Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2012-05-01 / 5. szám
2012. május ■ JjAjf <Q> »mym paksi atomerőmű Március 18-án tartotta éves közgyűlését a Paksi Atomerőmű Horgászegyesület. Az esemény különlegessége, hogy egyben vezetőségválasztás is történt, mivel az előző ciklusidény véget ért. Ezzel, valamint az egyesület eredményeivel, jövőbeli terveikkel kapcsolatosan kérdeztük Antal Lajost, az egyesület újraválasztott elnökét.- Mint az egyesület ismét megválasztott, régi-új elnöke, aki az elmúlt időszakokban is az egyesület élén állt, milyen változásokról tud beszámolni?- Az egyesület leköszönt vezetését, néhány személycserétől eltekintve, 1997-ben választották meg. Az első ötéves periódusban sikerült felújítani, korszerűsíteni a halnevelő gazdaságot, átalakítás után üzembe helyezni a vendégszállást is magában foglaló közösségi épületet, befejezni a vízpart és környezete megfelelő kialakítását, elkezdeni a horgásztó-rendszer körülkerítését, és nem utolsó sorban növelni a horgásztavakba kihelyezett halak fajtaválasztékát, súlyának arányát. Kialakítottuk a versenypályát, valamint létrehoztunk egy ütőképes, fiatalokból álló versenycsapatot. Az egyesületi élet erősítése érdekében évenkénti rendszerességgel családi napot és maratoni horgászversenyt rendeztünk. A vezetőség 2002-ben újabb öt évre kapott bizalmat az egyesületi tagságtól. Ekkor kidolgoztunk egy négyéves programot, amely az ország európai uniós tagságára alapozva legfontosabb célként a tórendszer környezetbarát jellegének fenntartását és a minőségi haltermelést fogalmazta meg. Ennek szellemében került sor a hidak, esőbeállók, szeméttárolók cseréjére, megfelelő számú illemhely kihelyezésére, fedett szabadtéri kerthelyiség, valamint egy szociális blokk megépítésére. Külön vízminőség ellenőrző monitoring rendszert vezettünk be a BME szakembereinek bevonásával. Sikerült az egyesületi tagok 1 főre jutó átlagfogását az 1997-es 37 kg-ról folyamatosan 50 kg fölé emelni. Megvalósult a számítógépes jegykiváltás, valamint napijegy értékesítés. Megépült a tavakhoz vezető út és a 120 férőhelyes parkoló. Kivitelezésre került a tórendszer hideg vizes betápHorgászközgyűlés után lálása, majd a közösségi épület, a büfé, valamint a halpucolót is magában foglaló szociális épület szennyvízének rákötése az erőmű szennyvíztelepére. Az őrzésvédelmi feladatok elősegítésére sor került a Duna-parti kerítésrész világítással és villamos tokozottakkal való ellátására. A rendezvények kulturált kiszolgálására térvilágítással és vízvételezési lehetőséggel ellátott sátorhelyet alakítottunk ki. Befejeződött a hátralévő kerítésszakasz megépítése, ezáltal a tórendszer körbekerítése. Rendszeressé vált a horgászkiállításra való látogatás, valamint a horgászbál megrendezése. Elkészült az egyesületet bemutató prospektus, magyar, angol és német nyelven, legyártattuk és forgalmazzuk az egyesületi hovatartozást szimbolizáló relikviákat. A jubileumi évben történő választás során a vezetőség szinte változatlan összetételben kapott újabb öt évre szóló megbízást. Megalkottuk a„Stabilitás megőrzése mellett a versenyképesség fokozása” című hosszú távú programot, melynek kapcsán az elmúlt évektől eltérően nagyarányú ragadozó hal, valamint új halfajok kihelyezése valósult meg, így compó és lénai tok. Elkészült a 3-as nevelőtó és a 4-es számú horgásztó közötti töltés megerősítése, az itt lévő kerítés cseréje, a partszakasz füvesítése, több mint 800 m hosszban. Kivitelezésre került a nevelőgazdaság, és azon belül is a 7-es számú tó világítása, a