Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-11-01 / 11. szám
22 mym paksi atomerőmű 2013. november Hogyan töltik napjaikat nyugdíjasaink?- Barátságos otthon fogadott, mintaszerű rend és tisztaság. Kézimunkák mutatják a hímzés varázsát. Kérdezem Jucika nénit, ki készítette e csodás párnákat, falvédőket?- Szerettem mindig a szépet, ezt a díszpárnát még lánykoromban varrtam, az unokáim legkedvesebb párnája. A falvédőkön a régen és a ma is divatos, szerelemmel, fiatalsággal kapcsolatos jelenetek vannak: „Erdő, mező, virág - ékes, legszebb virág - te vagy édes”.- Az erőműben hol tetszett dolgozni, milyen emlékeket őriz, mikor ment nyugdíjba?- Az Erbénél kezdtem dolgozni, majd a bükkábrányi tsz-hez kerültem. A PAV-hoz 1980-ban vettek fel. Takarítottam az orvosi rendelőben, de volt idő, mikor két műszakba jártam. A főnököm Adorjánná Erzsiké volt, akire a mai napig szeretettel gondolok vissza. Szép időszaka volt az életemnek, 1986 augusztusában vonultam nyugdíjba.- Kérem, meséljen fiatal éveiről!- Dunaszentgyörgyön születtem. Szüleim nagyon szorgalmas, egyszerű emberek voltak. Öten voltunk testvérek. Édesapámat korán elveszítettem, nehéz életünk volt. Férjemmel 1953-ban esküdtünk, de sajnos rá két évre nagyon beteg lett. Lassan épült fel, de csak bot segítségével tudott járni. Anyósomékkal együtt laktunk, nagyon szerettem őket, sokat segítettek. Férjem a szövetkezetnél volt pénztáros, majd amikor javult az állapota, kocsmáros lett. Abban az időben én a cukrászüzemben kézilányként dolgoztam. Mikor letelt a munkaidőm, mentem a férjemnek segíteni, hogy tudjon pihenni. Megragadtam minden munkát, hogy boldoguljunk az életben.- Meséljen a családjáról!- Nagyon szép családom van. Nincs olyan nap, hogy valamelyik ne jönne vagy ne telefonálna. Két lányom, négy unokám és hat dédunokám van. Nagyobbik lányom Julianna, neki két gyermeke van. Lánya Pécsett orvos, ott két dédunoka van. Fia Veszprémben orvos, nekik most van egy babájuk, aki egyéves. Másik lányom Erzsiké, neki egy fia és egy lánya van. Mindketten az erőműben dolgoznak, náluk három dédunokám van.- Mivel tölti napjait?- Nyugdíjas éveim kezdetén jártam a nyugdíjasklubba, de mióta eljárt az idő, keveset mozdulok ki itthonról. Az erőműtől nagyon nagy segítség, hogy évente megkapom az Erzsébet utalványt. Melegétkezésre költőm, naponta hozzák az ebédemet Tengelicről. Elszállt az idő, már betöltöttem a 82. évemet. Egyre nehezebben tudom a kinti munkákat elvégezni. Gyermekeim és az unokáim sokat segítenek. Minden reggel elmondom az imádságom. Nagyon szeretek olvasni. Mivel templomba nem tudok elmenni, naponta előveszem a bibliát. A bibliakalauzban minden napra megvan a napi ige. Ez alapján kikeresem a Korinthusiakhoz vagy a Timóteusokhoz tartozó igét és imádságot, amit elolvasok. Ma szerda van, és szolgáló vendégszeretet van ideírva, amit te igazolsz. Szeretek a nehéz helyzetbe került embereknek a magam módján segíteni. Egy kedves barátnőm tegnap ment a kórházba, és útravalónak adtam neki az imádságokból egy kis füzetet, hogy erőt és hitet kapjon a gyógyulásához. Ezzel a szavakkal búcsúztam tőle. (És ekkor Jucika néni fejből, elkezdte mondani az alábbi imádságokat.) „Hagyjad az Úristenre te minden utadat, ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad, ...őrköd feletted, vigyáz reád, adjon az Isten neked édes, békességes, szép jó éjszakát.” A biblia minden nap többször a kezembe van, szeretettel olvasom, és ad erőt a következő napra.