Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám
20 mym paksi atomerőmű 2012. január KENTON-HAGYATÉK - 5. RÉSZ A MEDIA ES AZ ATOM THE ALFRED I. Dl'POVT(OLIMBLA UNIVERSITY SURVEY OF BROADCAST JOURNALISM MARVIN BARRETT A Paksi Atomerőmű Zrt. Atomenergetikai Múzeumában található Kenton-hagyatékot (könyvgyűjteményt) vizsgáló sorozatunk ötödik része a The Eye of the Storm (A vihar szeme) című könyvet helyezi nagyító alá, melyet a Lippincott & Crowell adott ki 1980-ban. Rendhagyó kötetet veszünk szemügyre: nem olyan műről van szó, mely kizárólag az atomenergetikát elemzi. Az Eye of the Storm tulajdonképpen a médiával foglalkozik, azon belül is a hírközlési médiával, azaz a tévével és a rádióval. Viszont a szerkesztők külön részt szenteltek az 1973-as Three Mile lsland-i (TMI) eseményeknek, ezért itt a helye a könyvnek. A szóban forgó atomerőműnél történtekről meglehetősen nehéz volt tudósítani még azoknak is, akik számára egyébként nem volt újdonság egy atomreaktor működése - írja őszintén a könyv. Az emberek nagy része leginkább a rádióból kapta a híreket, beleértve Middletown polgármesterét is, aki azt tapasztalta, hogy a médiától jövő információk jelentősen eltértek az erőművet üzemeltető cég megnyugtatásra játszó kommunikációjától. Ahogy a politikus az elnök különleges vizsgálóbizottsága előtt mondta később:„[a szolgáltató] biztosított arról, hogy radioaktív részecskék nem kerültek ki és senki sem sérült meg. Megkönynyebbültem és megnyugodtam. Mondtam, hogy nincs semmi gond. Húsz másodperccel később kisétáltam az irodámból, beszálltam a kocsimba és bekapcsoltam a rádiót. A bemondó azt mondta, hogy radioaktív részecskék kerültek ki..." A könyv magával ragadó közvetlen stílusban repít minket az események kellős közepébe. Nemcsak az üzemeltető, de a média sem állt a helyzet magaslatán: a helyi rádiósok leginkább csak zenével és reklámokkal foglalkoztak a mindennapok során, nem hírekkel. A kezdeti eseményeket követően először egy TOP 40 slágerzenéket játszó rádió tájékoztatta a lakosságot. Ami a TV-t illeti, sok embert szólaltattak meg, hogy az érzéseikről, félelmeikről beszéljenek - ez sem segítette a TMI erőművet túlzottan. Azt a TMI-t, mely a kezdetektől próbálta elbagatellizálni a történteket. Közben az NRC (az amerikai OAH) szakmailag kifogásolható sajtóközleményeket adott ki. Nem voltak könnyű helyzetben a tévések, írja a könyv: „hogyan lehet a képernyőre vinni valamit, ami láthatatlan, arról már nem beszélve, hogy nem is érted?" Ráadásul az idő is rövid egy híradás során a részletes magyarázathoz. A szakértők egymással vitatkoztak, a média pedig felkészületlenségéből adódóan nem tudta, kinek adjon igazat. Tumultus és kavarodás volt, de - Amerikában legalábbis - a média utólag levonta a tanulságokat. Simon Zoltán Neutrínók Egy atomenergia iránt érdeklődő csoporttal a Genf melletti Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben (CERN) jártunk, ahol a neutrínókról is tartottak számunkra előadást. Az elmúlt időszakban egy hivatalos bejelentés igazi tudományos szenzációként robbant. A tények, nagyon röviden: A Svájcban kibocsájtott neutrínókat az olasz Appeninekben, a Gran Sasso hegy gyomrában működő vevőállomás érzékelte, és a 10 nanoszekundumos mérési hibahatárhoz képest azt tapasztalták, hogy a neutrínók 60 nanoszekundummal