Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2011-05-01 / 5. szám

I 2011. május paksi atomerőmű 3 NEI SmartBrief Románia növelni kívánja nukleáris kapacitását Az ország gazdasági minisztériumának közle­ménye szerint Románia a következő 24 évben bővíteni kívánja atomerőművi termelési ka­pacitását. A cél eléréséhez először is be kell fe­jeznie az ország eddigi egyetlen telephelyén (Cernavoda) tervezett 3. és 4. számú blokkja­inak építését. A minisztérium 4600 megawatt új kapacitással számol, jelenleg 1400 MW-tal rendelkezik az ország. A minisztérium hon­lapján található tervek szerint a megvalósí­tásnak 2035-ig be kell fejeződnie. A cernavo­­dai blokkok építését 2020-ig szeretnék lezár­ni. A bukaresti kormány éppen befektetőket keres ehhez a projekthez, amelynek becsült költsége 4 milliárd euróra tehető. Mint isme­retes, a CEZ, a GDF Suez, az RWE és az Iber­drola januárban kiszállt az üzletből arra hivat­kozva, hogy nem átlátható a szabályozás, és mert kétségeik merültek fel a jövőbeni villa­­mosenergia-igényekkel kapcsolatban. A szaktárca az atomerőművi energiater­melést tekinti a leghatékonyabbnak a 2020 és 2035 közötti időszakra vonatkozóan - áll a minisztérium honlapján. A 3. és 4. blokk befejezése után hozzáfognak egy másik te­lephely kereséséhez az új blokkok számára - ezt azonban a kereslet alakulása is befolyá­solja majd. Ha az egész energiaszektort te­kintjük, akkor mintegy 14 800 megawatt új kapacitással kell számolni 2035-ig, erre 40 milliárd eurót fordítanak majd. Valószínűleg be kell zárni néhány kiöregedett erőművet is, amelyek a jelenlegi termelés felét adják. Jó osztályzatot kapott az amerikai nukleáris szektor Az amerikai atomerőművek biztonságosak és fenntartható szinten üzemelnek - áll a WANO által kiállított „bizonyítványban”. A Londonból származó, immár tizenkettedik jelentés sze­rint a biztonsági vészellátó rendszereknek több mint 90 százaléka megfelelt az ipari elő­írásoknak az elmúlt évben. A blokkok terme­lése 10 egymást követő évben meghaladta a tervezett értékeket, és 2010-ben a leállások száma a második legalacsonyabb volt A WANO- mutatók azt jelzik, hogy az amerikai atom­erőművek folytatják magas szintű biztonsági és megbízhatósági paraméterekkel jellemez­hető üzemüket, és így anyagilag megenged­hető és alacsony szénterheléssel járó portfo­liót jelentenek az emberek számára - kom­mentálta a jelentést Marvin Fértél, a Nuclear Energy Institute elnöke. Hollandia új atomerőművet építhet A kabinet továbbra is elkötelezett amellett, hogy 2015-ig kiadja egy új telephelyre az épí­tési engedélyt - erősítette meg a gazdasági ügyekért felelős miniszter, Maxime Verhagen. Mindamellett, a Borssele mellett elhelyezke­dő Zeelandban építendő egység esetében fi­gyelembe kell venni a Japánban történt ese­ményekből levonható tanulságokat. Addigra ezek a tanulságok levonhatók és beépíthetők a technológiai követelményekbe - tette hoz­zá a miniszter. Borssele az egyetlen telephely az országban (510 megawattos, nyomottvi­zes blokk, 1973-ban indult), a tervezett új blokkra két vállalkozó is bejelentette építési szándékát. A munkáspárti Diderick Samson képviselő szerint azonban a vita jelen szaka­szában még túl korai dönteni a másik lehet­ségestelephelyről. Néhány kritikus azt is meg­fogalmazta, hogy Japánban is túl közel voltak egymáshoz a balesetben megsérült reakto­rok. Forrás: NEI SmartBrief, 2011. április Varga József Konzultációs nap a Gamma Műszaki Zrt.-ben A Nukleáris Újságíró Akadémia ez évi második konzultációs napjára a nukleáris méréstech­nikai műszergyártás hazai fellegvárában, a Gamma Műszaki Zrt.-ben került sor. (Emlé­keztetőül: az akadémiát a Magyar Tudomá­nyos, Üzemi és Szaklapok Újságíróinak Egye­sülete szervezi, az atomenergia hazai békés felhasználásának objektív és szakmailag meg­alapozott újságírói ábrázolása érdekében.) A konzultációs nap programjának első részét Petrányi János műszaki igazgató és Báumler Ede tudományos igazgató vetített előadásai alkották. Az előadások során a résztvevők át­fogó képet nyerhettek a cégtörténetéről és je­lenlegi profiljáról. Egyebek mellett a követke­zőkről esett szó: A Gamma Műszaki Rt.