Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-07-01 / 7. szám

2015. július <#> „ „ ■■■ mym paksi atomerőmű 19 HÍREK A NEMZETKÖZI ATOMENERGIA VILÁGÁBÓL Rövidhírek a nagyvilágból A Roszatom közleménye szerint még 2015-ben megkez­dik a második blokk építését az iráni Bushehr telephelyen. A hírt a félhivatalos Fars News ügynökség hozta. A 915 MW- os 1. blokk 2013 szeptemberében kezdte meg kereskedelmi üzemét. Befejezték a reaktor-felsőblokk és a dízelgenerátorok szerelését a Fuqing-3 blokkon. A Kína dél-keleti részén, Fuji­an tartományban épülő egység hazai fejlesztésű, második generációs CPR-1000 blokk. Egy blokk már üzemel a telep­helyen, négy van építés alatt és egynek folyik a tervezése. Az orosz gyártású üzemanyag szállítása nem fog csök­kenni Ukrajnába annak ellenére sem, hogy a piacon megje­lent a Westinghouse is. A ÍVEL alelnöke úgy fogalmazott, hogy az ukrán felhasználás növekvőben van, és a politikai konfliktusok ellenére az érvényben lévő szerződéseket nem fogják felülvizsgálni. Az orosz vélemény szerint az amerikai cég nem képes egyedül ellátni az atomerőműveket. A 2014. évi adatok szerint az orosz beszállítás 600 millió USD értékű volt. Elhagyta a Szentpétervár melletti Izsóra gyártóművet a Rosztov-4 blokk reaktortartálya. A 320 tonnás berendezés uszályon teszi meg az utat rendeltetési helyéig, várhatóan június végén érkezik meg. A gyárban készültek a 3. blokk be­rendezései is, amelynek most folynak az üzemi próbái. A két blokk a VVER-1000/320 típust képviseli, teljesítményük 1100 MW. A 4. blokk 2017-ben kezdheti meg a villamos energia termelését. A Japan Atomic Industrial Forum közleménye szerint a TEPCO szakemberei eltávolították az összes üzemanyagot (548 db) a Fukushima-Daiichi erőmű 5. reaktorának zónájá­ból. Az üzemanyagot a blokk felső részén lévő pihentetőme­dencébe szállították, ahol így összesen 1542 db kazetta van jelenleg. A 2011 -es földrengés és cunami idején a blokk ép­pen szokásos karbantartáson volt. A reaktor és a pihentető­medence hűtését a 6. blokk dízelgenerátorainak segítségé­vel sikerült megoldani. A Westinghouse nyerte meg a svéd Forsmark atomerő­mű 1. és 2. blokkjára szállítandó szabályozó- és biztonságvé­delmi rudakra kiírt pályázatot. A gyártás a cég svédországi telephelyén történik majd. Az elmúlt években már ezernél több ilyen alkatrészt szállított a vállalat az erőműnek. A gyrotron egy, az ITER-ben felhasználandó berendezés. Erőteljes mikrohullámú sugárnyalábot biztosít a vákuum­kamrában lévő plazma felhevítésére és a plazmaáramlás fenntartására. Az orosz gyártóműben, az ITER képviselői előtt tartott hivatalos próbát sikeresnek minősítették, így megnyílt az út a sorozatgyártás előtt. A Nyizsnyij Novgorod­­ban található gyár az összesen szükséges huszonnégy da­rabból nyolcat fog gyártani. Forrás: NucNet, 2015. június Varga József INTERNATIO Befejeződött az azbesztmentesítés Nyolc évig tartott a program A Magnox Ltd. végzett az Egyesült Királyság Chapelcross telephelyén folyó munkák egyik legkényesebb fázisával. Egy évvel korábban sikerült a befejezés, és 5 millió fonttal a ter­vezett költségek alatt maradtak. A projekt során meg kellett tisztítani a turbinacsarnokot, a négy reaktorépületet és a ti­zenhat gőzfejlesztő környezetét. Mintegy 3000 tonna azbeszt eltávolítása volt a feladat, a jelenlegi ismeretek szerint ez volt eddig Európában a legnagyobb ilyen munka. A március vé­gén befejezett munka egymilliónál több csomagot produkált, ezeket megfelelő hulladéktárolóban helyezték el. A munká­latok 2009-es megkezdése előtt konténmentet építettek a 16 gőzfejlesztő köré, már ez maga is jelentős feladat volt (160 km acélállványzat, 49 tonna acélszerkezet és 24 ezer m2 le­mezfelület). A befejezést követően a szerkezetet alaposan megtisztították, és visszaállították eredeti állapotát. A bontás alatt folyamatosan ellenőrizték az azbesztszálak koncentrá­cióját a levegőben. Az eredeti költség 43 millió font volt, azt sikerül jelentősen csökkenteni. Az elért jelentős eredmény azt jelzi, hogy a dolgozók biztonságban, időben kedvezően és költséghatékonyan végezték munkájukat - nyilatkozta John Grierson, a telephely igazgatója. A befejezés jelentős mér­földkőnek tekinthető a telephely biztonságos és fenntartható állapota felé vezető úton, és jelzi az elkötelezettséget a gondos leszerelés iránt - tette hozzá a vezető. Az utolsó nehéz teher is megérkezett a Vogtle atomerőműbe Hosszú utat tett meg az 585 tonnás gőzfejlesztő Az „A” jelű berendezést Dél-Koreában készítették, onnan indult hajón Savannah kikötőjébe. Ezután vasúton utazott a telephelyig - áll az üzemeltető