takarmánytárolóban új villamos elosztó kialakítása, a nagy világítóoszlop felállítása, forgatható reflektorral történő ellátása. Megvalósult a takarmánytároló épület (volt kacsatelep) alapzatának megemelése, majd ezt követően az oldalfalainak műanyagról fémszerkezetre történő cseréje. Az 5-ös számú tavon megépült a halbeeresztő rámpa. Megtörtént a tűzrakóhely melletti asztal és pad kijavítása, illetve végleges, tájba illő épülettel való lefedése, az illemhelyek fából kőépületre történő cseréje. Elkészült a beíróépület térkőlapozása, tetejének átalakítása, az előtte lévő terület, valamint a Kondor tó hídja fel és levezető szakaszának térkőlapozása, illetőleg ugyanezen a helyen új hirdetőtáblák kerültek kihelyezésre, és a szeméttárolót is elkerítettük. A Kondor tó nagyhídján lévő vaskorlátot fakorlátra cseréltük. A kialakított sátorhely bejárati része, a nyári sütögető előtti, valamint a szaletli alatti rész térkőlapos burkolatot kapott. Kísérleti jelleggel, a közlekedő utak rendbetétele kapcsán új réteggel került lefedésre a Kondor hídtól a dozimetriai állomásig terjedő útszakasz. A három időszak alatt olyan versenycsapatot hoztunk létre, mely sikert sikerre halmozott, világbajnoki, országos és megyei bajnoki címeket elérve. Az utánpótlást bitósítandó, egyesületünk hathatós támogatásával működik a horgászszakkör a paksi II. Rákóczi Ferenc, valamint a Dunaszentgyörgyi általános iskolában, melynek kapcsán rendszeressé tettük a nyári horgásztáborokat.- Milyen személyi változások történtek a vezetőségben?- Mivel az elvégzendő nagy beruházások, átalakítások megvalósultak, a vezetőség létszáma 9-ről 7 főre csökkent, a közgyűlés határozata szerint. Nem vállalta a további vezetőségben munkát Kecskeméti Gyula alelnök, Kákái Mónika pénzügyi ügyintéző, Kiss István és Kucserka József vezetőségi tag, valamint Nagy László felügyelő bizottsági elnök. Helyettük Gerzsei Zoltán alelnököt és Szentkirályi Lászlóné pénzügyi ügyintézőt választotta meg a közgyűlés, így az ismételten bizalmat kapott Nagy I. László, Pettesch Ádám, Rácz István vezetőségi tagok, Cseh Attila titkár és Antal Lajos elnök alkotja az új vezetőséget. A fegyelmi bizottság elnöke továbbra is Neidert Imre maradt. A leköszönő tagoknak megköszönve az egyesület érdekében végzett munkájukat, elismerésül Nagy László „Tolna megye horgászsportjáért" arany, míg Kecskeméti Gyula ezüst fokozatú díjazásban részesült.- Az ismételt elnökké választása a közösség elismerését jelenti. Ön ezt miként értékeli?- Ajövő, illetve a gazdasági hatásokúj kihívások elé állítják az egyesületet, a meglévő szinten tartás a fő cél, biztosítva a tórendszerre kilátogató, itt horgászó emberek kulturált környezetben történő szórakozását, kikapcsolódását. Ehhez a 2011-ben betelepített 467 q-nyi hallal, közte 59 db kapitális méretű (65cm hosszú, 9kg feletti ponty) által a fogási lehetőség biztosított. Személy szerint nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy immár 4. ciklusra kaptam bizalmat a tagságtól az elnöki funkcióra, úgy érzem, ezzel elismerik az eltelt 15 év munkáját. Választott tisztségről s nem kinevezésről lévén szó, mindig óriási kihívásnak tartom, hogy a több mint 700 fős egyesületi tagság bizalmát elnyerjem. Az eredmények természetesen csak jól működő csapatmunkával érhetőek el, ami az új vezetőség által továbbra is biztosítottnak látszik. Emellett külön köszönet illeti a cégvezetést az általa nyújtott támogatásért, amely az erőmű környezetvédelmi politikájának szerves részeként segíti egyesületünk munkáját. LAnna .........................