Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-08-01 / 8-9. szám

ók: Bodaiki Ákos 12 2013. augusztus-szeptember mym paksi atomerőmű Befejeződött a 2. blokk főjavítása A 2. blokk idei főjavításáról Bárdos Zoltán, a karbantar­tás irányítási osztály vezetője adott tájékoztatást az Atom­erőmű újság olvasói számá­ra. Az osztályvezetőt arról kérdeztük, hogy milyen fel­adatokat kellett végrehajtani, azok befolyá­solták-e a főjavítás időtartamát, mi jellemezte az atomerőműves szervezetekkel és a beszál­lítókkal való együttműködést.- A 25 nap hosszúságúra tervezett főjavításhoz tartozó munkavolumen önmagában kiemelke­dőnek tekinthető akkor is, ha csak a „szokásos" feladatokjelentkeznek. Azonban mindig vannak előre nem látható, váratlan, valóban kihívást je­lentő munkák. Most sem volt másképp. A rendkívüli hőség miatt kiemelt figyelmet kellett fordítani a Duna hőmérsékletének alaku­lására, és ebből adódóan a tervezettnél lényege­sen korábban kellett feltölteni és üzembe venni hűtővíz oldalról a 20VE00 vezetéket a 21SD kon­denzátorral. Bár nem okoztak meglepetést a 3. főkeringtető-szivattyú nyomófedelén és vezető­kerekén észlelt indikációk, az állapot engedé­lyezése így is komoly munkát jelentett. A gőz­­fejlesztő szintmérések átmeneti varrataiból húszat kellett javítani, ami minden hőcserélőt érintett. Mindhárom sótalanvíztartályon el kel­lett végezni a szívócsonkok átalakítását is. Szép teljesítmény, hogy mindezeket a szükséges ha­táridőre sikerült befejezni, így a tervezett időben elkezdődhetett a blokk indítási folyamata. Az in­dítás során azonban számos hibát tártunk fel a berendezések üzembevételekor. Az ezeknek a kezeléséből származó csúszások miatt a főjaví­tás tényleges hossza 27 nap 21 órára adódott. Az indítás során fellépő hibák közül kiemelkedő az 20RZ71S203 szilfonszelep tömörtelensége, mely hiba elhárításához a blokkot vissza kellett hűteni. A problémák kezelését nagyban előse­gíti, ha a hibák időben ismertté válnak, ezért az észlelt hibák mielőbbi jelzésére szeretném fel­hívni minden munkavégző figyelmét. Pár órával a főjavítás hivatalos befejezése után terven fe­lüli karbantartásra kellett leállni a 20TP34 veze­ték tömörtelensége miatt. Ez azt mutatja, hogy a blokkok öregedésére nagyobb figyelmet kell fordítani. Az együttműködést alapvetően jónak íté­lem. Főleg ahhoz mérten, mennyire bonyolult és sokszereplős a folyamat. Ez annak köszönhető, hogy mindenki igyekszik a feladatát teljesíteni, és működnek az egészséges emberi kapcso­latok. A beszállítókkal a karbantartási igazga­tóság koordinálói tartják a kapcsolatot, így az együttműködés tapasztalatinak megítélésében legfőképp ők az érintettek. Alapvető tény, hogy nincs értékesebb és kevésbé értékes szervezet. Mindenkinek a munkájára ugyanúgy szükség van. Az üzemviteli, a karbantartási, a műszaki és a biztonsági igazgatóság nem létezhet egymás nélkül, sőt a szervezetek köre tovább bővíthető a humán, gazdasági és egyéb szervezetekkel. Úgy látom, hogy a legtöbben ezt elfogadják. Et­től megfelelő az együttműködés. Pran ez Zoltán Gyakorlatokkal a jobb felkészültségért A Paksi Atomerőműben július és augusztus hónapban tűzriadó- és balesetelhárítási gya­korlatokra került sor. A gyakorlatok a jobb felkészültséghez, a feladatok gyorsabb, szín­vonalasabb elvégzéséhez segítették hozzá a munkatársakat. A július 24-én tartott balesetelhárítási törzs­vezetési gyakorlaton a feltételezett esemény a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában történt. Elsődleges intézkedésekként a veszélyhelyzeti besorolást, a