Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-07-01 / 7. szám
Szűrővizsgálatok az egészségnapokon A hagyományoknak megfelelően június elején, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a részvénytársaság Egészségközpontjában a tavaszi egészségnapokat. A program szervezésének célja a munkavállalók és családtagjaik, valamint a cég nyugdíjasainak tanfotása egészségük védelmére, életminőségük javítására, valamint a figyelem felhívása a szűrővizsgálatok fontosságára, a betegségek megelőzésének és gyógyításának alternatív megoldásaira. A Paksi Atomerőműben zajló orvosi vizsgálatok a dolgozók egészségének megőrzését, a betegségek kialakulásának megelőzését segítik elő. Az Atomerőműben egészséges, munkára képes állapotban lévő munkatársak dolgozhatnak. Nemcsak az erőműves dolgozók, de a környező lakosság számára is megnyugtató, hogy a statisztikai adatok szerint az Atomerőmű térségében a daganatos megbetegedések száma jóval alacsonyabb az országos átlagnál. A társasági portálon meghirdetett programok középpontjában a Nukleo-Med Kft. orvosai és asszisztensei, valamint a munka- és személyügyi osztály személyzetfejlesztési csoportjának munkatársai közreműködésével lebonyolított egészségügyi szűrővizsgálatok álltak. E mellett a rendezvény szervezői fókuszáltak az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás és a mozgásos életmóddal kapcsolatos területekre is. Az egészségnapok iránti nagyfokú érdeklődés igazolta, hogy a programok elérik céljukat, és a munkavállalók egyre inkább szem előtt tartják a betegségmegelőzés és az egészségtudatos életmód kialakításának fontosságát. Ez annyira így van, hogy az idei évben a szűrővizsgálatok száma - a korábban igénybevett vizsgálatok számához viszonyítva - megháromszorozódott. Ez a számottevő emelkedés valószínűleg annak is köszönhető, hogy a részvénytársaság a szűrővizsgálatok igénybevételéhez jelentős támogatást nyújtott. Erről Bognár Péter humán igazgató a következőket mondta:- A részvénytársaság vezetése évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz a munkavállalók egészségmegőrzése, egészségfejlesztése területén. Teszi ezt azért, mert felismerte, hogy a dolgozók egészsége nagymértékben javítja a munkahelyi hangulatot, a munkakedvet, hozzájárul a munkabírás növeléséhez. Az sem mindegy, hogy dolgozóink mennyi időt töltenek távol a munkahelyüktől betegség, táppénzes állomány miatt. Mindezt mérlegelve a munkáltató minden évben jelentős mértékű hozzájárulást nyújt az egészségügyi szolgáltatások, szűrőprogramok igénybevételéhez. Az idei évben olyan megállapodás született, amely lehetővé tette, hogy a szűrővizsgálatok költségének 85%-át a részvénytársaság viselje.- Ez a kedvezmény a cég nyugdíjasai számára is biztosított volt?- A munkáltató számára fontosak azok az emberek, akik korábban itt dolgoztak munkavállalóként, ezért nyugdíjasaink egészség védelmét, egészség megőrzését közös ügyünknek tekintjük. Fontos, hogy azok a kollégák, akik ma már nyugdíjasok, mindig is idetartozónak érezzék magukat, és a jövőben is érezzék, hogy részesei ennek a nagy műnek. Bízom benne, hogy ehhez az érzéshez ilyen módon is hozzá tudunk járulni. Ahogyan azt az Atomerőmű újság májusi számában is elmondtam - a nyugdíjasok képviselőinek is köszönhetően - a jövőben több, a nyugdíjasokat támogató intézkedés is várható. Lengyel iskoladelegáció látogatása az ESZI-ben Többnapos látogatásra Paksra érkezett a Krakkói Nr.l. Közlekedési Technikum, az ESZI testvériskolájának 17 fős küldöttsége. A 2012. június 7-ével kezdődő látogatás célja a hat éve működő együttműködés továbbfejlesztése, illetve a szándék deklarálása. Az együttműködés - mely a két ország közötti szoros barátság tudatára épül - meghatározza a két iskola szakmai oktatásában a továbblépés, a fejlesztés irányát, módját, a közös oktatási profil kialakítását. Megegyezés szerint folytatódik a lengyel diákok magyarországi, illetve az ESZI-s diákok krakkói szakmai gyakorlata, a tapasztalatcserék, az EU-s Leonardo da Vinci programban való közös munka. Az oktatási színvonal kiegyenlítése céljából a lemaradók segítése érdekében is közös program született. A megállapodás szerint közös kirándulások, sportprogramok szervezéséről, valamint a diákok számára nagyon előnyös diákcsere-vakációs programról döntöttek. Az ESZI-ben történő hivatalos program után Bátaapátiba látogatás következett, majd szekszárdi városnézés. A vendégek ellátogattak az Atomerőműbe, és Paks várossal is megismerkedtek. A delegáció programja budapesti kirándulással zárult. ESZI Ezt azért gondoljuk fontosnak, meg egyrészt valóban érezzék, hogy hova tartoznak, másrészt kötelességünknek is tartjuk, hogy a részvénytársaság a lehetőségekhez mérten támogassa a nyugdíjba vonult kollégákat. Örvendetes, hogy az idei egészségnapi szűrővizsgálaton résztvevő nyugdíjasok száma több mint háromszorosára emelkedett, remélem minél többen élnek ezzel a lehetőséggel a következő egészségnapokon is.