Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-03-01 / 3. szám
2013. március 21 ■■■■■ mym paksi atomerőmű Munkatársaink szabadidőben Ahogyan én látom... Bármerre járunk a világban, bármit csinálunk, fotózunk. Ha válaszokat keresünk arra, hogy miért fényképezünk, olyasmik jutnak eszünkbe, hogy azért, mert meg akarunk őrizni egy emléket, meg akarjuk mutatni ismerőseinknek, barátainknak is azokat. Egy jó fénykép a helyszínhez, eseményhez kötődő érzelmeinket is képes konzerválni, ám az igazán jó kép arra is képes, hogy másokban is érzelmeket keltsen, emlékeket idézzen fel. Czakó Balázs, a reaktor osztály primerköri gépésze is e hobbinak, a fotózásnak szenteli szabadidejét, és képei segítségével tárja elénk azt, ahogyan ő látja a világot.- Balázs, mióta fotózol? Hogyan alakult ki ez a hobbi?- Kezdhetném azzal, hogy már az édesapám, sőt még az egyik nagyszülő is fotózott (ez mellesleg igaz is lenne, kiskoromból még emlékszem a családi házban kialakított „fotólaborra”), de igazából nem ezek miatt kezdtem el fényképezni. Az első saját gépem egy vízálló Olympus volt, egy igazi kaland fényképezőgép. Talán pont a nyaralások alatt szerettem meg a fotózást. Tavaly novemberben sikerült végre beszereznem egy komolyabb tükörreflexes Nikon-t, azóta már komolyabban is ismerkedem az utómunkával.- Mi a fő témád?- Nagyon szeretek városokat fényképezni a „kék órában”. Naplemente után van 20-25 perc, amikor a nap már nincs a látóhatáron, de az ég még nem fekete, hanem kék. A városokban ilyenkor már felkapcsolják a díszkivilágítást, ami még izgalmasabbá teszi a képeket. Ez természetesen igaz a napfelkelte előtti fél órára is, akkor is érdemes próbálkozni. A kék óra után viszont gyorsan beköszönt az éjszaka, az égbolt ilyenkor már teljesen fekete, és meg is érkeztünk a második kedvenc témámhoz. Sokat járok ki éjszaka is fotózni. Elég nagy kihívás. A harmadik nem is igazából téma, inkább egy fotózási stílus. Amikor 3-4 éve először láttam HDR képet, már tudtam, hogy ilyet nekem is kell készítenem. Az emberi szem alkalmas nagy dinamikatartományú képek befogadására és feldolgozására, így az eltérő megvilágítottságú helyek, objektumok, tárgyak nem okoznak gondot szemünknek, egyaránt láthatjuk az igen világos és az igen sötét elemeket is. A nehézségek ott kezdődnek, mikor ilyen körülmények között fényképezni is szeretnénk. Vegyünk például egy félhomályos helyiséget, ahova az ablakokon keresztül besüt a nap. A fényképezőgép nem képes egyszerre megörökíteni a nagyon sötét és a nagyon világos részeket, a kész képen vagy kiégett foltokat fogunk találni, vagy épp ellenkezőleg: túl sötét részeket. Ezt a problémát lehet kiküszöbölni a nagy dinamikatartományú (HDR) képekkel: 3, 5 vagy akár 7 képet készítünk különböző záridőkkel, állványról, távkioldóval, amiket később a számítógépen illesztünk egymásra. Sajnos itthon nagyon kevés jó leírás van erről az utómunkáról, így kénytelen voltam külföldi oldalakon is keresgélni, de megérte.- Versenyeken is részt vettél már? Milyen sikereket értél el a képeiddel?- Mivel komolyabban még csak tavaly kezdtem el foglalkozni a fényképezéssel, versenyeken még nem indultam, de előbb-utóbb biztosan megpróbálom. Viszont tavaly karácsonykor az egyik fotós oldalon a nap képe lett egy karácsonyfáról készült fotóm.- Terveid a jövőt illetően?- Két dolog van, ami nagyon piszkálja a fantáziámat. Az egyik a csillagok fényképezése, ami sajnos elég drága „hobbi”. Gyerekkori barátom, Kalotás Csabi most forgat zenés dokumentumfilmet a naprendszerről, többek között járt már Izlandon is, de elég sok részt Magyarországon vesz fel, remélem az egyik ilyen „kirándulásra” elkísérhetem. A másik a portréfotózás, amit az egyik legnehezebb témának tartok. Tökéletesen visszaadni egy ember egyéniségét, érzelmeit izgalmas munka lehet.- A képeidet hol tekinthetjük meg?