Atomerőmű, 2012 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2012-05-01 / 5. szám

mym paksi atomerőmű mm 2012. május OSZTALYTABLO KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLY Wolf György osztályvezető A középiskola elvégzését követő­en a „nehezebbik” utat választot­ta: először dolgozni kezdett - az atomerőműben és később, mun­ka mellett folytatott további tanul­mányokat: gépész technikumot, majd informatikai és pénzügyi­számviteli főiskolát végzett. Az 1. blokk építésének végén ke­rült az erőműbe. Kezdetben műsza­ki tolmács-fordítóként, majd a 3-4. blokkon már beruházási műszaki ellenőrként és üzembehelyezőként dolgozott. Később beruházás-szer­vezéssel és -tervezéssel foglalkozott a meg nem valósult erőműbővíté­sen, majd a cég nagyobb - megva­lósult - projektjein. 1996. óta tevé­kenykedik a gazdasági, kontrolling területen - a céges átszervezések nyomán - több szervezet keretében és többféle beosztásban. 2008 óta a közgazdasági osztály (kgo) vezető­je-Az osztály feladatkörét, röviden jellemezve, a cégszintű vagyon­gazdálkodás teszi ki. Ez azonban sokféle területből és tevékenység­ből tevődik össze, kezdve a beruhá­zás- és eszközkontrollingtól, a be­szerzés- és készletkontrollingon, az ingatlan-gazdálkodáson, valamint a biztosítások kezelésén át, a legkü­lönfélébb közgazdasági ügyletekig. Mindez természetesen szervesen illeszkedik a főosztály tevékenység­be az eredménygazdálkodási, pénz­ügyi és számviteli tevékenységek mellé, illetve az igazgatóság mun­kájában is fajsúlyos helyet foglal el. Az osztály munkájának kisebb részét kitevő rendszeres feladatok tekintetében a hibamentesség, a folyamatos jó színvonal, az „ész­­revétlenség” az eredmény mércéje. Emellett igen sok egyedi, különle­ges, hol kisebb, hol igen nagy hord­erejű közgazdasági feladat kapcsán a befejezéskor egzakt módon mér­hető az eredmény, kézzel fogható a teljesítmény. A feladatok magas fokon történő teljesítése friss és mélyebb közgaz­dasági ismereteket és tájékozottsá­got igényel. Nagy előnyt jelent az erőmű technológiájának, műszaki területének ismerete, valamint sok tekintetben a szabályozási környe­zettel is tisztában kell lenni. Sze­rencsére az osztály munkatársai nincsenek híján e felkészültségnek. Az osztály feladatainak nagyobb részében elsősorban a műszaki igazgatóság szakembereivel, de bi­zonyos kérdésekben a cég minden területével munkakapcsolatot kell tartani. Külső partner a munkák során leginkább az MVM Zrt., de gyakran kell együttműködni kü­lönböző hatóságokkal és vállalko­zókkal is. Az osztály tevékenységé­ben nem ritka a vezető testületek felé történő adatszolgáltatás, előter­jesztés. A jó munkakapcsolat min­den területen kulcskérdés. Amint György fogalmaz, mun­kájukban az elsődleges viselkedési mód és egyben elvárás az együtt­működő- és segítőkészség. Ezt tartja önmagukkal és önmagával szemben a legfontosabbnak - s a visszajelzésekből ítélve sikerül is megvalósítani. Ami még igen fon­tos, az a kreativitás. A sok egyedi, sajátos feladat, amelyeket gyakran még a feladatkiadók sem tudnak hagyományos módon definiálni, időnként valódi alkotókészséget igényel. Ez egyben a szépsége is en­nek a munkának. Az ismeretek szinten tartása és fejlesztése elsősorban a szakmai feladatok által kikényszerítetten, önképzéssel történik, emellett az osztály dolgozói élnek a szervezett képzések lehetőségével is. György 30 éves törzsgárdatag. Munkáját Gazdasági Nívódíjjal, vezérigazgatói dicsérettel és Cég­gyűrű Kitüntetéssel ismerték