Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám

22 2012. január myth paksi atomerőmű wmtmmmm Hogyan töltik napjaikat az atomerőmű nyugdíjasai? Amikor Halász Ró­­bertné Gitkát meg­kerestem, egy jövő­beni találkozásban állapodtunk meg. Pár nap elteltével azonban felhívott. Elmondta, hogy ta­lálkozott barátaival, kollégáival, és a velük folytatott beszélgetés sok szép emléket ébresztett fel benne, s ezeket szívesen meg­osztja az újság olvasóival.- Gitka, jól tudom, hogy a megalakulást követően röviddel az erőmű munkavállalója lettél?- Igen, 1977 januárjában kerültem a villamos osztály negyedik dolgozójaként az erőműbe, 949-es törzsszám­mal. A későbbiekben nagy derültség tárgya volt, amikor a törzsszámomat kérték, és a háromjegyű számot hallva mondták, hogy folytassam.- Mi volt a munkaköri feladatod?- Odakerülésemet követően az első időben oktató ábrákat rajzoltam. Nagy kihívást jelentett számomra pl. a generátor hűtésének ábrázolása. Teljesen elvarázsolt, hogy a tervező irodás fekvő rajzasztalom után AO-ás állít­ható rajzgépen, az akkori legmodernebb rajzeszközökkel, rotring készletekkel dolgozhattam. Az üzembe helyezési munkák szintén sok rajzolnivalót jelentettek, ami gyak­ran túlmunkával, ugyanakkor sikerélménnyel is járt.- Meddig dolgoztál az erőműben, milyen volt a kol­lektíva?- Harminc évig dolgoztam az erőműben, 2006-ban lettem nyugdíjas. A munkahelyi kollektíva olyan volt számomra, mint a második családom. Szabadidőnkben is sokat voltunk együtt. Szalonnát sütöttünk az ürgeme­zőn, vagy a brigádmozgalom keretében részt vettünk az épülő iskola villamosításában, takarítottunk az átadásra váró óvodában. A kellemes együttléteket összekötöttük hasznos elfoglaltsággal. Abban az időszakban Kárpátalj­áról hazatelepült az egyik kollégánk, aki megismertetett bennünket a természet szépségeivel. A bővülő osztályunk tagjaival és azok családjával sokat kirándultunk, így ju­tottunk el az ország különböző tájaira, ahol maradandó élményekkel gazdagodtunk. Később ebből a lelkes csapat­ból nőtte ki magát a természetjáró szakosztály.- Hogyan telnek nyugdíjas napjaid?- Amikor nyugdíjas lettem, erőm teljében éreztem magam. Lányom meg is jegyezte, hogy többet tevékeny­­kedek, mint aktív koromban. Ügy éltem meg ezt a váltást, hogy rengeteg időm van, és mindenre jut belőle. Felújítot­tam a lakásomat, és széppé varázsoltam a Volent-öbölben a horgászházat. Sokat foglalkoztam az unokáimmal, ren­deztem Dunaszentgyörgyön a szülői házat, és igyekeztem idős édesanyámmal a lehető legtöbb időt eltölteni. Ezek mind-mind fontos részei nyugdíjas életemnek. Az idő múlásával a könnyed együttlétet felváltotta a kötelezett­ség, a felelősségteljes gondozás. Az unokáim már nagyok, az idősebb egyetemista, a kisebbik pedig most fog érettsé­gizni. Szeretek sütni-főzni, a kedvükben járni.- Mivel foglalkozol szabadidődben?- Az egészségem a harminc évig tartó túrázásoknak, a friss levegőnek, a szép élményeknek, a vidám együtt­­léteknek köszönhetően jó. Az otthoni teendőim mellett szívesen részt veszek a barátaimmal kulturális progra­mokon, színházi előadásokon és hangversenyeken. Vi­szonylag későn tanultam meg úszni, de a Volent-öbölben a Duna-holtág frissítő vizét nagyon kedvelem. Tavasszal az első, ősszel pedig az utolsó megmerülő vagyok. Ta­lán hobbimnak mondható, hogy fotózom a sárga levelű fákat, a kelő nap fényeit, egészen a napnyugtát megelő­ző fény-árnyék játszadozásáig. Szeretek olvasni is. Éve­ken keresztül gyűjtöttem a számomra érdekes könyveket nyugdíjas koromra. Van, amit már másodszorra is a ke­zembe vettem és elolvastam.- Gitka, van még valami, amit megosztanál az ol­vasókkal?