- Most ismét idézni kezdte fejből a napi imádságot.- „Terjeszd ki Jézusom oltalmazó szárnyadat, csitítsd el szívemben bút, örömöt, vágyat. Légy a fényem, sötéten jön az éj, ...Kicsinyek és nagyok, mind kérünk, őrködj felettünk, vigyázva reánk, békességben értünk áldd meg az éjszakánk. Drága Jézus, szépen kérlek, hallgasd meg könyörgésemet, adj békés nyugodt éjszakát, kisgyermekeimnek, nagyjaimnak egyaránt. Szent fiadért, a Jézusért, aki oly sokat szenvedett érettünk a keresztfán.” Beszélgetésünket e fenti imádsággal zárom. Jucika nénitől gazdagabban, erősebben jöttem el. Köszönöm szépen az útravalót! Vadai Zsuzsa Törzspárdatagsági elismerések 2013. október — 10 éves — Gottvald Attila üvig üvfo nfü Szabó Attila üvig vefo vto Cserepes Róbert üvig vefo vto Nagy Zoltán üvig vefo rhko Schreiner Ferenc káig kafo rko Bódis Csaba káig kafo rko Szabó Péter káig kafo rko — 20 éves — Vargáné Kovács Mária gig gkfo ko Ferenczi Józsefné gig gkfo pszo — 30 éves — Berki Béla beo Nagy István Csaba üvig üvfo ro Csöndes József üvig üvfo to Antus Mária mig mfo gmo Herman Zoltán mig nufo rfo Miholics János káig kafo vko Kákonyi Dalma káig üffo Róth Attila káig üffo bro Kungl Mátyás big beh Lőrincz Zoltán big rendo Bese Lászlóné hűig hufo mszo Iparági teketalálkozó Az Atomerőmű Sportegyesület tekeszakcsoportja rendezte meg Tatán, a XXIV. Villamosenergia-ipari Teketalálkozót, október 11-13. között. A csodálatos ősparkban elhelyezkedő Olimpiai Központ tekepályája és egyéb létesítményei adtak otthont a rendezvénynek. A pénteki nap 13.00 órakor az érkező sportolók fogadásával, valamint a csapatversenyek megkezdésével indult, majd Suplicz Sándor ASE szakcsoportvezető rövid megnyitója után zenés-táncos est következett. Az ismerős kollégák találkozása, valamint az újonnan érkezett sportolók megismerkedése a rutinosabbakkal, remek hangulatú zárómomentuma lett a napnak. Szombaton már 8.00 órakor folytatódtak az események. Az előző napon megkezdett csapatversenyek, az igazolt és amatőr játékosok egyéni versengése, remek hangulatú, hangos szurkolás mellett és nem utolsó sorban rendkívül sportszerű módon zajlott. Egész nap folyamatosan léptek pályára a versenyzők, nem kis feladatot róva ezzel a rendezőgárdára és a játékvezetőkre. Figyelembe véve a játék és a pálya sajátosságait, akik ép nem a fákat döntögették vagy a társukat buzdították, a város festői környezetét csodálhatták meg a nap folyamán két alkalommal (10.00 és 15.00 órakor) az Olimpiai Központ elöl induló városnéző kisvonatból, szakavatott idegenvezető kísérete mellett. Lehetőség volt még a központ uszodájának igénybevételére is, amivel éltek is néhányan. A nap végére 16 hölgy és 28 férfi amatőr, valamint 4 férfi igazolt versenyző kvalifikálta magát a vasárnapi döntőre a 198 indulóból. Ezen az estén is lehetőség volt zenés-táncos szórakozásra azoknak, akik a döntő előtt ezt bevállalták. Az est hangulatát megalapozta a paksi Tűzvirág Táncegyüttes műsorra, akik hatal-Mi vagyunk a legjobbak más élményt nyújtó összeállítással szórakoztatták a nézőket. Vasárnap rendben és továbbra is rendkívül sportszerűen lezajlottak a döntők. A paksi csapat a jól sikerült rendezvény lebonyolítása mellett szép eredményekkel is büszkélkedhet, ugyanis mind a 15 induló pontot szerzett valamilyen formában. A legjobb 1000 fő taglétszám feletti társaság címét pedig 2012 után megvédték. Paksi eredmények: Női