-t 1920-ban alapították. 85 éves fennállása so­rán az egyik legnagyobb nukleáris mérés­­technikai eszközöket gyártó vállalattá vált a kelet-európai régióban. Hírnevét olyan kiváló fejlesztő szakembereivel sikerült megalapoz­nia, akik számos szabadalommal gazdagí­tották a hazai mérnöki kultúrát. A cég 1963- ban Magyarországon elsőként kezdte meg a nukleáris és vegyi védelmi műszerek fejlesz­tését és gyártását, aminek nyomán ma is vé­delmi célú műszereket készít honvédelmi, pol­gári védelmi és környezetvédelmi célú alkal­mazásokra. Napjainkban - a korábbi fejlesz­tésű eszközök igény szerinti gyártásán, kar­bantartásán és hitelesítésén túlmenően - többféle környezetvédelmi, polgári védelmi és honvédelmi célokra alkalmas műszer, készü­lék fejlesztésével és gyártmány bevezetésével foglalkozik, mégpedig világszínvonalon. E mű­szerek, készülékek közé tartoznak a polgári és katonai életben használt sugárzásmérők, szcintillációs detektorok, monitoringrendsze­rek és meteorológiai állomások. A cég leg­újabb - azaz ötödik - generációs műszer­családjának fejlesztése már elsősorban az új­szerű kihívást jelentő, az ipari balesetek, a nukleáris anyagok csempészete és az eset­leges terrorista akciók miatti veszélyforrások felderítését célozza. A Gamma Műszaki Zrt je­lenleg stratégiai partnerségben áll a Respirá­­tor Zrt.-vel, melynek profilját a légzés- és bőr­védelemi, vegyi felderítő és mentesítő eszkö­zök gyártása alkotja (a két céggel kapcsola­tos részletes információkat lásd a következő honlapokon: www.gammatech.hu; www.respi­­rator.hu). Az előadásokból az is kiderült, hogy a paksi atomerőmű Tájékoztató és Látoga­tóközpontjának keretében létesülő Atom­­energetikai Múzeumban megtekinthetők lesznek a nagy múltú cég egykori, mára már muzeális jelentőségűvé vált műszerei, be­rendezései is. A látogatás programja a különböző labora­tóriumok és gyártási részlegek megtekinté­sével, valamint az ezt követő konzultációval - kérdések feltevésével és megválaszolásával - zárult. A beszélgetés során többek között azt is megtudhatták a résztvevők, hogy a cég jól prosperál, s azon kevés vállalat közé tar­tozik, amelyek a gazdasági világválság elle­nére is bővíteni, létszámot fejleszteni voltak képesek. A látottak, hallottak nyomán méltán ala­kult ki olyan kép az akadémia résztvevői­ben, hogy a Gamma Műszaki Zrt. élő példá­ja a közmondásos magyar kurázsi megnyi­latkozásának, vagyis annak, hogy tehetség­gel és szorgalommal a mégoly nehéz gaz­dasági körülmények közepette is sikeres le­het egy vállalkozás. Prancz Zoltán A képen egy légi sugárvédelmi felderítő műszer látható. Impresszum Kiadja: a Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felelős kiadó: Hamvas István vezérigazgató Nyomdai előállítás: AS-Nyomda Kft Szilády üzem, Kecskemét Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor Szerződésszám: 4600002419 Főszerkesztő: Lovászi Zoltánná e-mail: lovaszine@npp.hu Főszerkesztő-helyettes: Beregnyei Miklós A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyöngyösi­né Nyúl Petra, Gyulai János, Hadnagy Lajos, Med­­gyesy Ferenc, Prancz Zoltán, Sipos László, Tóth-Pa­­taky Adrienn Magdolna, Wollner Pál Tördelés: Fazekas András Szerkesztőség címe: Paksi Atomerőmű Zrt. Tájékoztató és Látogatóközpont, 7031 Paks, Pf. 71, telefon: 75/ 507-882, telefax: 1/355-7280 Internet: www.npp.hu;www.atomeromu.hu Tűzoltóink elismerése A Tolna megyei tűzoltók Flórián-napja - amit idén Dombóváron rendeztek - hármas ünnep jegyében zajlott. Köszöntötték a megye leg­jobb teljesítményt nyújtó tűzoltóit, a fennállá­sának 135. évfordulójához érkező dombóvá­ri tűzoltóságot, és május első vasárnapja lé­vén, megemlékeztek az édesanyákról is. Az ünnepségen erőműves tűzoltóinkat