Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-03-01 / 3. szám

2012. március 19 <my mym paksi atomerőmű r \ world nuclear news Küszöbön áll a Balti atomerőmű építésének megkezdése Gőzerővel dolgoznak a szakemberek az első beton kiöntéséhez szükséges feltételek megteremtésén Oroszország különleges státuszú területén. Ha beindul a beruházás, akkor az itteni első egység lesz a kilencedik az Európában épülő blokkok sorában. A Kalinyingrádba tervezett ikerblokkos telephely két, egyén­ként 1200 MW-os egységet működtet majd. A Lengyelország és Litvánia közötti speciális elhelyezkedésen túl más érdekes dolgok is újdonságnak számítanak a beruházásban. Első lesz abban, hogy nyitott az európai cégek befektetési szándéka előtt; elsőként számolnak a megtermelt villamos energia jelen­tős részének exportjával, és elsőként építenek majd be nyugati komponenseket, mint például Alstom-Atomenergomas gyártá­sú turbinákat. Az erőmű nagyrészt a RoszEnergoAtom tulajdo­nában lesz, de 49%-ban privát befektetők kezébe kerülhet.Tár­gyalásokra került sor eddig a CEZ, az EDF, az Énei és az Iberdrola társaságokkal. A tavalyi év végén szintén tárgyalások kezdőd­tek a svájci bázisú, hálózatokban érdekelt Alpiq és az orosz Inter RAO UES között az átviteli vonalak bővítésének lehetőségéről is (800 MW szállítása a telephelyről Németországba). A TitanSztrojMontazs cég közleménye szerint megkezdőd­tek az 1. blokk megerősített betonalapja elkészítéséhez szük­séges munkálatok. Az alaphoz 1500 tonna teherviselő szerke­zetet építenek be, ezt 4500 köbméter betonnal takarják be. Az építkezés hivatalosan akkor kezdődik meg, amikor ezzel a mun­kával - várhatóan néhány hét alatt - végeznek. Előrehaladott állapotban vannak az erőműépítések Csehországban, Bulgáriá­ban, Litvániában és Finnországban. Földmunkák folynak a négy blokkot építeni szándékozó Egyesült Királyság első egységénél. A Balti atomerőmű első blokkja várhatóan 2017-ben indul, egy év múlva követi a második. A két blokk beruházási költségét 6,9 milliárd amerikai dollárban jelölték meg 2009-ben. Az A tmea-1 teljesítette a biztonsági előírásokat Egy tizennyolc hónapos vizsgálatot követően a francia nuk­leáris hatóság előzetesen jóváhagyta az Atmea típus biztonsá­gi csomagját. A döntés jelentős lépés annak demonstrálására, hogy ez a közepes méretű, nyomottvizes rendszer engedé­lyezhető. Az Atmea cég 2007-ben jött létre az Areva és az MHI 50-50%-os részvételével. A francia hatóság (ASN) megjegyezte, hogy a vizsgálatot nem annak a folyamatnak a részeként foly­tatták le, amely arra irányult, hogy ezt a típust Franciaország­ban engedélyezzék, de „olyan követelményrendszer alapján zajlott, amely alkalmazható nukleáris létesítmények építése során Franciaországban". A hatóság ezt a megállapítást tette a cég által rendelkezésre bocsájtott dokumentumok alapján: úgy tekinti, hogy a biztonsági jellegzetességek és a választott főberendezések megválasztása „általánosságban kielégítőnek tekinthető" a jelenlegi francia elvárásokat illetően. Hozzátették: az adott szövegösszefüggésben ez csak előzetes lehetőség egy ilyen típusú reaktor engedélyezési eljárására. A hatóság arra is figyelmeztetett, hogy Franciaországban egy effajta eljárást csak engedélyes kezdeményezhet, nem pedig a reaktor tervezője. A részletes tervezési fázisban az Atmea cégnek „különösen ébernek" kell lennie abban, hogy a reaktor üzeme során mini­malizálják a dolgozók sugárterhelését, és folyamatosan számí­tásba