korábban érkeztek meg, mint az a fény sebességével haladva lehetséges volna. Ha ezt a következő években független mérések is megerősítik, akkor az egész mai, az einsteni relativitás elmélet alapján felépülő fizikai világképünk összeomlik, pontosabban érvényét veszti (illetve, a ma ismert fizika csupán a „valóság” egy speciális alesetének minősülhetne). Mit jelent mindez, ha független kísérletek is igazolják a jelenséget? Fizikai világképünk összeomlásán túlmenő, viliaszú távú következményeit még elképzelni is nehéz, de nem zárhatók ki olyan elképesztő felvetések sem, mint például a jövőből a múltba haladó részecskék léte, esetleg a negatív tömeg, vagy éppen az ok-okozati viszony megfordulása, és a logika alapvető fogalmainak értelmetlenné válása. Van harmadik lehetőség? Azaz lehetséges, hogy a mérés helyes, ám a neutrínók mégsem haladnak fénysebességnél gyorsabban? Igen, legalább egy kézenfekvő megoldás adódik, amely meghagyná az einsteini relativitáselmélet igazságait, ám egyben bizonyítaná a 4. (vagy annál is több) térdimenzió létét, sőt, annak átjárhatóságát is. Képzeljük el, hogy a fény egy síkban halad (egy képzeletbeli, áttetsző „papírlap”, vagy éppen írásvetítő fólia felszínén), és tudjuk, hogy nem tud gyorsabban menni a fénysebesség ebben a síkban mozogva. így, ha ezen a síkon kijelölünk egy A és egy B pontot, akkor a felszínen értelmezett távolság arányában egyszerűen nem tud korábban odaérni egyik pontból a másikba, mint azt a fénysebesség lehetővé teszi. Igen ám, de mi történik akkor, ha ezt a „papírlapot” vagy fóliát meghajlítjuk a térben? így A és B pont a felszínt követve ugyanolyan messze van egymástól, ám ha a fény „kiléphet” ebből a magasabb dimenzióban meghajlított sík felszínéből, akkor egyszerűen „átvághatja” az A és B pont között a távolságot, és sokkal-sokkal gyorsabban érhet el egyik helyről a másikra, mint az a felszínen lehetséges volna. Most képzeljük el, hogy a mi 3 térdimenziónkat is meg lehet hajlítani (vagy például a gravitációs tér által eleve meghajlik) egy magasabb, 4. térdimenzióban. Ekkor a háromdimenziós terünk belülről nézve ugyanolyan marad, de bizonyos pontjai között létezik olyan - 4. dimenzióban értelmezett - út vagy egyenes, amelyen a fény vagy más részecskék rövidebb úton érhetnek el egyik pontból a másikba. Ehhez azonban - az út egy részében legalább - ki kell lépniük a háromdimenziós térből, azaz az általunk ismert világból, az Alpok vonulatai „alól”. Miért éppen a neutrínók? A neutrínó egy igen titokzatos faj a részecskék bájos és furcsa kvarkoktól hemzsegő népes állatkertjében; még ma is alig tudunk róla valamit. Sokáig abban sem voltak biztosak a kutatók, hogy van-e egyáltalán tömege; bizonyos állapotváltozásai azonban arra engedtek következtetni, hogy szinte bizonyosan nem nulla a kérdéses jellemző (alsó becslések léteznek jelenleg erre is). Mindemellett szellemrészecskének is hívják a kutatók mind a mai napig, mivel olyan hihetetlenül ritkán lép érzékelhető kölcsönhatásba az anyaggal, hogy a többségük akár fényévnyi vastagságú acélfalon is zavartalanul átrepül - mintha ott sem volna az akadály -, nem is beszélve a Földről és akár a saját testünkről, amin szintén milliószámra hatolnak át másodpercenként. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy a neutrínók talán éppen azért lépnek ilyen ritkán kölcsönhatásba az anyaggal, mert létezésük nagy részét nem is a mi 3+1 dimenziós terünkben töltik, hanem haladásuk során ide-oda oszcillálnak magasabb dimenziószámú téridők és az általunk érzékelhető világegyetem között. Wollner Pál Higgs-bozon 2011. december 13-án a CERN-ben, az európai részecskefizikai kutatóközpontban összegezték a Standard Modell kulcsfontosságú részecskéje, a Higgs-bozon utáni kutatás eddigi eredményeit. Az utolsó nagy lépések következnek napjaink egyik legfontosabb tudományos problémájának megoldásához: rövidesen eldől, létezik-e a részecskefizika „Szent Grálja”, a régóta keresett Higgs-bozon, amely nélkülözhetetlen az anyagi világot leíró elmélethez. A bejelentett eredmények szerint már csak egy szűk helyen lehet, és 2012-ben kiderül, valóban ott van-e. A protonokra és elektronokra még mindenki emlékszik az iskolából. Ezeken kívül még számos részecske alkotja az anyagot, amelyből az egész látható Világegyetem felépül. Ezeknek a részecskéknek és a köztük ható erőknek a leírására dolgozták ki a fizikusok a Standard Modell nevű átfogó elméletet, amely eddig igen sikeresnek bizonyult. A Standard Modell által megjósolt egyetlen részecske, amelyet kísérletileg még nem sikerült kimutatni, a Higgs-bozon (Higgs-részecske). Ez azért probléma, mert a Higgs-részecskének kulcsszerepe van a Standard Modellben. I , ,'I-T , p m rm r, -ttt rí t ■f-r-,-r,TT-r-T-| ATLAS Preliminary 2011 Data CLs Limits 110 115 120 125 130 135 140 145 150 Mh [GeV] Az ábrán az látható, hogy az ATLAS detektor adatai alapján a Higgs keresése során mért értékek (pontozott vonal, observed) az elmélet alapján várt értékek (szaggatott vonal, expected) felett vannak, 125 GeV környékén. A Higgs-részecske megfigyelése nagy lépés lenne annak a folyamatnak a megértésében, amely az elemi részecskék tömegének a kialakulásáért felelős. A Standard Modell szerint ugyanis Higgs-bozonok nélkül az elemi részecskéknek nem lehetne tömegük. A Higgs-részecskék által keltett Higgs-mező kitölti az egész Univerzumot, és az elemi részecskék a Higgs-mezővel való kölcsönhatás során nyernek tömeget. A Nagy Hadronütköztetőben protonokat ütköztetnek össze, és ennek során a Higgs-mezőt hordozó Higgs-részecskék keletkezhetnek. A Higgs-részecske gyorsan más részecskékre bomlik, amelyeket már érzékelhetnek a detektorok. A Higgs-részecske utáni kutatás oroszlánrésze az európai részecskefizikai kutatóközpont (CERN) Nagy Hadronütköztetőjében (Large Hadron Collider, LHC) zajlik. A kitűnően működő részecskegyorsító adatai alapján egyre pontosabban lehet behatárolni a Higgs tömegét, azaz lehetséges előfordulási tartományát. 2011. évben megállapított tömegtartomány 114 és 141 GeV közé esett. A CERN újabb hatalmas adatmennyiségre alapuló bejelentése ezt tovább szűkítette: eszerint a Higgs-bozon lehetséges tömege az Atlas detektor mérései szerint 116 GeV és 130 GeV között, míg a CMS detektor mérései szerint 115 GeV és 127 GeV között van. Az új tömegtartomány ismeretében ez különösen izgalmas a fizikusok szerint, akik azonban óvatosak, és még nem beszélnek felfedezésről. Ehhez a tudományos közmegegyezés szerint további bizonyító erejű adatok szükségesek. Az LHC 2011-ben messze a várakozások fölött teljesített, az eredetileg remélt adatmennyiség csaknem hatszorosát produkálta. Wollner Pál
