Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-07-01 / 7. szám

2015. július <#> „ „ mym paksi atomerőmű 9 Erőműves híradások Határon túli nyertes a Nukleáris Ötpróbán Nukleáris Ötpróba néven indítottak virtuális versenyt 2009 nyarán a Paksi Atomerőmű honlapján. A játék lényege, hogy animációs eszközökkel kellett felépíteni egy-egy egyszerűsített atomerőmű-modellt. A legutóbbi vetélkedést Sáfár Sándor nyerte, személyében az utolsó győztest köszöntötték, miután a játék véget ért. Sándor, hivatalos keresztnevén Alexander, felvidéki ma­gyar, Marcelházáról származik. A négyezer lelkes község Komarnótól 20 kilométerre, a Zsitva partján fekszik. Sán­dor itt szerezte meg az alapokat, és már gyerekként is érdeklődött a fizika, azon belül is az atomfizika iránt. Ér­dekelte, miként lehet hasznosítani a szupernóva által az uránércben koncentrálódó energiát. Ennek ellenére csak jóval a középiskola elvégzése után került a Budapesti Mű­szaki Egyetemre, ahol ezen a nyáron abszolválta 3. évét. Hallgatóként egyszer már járt a Paksi Atomerőműben, ez­úttal viszont a Nukleáris Ötpróba megnyerése okán kilen­cedmagával - rokonai­val, ismerőseivel együtt - látogatott el hozzánk. A játék során nem egészen öt másodperc alatt rakta össze a reak­tortartály elemeit, és ez a tempó elég volt a három esztendeje pró­bálkozó játékosnak a győzelemhez. Magával a játékkal a Fizikai Szemle atomerőműves hirdeté­sében feltüntetett hon­lapcím felkeresésekor találkozott először. A kis csapat Varga József, a Tájékoztató és Látogató­a turbinagépházban, megtekintette a reaktorcsarnokot, az Atomenergetikai Múzeumot és a látogatóközpontot.- Szeretnék itt dolgozni, tetszenek a körülmények - fo­galmazta meg tanulmányai utáni célját Sándor. - A 4. év­ben lehetőségem lesz specializálódni a nukleáris technika szakirány felé. Elképzelhető tehát, hogy pár év múlva már paksi reak­torfizikusként látjuk viszont az ötpróba utolsó nyertesét az atomerőműben.-ve­központ önálló mérnö-Safár Sándor (jobbról a negyedik) nyerte az utolsó Nukleáris Ötpróbát kének kalauzolásával járt A hatezredik hordót is kiszállították Az első kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot tartalmazó hordót 2008 decemberében szállították ki az atomerőműből, és eltávolításuk a munkában érintett szakterületek kiemelkedő együttműködésének köszön­hetően azóta is zökkenőmentes. Komoly, felelős tevé­kenység a hordók megfelelő előkészítése és kiszállításuk lebonyolítása, amelyben a feladatok jelentős részét végző Wiedemann Ferenc és Kovács Szilárd radioaktívhulladék-kezelők szilárdhulladék-kezelő üzem dolgozói mellett a sugár- és környezetvédelmi, valamint a rendészeti szervezet mun­katársai is részt vesznek. A Paksi Atomerőműből június 30-án elszállították a hatezredik kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot tartalmazó hordót is a végleges tárolási helyre, a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóba, Bátaapátiba. OrbánO A hatezredik hordó Paksi villamosmérnök nyerte el a Tolna Megyei Mérnöki Kamara Alkotói Díját Alkotói Díjban részesítette Szente András okleveles villamosmérnököt a Tolna Megyei Mérnöki Kamara (TMMK). Az elmúlt évek alatt nyújtott kiemelkedő alkotó-mérnöki, társadalmi tevékenységének elismeréséül odaítélt díjat a hagyományoknak megfele­lően, idén is a TMMK éves taggyűlésén és szakmai fórumán adták át. Szente András 1965-ben Pincehelyen szüle­tett. 1986-ban a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán jeles minősítésű villamos üzemmérnöki oklevelet, 2011-ben a győri Szé­chenyi István Egyetemen kiváló minősítésű villamosmérnöki oklevelet szerzett, automati­zálási rendszerek szakirányon. A Paksi Atomerőműben 1988-1995 között műszerkarbantartó üzemmérnökként, 1995— 1997 között irányítástechnikai szolgálatve­zetőként, 1997-2007 között irányítástech­nikai üzemeltetésvezetőként, 2007-től pedig az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Üzemviteli Igazgatóságának Irányítástechnikai Üzemvi­teli Osztályának technológiavezetőjeként (és osztályvezető-helyetteseként) dolgozik. Közel három évtizede kiemelkedő mérnö­ki, az elmúlt öt évben pedig rendkívül eredmé­nyes alkotó és oktató tevékenységet végez, így példaadó munkájával jelentősen hozzájárult a Paksi Atomerőmű eredményeihez is. Leg­ismertebb munkái, K+F tevékenységei a Kor­­róziómonitorozó rendszer (2011-ben Műszaki Alkotói Pályázaton díjazott), a Szabályzóköri rekonstrukció elvi megalapozása (2011-12) és a Tolózár-vezérlőblokk fejlesztése (2011-13) címet viselő alkotás. „Veszélyes technológiák kockázatelemzése” címmel egyetemi jegyzet­ben társszerző. 2014-ben a WANO teamben a csehországi Temelínben képviselte az erőmű­vet. Közismert kiváló szakmai felkészültsége, munkatársaival és a társszervezetekkel való példamutató műszaki háttértámogató telje­sítménye, lelkiismeretes és biztonságtudatos munkairányítási tevékenysége, az oktatások előkészítésében, szervezésében, végrehajtásá­ban, dokumentálásában, valamint a képzési anyagok készítésében nyújtott kiváló teljesít­ménye. 2008 óta atomerőművi minősített ok­tatóként sokat fáradozik az új szakmai isme­retek széles körű átadása terén is. Jelenleg a doktori disszertációját készíti az Óbudai Egye­temen. András különös figyelmet fordít az erő­műves szakmai tevékenységek képviseltére, a külső és belső szakmai érintettekkel történő korrekt kapcsolattartásra is. 2013. január óta ellátja a Technológiai Digitális Rendszerek in­formációbiztonsági felelőse feladatkört is. Kárpáti Viktor

Next

/
Thumbnails
Contents