riasztási és értesítési feladatokat, az óvintézkedések tervezését az Erőmű-irányító Központ rendben teljesítette, majd a további veszélyhelyzet-kezelési feladatok modellezé­sét a Védett Vezetési Pontról (VVP) irányították. A gyakorlóknak egy olyan előre felépített ese­ményláncolatot kellett megoldaniuk, ami a feladatok tervezésének és megvalósításának sokféle nehézségét szimulálta. Együttműködő szervezetként a Magyar Honvédség delegált megfigyelőket, akik személyesen kísérték fi­gyelemmel a munkát. A gyakorlat során az Or­szágos Atomenergia-hivatallal videokonferen­­ciás megbeszélésre is sor került. Az esemény lezárását követő azonnali értékelés a gyakorla­tot megfelelőre minősítette. Ennek keretében a szakterületek résztvevői és megfigyelői szóban ismertették észrevételeiket, amelyeket írásban -a hiányosságok felszámolására meghatározott intézkedésekkel - értékelő dokumentumban összegeznek. A július 24-i tűzriadó-gyakorlat során be­vonásra került minden olyan szervezet, amely­nek feladata adódhat az atomerőműben bekövetkezett tűzeset felszámolása során (híradástechnikai osztály, rendészeti osztály, atomerőmű-tűzoltóság, munka- és tűzvédelmi osztály). A gyakorlat célja a feladatok begyakor­lása a rendészeti osztály és a tűzoltóság mun­kavállalói számára, illetve hogy az épületben tartózkodókban tudatosuljon, hogy egy éles tűzjelzés esetén mi a teendőjük. A szimulációs gyakorlat szerint a 101. jelű épület földszintjén elektromos tűz keletkezett, a hang- és fényjelző riasztóegységek megszólaltak az adott épület­ben, miközben a híradástechnikai osztályon, a tűzoltóságon, az Erőmű Irányító Központban és a munka- és tűzvédelmi osztályon elhelyezett terminálokon megjelent a tűzjelzés. Ez idő alatt az épületben tartózkodóknak a megengedett időn belül (6 perc) el kellett hagyniuk az épüle­tet. A helyszínre kiérkező tűzoltók felderítették és átvizsgálták a helyszínt a rendészeti osztály munkatársainak biztosítása mellett, majd lefe­ketítették és eloltották a feltételezett tüzet. A Balesetelhárítási Szervezet (BESZ) által au­gusztus 22-én tartott gyakorlat alkalmával a ki­induló esemény egy veszélyes anyag tárolására szolgáló tartály sérülése volt. A helyzet felszá­molásában érintett Atomerőmű Létesítményi Tűzoltóság állománya és a környezetvédelmi csoport szakembere az előírt veszély-elhárítási feladatokat begyakorló jelleggel végezte. Ki­emelt figyelmet fordítottak a rendelkezésre álló eszközök megfelelőségének vizsgálatára, a kommunikációra, az együttműködés gyakor­lására. Tervezett módon egy - a szimulált ese­ményben megsérült - személy mentése is ré­szét képezte a feladatoknak. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei a helyszínen tekintették meg a munkát. A gyakor­latot a lezárása után tartott helyszíni értékelés alapján megfelelőre minősítették. Részleteket tartalmazó értékelésüket az együttműködők és a megfigyelők is elkészítik, melyek alapján a hiányosságok felszámolására intézkedési tervet határoznak meg. Laszlóczki /., Herman A. A munkavállalói elkötelezettség­mérés eredménye és jövőkép Az év első felében az MVM Cso­port társaságainál elindított „MVM Csoport munkavállalói elkötelezettség-mérés” eredmé­nyeinek kiértékelése megtörtént, a felmérés az általános 35-40%-os kitöltési arányokhoz képest rend­kívül magas, 52%-os részvételi aránnyal zárult. A kutatás célja az volt, hogy a vezetők részére olyan eszközöket adjunk, amelyekkel még jobban motiválhatják és még elkötelezettebbé tehetik munka­társaikat. A kutatásban résztvevő társaságok munkatársai döntően papír