- Az egészségfejlesztés területén várható-e valamilyen munkavállalókat érintő változás?- Az egészségnapok statisztikai adatai azt mutatják, hogy a munkavállalók és családtagjaik körében évek óta a legnépszerűbb szűrővizsgálat a tumormarker. A foglalkozás-egészségügyi központtal előkészítés alatt áll az a megállapodás, mely szerint a jövőben a 35 év feletti munkavállalóknál az időszakos orvosi vizsgálat keretében sor kerül ennek a vizsgálatnak az elvégzésére (korábban csak a 45 év felettiek esetében volt ez így). Végezetül ez úton mondok köszönetét minden munkatársamnak és a Nukleo-Med Kft. dolgozóinak az egészségnapok sikeres lebonyolításáért. Az egészségnapokon a szűrővizsgálatok mellett testzsír-, vérnyomás- és vércukormérés, hallás- és látásvizsgálat is szerepelt a lehetőségek között, amit a rendezvényre érkezők igénybe vehettek. Nagy érdeklődés mellett zajlott a vércseppanalízis és teljes körű testelemzés, az allergiaszűrés és a dietetikai tanácsadás. A rendezvényen szakmai kiállítók is részt vettek, gyógytermékekkel, funkcionális élelmiszerekkel, az egészséges életmódhoz kapcsolható termékekkel, szolgáltatásokkal. Lászlóné Németh Ilona Új tag a szakképzési tanácsban Az EVDSZ jelöltje, Bocsor István a Padosz (Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete) elnökhelyettese lett a megújított Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács tagja Az új szakképzési törvény, a mely 2012. január elsejétől lépett hatályba, megújította a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) feladatára, működésére és a létszámára vonatkozó törvényi előírásokat. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács közvetlenül a szakképzésért felelős miniszter alá rendelt, annak munkáját segíti. Szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik. Véleményt nyilvánít a szakképzési és felnőttképzési rendszer fejlesztését érintő stratégiai kérdésekről, a szakképzés és felnőttképzési támogatási rendszer elveiről, a szakképzést és felnőttképzést érintő jogszabályok tervezetéről. Javaslatot tesz a képzési alaprész decentralizált keretének megyék közötti felosztására, a központi keretből nyújtandó támogatásokra, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben résztvevő felnőttek elhelyezkedési lehetőségeit elősegítő intézkedésekre, a szakmai követelmények kifejlesztésére, valamint az OKJ módosítással kapcsolatos a részére meghatározott feladatokkal kapcsolatosan. Értékeli az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzés eredményességét, ajánlást tesz a pályakezdő szakemberek elhelyezkedési lehetőségeinek tapasztalatait illetően, különös tekintettel az állástalan fiatalok helyzetére. Az NSZFT létszáma a korábbi 39 főről 19 főre csökkent. A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) munkavállalói szövetségének képviseletét az új szakképzési törvény szerint egy fő láthatja el. A LIGA Szakszervezetnek mint az NGTT tagjának nyílt lehetősége van arra, hogy a nemzeti gazdasági miniszter felé javaslattal éljen munkavállalói szövetség képviselőjére vonatkozóan. A LIGA Szakszervezet az EVDSZ-szel egyeztetve végül Bocsor Istvánt, a Padosz elnökhelyettesét - aki hosszú időn keresztül látja már el a LIGA regionális képviseletét a Dél-dunántúli Regionális Képzési és Fejlesztési Bizottságban - javasolta az NSZFT tagságra. Az NGM miniszter a jelölést elfogadta, és 2012. június 1-jei hatállyal, hároméves időtartamra felkérte Bocsor Istvánt a tanács munkájában történő részvételre. A jelölés és felkérés nemcsak a jelöltnek, de az EVDSZ-nek is komoly elismerést jelent, az méltóképpen reprezentálja a Szövetségünk LIGA Konföderáción belüli súlyát, elfogadottságát. Padosz Közhasznúsági jelentés Az alapítvány neve: Sporttal a Jövőért Alapítvány. Székhelye: Paks, Domb u 46. Célja: az ifjúsági és diáksport támogatása, fellendítése, szervezése, alapvetően a kajak-kenu sportágban, az iskolai tömegsport támogatása a kajak-kenu és a kosárlabda ágazatban. A 2011. évi gazdálkodás adatai: Közhasznú tevékenység bevétele 1249000 Ft. Összes ráfordítás: 1505000 Ft. A kuratórium nevében: Lacza János, a kuratórium elnöke V____________________________/