Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám
22 2012. január myth paksi atomerőmű wmtmmmm Hogyan töltik napjaikat az atomerőmű nyugdíjasai? Amikor Halász Róbertné Gitkát megkerestem, egy jövőbeni találkozásban állapodtunk meg. Pár nap elteltével azonban felhívott. Elmondta, hogy találkozott barátaival, kollégáival, és a velük folytatott beszélgetés sok szép emléket ébresztett fel benne, s ezeket szívesen megosztja az újság olvasóival.- Gitka, jól tudom, hogy a megalakulást követően röviddel az erőmű munkavállalója lettél?- Igen, 1977 januárjában kerültem a villamos osztály negyedik dolgozójaként az erőműbe, 949-es törzsszámmal. A későbbiekben nagy derültség tárgya volt, amikor a törzsszámomat kérték, és a háromjegyű számot hallva mondták, hogy folytassam.- Mi volt a munkaköri feladatod?- Odakerülésemet követően az első időben oktató ábrákat rajzoltam. Nagy kihívást jelentett számomra pl. a generátor hűtésének ábrázolása. Teljesen elvarázsolt, hogy a tervező irodás fekvő rajzasztalom után AO-ás állítható rajzgépen, az akkori legmodernebb rajzeszközökkel, rotring készletekkel dolgozhattam. Az üzembe helyezési munkák szintén sok rajzolnivalót jelentettek, ami gyakran túlmunkával, ugyanakkor sikerélménnyel is járt.- Meddig dolgoztál az erőműben, milyen volt a kollektíva?- Harminc évig dolgoztam az erőműben, 2006-ban lettem nyugdíjas. A munkahelyi kollektíva olyan volt számomra, mint a második családom. Szabadidőnkben is sokat voltunk együtt. Szalonnát sütöttünk az ürgemezőn, vagy a brigádmozgalom keretében részt vettünk az épülő iskola villamosításában, takarítottunk az átadásra váró óvodában. A kellemes együttléteket összekötöttük hasznos elfoglaltsággal. Abban az időszakban Kárpátaljáról hazatelepült az egyik kollégánk, aki megismertetett bennünket a természet szépségeivel. A bővülő osztályunk tagjaival és azok családjával sokat kirándultunk, így jutottunk el az ország különböző tájaira, ahol maradandó élményekkel gazdagodtunk. Később ebből a lelkes csapatból nőtte ki magát a természetjáró szakosztály.- Hogyan telnek nyugdíjas napjaid?- Amikor nyugdíjas lettem, erőm teljében éreztem magam. Lányom meg is jegyezte, hogy többet tevékenykedek, mint aktív koromban. Ügy éltem meg ezt a váltást, hogy rengeteg időm van, és mindenre jut belőle. Felújítottam a lakásomat, és széppé varázsoltam a Volent-öbölben a horgászházat. Sokat foglalkoztam az unokáimmal, rendeztem Dunaszentgyörgyön a szülői házat, és igyekeztem idős édesanyámmal a lehető legtöbb időt eltölteni. Ezek mind-mind fontos részei nyugdíjas életemnek. Az idő múlásával a könnyed együttlétet felváltotta a kötelezettség, a felelősségteljes gondozás. Az unokáim már nagyok, az idősebb egyetemista, a kisebbik pedig most fog érettségizni. Szeretek sütni-főzni, a kedvükben járni.- Mivel foglalkozol szabadidődben?- Az egészségem a harminc évig tartó túrázásoknak, a friss levegőnek, a szép élményeknek, a vidám együttléteknek köszönhetően jó. Az otthoni teendőim mellett szívesen részt veszek a barátaimmal kulturális programokon, színházi előadásokon és hangversenyeken. Viszonylag későn tanultam meg úszni, de a Volent-öbölben a Duna-holtág frissítő vizét nagyon kedvelem. Tavasszal az első, ősszel pedig az utolsó megmerülő vagyok. Talán hobbimnak mondható, hogy fotózom a sárga levelű fákat, a kelő nap fényeit, egészen a napnyugtát megelőző fény-árnyék játszadozásáig. Szeretek olvasni is. Éveken keresztül gyűjtöttem a számomra érdekes könyveket nyugdíjas koromra. Van, amit már másodszorra is a kezembe vettem és elolvastam.- Gitka, van még valami, amit megosztanál az olvasókkal?