ala­pú kérdőívet kaptak kézhez, míg a többiekhez a kérdéseket online for­mában juttattuk el, így valamennyi munkavállaló - összesen 7111 fő - számára lehetőséget biztosítottunk az önkéntes és név nélküli kitöltésre. A kérdőíves felmérés előzetes ered­ményeit márciusban fókuszcsopor­tos interjúk keretében pontosítottuk. A fókuszcsoportos interjúkba bevon­tak száma 408 fő volt. Az eredmények alapján az MVM Csoporton belül az elégedetlemelé­­gedettielkötelezett munkatársak ará­nya 11:68:20. Ez az arány az általános 20:60:20 aránynál jobb. A felmérést végző külső tanácsadó cég munka­társai az elemzéseket minden társa­ság részére elkészítették: a nagyobb, tagoltabb cégek esetén az elemzés szervezeti szinteken is elkészült. Ezek alapján rajzolódtak ki az egyes tag­vállalatok elkötelezettségi térképei, amelyek az adott vállalatra jellemző elkötelezettséget csökkentő/növelő szervezeti jelenségeket mutatják be. Ezzel természetesen a felmérés nem ér véget, sőt a munka csak most kezdődik igazán: a feltárt eredmé­nyek megismerése alapján a vezetői értekezlet tagjai fejlesztési irányokat definiáltak. A csoport szintű eredmé­nyek alapján két olyan közös fejlesz­tési cél mellett foglaltak állást, ame­lyeknél felmerül az MVM Csoport szintű koordináció, illetve a központi program indításának fontossága: Az „Egy vállalat vagyunk” program, az MVM Csoport „csoport­értékeit”, közös kultúráját, a tagvál­­latok, a vezetők, munkatársak közös értékeken alapuló együttműködését segíti elő, illetve a „teljesítmény­­kultúra” program, amely a kimagas­ló teljesítmény elismerésének, a telje­sítmények közötti különbségtételnek, azaz a teljesítménymenedzselés gya­korlatának fejlődését támogatja. Az elemzéseket júniussal bezá­rólag workshopok keretében megis­mertettük minden társaság vezetőjé­vel, a nyár az akciótervezés időszaka, ősztől pedig az akciók megvalósítása kezdődik el. Jövő év tavaszán - az első mérés és a következő, 2015 januárjá­ra tervezett második mérés között félúton - felsővezetői workshopok keretében vizsgálja felül minden tár­saság az akciók megvalósulását, ezzel is felelősséget vállalva az eltervezett akciók megvalósításáért. Egyben köszönjük az együtt­működést azon munkavállalóknak, akik részt vettek a felmérésben és segítették, illetve segítik ezzel mind­annyiunk fejlődését és a közös érték­­teremtést! Humán Igazgatóság, Paksi Atomerőmű Biztonsági kultúra, munkavédelem A munkavédelem meghatározó eleme az atomerőművek biztonságos üzemel­tetésének. A vonatkozó szigorú előírások és azok betartásának alapvető köve­telményeivel az üzemterületén dolgozók általában tisztában vannak. Annak ténye, hogy a munkavédelem szerves része a biztonsági kultúrának, melynek fejlesztése a Paksi Atomerőműben is fontos helyen szerepel, nem vitás. Ennek érdekében a munkavédelmi ismeretek bővítése és a munkavégzés során hasz­nálatos korszerű védőeszközök a bemutatása mindenki javát szolgálja. Október 30-án immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre az „Együtt az egészségért és munkabiztonságért” munkavédelmi nap. Erre a rendezvény­re minden, az üzemi területen tevékenységet végző munkavállalót és munka­zetőt vár a Paksi Atomerőmű vezetése Munkavédelmi Bizottság, gy rendezvény sikerét mindig az ér­deklődők száma és aktivitása hatá­rozza meg. A program tematikája és a látogatók között sorsolásra kerülő ajándéktárgyak ezt a célt kívánják szolgálni. A programról bővebb in­formációt, az októberben megjele­nő felhívások és tájékoztatók adnak az érdeklődők részére. SZB

Next

/
Thumbnails
Contents