amatőr egyéni: 5. Hermanné Csilla; Férfi amatőr egyéni: 3. Égner Attila, 4. Hercegfalvi József, 8. Németh Sándor; Női amatőr csapat: 1. MVM PA Zrt. I. csapat (Hermanné Cs.; Gyarmathy K.; Sztanóné L.), 8. MVM PA Zrt. II. csapat (Berkes Zs.; Bérces Zs.; Tamás E.); Férfi amatőr csapat: 2. MVM PA Zrt. I. csapat (Égner A.; Hercegfalvi J.; Szalai J.), 7. MVM PA Zrt. III. csapat (Fenes L.; Gerzsei Z.; Suplicz S.), 8. MVM PA Zrt. II. csapat (Berkes E; Németh S.; Tóth A.); Összetett csapat: 1. MVM PA Zrt. I. női csapat- MVM PA Zrt. I. férficsapat, 5. MVM PA Zrt. II. női csapat - MVM PA Zrt. II. férficsapat; Vegyes páros: 1. Hermanné Csilla - Németh Sándor, 5. Sztanóné Lívia - Égner Attila, 8. Berkes Zsuzsa - Fenes László. Berkes Ferenc Gábor Szezonzáró lapátolások Mind a kajak-kenu, mind a sárkányhajósport esetében az őszi hónapok jelentik a versenyszezon végét. Az időjárás hidegebbre fordulásával lassan a vízi edzések is befejeződnek, és átveszi helyüket az erőnléti, állóképességi alapozás (ami viszont már a következő évi felkészülésnek szól). Azonban az évad búcsúztatása idén mindkét sportágban elfogadható időjárási körülmények között történt, egy-egy verseny keretében. Kajak-kenuban a „Nemzeti tehetség" program keretében, október 5-én, Tolnán megrendezett évadzáró, egyben népszerűsítő versenyen álltak rajthoz a paksi lapátolok. A versenytáv az ilyenkor szokásos edzésmunkának megfelelően már nem a rajttechnikát és robbanékonyságot célozta, hanem a hosszútáv kategóriába tartozott, ami az itt induló utánpótlás korosztály esetében 2000 métert jelentett. Az Atomerőmű Sportegyesület csapata kiválóan szerepelt. A következő versenyzők végeztek a dobogó valamely fokán: 1. helyezettek: Hausmann Donát, Jámbor Dániel, Cseh Olivér, Hodován Dávid, Róka Bence, Flaisz Denisz, Vidákovics Elián, Koch Dominika, Huszák Janka, Jámbor Bence, Pincés Milán, János András, Zuschlag Bence. 2. helyezettek: Fitt Máté, Hrivik Bálint, Madách Ádám, Kasi Mátyás, Jámbor Dániel, Gszelmann Dávid, Szakter Adrián, Witt Péter, Dévényi Aliz, Békési Rebeka, Forster Martin, Nagy Márió, Sáfrán Alex, Flaisz Harald. 3. helyezettek: Róka Bence, Gszelmann Dávid. A versenyzők edzői: Bedecs Ferenc, Feil Imre, Gutái Dániel és Meczker András. A sárkányhajósportban a szeptember 21-22-én a Velencei-tavon (Sukorón) megrendezett Magyar Nagydíjjal zárult a versenyszezon. A viadal presztízsét növelte, hogy a technikai okok miatt elmaradt ukrajnai világbajnokság helyett került be az éves versenyprogramba. Ennek megfelelően szép számú csapat nevezett, köztük több igen jól felkészült legénység (leányság) is. A nagydíjnak több paksi, illetve atomerőműves vonatkozása is volt. Egyrészt több paksi hajó is indult, így az Atom Dragon, a Paksi Wasabi és a Paksi Sárkány-ha-jó. Másrészt az Atomerőmű Sportegyesület három kenusa - Fehér Imre, Viktor Endre és Prancz Zoltán - is rajthoz állt, a Romi KKSK csapatának tagjaként. S végül, de nem utolsósorban a versenybíróság munkáját is több paksi bíró támogatta, köztük Hajósi Edit, az atomerőmű pénzügyi és számviteli osztályának munkatársa. Az eredményeket tekintve a Romi KKSK teljesítménye emelkedett ki, aminek kapcsán önmagáért beszél, hogy például a vasárnap megrendezett 200 és 4000 méteres távokon, valamennyi senior és masters kategóriában ez a hajó haladt át elsőként a célvonalon. PZ Bötz Józsefné Jucika nénit kerestem fel dunaszentgyörgyi otthonában, hogy meséljen emlékeiről.