Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-12-01 / 12. szám

2012. december 5 B0 •<©> » mym paksi atomerőmű Húszéves a TEIT Előadásoka kommunikációról Húsz éve jött létre az Atom­erőmű 12 km-es kör­­z e t é b e n fekvő te­lepülések által alapított Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás, a TEIT. Ebből az alkalomból november 9-én sajtótájékoztatót és konferenciát rendeztek Kalocsán, az Atomerőmű és Társadalmi Környeze­te címmel. A konferencia fókuszában az Atomerő­mű, a mellette elhelyezkedő Kiégett Ka­zetták Átmeneti Tárolója, valamint a tele­pülések együttműködésének eredményei szerepeltek. Török Ferenc, a társulás elnöke, Kalo­csa város polgármestere elmondta, a TEIT jó kapcsolatot alakított ki a Paksi Atom­erőművel és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-vei (RHK Kft.). A lakossághoz a hiteles tájékoztatás honlapokon, kiadvá­nyokon és a médián keresztül jut el. Gáncs István, a TEIT társelnöke, Tengelic pol­gármestere, rövid kronológiai összefoglaló után utalt arra, hogy jelenleg 65 ezer em­ber lakik a TEIT települések térségében. Az ő tájékoztatásuk kapcsán az egyik leg­fontosabb feladat: az üzemidő-hosszabbí­tás mellett az új blokkok építésének ismer­tetése, megfelelő kommunikációja. A rendezvényen dr. Kovács Antal ki­emelte, hogy az Atomerőmű számára na­gyon fontos a társadalmi elfogadottság, ez különösen igaz a 12 kilométeres körben élő, több mint hatvanezer ember esetében. Az üzemidő hosszabbítás, az új blokkok létesítésével újabb tájékoztatási feladatok elé néz az Atomerőmű és a TEIT. Az új programok között szerepel a TEIT terüle­tén élő iskoláskorú gyermekek figyelmé­nek a természettudományos tantárgyak felé irányítása, és a kalocsai tájékoztató- és látogatóközpont közösségi térré való alakí­tása. Dr. Kereki Ferenc, az RHK igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a cég a TEIT szer­vezeten belül jól tudta közreadni a munká­jával kapcsolatos információkat, és ebben a TEIT kiváló munkát végzett. Dr. Rónaky József, az Országos Atomenergia-hivatal főigazgatója elmondta, hogy ma b e r u h á - zást, vagy ipari léte­sítményt megvalósí­tani a környezetben élő lakosság egyetér­tése nélkül lehetetíen, ehhez bizalomra és támogatásra van szükség. Kováts Balázs, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezető­mérnöke érdekességeket, szemelvényeket emelt ki az eltelt húszéves időszakból. Az atomerőmű bővítés és a térség kölcsönha­tása címmel Tóth Csilla, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. projektigazga­tója tartott előadást. A társulás köszönetét fejezte ki a Pak­si Atomerőműnek, az erről szóló oklevelet dr. Kovács Antal vette át, és szintén okleve­let vett át dr. Kereki Ferenc. A TEIT Emlékplakettjét vette át - má­sok mellett Kováts Balázs az Atomerőmű vezető mérnöke, Török Gusztáv, a TEIT volt elnöke, alapító, dr. Kovács Antal, Do­­hóczky Csaba, a GMF elnöke, Szabó Atti­la és Sződi Imre, az RHK Kft. munkatár­sai, valamint a települések polgármesterei, köztük Hajdú János, Paks polgármestere. Emlékplakettet kapott továbbá Hamvas István vezérigazgató (MVM PA. Zrt.), Tóth Ferenc kormánymegbízott, valamint az MVM Zrt.-t is díjazták. Wollner Pál Paksi Digitális Archívum A mai internetes világban gyakran hangoztatjuk azon véleményünket, miszerint ha valamit nem tudsz, keresd meg az interneten. Ez sok tekintetben igaz, ám ha az általánosságokon túl, részletekre is kíváncsiak vagyunk, akkor már más forrást is igénybe kell vennünk. Ezeknek a „részleteknek" Paks városára vonatkozó kidolgozására alapította az önkormányzat és az Atom­erőmű a Paksi Digitális Archívum (PDA) projektet. A projekt célja, olyan hatalmas adatbázis létrehozása - személyekre, tárgyakra, adatokra és eseményekre vonatkozóan -, amelyből valóban szinte mindent megtudhatunk a város múlt­járól, jelenéről és az elképzelt jövőről. A munka ebben az évben kezdődött, a projektvezető - Csapó Sándor - az önkormányzat támogatásával felkereste és megnyerte az ügynek a város helytörténeti kutatásokkal foglalkozó személyeit, a város intézményeinek vezetőit és a megyei levéltárat. Néhány munkaértekezlet után meghatározásra kerültek azok a területek és témák, amelyekben az adatgyűjtést meg kell kezdeni. A PDA-ban jelentős helyet foglalnak el az Atomerőmű múltjára, jelenére és jövőjére vo­natkozó adatok, amelyeket Beregnyei Miklós és Pach Ferenc közreműködésével gyűjt össze és digitalizál az archívum két kezelője. Az Atomerőműből átadásra kerül az Atomerőmű újság digitalizált formában 1978-tól napjainkig, a videostúdiónk kiválasztott filmjei, az erőmű év­könyvei, az Atomenergetikai Múzeum filmarchívumában lévő fotók, a múzeumi műtárgyakról készült leírókartonok és a tárgyak fotói. Az ebben az évben végzett munkákról Csapó Sándor projektvezető ad tájékoztatást de­cember 14-én, az 1. blokk indításának 30. évfordulóját ünneplő konferencián. -beri-Az Atomerőmű kommunikációs szakem­berei is részt vesznek előadóként azon a tréningen, amelyet pályázati támogatással szervez a Gerjeni Fiatalok Egyesülete. A gyakorlatorientált képzés témája a tele­pülésmarketing és média. Ezen belül - lé­vén az érintett települések a Paksi Atom­erőmű körzetében fekszenek - a nukleáris terület kommunikációjának is kiemelt sze­repet szánnak. A kurzust olyan amatőr új­ságíróknak hirdették meg, akik helyi lapok, honlapok munkájában vesznek részt. A kur­zus célja, hogy a Duna Összeköt Egyesület működése által érintett térségek - Paks és Kalocsa környéke - önkormányzati sajtójá­val fogalakozó munkatársai olyan ismere­tekre tegyenek szert, amelyek segítik őket önként vállalt munkájukban, a lakosság hi­teles és pontos tájékoztatásában. A tréning november végi első össze­jövetelén Iványi Krisztina, az Atomerőmű operatív kommunikációs vezetője a kom­munikációról, közszereplésről, érvelés­­technikáról beszélt. Januárban az előadók között lesz Mittler István is, aki válságkom­munikáció témakörben számít a hallgató­ság figyelmére. VT Nukleáris Újságíró Akadémia Az Országos Atomenergia-hivatal (OAH) és a Magyar Tudományos, Üzemi és Szak­lapok Újságíróinak Egyesülete által közösen szervezett Nukleáris Újságíró Akadémia az OAH székházában rendezi december 17-én a záró összejövetelét. A program kere­tében dr. Rónaky József, az OAH főigazgatója átadja az akadémia 2011-2012. évi soro­zatát sikeresen elvégzők számára az oklevelet. Lapunk több munkatársa is résztvevője volt az akadémia rendezvényeinek, így ők is részesülnek oklevélben.

Next

/
Thumbnails
Contents