Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-02-01 / 2. szám
2013. február A német energiafordulat árnyékos oldala Amellett, hogy Németországnak középtávon 32 milliárd eurójába kerül az atomerőművek bezárása és az áram fogyasztói ára növekszik, a fordulat egyenesen hátráltatja a környezetvédelmi célok elérését, mert nő a szén-dioxid kibocsátás. Mivel a német kormány korábbi döntése következtében 2022-ig az atomerőművek leállnak, pótlásukra 10 GW új erőmű-kapacitást kell beépíteni. Ez nagyjából Dánia mai teljes áramtermelő kapacitásának felel meg. Ez az energiastratégiai fordulat a becslések szerint az erőműépítések, hálózatfejlesztések és más költségek miatt 32 milliárd euróba fog kerülni, amit főként a német fogyasztók fizetnek majd meg. Az átrendeződés érdekessége, hogy a jobbára az ország belsejében és déli részein lévő atomerőművek kapacitás-kiesését a túlnyomó részben északon telepített vagy épülő megújuló-energiatelepekkel (elsősorban szélerőművekkel) próbálják helyettesíteni. Mivel a nap- és szélenergia telepek ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek, és egyes politikusok szerint ebből a rendszerből csak az „agyontámogatott" zöldtermelők profitálnak, a termelés kiesését és ingadozását a környezetet jobban szennyező, nagy szén-dioxid kibocsátású fosszilis tüzelőanyagú erőművek felpörgetésével próbálják ellensúlyozni. Ez, amellett hogy kérdésessé teszi Németország kibocsátás-csökkentési vállalásainak teljesítését, és így közvetlenül hozzájárul a klímaváltozás következményeinek súlyosbodásához, egyben csökkenti az ország energiaellátásának biztonságát is. Ráadásul nem épültek ki időben az észak-déli gerincvezetékek, így a szeles napokon északon termelt többletáram paradox módon a közép-európai országokon „zúdul le" Dél-Németországba, nem kis instabilitási kockázatot hárítva a közép-európai rendszerirányítókra. A német túltermelés által a hálózati stabilitásra jelentett veszély kivédése érdekében a csehek és lengyelek már be is jelentették, hogy szükség esetén lekapcsolják országaik hálózatát Németországról. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek, a német hálózat tragikus hirtelenséggel omolhat össze, ezután dominószerűen hullhat porba az egész európai hálózat és sötétség borulhat Európára - de ki tudja, nem lehetetlen, hogy egy ilyen sokk lenne szükséges a német közvélemény kijózanítására, amely meg van győződve arról, hogy az atom egyenesen az ördögtől való, a megújulok pedig egymagukban gyógyírt jelentenek minden energetikai bajra. A kijózanodásra mutató jelek már észlelhetők, igaz, kicsit más vonalon, ugyanis a német észak-déli gerincvezetékek megépítése máris lakossági ellenállást váltott ki, hiszen senki sem akar a földjére vagy a háza fölé magasfeszültségű vezetéket. A CSU-politikusok egy része is kezd ésszerűen gondolkodni, látva a megújulok okozta hálózati rendszer-gondokat azzal a javaslattal álltak elő, hogy a zöldáram előállító cégeknek bizonyos összeggel hozzá kellene járulniuk az energiabiztonság garantálásához. Sőt, a megújulok termelés-ingadozása miatt szükséges környezetbarát gázmotoros erőműveket részben a zöldtermelők finanszíroznák majd, esetleg az emissziókereskedelem segítségével. A tervet természetesen ellenzi a Német Megújuló Energiaszolgáltatók Szövetsége, akik szerint a legkézenfekvőbb, hogy az emiatt megemelkedő költségeket végül a fogyasztók fizessék meg. Az energiafordulat következtében az üvegházhatást egyáltalán nem okozó kibocsátásmentes energiaforrások részaránya 2012-ben 16%-ra csökkent az előző évi 17,7%-ról Németországban. Az ökoáram támogatása mellett a szén alacsony világpiaci ára miatt is folyamatosan szorulnak ki a gázüzemű erőművek a német áramtermelésből. Ráadásul a palagáz-termelésben az Egyesült Államokban elért hatalmas előrelépés óriási szénkészleteket zúdított a világpiacra, ami a viszonylag magas európai gázárak mellett jelentős mértékben javította az erősen környezetszennyező szénerőművek versenyképességét. Az ökoáram támogatása megnövelte a német áramexportot is. Ugyanis amellett, hogy nem megfelelő időjárási körülmények között a szél- és naperőművek nem adnak áramot, szeles, napos időben óriási mennyiségű áramot termelnek, függetlenül attól, hogy éppen szükség van-e rá vagy nincs. Mivel a német hálózati áramszolgáltatókat a törvény kötelezi a teljes németországi megújuló energia átvételére hatóságilag rögzített áron, az áramszolgáltatók még fizetni is hajlandók azért, hogy külföldi hálózatokba adhassák az igényeket meghaladó árammennyiséget. Tavaly karácsonykor például 200€/MWh-t fizettek azért, hogy megszabaduljanak a felesleges áramtól, holott rendes körülmények között 50€-t szoktak érte kapni. Összesen 9200 MWh elektromos energiát adtak el ilyen feltételek mellett. A megújuló energiaforrások kiaknázására vonatkozó törvény értelmében