Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-10-01 / 10. szám
20 2013. október <#> mym paksi atomerőmű Győzelem a futsaltornán William Apembe Vitai, Balogh Tibor, Prantner Attila, Wolf Attila, Szegleti Péter, Besenczi István, Szabadi Adrián, Erdélyi Péter, Kiss István, Bencze Balázs, Szlanyinka Pál, a képről hiányzik: Oláh József technikai vezető. Idén Marokkó adott otthont a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő WONUC Futsaltornának, amin az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. csapata is képviselte cégünket, országunkat. Nagy várakozás előzte meg a tornát, nemcsak a jubileum miatt, hanem mert az Afrikai kontinens először látta vendégül az eseményt. Hosszú utazást követően hajnalban érkeztünk meg Marrakeshbe, a szálláshelyünkre, szakadó eső kíséretében. Ekkor még nem láttuk, hogy milyen környezet fogadott minket. Reggel tudatosult bennünk, hogy egy csodálatos „oázisba" csöppentünk, mikor a kelő nap megvilágította a környező kert egzotikus növényeit. Ez a látvány egy kis időre elfeledtette azt a tényt, hogy nehéz nap előtt állunk, ugyanis az első napon mindjárt két mérkőzés is vár ránk, pár óra alvással a hátunk mögött. Rövid, de igen mozgalmas megnyitó után a torna kezdetét vette 7 csapat (6 ország) részvételével (Marokkói, Marokkó2, Oroszország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország). A torna a tervezett kétcsoportos lebonyolítás helyett egycsoportos játékrendszerben került megrendezésre, ugyanis két ország egyéb problémák miatt nem tudott eljönni az eseményre (Ukrajna, Kazahsztán). Az első napot két győzelemmel zártuk, az olaszokat (3:2) és a házigazdák első csapatát (5:3) győztük le. Ekkor még nem tudtuk, hogy ezeknek az eredményeknek döntő szerepe lesz a végeredményt tekintve. A második játéknapon 1:1 -es döntetlent játszottunk a házigazdák második csapatával, ezen a mérkőzésen semmi nem jött össze csapatunknak, mélyen a játéktudásunk alatt játszottunk, úgy éreztük, értékes pontokat rabolt el tőlünk az ellenfél. A délutánt egy rövid belvárosi sétával és azt követő regenerációval töltöttük. A harmadik játéknapnak bizakodva indultunk neki, ugyanis az addigi eredmények alapján a három vereséggel rendelkező francia csapat ellen léptünk pályára. Előérzetünkben nem is kellett csalódnunk, ugyanis a torna legnagyobb arányú győzelmét arattuk, 13:4-re legyőztük ellenfelünket, ami nagy erőt adott a továbbiakhoz. Kellett is ez a plusz, ugyanis - eddig az összes WONUC Futsal kupát megnyerő - Oroszország volt a következő ellenfelünk. A helyiek szerint - a torna legjobb mérkőzésén nagy csatában 4:4-es döntetlent játszottunk a címvédővel úgy, hogy a vége előtt 40 másodperccel még két góllal vezettünk. Elvesztegetett két pont vagy elrabolt egy pont? Sokáig elemeztük a mérkőzést, és végül arra a megállapításra jutottunk, hogy - még ha nem is a legerősebb összeállítással jött az orosz csapat - mindenképpen bravúros eredményt értünk el, hisz eddig még soha nem sikerült pontot rabolnunk tőlük. Mivel az eddig csak ellenünk „botló" Marokkói döntetlent játszott az utolsó mérkőzésén az olaszokkal, ezért megnyílt előttünk az esély, hogy a spanyolok legyőzésével a dobogó legfelső fokán végezzünk. Ez a lehetőség pluszenergiákat mozgósított bennünk, ugyanis ilyen közel a torna megnyeréséhez még soha nem voltunk. A fáradtságunkat felülmúlta az elszántság és végig irányítva a mérkőzést 6:2 arányban legyőztük a spanyolokat, ezzel megnyertük a X. WONUC Futsaltornát (Marokkó első csapata és az orosz csapat előtt). Győztesként sorban gyűjtöttük be a gratulációkat, és megelégedéssel hallgattuk azon megállapításokat, hogy - a legegységesebb csapatként - megérdemeltük a győzelmet. Nem mellékesen a torna gólkirálya és a torna legjobb kapusa címet is a mi csapatunk gyűjtötte be. Előbbit Besenczi István, utóbbit Szlanyinka Pál érdemelte ki. A WONUC Futsal kupák történetében a jubileumi 10. torna elhozta számunkra a várva várt győzelmet. A siker kulcsa a csapategység volt - ami az előző tornákon is jellemzett minket -, és ez most némi szerencsével kiegészülve felemelte a csapatot a csúcsra. Újabb élményekkel és megerősödött barátságokkal gazdagodva tértünk vissza Marrakeshből. Bízunk abban, hogy hozzáállásunkkal, eredményességünkkel tovább népszerűsítettük az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és