kell venniük azokat a tanulságokat, amelyek a fukushimai balesetből levonhatók. A reaktor egyébként egy 1100 MW-os, nyomottvizes típus, amely ötvözi az Areva és a Mitsubishi tech­nológiai előnyeit. Többek között hosszú kampányok, rövid átra­kási idők és jó manőverező-képesség jellemzik (akár 5% / perc sebességgel is). Legfőbb piacnak a feltörekvő országokat tekin­tik, ahol most kezdik a nukleáris programot, de szerepet kap­hatnak az Egyesült Államokban és Európa fejlett országaiban is. A biztonsági elemek között találunk passzív és aktív elemeket is, és van zónaolvadékot megfogó rendszere is. Forrás: World Nuclear News, 2012. február K NEI SmartBrief - NucNet Köszönetnyilvánítás a kormányzat felé A Southern Company menedzsmentje megköszönte az Obama-adminisztrációnak az új blokkjai tárgyá­ban kiadott engedélyét. Azt is közölték közlemé­nyükben, hogy minden olyan biztonsági változtatást be fognak építeni az új blokkokba, amelyek a még függőben lévő Fukushima-vizsgálatból adódhatnak. Az NRC bizottságának öt tagja közül négy pártfogol­ta azt a kérelmet, hogy a cég két új reaktorblokkot építsen fel a Vogtle telephelyen (Georgia állam). Az NRC elnöke, Gregory Jaczko az engedély kibocsá­tása ellen szavazott. Szerinte az engedélyt további biztonsági fejlesztésekhez kellene kötni, amelyekkel elkerülhető a japán reaktorokban bekövetkezett zó­naolvadás. A társaság elnök-vezérigazgatója közölte, hogy cégük már számításba vette a Fukushimában történt eseményeket, és ígéretet tett arra, hogy a le­vonható tanulságokat be fogja építeni az üzemelő és az építendő blokkok biztonsági követelmény-rend­szerébe. Ez egy fontos nap Amerika, és egy csodálatos nap a Southern Company és a Georgia Power számára - nyilatkozta Fanning egy Atlantában tartott sajtó­­tájékoztatón. Szerinte nem volt jelentős vélemény­­különbség az NRC tagjai és annak elnöke között, és azt sugallta, hogy a nézeteltérés a megteendő vál­toztatások ütemezésében nyilvánult meg. A mi kö­telességünk az (mint mindig is volt), hogy minden olyan észrevételt beépítsünk, amivel biztosítani tud­juk a legbiztonságosabb és a legmegbízhatóbb nuk­leáris alapú energiatermelést a világon - fűzte hozzá a vezető. A hatóság hosszú évek óta követett eljárási rendje beépül a gyakorlatba. A nukleáris ipar arról ismert, hogy jó nyomon jár a folyamatos tanulásban, és mi folytatni fogjuk ezt a magatartást - zárta sza­vait Fanning. A Southern úgy számol, hogy a projekt 4-5000 új munkahelyet teremt a beruházás alatt. A Yucca-hegységbeli tároló ügye még napirenden marad Az Obama-kormányzat által vitathatónak ítélt tárolá­si helyszín még lehetséges megoldásként szerepel az atomerőművi radioaktív hulladék elhelyezésére, de az összmennyiség miatt második telephely kijelölé­sére is szükség lesz, emiatt újra meg kell vizsgálni az egész ügyet - nyilatkozta a szövetségi bizottság egyik tagja. A tároló használatához alapvetően meg kellene változnia a közhangulatnak Nevada államban, ahol ellenzik a telephely nukleáris hulladékkal való fel­töltését - nyilatkozta a nukleáris jövővel foglakozó Kék Szalag Társaság egyik vezetője. A Yucca projekt környékén élő lakosság ugyan támogató hozzáállású, de ez nem igaz az egész államra nézve, és az ügy itt jut holtpontra jut - mondta Scowcroft egy meghall­gatáson. Ha alkalmazzák a mi ajánlásainkat, akkor a létesítmény üzemeltetése része lehet egy konszenzu­salapú megállapodásnak. Ha orvosolják a lakossági aggodalmakat, akkor lehet erről szó - tette hozzá. A Kék Szalag Társaság januári jelentésében - egyebek között - a konszenzusos megközelítést hangoztatta a radioaktív hulladék átmeneti és a mélygeológiai tá­rolása kérdésében. Úgy vélik, hogy húsz évet venne igénybe egy új tároló helyének kijelölése. Az Obama-kormányzat szerint a Nevada államból érkező folyamatos ellenzés miatt kudarcra van ítélve a program. Ezért korábban úgy döntöttek, hogy 23 évnyi munka és 15 milliárd elköltött dollár után tör­lik azt. Az államban történő elhelyezés masszív helyi ellenállásba ütközik - jelentette ki a Harry Reid de­mokratapárti politikus. Mindamellett a kongresszus republikánus politikusai hevesen támadták a dön­tést, és szorgalmazták a tároló újbóli megnyitását. Itt az ideje, hogy a politikusok befejezzék a játszadozást, inkább az ügy előremozdításán kellene dolgozniuk - közölte Ralph Hall texasi republikánus politikus, aki egyben a kékszalagosok elnöke. Lehet, hogy a hulladék a hegyekben köt ki, vagy az óceáni mélysé­gekben vagy valahol máshol. Lehet, hogy rakétákba töltjük azt és ellenségeinket lőjük velük a következő háborúban. Mi az ördögöt fogunk csinálni vele? - fa­kadt ki az elnök. Sérült generátor javítása Nagy erőkkel dolgoznak a South Texas atomerőmű 2. blokkján, három tucat állórész-tekercs cseréjén. Az egység november végén állt le automatikusan egy vé­delmi működés miatt. A generátor sérült forgórészét a Siemens Észak-Karolinában lévő üzemében javí­tották ki. A leállás valószínűleg azért történt, mert földzárlat lépett fel a generátor állórészének valame­lyik tekercsén - áll az üzemeltető (STP) hivatalos jelentésében. További 36 tekercs érkezése várható a következő hetekben egy alabamai gyártóműből, így mind a hetvenkét tekercs cseréjére sor kerül majd. Az STP szóvivője megtagadta annak közlését, hogy a javítási munkálatok mennyi időt vesznek igénybe. Tavaly nyáron komoly gondban voltak Texas ál­lamban a hálózatot üzemeltetők és a rendszerirányí­tók, mivel a jelentős hőhullám miatt megnőttek a fogyasztási igények és túlterhelődtek a források. Né­hány ipari fogyasztónál több napra korlátozást kel­lett elrendelni, de így megelőzték a rendszer össze­omlását. Az atomerőmű 2. blokkja 2011. november 24-én érte el a teljes kapacitását egy tervezett kar­bantartást követően, amikor az üzemzavar történt. A telephelyen két 1280 megawattos egység található, az 1. blokk üzeme zavartalan. Forrás: NEI SmartBrief, 2012. február Varga József A belgák megtartanák az atomenergiát A belgák 64%-a vagy semleges (15%) vagy támoga­tó (49%) az atomenergia alkalmazása iránt, a belga Nukleáris Fórum ipari szövetség felmérése szerint. A válaszolók 58%-a szerint az atomenergiára szükség van a termelési kapacitásban, 62%-uk azonban csök­kentené annak részarányát. A felmérésben résztve­vők 69%-a elismerte, hogy nehéz az atomenergia kiváltásához megfelelő forrást találni, és 74%-uk szerint az energiaárak növekednének az atomener­gia feladásával. Több, mint 60% véli, hogy az atom­energia hozzájárul Belgium energia-ellátási függet­lenségéhez, a gazdasághoz és az elegendő energia rendelkezésre állásához. A Nukleáris Fórum elemzése alapján a belgák 76%-a támogatja az atomenergia további felhaszná­lását, és 40%-uk újabb blokkok építését is támogatná az energia-ellátás biztosítása érdekében, de csak ak­kor, ha garantálják a tökéletes biztonságot és a nuk­leáris hulladék elhelyezését. Forrás: NucNet, 2012. március (X) Varga József J

Next

/
Thumbnails
Contents