Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-05-01 / 5. szám
2015. május 7 j&r * mym paksi atomerőmű Térségi kitekintő PIME 2015 konferencia (II. rész) Huszonhetedik kommunikációs konferenciáját tartotta a nukleáris ipar, ezúttal Pozsonyban. Tudósítónk a szakmai program során a Jaslovske Bohunice erőműben járt. Nem maradhatott el a szokásos szakmai program sem, jómagam a Jaslovske Bohunice erőművet választottam. Sokszor jártam már a telephelyen, most - hosszabb kihagyás után visszatérve - jelentős változásokat tapasztaltam. A területet szigorúan kettéválasztották, nincs átjárás a leszerelés alatt lévő blokkok és az üzemelő blokkok között. Megszűnt a korábbi látogatóközpont, a leszerelést végző és a radioaktív hulladékok kezelését végző JAVYS cég által 2014 decemberében megnyitott modem központ vette át a tájékoztatási feladatokat. A társaság kommunikációs vezetője, Dobroslav Dobak tartott előadást, majd 3D-s filmvetítésen láthattuk a lebontás mozzanatait. Ezt követően kezdtük meg a terület bejárását. A látogatók aktív kártyát kapnak, minden kapunál blokkolni kell, plusz a kísérő személynek rá kell blokkolnia a vendég kártyájára (most már Pakson is így megy). Az A1 nevű gázhűtésű, nehézvizes blokkot még 1977-ben leállították. A telephely rendelkezett két VVER440/V230 típusú blokkal is (VI kiépítés). Ezeket 2006 és 2008 utolsó napján le kellett állítani az Európai Unióhoz való csatlakozás követelményei miatt. Az első nagyobb csomag végrehajtása 2011 végéig tartott. Ennek során elszállították az elhasznált üzemanyagot egy átmeneti tárolóba, elvégezték a keletkező hulladékok kezelését, kiszállították az inaktív hulladékot, folyamatosan végezték a környezet ellenőrzését - természetesen mindezt a korábban beszerzett leszerelési engedély alapján. 2012 és 2015 között elvégezték a nem radioaktív rendszerek és létesítmények lebontását (a munkák nagyrészt megegyeztek az előző pontban felsoroltakkal). 2015-ben indult az aktív részek szétszedése és lebontása a kívánatos dekontaminálással együtt, illetve a jelentősebb épületek elbontása. A saját tőkén kívül pénzügyi forrásként szerepel az EBRD hozzájárulása is. Befejezési időpontot nem találtam sem az előadásban, sem a kapott brosúrában. De nézzük meg dolgokat a valóságban! Most már viszonylag kis létszámú munkaerő van a helyszínen, a gépesítés azonban magas fokú. Leszerelték és eladták (vagy a trösztön belül felhasználták) az összes turbinát, generátort és transzformátort. A gépház üres, a turbinaasztalok elbontva, a kondenzátorok eltávolítva - csak az alsó betonréteg látható. Ha jól láttam, valamelyik nagynyomású előmelegítő élte végóráit a darabolást végző szakember kezei között (ez volt az egyetlen berendezésmaradék a csarnokban!). A kábelek és a feldarabolt csövek egységes méretre vágva várják sorsukat valamelyik konténerben a gépház végében. A turbinacsarnok és a hűtőtornyok közötti területen több tízezer tonnányi gépészeti berendezés és betontörmelék. Az acél és az egyéb fémhulladék kohóba kerül, a betont folyamatosan darálják. Elbontották a hűtővizet biztosító rendszer már nem használt felét. Ez kényes művelet volt, mivel a VI és V2 kiépítések hűtőtornyai közé esett egy jelentős része. Jövőre fognak hozzá a használaton kívüli hűtőtornyok bontásához. Mindenütt talajcsere zajlik, takarítás, rendezkedés látható. A két blokkhoz tartozó vezénylőterem műszereinek és kapcsolóinak nagy része már eltűnt, nyomasztó az egész kép. Egy személy teljesít itt szolgálatot - telefon, világítás és szellőzés jelenti a komfortot. Elhagyva a bontási területet, tovább indultunk az üzemelő V2 kiépítésre, ahol Anton Venhart üzemviteli igazgató volt a kísérőnk. A ki-bejutás itt sem volt egyszerű, de itt legalább nem kellett a tenyerünket használni az azonosításhoz. Nem a blokkok felé vitt az utunk, a védett vezetési pontot (WP) kerestük fel. A két éve átadott létesítmény alkalmas öt napon át önellátásra, tisztálkodásra, és külön teremben lehetőség van tanácskozásra vagy sajtótájékoztatók tartására. A beléptetési pontokon a PATRIK-rendszerhez hasonló képernyők adnak tájékoztatást az általános erőműves eseményekről és tudnivalókról, de szükség esetén baleseti információk vagy utasítások is közölhetők. Mindkét helyszínen