el. Mint mondja, mindezek a kollektí­va munkáját is dicsérik. A szakmai tervei kapcsán úgy nyilatkozik, hogy nagyratörő ter­vei nincsenek, szeretné, ha a cég számára továbbra is hasznos, ered­ményes és színvonalas munkát vé­gezhetnének kollégáival, a jövőben is kiérdemelve a hajtóerőt jelentő elismertséget. György Tolnán él négytagú csa­ládjával. Felesége itt dolgozik, lánya is itt készül gimnáziumi érettségire. Nagyobbik fia az erőműben dolgo­zik. Nemrég költöztek családi házba, ami a szabadidő eltöltésének problé­máját kiválóan megoldja. Emellett György gyakran és - mint hozzáte­szi - szívesen visz haza munkahelyi feladatokat is, a ház körüli munkák közti szünetekre. Prancz Zoltán Maracsik Kálmán csoportvezető Pécsett született és tanulmánya­it is a városban végezte. A Pol­lack Mihály Műszaki Főiskolán épületgépész üzemmérnöki dip­lomát szerzett. Ezt követően, 1989-ben, több évfolyamtársával együtt, pályázott és nyert felvé­telt a Paksi Atomerőmű Válla­lathoz. A gépész főmérnökségen az ak­koriban tervezett erőműbővítés kapcsán, az orosz blokkok létesítési munkáinál gépész műszaki ellenőri tevékenység lett volna a feladata. A bővítés leállítását követően került kapcsolatba a beruházás-tervezésé­vel, ezen belül is a költségtervezéssel. Több induló beruházási projekten dolgozott költségtervezőként. 2002- ben felsőfokú közgazdász végzett­séget szerzett a Budapest Gazdasági Főiskola vállalkozási szakán. Ezt kö­vetően, 2006-ban került a gazdasági igazgatóság közgazdasági osztályá­ra. Jelenleg a beruházás kontrolling csoportot vezeti. A csoport fő feladata az atomerő­mű komplex beruházási terveinek összeállítása. Ez szervesen kapcso­lódik a társaság üzleti tervéhez. A csoport feladatkörébe tartozik még a fejlesztési tervek gazdaságossági számításainak elvégzése és gazdasá­gi értékelése, továbbá a beruházások nyomon követése, a rendszeres el­számolások, a társaság beruházási tevékenységeivel kapcsolatos jelen­tések és információ szolgáltatások biztosítása. A feladataik végrehajtása akkor mondható sikeresnek, ha a paksi atomerőmű technológiájának mű­ködtetéséhez szükséges beruházá­sok a rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával megvaló­sulnak. Ennek egyik feltétele a beru­házások tervezésével, engedélyezte­tésével, monitoringjával és lezárásá­val kapcsolatos feladatok elvégzése. A csoport feladatai ellátásához számviteli, gazdasági ismeretek és az integrált ügyviteli IT rendszerek fel­használói szintű ismerete szükséges. Ugyancsak fontos a jó munkakap­csolat kialakítására való képesség, mivel a munka elvégzéséhez elen­gedhetetlenül szükséges a műszaki területtel, a projektvezetőkkel és a logisztikával való együttműködés, valamint a cégcsoporton belüli, első­sorban a MVM Zrt. társosztályaival történő kapcsolattartás. A fentieken túlmenően a cso­port tagjainak naprakésznek kell lennünk a hatályos jogszabályi kör­nyezet, illetve a cégcsoport szintű és tagvállalati szabályozás változások tekintetében. A szakmai ismeretek frissítése előadások és tanfolyam: oktatások keretében történik. Kálmán számos projekten dolgo­zott már. Az egyik legemlékezete­sebb munkájaként a Kiégett Kazet­ták Átmeneti Tárolójának létesítését tartja számon, amely a 90-es évek első felében zajlott. Ebben a megva­lósíthatósági tanulmányok értékelé­sétől kezdve az üzembe helyezésig és a beruházás aktiválásáig működött közre, költségtervezőként. Ugyan­csak emlékezetes számára a 2003-as üzemzavar elhárítási munkáit végző Helyreállítási