Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-12-01 / 12. szám
2013. december rnym paksi atomerőmű 15 Régi motorosok Akik a kezdetektől itt dolgoznak Styaszny László Rovatunkban olyan munkatársunkat mutatjuk be, aki fiatalon, tele önbizalommal, első munkahelyesként itt találkozott az első jelentős kihívásokkal, és szerezte meg az első „éles” sikerélményeket. Néhány momentumot idézünk fel Styaszny László a biztonsági rendszerek osztály (bro) csoportvezetőjével a kezdeti időszakról. 1974-ben a szülei az atomerőműnél kezdtek el dolgozni. László akkor 3. évfolyamos volt a gimnáziumban Tiszafüreden, öccse pedig a hetedik osztályt járta Kunmadarason, az általános iskolában. 1975-ben ők is csatlakoztak a szülőkhöz, és ők is Paksra költöztek. A régiek emlékeiben még biztos tisztán élnek a képek a Nyárfa utcai ERBE Irodákról és a 4-es és 5-ös barakkokról, ami családi szálló volt. Ezekbe az épületekbe költöztek, és itt kezdett új, reményteli életet a család. A lakótelepen ideiglenesen létrehozott étkezdébe járt étkezni. Ez a Mász (Mátrai Szénbányák) telepén működtetett - az ott dolgozóknak létrehozott - étkezde volt, amire bizonyára már csak néhányan emlékeznek. Ez volt Pakson igazából az első közösségi épület. Oda jártak ki a munkások étkezni, míg el nem készült a lakótelepen az étterem és az erőműves étkezde. 1980-ban bevonult katonának, és egy év múlva viszszakerült az erőműbe. Akkor alakult meg az a művezetői egység, ahol a mai napig is dolgozik, a külső üzemi irányítás technikai egység a bro-n belül (akkor még irányítástechnikai osztály) volt. Irodájuk a jelenlegi FI porta helyén volt, az irodaépület még csak akkor épült. A csoportja fő tevékenységi területe szerteágazó. Míg a többiek szakcsoportra tagolódtak: csöves mérések, nyomásmennyiség- és hőmérsékletmérések, szabályozások, tolózárak, addig ők a blokkokon kívül elhelyezkedő berendezetések irányítástechnikai munkáival foglalkoznak. Nehéz olyan technológiát, rendszert mutatni nekik, amiről ne lenne valami tapasztalatuk, ismeretük. 1986-ban nevezték ki csoportvezetőnek, és a bro-n dolgozik a mai napig is irányítástechnikai műszerészként. Fantasztikus élmény volt és a mai napig is szívesen emlékszik vissza arra, amikor az első blokk tartályának betonpillérét, illetve a külső rész hőmérsékletének ellenőrzését, mérését végezték akkori főnökével, Hajdú Sándorral. Ez egy nagyon különleges esemény volt, hiszen a reaktortartály még nem volt a helyén. Az a bizonyos „gödör” (mert csak így emlegették egymás közt) képe még most is tisztán él benne. Érdekes volt mindezt látni és figyelemmel kísérni. Hihetetlenül mély alap készült a reaktor tartályának. Különleges élmény volt látni, ahogy „nőttek ki” belőle a hatalmas vasbeton vasszerkezetek. Rengeteg lengyel kolléga dolgozott itt, akikkel nagyon jól összebarátkoztak. Azokban az időkben Pakson - egy ideig - kétligás pingpongbajnokság is zajlott, amelyben László is rendszeresen részt vett Angyal Jani barátjával és más munkatársaival együtt. Ebben az időben több magyar-lengyel házasság is köttetett, a mai napig is emlékszik az akkor fiatal párokra. Nehéz összehasonlítani az elmúlt időszakot a mostanival. Műszerezettség szempontjából nagyon jó helyzetben volt a csoportjuk, mert nem csak orosz technikával dolgozhattak, hanem a modernnek számító, a világ minden tájáról - főleg nyugatról - érkező készülékek is rendelkezésükre álltak. Az első üzembe helyezéseik között szerepelt a vegyészeti vízlágyító épületének üzembe helyezése, a nagynyomású kompresszor és a nitrogénelgázosító üzem. De sok átalakítást is végeztek ez alatt az idő alatt, hogy üzemképesek legyenek, mivel néhol áttervezésre is szükség volt. Nagyon szép időszakok voltak ezek, és persze nagyon fiatalok. 