Magyarország hírnevét. Szabadi Adrián Őszi stresszoldó programok az Egészségközpontban Bármennyire is nem akarunk tudomást venni róla, de vége van a nyárnak, a kánikulával együtt a pihenés időszaka is véget ért. Visszatértek a dolgos hétköznapok, amelyek természetes velejáró a stressz. Az emberi szervezet stresszel válaszol a különböző fizikai, szellemi és érzelmi ingerekre. Némely inger hatására a teljesítőképesség nő, viszont, ha a feszültség túl sok ideig tart vagy nagyon magasra emelkedik, akkor meg is betegedhet az ember. Ezért fontos, hogy mindenki kezelni tudja a stresszt. Nem kell küzdeni vele, hiszen az csak elveszi az energiát. Meg kell tanulni együtt élni vele és elsajátítani stresszkezelési módszereket. Fontos a rendszeres mozgás, kikapcsolódás, a különböző meditációs technikák, a korszerű táplálkozás. Titokban mindenki szeretne nagyon egyszerű és nem túl időigényes módszert választani. Ehhez nyújt támogatást a Paksi Atomerőmű Egészségközpontja, amely új, stresszoldó progamokkal várja a kikapcsolódni, mozogni vágyó érdeklődőket, amelyek közül most két mozgásprogramra hívjuk fel a figyelmet: Az optimum zsírégető és alakformáló steptréning a klasszikus stepedzéstől annyiban tér el, hogy a 30 év feletti dolgozó és főleg ülő munkát végzők számára dolgozták ki. Mentes minden ugrálástól, bonyolult koreográfiától. A tréner alapos bemelegítés után tervszerűen halad végig a test minden izmán, miközben széles repertoárban használ olyan eszközöket, mint a gumikötél, flowin, súlyzó. Az órát mindig alapos nyújtás zárja, ami mindenki számára elvégezhető, kortól, nemtől, egészségi állapottól függetlenül. A bodyARTTM mozgásanyagát tekintve a jógából veszi fő elemeit, amelyhez a gyógytornából ismert elemeket rendel és speciális légzéstechnikát kapcsol, ezzel biztosítva a teljes összhangot az edzés és a relaxáció együttes hatása között. A statikus és dinamikus erőelemek mellett bőven tartalmaz nyújtó és lazító hatású gyakorlatokat, amelyek pozitívan hatnak testünk rövidülésre és gyengülésre hajlamos izmaira. Minden gyakorlat kontrollált és tudatos kivitelezést igényel, amelyet speciális légzés alkalmazása segít. A mozgássor végrehajtása közben a figyelem folyamatosan a saját testünkre irányul, a külvilág ingereinek kizárásával. A program rendszeres alkalmazása során fejlődik a hajlékonyág, az állóképesség, a stabilitás, a türelem, a tudatosság, illetve olyan készségek és képességek, amelyek a harmonikus mozgás alapjai. Az új programokat ajánljuk mindazoknak, akik vágynak a belső nyugalomra, harmóniára, frissességre és kellemes fáradtságra, hogy felfrissülve, energiával feltöltődve folytassák mindennapi tevékenységüket. LILI Sárkányhajó Már ötéves hagyomány, de hatodik alkalom, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatóságai közötti sárkányhajóversenyt hirdetett meg szeptember 8. délelőttiére. Cél az egészséges életmód, a sportág népszerűsítése. Bár az igazgatóságok létszáma, nemek szerinti megoszlása, korfája jelentősen eltér, mégis sikerült 20-20 főt, plusz egy dobost kiállítaniuk, hogy megmérkőzhessenek egymással. A reggeli, a szabadedzés és a céltorony árnyékában Pető Renáta vezette közös aerobicbemelegítés után kisorsolták az időfutamokat. A jól belátható 200 m-es pályán kellett a csapatoknak összemérni erejüket. Az időeredmények alapján a B döntőbe a humán, a biztonsági és a gazdasági, míg az A döntőbe az üzemviteli, a karbantartási és a műszaki igazgatóság kerültek. Noha a sárkányhajó inkább a férfiak sportja, néha a mix futamokban, mint most is, 6 nő ült a 14 férfi közé. Az idén először női csapatok versenye is volt, melyben az üzemviteli-humán-gazdaság igazgatóságok közös csapata nyert (58:82), megelőzve a műszaki-karbantartási-biztonsági igazgatóság közös csapatát (59:545). Az A és B döntőben mindenki javított az időeredményén, mégis a papírforma érvényesült az igazgatóságok között: 1. üzemviteli (50:21), 2. karbantartási (51:355), 3. műszaki (53:04), 4. humán (51:965), 5. biztonsági (52:545), 6. gazdasági (55:735). Az érmeket a Paksi Atomerőmű részéről Pekárik Géza, Cziczer János és Zsoldos Ferenc igazgatók, az Atomerőmű Sportegyesület részéről Bedecs Ferenc szakmai igazgató adta át. A szervezők a szurkolókra is gondoltak, és nemcsak sportélményt, hanem vendéglátást is adtak, ellátást is kínáltak. gyulai