- Amióta nyugdíjas vagyok, sokat foglalkoztat, hogy mi az, ami éltet. A magam módján elértem-e azt, amit reméltem. A választ, az elégedettséget a megélt életünk adja és igazolja. Gimnazista koromban arra vágytam, hogy műszaki rajzoló lehessek. Sikerült, szép életutam volt. Kedves kollégáimnak is azt kívánom, hogy megva­lósíthassák mindazt, amire vágynak, és egészségben érjék meg a nyugdíjazást. Kívánom, hogy a bővítéssel egy újabb fénykor jöjjön el! Kzné A nagy fogás Nemrég szereztünk tudomást egy nyugdíjas kollégánk horgászati sikeréről, ami bár a múlt évben történt, úgy gondoltuk, hogy azért most is érdemes hírül adni. Pető József 2011. március 24-én, 20:30-kor kifog­ta az év nagy harcsáját, melynek súlya 78 kg, hossza 217 cm volt. Mint elmondta, előtte két órával egy kis kárászt vontatott be, körülbelül 15 percig fárasztotta, vágóhorgot vetett ki, Prantner József horgásztársa volt segítségére. Hogy mi lett az óriással? Nagyrészt meget­ték, a családnak, barátoknak ajándékozták. Pető József 2008. december 31-től a Paksi Atom­erőmű Zrt. nyugdíjasa, előtte a gépész szerviz osztály hegesztőjeként dolgozott. Szabadidejét két gyerme­kével, feleségével tölti, aktív és passzív pihenésként a horgászat nyújt számára kikapcsolódást. 1989. óta hor­gászik, ez idő alatt közel 200 harcsát fogott. Volt köztük több 30 kg feletti. 2006 augusztusában fogta az előző rekordját, mely 63 kg volt. 2011-ben szép számmal fo­gott süllőt, csukát, pontyot, kárászt, keszeget, összes­ségében 200 kg felett vitt haza halat. Felesége a hor­gászegyesület tagjaként szívesen tart vele. WollnerPál Erdélyben jártak Törzsgárdatagsági elismerések 2011. december 10 éves Királyné Zanathy Krisztina hűig hufojlo 2001.12.03. Acsádi Kornél hűig okfoteoo 2001.12.14. Gerzsei Zoltán hűig okfoteoo 2001.12.14. Balogh János üvig üvfo vüo 2001.12.01. Heimbuch Fülöp káig kafo vko 2001.12.10. 20 éves Juhászné Pónya Mónika hűig okfo áoko 1991.12.16. 30 éves Suplicz Sándor káig kafo vko 1981.12.17. Tolna megyei civil kezdemé­nyezés a Mikulás-túra, melyet Jendrelovics Gábor szervez évek óta. Immár két csoport­ban, 8. alkalommal látogatták sorra a dévai árvaházhálózat gyermekintézményeit az ön­kéntesek, saját járműveikkel, adományokat juttatva el a ne­hézsorsú gyermekeknek, mint­egy 42 helyszínre. A csoma­gokat, a mikulássapkákat kis műsorral, énekkel, szavalattal köszönték meg a gyerekek. Támogatást, adományt nemcsak ma­gánszemélyek, de vállalatok, intézmé­nyek is fölajánlottak - jobbára pénzt, tartós élelmiszert, mosóport, rajzpapírt, papírzsebkendőt. Az iskolákban, az iro­dákban nagy papírdobozokban gyűjtöt­ték az édességet, apró játékokat, ajándé­kokat. Hét autó utánfutókkal vágott neki a hosszú útnak december 1-én. Megszáll­tak: Torockón, Korondon, Csíksomlyón, Tusnádon, Déván. Napi 3-5 mikuláscso­mag osztással egybekötött ünnepség, majd utazás egyik helyszínről a másikba késő estig. Sok szomorú sorssal találkoz­tak, újakkal és régi ismerősökkel. Kézbe­sítettek 94 személyre szóló csomagot is. Két megható történet: Furcsa volt, hogy mikor gyülekez­tek az ünnepségre a gyerekek, az egyik­nél már két tábla csokoládé volt. A szép műsor után lezajlott már a sapka- és a csomagosztás is, mikor odasomfordált a „csokoládés” és azt motyogta: - meghoz­tam, mert nem javultam. A fiú engedéllyel birkaőrzést vállalt, hogy keresetéből megvetethesse az „adósságát”, mivel azonban az előző évben a rosszak közé tar­tozott, és tréfásan azzal a felté­tellel kapta szavalatáért a plusz ajándékot, hogy megjavul. Ha nem, akkor duplán kell vissza­adnia. Ő becsülettel visszaadta. Napközi otthonokat is mű­ködtet a dévai alapítvány eldu­gott falvakban, ahova normális út sem vezet. Ilyen helyre több szomszédos, még rosszabb körülményű helységekből lovas kocsikkal hozták be a gyerekeket. Mikor vége lett a műsor­nak, előállt a fogat egy csonttá soványo­­dott, fehér, csatakos lóval. A hosszított platón elhelyezkedtek a gyerekek. Féltő gonddal ölükbe vették az ajándékba ka­pott számítógépeket, monitorokat, és vidáman elindultak haza. Vajon mit néz­nek meg először, fölcsatlakozhatnak-e a világhálóra? gyulai

Next

/
Thumbnails
Contents