- A fotósorozataim itt találhatók: http://www. behance. net Az összes képem nagyban pedig itt: http://www.flickr.com/photos/badbluue/sets - Mit jelent számodra a fotózás?- Biztosan sokan jártak már úgy, hogy hazatérve egy nyaralásról vagy kirándulásról, a képeiket mutogatva - legyen szó akár gyönyörű helyekről vagy különleges emberekről - elhangzott a következő mondat: „Ott kellett volna lennetek!” Nekem azt jelenti a fotózás, hogy a képeim visszaadják, amit az adott pillanatban láttam vagy éreztem - anélkül, hogy maximum egy egyszerű címen kívül bármi mást is hozzá kéne fűznöm. Keszthelyi Katalin A múlt év végén ünnepeltük az 1. blokk indításának 30. évfordulóját, amiről az Atomerőmű újság előző számaiban is megemlékeztünk, és ez alkalommal folytatjuk a 30 évvel ezelőtti időkre való visszaemlékezések sorát. LA Van mire büszkének lennünk! ...Nagy kihívást jelentett, hogy egy olyan cég alkalmazottja lehetek, amely a nukleáris technikát használja. Mivel gépipari végzettséggel rendelkeztem, nem is lehetett számomra kérdéses, hogy milyen területen helyezkedjek el. Ez a terület a karbantartás volt a FŐBER-nél. Feladatunk a főelzáró tolózárak beüzemelése és karbantartása volt, melyet egy fiatal karbantartó csoporttal végeztünk. Jómagam ebben a csoportban akkor a legfiatalabb lakatosként vettem részt a mosatásokon, a meleg járatási és üzembe helyezési programokon és próbáltam elsajátítani a szakma minden fogását. Nagy előnyt jelentett számunkra, hogy a beüzemelés során többször is elvégeztük az adott berendezés revízióját, ezzel olyan karbantartási tapasztalattal és berendezés ismerettel rendelkeztünk, melyet nagyon nehéz elsajátítani egy üzemelő atomerőműben. Mivel senkinek nem volt karbantartási tapasztalata a főelzáró tolózárak javításáról, karbantartásáról, ezért nagyon sokat segítettek a szovjet szakértőink, akikkel baráti kapcsolatot is kialakítottunk. A nyolcvanas évek közepén a csoportunk és a főelzáró tolózár is átkerült az armatúra karbantartó osztályhoz, ahol Blatt Vince osztályvezető irányítása mellett a primerköri armatúrák karbantartásával kellett foglalkoznunk. Ezzel újabb kihívások és feladatok elé állítottak minket, hiszen a blokkokon több száz féle armatúra karbantartását és szerkezeti felépítését kellett megtanulni, hogy kellő tapasztalatot szerezzünk a későbbi évekre, ehhez viszont nagyon sok munkára volt szükség és mi nagyon sokat tettünk azért, hogy ezt a tudást megszerezzük. A nyolcvanas évek végén a kollégáim és vezetőim is úgy gondolták, hogy képes vagyok a primerköri armatúra karbantartó csoport irányítására, ezért vezető szerelőnek neveztek ki. Rendkívül büszke voltam arra, hogy fiatalon egy tapasztalt és összetartó csoportot vezethettem. A csoport kreativitását és szorgalmát jellemzi, hogy sok-sok újítást adtunk be a karbantartási munka hatékonyságának növelésére. A magánéletben is fontos kapocs lett az atomerőmű, hiszen a kollégákkal szinte egy családot alkottunk. Ha az elmúlt 30 év eseményeit, történéseit, sztorijait szeretném feleleveníteni, akkor is oldalakon át sorolhatnám mindazt, ami történt. Részt vettünk a Visszaemlékezések majálisokon, vállalati rendezvényeken, ahol rendkívül jó hangulatban telt el az idő és egyre egységesebbé vált a csoportunk. A feleségek, barátnők számára fergeteges nőnapi bálokat szerveztünk, ahol a csoportunk zenésze és zenekara szolgáltatta a talp alá valót. Brigádmozgalom keretében a lakótelepi óvodák és egyéb szociális intézményeknek gyártottunk kerti bútorokat, napernyőket, meg amire még szükség volt, de ha kellett a szükséges javításokat is elvégeztük. ...Fontosnak tartottuk a technikai háttér (a különböző gépek, berendezések, eszközök) fejlesztését és magas színvonalon tartását, mert ez szintén hozzájárult ahhoz, hogy az elvégzett munka példaértékű legyen, és