■■■■■■—j*. Ajánljuk hazánk tájait A múzsák városa - Keszthely Országjáró utunkat a Balaton-parti fekvésű, a Zalai-dombság és Keszthelyi-hegység ékes bölcsőjében, a gazdag történelmi múlttal és lendületes programokkal rendelkező Keszthelyen folytatjuk. A magyar kultúra városaként is emlegetett Keszthely értékei közt szerepel a közel 200 éves hagyományokkal rendelkező, a Dunántúl középiskoláit megmozgató, 2 évente április környékén megrendezésre kerülő keszthelyi Helikoni Ünnepségek. Az ünnepséget gróf Festetics György hívta életre, akinek szívügye volt a magyar kultúra. Néhány emberöltő alatt méltán nőtte ki magát Keszthely helikoni hellyé, azaz a múzsák lakhelyévé, ahol fiatal középiskolások 18 kategóriában, neves zsűri gárda színe előtt mérhetik össze tehetségüket. A nyitó ünnepséget követően a várost szülte elárasztják az ifjak, egyedi és lüktető pezsgést adva így a város egészének. Rögtönzött koncertek, kiselőadások, bohózatok tarkítják ilyenkor a város sétáló utcáit és mindennapjait. Három napra több száz diák költözik a városba. Keszthely kedvező fekvése és vízközelsége miatt már az őskortól lakott vidék volt, ahol előbb a rómaiak, majd a hunok, de más népek is egyaránt megfordultak. A város nevezetességei között szerepel a lenyűgöző látványú jellegzetesen barokk kastély, amely a Festetics-család birtokában állt. Termeiben és épületrészeiben különféle állandó és időszakos kiállítások kaptak helyet. Érdemes sétát tennünk a kastély parkjában, a tarka virágok színei és a könnyed madárcsicsergés közepette. Nem kell sokat hallgatóznunk, míg egy vidám rigó dalba kezd, mintegy megénekelve Berzsenyi sorait: „Itt, a kék Balaton partja virányain/ Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág/ Hol dús búzakalász rengedez a mezőn...” És egyszeriben mintha mindig is ismertük volna a környék százéves házait és utcáit, klasszikus épületeit, dús lombú fáit, tarka mezőit. Joggal érezzük mindezt, hiszen a Balaton partján járunk. Az Erbe szállítási osztályának találkozója Április 21-én az Atomfitt centrumban találkoztak a valamikori Erbe szállítási osztály dolgozói. Haaz Tihamér főszervező elmondta, hogy 2005 óta minden évben, ugyanebben az időpontban találkoznak az egykor egy munkahelyen, az atomerőmű építkezésén szállítással foglalkozó dolgozók. Összegyűlnek annak ellenére, hogy az évek során szétszóródtak az országban és messze kerültek egykori paksi munkahelyüktől és egymástól. Közel hatvanan voltak, mindenki frissen és fiatalosan érkezett, mintha senkin sem fogtak volna az évek. Emlékeztek a régi időkre, igaz, volt, akinek újból be kellett mutatkoznia, hogy a nevek is előjöjjenek. Sajnos néhányan már nem tudtak jelen lenni, ezekről a munkatársakról is megemlékeztek. A jó hangulatban eltöltött órák gyorsan elszaladtak. A finom ételeket (friss hurka, kolbász) a két főszakács, Wenhardt János és Haaz Tihamér készítette. Az aszszonyok finom süteményeket sütöttek. Az egykori munkatársak összetartásáról sokan példát vehetnek. WollnerPál Utunk során érdemes megtekintenünk a Windischgratz- trófeagyűjteményt, a Fő tértől nem messze található Majormúzeumot és Balaton múzeumot is, amely a balatoni növény- és élővilágot, valamint a Balaton környékének történetét mutatja be a nagyközönség számára. Ajánlott látnivaló még a városközpontban található Babamúzeum és Marcipán Múzeum is. „...Itt leltek gyönyörű thessali berkeket...” - megannyi látnivaló és újdonság után újra idézve Berzsenyi sorait rövid időre így akasszuk helyére túrabakancsunkat. Lehmann Katalin