az így jelentkező veszteségek is a német fogyasztókat terhelik. Sokszor elhangzik vádként a zöldek részéről, hogy az atomenergia csak az állami támogatás következtében versenyképes. A német példa ismeretében elmondható, hogy ezt a képet finoman szólva árnyalni kell. A jelenlegi gondok mindazonáltal nem jelentik egyértelműen a német energiafordulat sikertelenségét. Németország gazdag állam, az ismert német szervezettséggel, fegyelemmel és céltudatossággal elképzelhető, hogy hoszszú távon sikerre viszi az ügyet. Azonban nem biztos, hogy egy szegényebb vagy kevésbé szervezett ország megengedhetne magának hasonló luxust. (Forrás: FÁZ, Spiegel, Világgazdaság Online, Greenfo, MTI) Szerbin Pável mym paksi atomerőmű NEI SmartBrief Utazik a reaktor Nem várt esemény egy 300 tonnás reaktor szállítása során A szövetségi nukleáris hatóság szerint csupán kisebb incidens történt a Vogtle telephelyre transzportálás közben, a felmerült probléma nem veszélyeztette a szállítmány biztonságos célba juttatását. A megszakított út miatt a szövetségi felügyelők ellenőrizni fogják a reaktortartályt a telephelyre történő megérkezése után. A berendezés zsugorított fóliába volt csomagolva, és semmilyen sérülés nem mutatkozott sem a tartályon, sem a csomagoláson - nyilatkozta Joey Ledford, az amerikai nukleáris hatóság szóvivője. A december 15-ei, speciális vasúti kocsin történő szállítás során egy mérföldnyi utat sem tettek meg, majd a szállítmányt visszaküldték Savannah kikötőjébe. A szállítást biztosító szakemberek azért döntöttek így, mert egy apró elmozdulást vettek észre azon a felépítményen, amire a koreai gyártmányú reaktort rögzítették. A megtett út hossza negyed mérföld volt, a sebesség egyszer sem lépte át a 2 mérföld/óra sebességet, és végig emberek haladtak a szállítmány mellett - tette hozzá a szóvivő. A szállítók megállították a vonatot, a reaktort kimozdították központi helyzetéből, így a kísérők számára lehetővé vált a platform részletes ellenőrzése. Ezt követően döntöttek arról, hogy visszairányítják a szállítmányt a kikötőbe. A hatóság úgy jellemezte az eseményt, mint ami nem merítette ki azokat a feltételeket, hogy jelentést adjon ki vagy pótlólagos helyszíni vizsgálatot rendeljen el. A telephelyre történő megérkezés után azonban egy „beérkezési vizsgálatot” fognak elvégezni. Az üzemeltető Georgia Power szóvivője bizonytalan a szállítás újraindításának és a reaktor megérkezésnek dátumát illetően. Egy antinukleáris csoport máris arra figyelmeztetett, hogy rosszul biztosították a szállítást, emiatt a reaktortartály szabotázs lehetőségének, vandalizmusnak és a sós levegő általi korróziónak volt kitéve. (Forrás: NEI SmartBrief, 2013. január) Varga József Bemutatjuk a Villanyszerelők Lapját Cikksorozatunkban olyan műszaki szakmai folyóiratokat mutatunk be, amelyek területe kisebb-nagyobb átfedésben van az atomenergetikával. Ezáltal is hozzá kívánunk járulni a különböző szakterületek, illetve szakemberek, valamint az érdeklődő laikusok közötti jobb információáramláshoz. Ezúttal a VL Épületvillamossági Szaklapot ajánljuk. A Villanyszerelők Lapja, címével ellentétben, nem csupán villanyszerelők érdeklődésére tarthat számot, noha az épületvillamosság aktualitás kérdéseit, újdonságait felvonultató folyóirat elsősorban természetesen a villamos szakemberek olvasmánya. Mindemellett, mivel az elektromosság, illetve az általa biztosított kényelem mindannyiunk életének kívánatos része, bárki kerülhet olyan gyakorlati kérdés elé, amely kapcsán jól jön a szakszerű tanácsolás - legyen szó például világítástechnikai, villámvédelmi vagy éppen érintésvédelmi problémák megoldásáról. Az épületvillamossági területen, mind példányszámát, mind előfizetői állományát tekintve, piacvezető szaklap a tavalyi évben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, amelynek apropóján név- és dizájnváltozáson esett át a kiadvány (az előbbi kapcsán a Villanyszerelők Lapja elnevezés VL-re egyszerűsödött). A lap megújulása a gyökerekhez való hűséget, ám a szakma szélesedő feladataira, az újdonságokra való nyitottságot szimbolizálja. A szaklap egy állandó rovatszerkezet mentén reagál az épületvillamossági terület aktuális kérdéseire, amelyből kiemelhetők például a tanulságos történeteket, a szabványismereteket, a jogi eseteket, a megújuló energiaforrásokat, a munkavédelmi kérdéseket, a tűzvédelmi, automatizálási és biztonságtechnikai témákat tárgyaló fejezetek. A külső megjelenésre nézve is igényes szaklap papíralapú kiadása megtalálható a Paksi Atomerőmű Műszaki Könyvtárában, elektronikusan pedig az alábbi - szintén a közelmúltban megújult - weboldalon érhető el (ahol az előfizetési információk is szerepelnek): www.villanyszaklap.hu Prancz Zoltán július-augusztus szeptember október november december tllílVSZEfiaÚH ssr mm ímii január-február március április május június