- Amióta nyugdíjas vagyok, sokat foglalkoztat, hogy mi az, ami éltet. A magam módján elértem-e azt, amit reméltem. A választ, az elégedettséget a megélt életünk adja és igazolja. Gimnazista koromban arra vágytam, hogy műszaki rajzoló lehessek. Sikerült, szép életutam volt. Kedves kollégáimnak is azt kívánom, hogy megvalósíthassák mindazt, amire vágynak, és egészségben érjék meg a nyugdíjazást. Kívánom, hogy a bővítéssel egy újabb fénykor jöjjön el! Kzné A nagy fogás Nemrég szereztünk tudomást egy nyugdíjas kollégánk horgászati sikeréről, ami bár a múlt évben történt, úgy gondoltuk, hogy azért most is érdemes hírül adni. Pető József 2011. március 24-én, 20:30-kor kifogta az év nagy harcsáját, melynek súlya 78 kg, hossza 217 cm volt. Mint elmondta, előtte két órával egy kis kárászt vontatott be, körülbelül 15 percig fárasztotta, vágóhorgot vetett ki, Prantner József horgásztársa volt segítségére. Hogy mi lett az óriással? Nagyrészt megették, a családnak, barátoknak ajándékozták. Pető József 2008. december 31-től a Paksi Atomerőmű Zrt. nyugdíjasa, előtte a gépész szerviz osztály hegesztőjeként dolgozott. Szabadidejét két gyermekével, feleségével tölti, aktív és passzív pihenésként a horgászat nyújt számára kikapcsolódást. 1989. óta horgászik, ez idő alatt közel 200 harcsát fogott. Volt köztük több 30 kg feletti. 2006 augusztusában fogta az előző rekordját, mely 63 kg volt. 2011-ben szép számmal fogott süllőt, csukát, pontyot, kárászt, keszeget, összességében 200 kg felett vitt haza halat. Felesége a horgászegyesület tagjaként szívesen tart vele. WollnerPál Erdélyben jártak Törzsgárdatagsági elismerések 2011. december 10 éves Királyné Zanathy Krisztina hűig hufojlo 2001.12.03. Acsádi Kornél hűig okfoteoo 2001.12.14. Gerzsei Zoltán hűig okfoteoo 2001.12.14. Balogh János üvig üvfo vüo 2001.12.01. Heimbuch Fülöp káig kafo vko 2001.12.10. 20 éves Juhászné Pónya Mónika hűig okfo áoko 1991.12.16. 30 éves Suplicz Sándor káig kafo vko 1981.12.17. Tolna megyei civil kezdeményezés a Mikulás-túra, melyet Jendrelovics Gábor szervez évek óta. Immár két csoportban, 8. alkalommal látogatták sorra a dévai árvaházhálózat gyermekintézményeit az önkéntesek, saját járműveikkel, adományokat juttatva el a nehézsorsú gyermekeknek, mintegy 42 helyszínre. A csomagokat, a mikulássapkákat kis műsorral, énekkel, szavalattal köszönték meg a gyerekek. Támogatást, adományt nemcsak magánszemélyek, de vállalatok, intézmények is fölajánlottak - jobbára pénzt, tartós élelmiszert, mosóport, rajzpapírt, papírzsebkendőt. Az iskolákban, az irodákban nagy papírdobozokban gyűjtötték az édességet, apró játékokat, ajándékokat. Hét autó utánfutókkal vágott neki a hosszú útnak december 1-én. Megszálltak: Torockón, Korondon, Csíksomlyón, Tusnádon, Déván. Napi 3-5 mikuláscsomag osztással egybekötött ünnepség, majd utazás egyik helyszínről a másikba késő estig. Sok szomorú sorssal találkoztak, újakkal és régi ismerősökkel. Kézbesítettek 94 személyre szóló csomagot is. Két megható történet: Furcsa volt, hogy mikor gyülekeztek az ünnepségre a gyerekek, az egyiknél már két tábla csokoládé volt. A szép műsor után lezajlott már a sapka- és a csomagosztás is, mikor odasomfordált a „csokoládés” és azt motyogta: - meghoztam, mert nem javultam. A fiú engedéllyel birkaőrzést vállalt, hogy keresetéből megvetethesse az „adósságát”, mivel azonban az előző évben a rosszak közé tartozott, és tréfásan azzal a feltétellel kapta szavalatáért a plusz ajándékot, hogy megjavul. Ha nem, akkor duplán kell visszaadnia. Ő becsülettel visszaadta. Napközi otthonokat is működtet a dévai alapítvány eldugott falvakban, ahova normális út sem vezet. Ilyen helyre több szomszédos, még rosszabb körülményű helységekből lovas kocsikkal hozták be a gyerekeket. Mikor vége lett a műsornak, előállt a fogat egy csonttá soványodott, fehér, csatakos lóval. A hosszított platón elhelyezkedtek a gyerekek. Féltő gonddal ölükbe vették az ajándékba kapott számítógépeket, monitorokat, és vidáman elindultak haza. Vajon mit néznek meg először, fölcsatlakozhatnak-e a világhálóra? gyulai