mindenki büszke lehessen a munkájára. ...1996-ban kineveztek primerköri armatúra karbantartó művezetőnek. Ez a beosztás még nagyobb felkészültséget igényelt, melyet próbáltam a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Ebben az időszakban a művezetőknek kellett a karbantartási főosztály lakáskészenléteseit is koordinálni, szervezni a rendkívüli munkavégzéseket, üzemzavar elhárításokat. Ez azt jelentette, hogy nemcsak a saját szakmai területünkön kellett jártasnak lenni, hanem a főosztály karbantartó osztályainak a munkáját és berendezéseit is figyelemmel kellett kísérni. Először is nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a minőségre, hogy minden munkánkról elmondhassuk, hogy elsőre jót és jól végeztünk. Nagyon fontos volt a jó előkészítés, a munkavégzés feltételeinek biztosítása, a biztonságos és szakszerű végrehajtás. A kollégák is magas színvonalú és folyamatos képzéseken vettek és vesznek részt, hogy a minőség folyamatosan fenntartható legyen. Munkám és a művezetői egységem munkájának elismeréseként 2001-ben Céggyűrű kitüntetésben részesültem. A '90-es évek végén az atomerőműben is bizonyossá vált, hogy a képzésekbe be kell vonni a saját szakember gárdát is, akik a saját munkájuk mellett felvállalják az oktatói munkát is. Olyan tapasztalt szakembereket vontak be a munkába, akik nemcsak megfelelő elméleti felkészültséggel, szakmai tudással és elismertséggel rendelkeztek, hanem akik tudásukat át is tudják adni mások számára. 2002-ben az oktatási főosztályról kaptam egy felkérést arra, hogy a munkám mellett lehetőség szerint vegyek részt a dolgozóink képzésében és legyek az atomerőmű minősített oktatója. Ezért részt vettem a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék képzésein, ahol a trénerek pszichológiai-pedagógiai ismereteket, módszereket, korszerű oktatástechnológiai ismeretekkel láttak el, mely a felnőtt képzéshez szükséges. 2007-ben kerültem át az oktatási főosztályra, azon belül a technológiai oktatási osztályra (Karbantartó Gyakorlóközpont/KGYK), ahol jelenleg is főállású oktatóként dolgozom, mint armatúra szakterület oktató. Olyan helyre kerültem, ahol tudásomat, tapasztalatomat átadhatom, melyet a jövő szakemberei a munkájuk során használni tudnak majd. A KGYK-ban egy jól felkészült oktatói és oktatásszervezői csoport a garancia arra, hogy a képzések és oktatások színvonalasak és minden igényt kielégítőek legyenek. Ha visszanézek és értékelem az elmúlt 30 évet, akkor bátran kijelenthetem, van mire büszkének lennünk! Tomis Gyula Bővebben az Emlékező Füzetekben és a portálon az Atomerőmű újság alatt. 30. Iparági sítalálkozó A Villamosenergia-ipari Sítalálkozót, mint legtöbbször, így most is a Mátrai Erőmű rendezte meg a szlovákiai Tále-ban február 14-17. között. Mintegy 20 társaságcsoport 400 sportolója vett részt. A megnyitó után az egész nap szabadedzéssel telt. A helyiek jóvoltából egy félreeső helyen kitűzött pályán is lehetett gyakorolni. Irigykedtünk az iskolai osztályok láttán, mert itt tarthatták a tornaórát. Szombaton a mini (6 évesig), gyermek (8), serdülő (12), majd a nők előre engedve a szebbkorúakat (senior III, II, I), a felnőtt, az ifjúsági korosztályok, ezek után ugyanígy a férfiak versenyeztek. Legvégül a 13 hódeszkás küzdött meg a folyamatos karbantartás ellenére jelentősen vályúsodon pályával. A technika ördöge most is szükségessé tette néhány társunk ismételt lecsúszását, hogy teljesítménye mellé megfelelő időt könyvelhessenek el. A dobogós helyekért kiélezett küzdelem folyt, néha még a századmásodperces pontosságú időmérés is kevésnek bizonyult. Az esti díjkiosztón számos érem, kupa, oklevél talált gazdára - jobbára a „Mátrások” arattak. A családi kupáért versengők között a Feil-család (Ervin 24:20, Béla 24:71, Kornél 27:38) az előkelő III. helyezést érte el. gyulai
