az év végi kérdőíves felmérésre.- Milyen ütemezés szerint fog zajlani?- A kampányhónapot szeptemberben, a két főjavítás között rendezzük meg. Ennek során plakátokat és roll-upokat helyeztünk ki az atomerőmű területén, amelyek célja a fizikai védelemhez kapcsolódó kulcsüzenetek deklarálása és a helyes magatartási formák erősítése. Természetesen ezeket az üzeneteket a beszállítók felé is továbbítjuk. A kampányhónap során a portálon és a PATRIK-on különböző , esettanulmányok és szakmai in■< formációk olvashatóak. A portálon f hetente változó tartalmú kvízjáték | is indult, jutalmazással. £ A Paksi Atomerőmű munkavállalóit célzó fizikai védelmi képzések az év során folyamatosak. A képzési program tartalmát tekintve érinti a nukleáris terrorizmus kérdését, a fizikai védelem célját és jelentőségét, a belépési engedéllyel rendelkező személyek szerepét és felelősségét, a fizikai védelmi fejlesztésekhez kapcsolódó változásokat, valamint a munkára képes állapot ellenőrzését és annak statisztikáit. Első alkalommal kerül sor 2015 októberében kérdőíves felmérés segítségével a fizikai védelmi kultúra aktuális állapotának feltérképezésére.- Mire szeretnéd felhívni a figyelmet a programmal kapcsolatban?- Ez a program nem öncélú. Lehetőséget és segítséget próbál nyújtani, hogy közösen gondolkodjunk el azon, hogy hogyan tudjuk felismerni az általános-Az atomerőmű fizikai védelme mindannyiunk érdeke, felelőssége és kötelessége mym paksi atomerőmű tói eltérő jelenségeket, hogyan tudjuk észrevenni másokon a negatív irányú változást, ezeket a helyzeteket hogyan kezeljük. Talán a legfontosabb üzenet az, hogy a helyesen kialakított értékrendünk ne a szankcióktól való félelem esetleges bekövetkezése miatt működjön, hanem belső meggyőződésből munkahelyünk és mindannyiunk védelme érdekében! L.I.