1990-ben politikai társadalmi munkálatokban is részt vett, ami sok szabadidejét lefoglalta a munka mellett. Vezetői funkciókat is ellátott: megyei képviselőként, majd Tolnán városi képviselőként is tevékenykedett. László jelenleg Tolnán él feleségével, aki az ERBE alkalmazottja. Egy fiú- és egy lánygyermeke van az első házasságából, a felesége házasságából pedig egy lánygyermek, mindhárman felnőttek már. Ezenkívül három unokával is büszkélkedhet. Már tervezgeti és várja a nyugdíjas éveket, folyamatosan készül. Vannak már földjei, eszközei a megművelésükhöz. Nagy valószínűséggel nem fog unatkozni. Nagy kertje van másfél hektár terülten, aminek a rendezése szabadideje nagy részét lefoglalja. Húsgalamb-tenyésztéssel is foglalkozik, amely a bővebb család konyháját látja el. Fia kislánya most négyéves, a mostoha lánya kisfia kétéves, és náluk most érkezett meg a napokban a kistestvér. Örömmel foglalkoznak az unokákkal, ők kötik le a még maradék szabadidejüket, nagyon szívesen foglalkoznak velük. Ami fontos még, igyekszik mindig nagy figyelmet szentelni feleségének, törekedik mindig a kedvében járni. Összességében nagyon szeret az erőműben dolgozni. Bármely irányítástechnikai rendszerre, berendezésre rámutathat, abban biztos benne van az ő munkája is. A munka, ami mögötte van, amit az évek során elvégzett, az nagyon fontos, sokat számít és büszke rá. Olyan érzés számára, mint amikor kőműves végigmegy az utcán és megállapítja: „azt ott, azt a házat nem én építettem, de az összes többit mind”. Ezek mind együtt: a sok év és tapasztalat az erőműben eltöltött idő nem volt hiábavaló, ezért gondolja úgy, hogy legfontosabb dolog az életében a munka és a család. Orbán Ottilia Visszaemlékezés Nagy Lajos atomerőmííves múltidézése A villamos iparban 41 éven keresztül dolgozott, ebből 34 évet a Paksi Atomerőműben töltött. Nyugdíjba vonulása után is igényt tartottak szakmai tudására, tapasztalatára, így visszatért az atomerőműbe, és , külsősként vesz részt a munkálatok- < ban. A következő sorokban erőmű- -I vés éveire emlékezik vissza.- A Paksi Atomerőműbe 1979. ° március 15-én léptem be, ami akkor még munkanapnak számított. A százhalombattai erőműben március 14-én letettem a műszerésztáskámat, és 15-én a PAV-nál folytattam a munkámat (megszakítás nélkül). Az irányítástechnikai osztályon műszerészként kezdtem. A belépésem után az 1. blokk üzembe helyezése előtti időszak a felkészülés jegyében telt el: műszerek revíziójával, az irányítástechnikai tervek egyeztetésével és a mérőkörök áramúttervek tervezési munkáit végeztük. 