közleményében. A „B” jelű egység márciusban érkezett meg, mindkettő a 3. blokkban dolgozik majd. Az elmúlt harminc év szünete után a Georgia Power és alvállalkozói építik az első két új blokkot az Egyesült Államokban. Az elmúlt évek nehézségei miatt a költségvetést 14%-kal túl fogják lépni, ezt jelezték az állami szervek felé. Az is nyilvánvaló lett, hogy a blokkok nem kezdik meg mű­ködésüket 2019 és 2020 előtt. Idén májusban érkezett meg a 4. blokk 101 tonnás tér­fogat-kompenzátora a helyszínre, amelyet Olaszországban gyártottak. A 3. blokk hasonló berendezése tavaly augusztus­ban érkezett. Az eddig az 1. és 2. blokkot kiszolgáló 500 kV-os alállomást áttervezték, új megszakítókkal és egyéb beredezé­­sekkel látták el. A munkák során nem kellett szüneteltetni a térség áramellátását. A 3. blokk hűtőtornya már korábban megépült, és rákötötték a vizes rendszerekre, a 4. blokké je­lenleg 30 m-en tart, végleges magassága 180 méter lesz. Forrás: NEI Magazine, 2015. június Varga József NUCLEONICS WEEK Még két blokk épülhet Dél-Koreában A minisztérium bemutatta középtávú tervét A következő 15 évre szóló állami tervekben két új atomerőművi blokk építése kapott helyet, egyúttal kidobtak a programból négy széntüzelésű erőműre vonatkozó elképzelést. A kormány és a minisztérium a fentiek magvalósításával igyekszik majd kielégíteni a fogyasztási igényeket és csökkenteni az üvegház­hatású gázok kibocsátását. A két, egyénként 1500 MW-os reak­torblokk 2029-ig történő megépítésével számolnak az ország­ban. A nyilvánosságra hozatallal egy időben a minisztérium a terveket megküldte a Nemzetgyűlés számára is. A két reaktor költségei 6,3 milliárd dollárt tesznek ki. Az ország jelenleg 23 reaktort üzemeltet, amelyek 22%-át biztosítják a villamosener­­gia-termelésnek. Hét reaktor építése van folyamatban vagy van tervezés alatt, ezek üzembe lépési ideje 2027. A 2029-ig terjedő időszakban az atomerőművi blokkon kívül húsz széntüzelésű erőmű és tizennégy gáztüzelésű erőmű is megkezdi üzemét, a beépített teljesítmény meghaladja majd a 46 ezer MW-ot. Forrás: Nucleonics Week, 2015. június world nuclear news Az E.0N és a Vattenfall a leszerelésből is részesedni akar Németországi közös tulajdonú blokkok bon­tását végezné a két cég A tervezett munkákról szóló együttműködési megállapodást a két óriáscég leányvállalata­inak vezetői írták alá. Közös nyilatkozatukban azt hangsúlyozták, hogy a leszerelési és bon­tási munkák során a lehető leggazdaságosabb megoldást fogják alkalmazni. Az együttműkö­dés fő célja az eddig megszerzett tapasztalatok összegzése. Új eljárásokat kívánnak kifejleszte­ni és gyakorlatba ültetni a nagyberendezések bontása során, továbbá a logisztika, a hulla­dékkezelés és -tárolás területén. A szakembe­rek átcsoportosítása megtörtént. Nem elég csupán a megszerzett tapasztalatok cseréje a partnerek között, ezt a folyamatot állandóan javítani is kell. Fukushimát követően a német kormány nyolc, 1980 előtt indított atomerőmű üzemel­tetési engedélyét vonta vissza. Ezekben a léte­sítményekben vagy egyik, vagy mindkét cég tulajdonos vagy rendelkezik részvényekkel. A kormány atomerőmű-leállítási programja szerint 2022-re minden blokkot kivonnak az energiatermelésből. Ezek sorát nyitja a Gra­­fenrheinfeld egység, amelyet 2015 végén fog­nak leállítani. 2003-ban már - gazdasági okok miatt - leállították a 640 MW-os Stade atom­erőművet, ami 1972-ben kezdte meg működé­sét. Ez is közös tulajdonú egység volt, jelenleg folyik a leszerelése. A Samsung által vezetett konzorcium nyerte a pályázatot A Shin Kori 5. és 6. blokkját építheti a közös cég A Korea Hydro and Nuclear Power (KHNP) hi­vatalos közleménye szerint a Samsung C&T - Doosan - Hanhwa Construction hármas által benyújtott ajánlat nyerte el az 1,06 milliárd USD értékű beruházást. Az 5. blokk építése 2016 szeptemberében indulhat, a 6. blokké egy évvel később. A blokkok indítását 2021-re és 2022-re tervezik. Mindkét blokk APR1400 típusú egység lesz. A telephelyen jelenleg két OPR-1000 típusú blokk üzemel, ezek 2011 -ben és 2012-ben kezdték meg működésüket. A már megépült 3. és 4. blokkoknak (APR1400) már üzemelniük kellene, de bizonyos kábel-ellen­őrzési próbák miatt ez késedelmet szenved. Az indítások várható időpontja 2015 júliusa és 2016 májusa. A KHNP új tenderről is említést tett. A Shin Hanul telephely 3. és 4. blokkjára (szintén APR1400 típus) 2016. második felé­ben írják ki a pályázatot. Mindkét blokk építése 2018-ban indulhat, az üzembe lépés 2023-ban esedékes. Forrás: World Nuclear News, 2015. június Varga József Varga József

Next

/
Thumbnails
Contents