barátságos, nyílt, szakmailag kifogástalan hangnemben és tartalommal kaptuk meg az ismereteket. Varga József Az ország legjobb középiskolái között van az ESZI A HVG legutóbbi felmérése szerint az alapítványi iskolák rangsorában a Paksi Atomerőmű bázisiskolája, az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium (ESZI) az előkelő hatodik helyen áll, és vannak olyan mutatók, amelyek alapján még ennél is jobb helyen. A rangsor összeállításánál a diákok tanulmányi és felvételi eredményeit, tanulmányi versenyeken elért helyezéseit, a 10. évfolyamosok kompetenciamérésének eredményeit, az országos középiskolai tanulmányi verseny döntőibejutott tanulók számát, a négy kötelező érettségi tárgyból elért eredményeket, valamint a harminc legjobb hazai egyetemi karra bejutott diákok arányát vették figyelembe. Az idei évben már most számos sikerről számolhatunk be, amely ezt a felfelé ívelő tendenciát is alátámasztja: Horváth Barbara 12. D osztályos tanuló az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjében 8. helyezést ért el a szakközépiskolások mezőnyében. Felkészítő tanár: Csergő Vilmosné. Az ESZI-ben rendezték meg a Tolna megyei Szilárd Leó fizikaversenyt. Papp Zoltán 11. C osztályos tanuló erős megyei mezőnyben nyújtott teljesítményéért dicséretben részesült. Felkészítő tanár: Nagyné Lakos Mária. Rácz Anikó 12. D osztályos tanuló egyéni 3. helyezett lett a nemzetközi ifjúsági gépíróversenyen, csapatversenyben pedig hazánk az igen előkelő 2. helyen végzett. Felkészítő tanár: Nagy Éva. Az országos protokollverseny döntőjén Budapesten az ESZI 12. D osztályos tanulói - Bata Cintia, Lénárt Nikolett és Salihu Gentiana - a 6. helyen végeztek. Felkészítő tanár: Nagy Éva. Az informatika országos tanulmányi verseny (OSZTV) döntőjén kimagasló eredményt, országos 9. helyezést ért el Tatai Titusz 1S/13. osztályos tanuló. Az Országos CNC-programozás és -gépkezelés szakmai verseny döntőjén 2. helyezést ért el Bernát László 2G2/13. osztályos tanuló. Pere Szabolcs gépgyártás-technológiai technikus az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen negyedik helyezést ért el. Orbán Ottilia Megújult Dunapataj egykori óvodája Az impozáns emeletes ház egykor óvoda, korábban egészségügyi központ volt „Zöldkereszt” néven, előtte Községi Szálloda, még korábban pedig kocsma. Az épület és az előtte lévő piactér Dunapataj fontos kereskedelmi, közéleti központja volt több évszázadon keresztül. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően több mint 30 millió forintból kijavították a tetőszerkezetet, új cserépfedést, vízelvezetést kapott az épület, kicserélték a külső nyílászárókat, és a teljes külső hőszigetelést is elvégezték Mint Dusnoki Csaba polgármestertől megtudtuk, jelenleg négy civilszervezet: a Nyugdíjas Egyesület, a Dunapataji Fényes Csillag Citerazenekar, a Dunapataji Népdalkor és Hagyományőrző Egyesület és a Dunapataji Sporthorgász-egyesület használja rendezvényeikhez, kulturális és közösségi célokra az épületet, amelynek belső felújítását is szeretnék még az idén vagy a jövő év elején elvégezni. A tervek között szerepel a hatalmas udvar megújítása és hasznosítása is. Zsigmond Enikő Ballagás az ESZI-ben Elbúcsúztak az iskolától, diáktársaiktól és tanáraiktól az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium (ESZI) végzősei április 30-án. A rendezvény az elmúlt évekhez hasonlóan az érettségizők ballagásával és a technikusok elbúcsúzásával indult. A négy végzős osztály 117 tanulója ünnepélyes osztályfőnöki órán elevenítette fel az elmúlt évek emlékeit, majd az érettségiző 12. osztályosok az iskolai csengőszóra végigjárták a feldíszített osztálytermeiket. Az ünnepség zászlóátadással és Szabó Béla igazgató búcsúztatójával folytatódott. All. osztályosok rövid műsora után a kiemelkedő teljesítményt nyújtó végzősök részesültek elismerésben. A főiskolai nagyelőadóban a technikusbúcsúztatóval folytatódott az eseménysor, ahol az intézmény igazgatója köszöntőt mondott. Az ünnepségen a végzősök szakmájukra jellemző jelvényt tűztek fel a szakmafára jelképesen, amely emlékül az iskolában maradt, és ugyanilyet tűztek fel a ruhájukra. Az érettségi vizsgák május 4-én magyar nyelv és irodalommal kezdődtek. Az intézményben idén összesen 168-an érettségiztek. Orbán Ottilia