1981-ben kineveztek a nyomás- és nyomáskülönbség-csoport vezetőjének, és kezdtük el a felkészülésünket az 1. blokk üzembe helyezéséhez. Naponta kijártunk a szerelési helyekre, szinte lépésről lépésre tudtuk követni a szereltség állapotát és ismertük meg a technológiai elvételi helyeket és a megszerelt távadók helyszíneit. Az 1. blokk sikeres üzembe helyezés után sorban következett a 2-3-4. blokk. Egy ideig az üzembe helyezések jelentették a fő tevékenységet később az üzembe helyezett blokkok üzemeltetése jelentette azt. Párhuzamosan végeztük az üzembe helyezett blokkok főjavításait, a napi hibák elhárításait és az újak üzembe helyezését. Amikor a 4. blokk is üzembe lett helyezve, utána már csak üzemeltetési évek következtek. Blokkok üzemeltetése, karbantartása vállalatszinten is új feladatokat jelentett, ami többek között átszervezéssel is járt. Ez történt a folyamatirányítási főosztályon is, ahol megalakult a műszaki előkészítési osztály, és 1990-ben így kerültem át mint előkészítő technikus. Aztán 1990-től az irányítástechnikai osztályra kerültem, műszaki előkészítőként dolgoztam, feladatom a méréstechnikai területén jelentkező átalakítások, rekonstrukciók lebonyolítása volt. Egy újabb átszervezésnek köszönhetően 1994-ban visszakerültem az irányítástechnikai osztályra méréstechnikai művezető munkakörben. Az eddigi munkáimtól teljesen eltérő beosztás, a feladat nagysága és az új munkaterületek irányítása révén egy újabb kihívás előtt álltam. 1995-ben ismét történt egy átszervezés, amelynek eredménye az lett, hogy visszakerültem a műszaki előkészítői munkakörömben. 2002-ben egy újabb átszervezés a távadó-kiváltás (mint nagyobb projekt) átkerült a villamos és irányítástechnikai projekt szervezése alá, így sodródtam a rekonstrukciós munkákkal együtt én is a beruházási projekt állományába. Feladatom maradt, munkámat végeztem ugyanúgy, mintha mi sem történt volna, de ami nagyon fájt, 20 év után kicsit távolabb kerültem a üzemeltetési, karbantartási csapattól és nem utolsó sorban a régi kollégáktól, de a távolság mindig legyőzhető, ez történt 2002-től 2006-ig, mindig megpróbáltam közel maradni és a kollegák közötti jó kapcsolatot megtartani, és ez úgy érzem, mindig meg is maradt. Nyugdíjas lettem, és ennek is örültem, hisz otthon is voltak elmaradt munkák, amit évek óta nem volt időm befejezni, most befejezhettem. Négy és fél év után megcsörrent a telefonom, megkerestek, hogy lenne-e kedvem visszajönni méréstechnikai átalakítások lekoordinálási feladatainak ellátására? Ez 2010-ben történt. Akkor otthon feleségemmel, Rózsikéval megbeszéltük, és döntöttünk, hogy próbáljam meg, lesz, ahogy lesz. 2011. március 1 -jétől az ERBE delegálásával visszakerültem ahhoz a csapathoz, akivel 1981-ben elkezdtük az 1. blokki üzembe helyezést. Az erőműves érvényesülés, szakmai megbecsülés elérése nagyon nagy odaadással jár. Többen hiszik azt, hogy itt egy-két év alatt megtanulnak mindent. Az erőműves szakmát igazából mindig tanulja az ember. A belépés után 5-6 évvel ismeri fel az ember azt, hogy milyen keveset tud az atomerőműves ismeretekről. Mint ahogy a mondás tartja, a jó pap is holtig tanul, így van ez az erőműben is. Minden fiatal kollegát arra biztatnék, hogy minden lehetőséget ragadjanak meg a tudásuk gyarapításáért. Bennünk már tudatosult az, hogy az 500 megawattot ki kell szolgálni. Nagy Lajos kollégánk Pakson, később Dunakömlődön lakott családjával, majd kispesti családi házukba költöztek. A ház a család bázisa, innen indulnak és érkeznek munkából a gyerekek. Mindkét fiúk építési vállalkozó. Attila Délegyházán épített, neki van egy 5 és fél éves kisfia és egy 2 és fél éves kislánya, Robinak egy másfél éves kislánya. A hétvégeket az unokákkal töltik, kikkel örömmel járnak bábszínházba, cirkuszba, gyermekprogramokra. Nagy Lajos visszaemlékezése teljes terjedelemben megjelenik az Emlékező Füzetek c. kiadványban. LA