Projekt keretében vég­zett munkája. Szabadideje nagy részét a család­jával tölti. Külön szerencsének tart­ja, hogy kedvenc sportjait, a síelést és a túravitorlázást is közös program­ként, velük együtt űzheti. PZ \ Bunkóczi Roland gazdasági elemző Dunaújvárosban született 1983-ban. Kö­zépiskolai tanulmányait az energetikai szakközépiskola és kollégiumban végez­te, itt érettségizett és szerzett fémipari minőségbiztosító és számítástechnikai technikus szakmai végzettséget. A műsza­ki tanulmányok után a gazdasági terület felé vette az irányt. 2008-ban a Pécsi Tu­dományegyetem Közgazdaságtudományi Karán közgazdászként diplomázott. Az idén kezdte el a mérlegképes könyvelői képzést, hogy a számvitel területén lévő hiányosságait az itt tanultakkal pótolja. 2003-ban került a paksi atomerőműbe. Ekkor a gépész műszaki osztályon dolgo­zott, és zömmel nyomáspróba tervek ké­szítésében vett részt. Gazdasági területre - a közgazdasági osztályra (kgo) - 2007 nyarán nyert felvételt, azóta itt dolgozik, gazdasági elemzőként. Az üzemidő-hosszabbítás mind műszaki, mind gazdasági területen sok új feladat el­végzését követeli meg. Fontos, hogy a paksi atomerőmű folyamatos és biztonságos mű­ködése ne csak műszaki, hanem gazdasági oldalról is biztosítva legyen. A 2037-ig ter­vezett hatalmas beruházási ráfordítások hatását az erőmű gazdálkodására folyama­tosan vizsgálni kell, főleg a finanszírozha­tóság és a likviditás szempontjából. Ezekre a pénzügyi vizsgálatokra készült a kgo gon­dozásában az üzemidő-hosszabbítás gazda­sági modell, amelynek folyamatos aktuali­zálása, a benne folytatott számítások elvég­zése és elemzések készítése Roland feladata. A beruházásokhoz kapcsolódóan bizonyos összeg feletti projektek értékelése gazdasá­gossági számítás segítségével is a munkájá­hoz tartozik. De volt már alkalma vállalat­­értékelés készítésére a tervezett akvizíció­hoz is. Folyamatos feladata még a beruházá­sok éves tervezésében, előrejelzésében való részvétel, az értékcsökkenés számítások kezelése, illetve az erőmű gazdálkodásá­nak eredményességét mérő mutatószámok értékeinek meghatározása. Ezen kívül a be­ruházásokhoz kapcsolható egyéb gazdasági értékelések, valamint egyedi vezetői igény alapján készített számítások elvégzése is ré­sze a mindennapi munkájának. Jelenleg a műszaki kollegákkal együtt az atomerőmű számviteli eszközstruktúrájának újragon­dolásán és egyszerűsítésén dolgozik. Reményei szerint munkáját hosszútávon is a gazdasági igazgatóságra tervezheti. Pakson nőtt fel, itt töltötte az egész gyer­mekkorát, ezért itt is szándékozik leteleped­ni. Felesége és gyermekei még nincsenek. Roland a magánéletben a szabadidejét cross motorozással, futással, vízi sportok űzésével, falmászással, nyelvtanulással és lakásfelújítással tölti. Számára legfontosabb a kiegyensúlyozott családi élet és az egész­ség. Véleménye szerint, ha ez a kettő meg­van, akkor minden megvan. Orbán Ottilia Szűcs Csaba vezető kontroller Felsőfokú tanulmányait a dunaújvárosi főis­kola gazdálkodási szakán végezte, ahol köz­gazdász diplomát szerzett. 1998-ban került az erőműbe, az Atomix Kft. állományába. Korábban más szakterületen dolgozott: az anyag és áruforgalmi főosztály cikktörzs cso­portjának 2001-ig volt tagja, majd ezt követően logisztikai elemzőként 2005 végéig tevékenyke­dett a beszerzés előkészítési osztályon. Jelenleg vezető kontroller a közgazdasági osztály gazdálkodásszervezési csoportjában. folytatás a következő oldalon | -

Next

/
Thumbnails
Contents