is jutalmazták. A Tolna Megyei Tűzoltószövetség az Atomerőmű Tűzoltóság állományából Schreiner István tűzoltási és műszaki menté­si vezető részére emlékplakettet, Viniczai Fe­renc, Cseh János és Juhász Sándor részére dísztárgyat adományozott. A Magyar Tűzoltószövetség által alapított szolgálati érmet kapta 30 év után Koncz An­tal, 25 év után Bertalan István, Boda István, Fodor Károly, Gyetvai Zoltán, Puxler István, valamint Szendi József parancsnokhelyettes. Bazsonyi József 20 év után járó szolgálati ér­met vehetett át, Kramer Róbert és Lesták Zsolt 10 év után kapták az elismerést. L A. A BME szakirányú hallgatói az atomerőműben Erőmű-látogatásra érkeztek Paksra már­cius végén a BME szakirányú hallgatói dr. Aszódi Attila intézeti igazgató, egyetemi docens, dr. Szalóki Imre egyetemi docens és Boros Ildikó egyetemi tanársegéd kísé­retében.- Milyen messzire nyúlnak vissza a BME tanreaktor és a paksi atomerő­mű közti együttműködés gyökerei? - kérdeztem dr. Aszódi Attilát, a BME Nukleáris Technika Intézetének igaz­gatóját.- A Műegyetem és a paksi atomerőmű szakemberei között már az atomerőmű építésének kezdete óta van intézményes és személyes kapcsolat.- Hogyan fogalmazódott meg önök­ben az erőmű-látogatás, mint szak­mai programnak a gondolata?- Az egyetemi oktatásnak rendkívül fontos része a gyakorlati képzés. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a hallgatók úgy fejezzék be tanulmányaikat a Nukleáris Technikai Intézetben, hogy saját sze­mükkel is lássák a korábban megismert technológiákat. Emellett szempont volt az is, hogy a „sima” látogató-útvonalakhoz képest több, speciális ismeretet adhas­sunk át az érdeklődő fiataloknak, akik közül elképzelhető, hogy többen is az erő­művet választják majd munkahelyül. A csoport közel fele dr. Szalóki Imre, a Nukleáris Technika Intézet Atomenergetika Tanszékének egyetemi docense vezetésével a vegyészeti technológiai és laboratóriumi tevékenységekkel, valamint berendezések­kel ismerkedett meg. Dr. Szalóki Imrét arra kérem, szíves­kedjen összegezni, milyen élménye­ket és tapasztalatokat szereztek a szakmai látogatásuk során!- Az Atomerőművi kémia című tan­tárgy keretén belül megtekintettük a ve­gyészeti főosztály radiokémiái laborató­riumát, megismerkedtünk az erőműben alkalmazott műszerek­kel, analitikai eljárások­kal. Meghallgattunk egy előadást is a dekontami­­nációs eljárásokról és azok erőműben való al­kalmazásáról. Élőben is­merkedhettünk meg az üzemi környezetben al­kalmazott dekontaminá­­ciós módszerekkel. Emellett nyomon követ­hettük az fksz-alkatré­­szek tisztításának tech­nológiai folyamatát. A hallgatói csoport másik része a primer kör blokki leállás alatt lévő rendszereivel, a turbinagépház főbb be­rendezéseivel ismerkedett a helyszíni láto­gatás során. A csoport dr. Aszódi Attila igazgató vezetésével a blokkvezénylői fo­lyosóról bepillantást nyert a vezénylőben folyó munkákba is. Az atomerőművek című tárgy kereté­ben végrehajtott gyakorlati képzést hogyan értékelné - kérdeztem Aszódi Attilát.- Az Atomerőművek című tantárgy már specializálódott, szak­irányt választott energetikai mérnök BSc és mérnök-fizikus MSc hallgatóknak szól. Ők már viszonylag nagy háttértu­dással rendelkeznek, ezt mé­lyítjük el a speciális atomerő­művi technológiák bemutatá­sával. A hallgatók e tárgy so­rán megismerkednek a fonto­sabb primer és szekunder kö­ri, a villamos és a biztonsági berendezésekkel, a vezénylői technológiákkal, szellőző- és hűtőrendszerekkel. Bemutatjuk az atom­erőművek telepítésének, építésének spe­ciális (például fóldrengésvédelmi) szem­pontjait, illetve az üzemeltetés alapelveit. Az itt megtanult elmélet azonban keveset ér ennek megtapasztalása nélkül. A szak­mai kiránduláson a hallgatók személye­sen tekinthették meg az órán megismert berendezéseket, megoldásokat.- Ön, mint a Nukleáris Technikai Intézet igazgatója, hogyan látja a nukleáris energetikai képzés helyze­tét, jövőjét a hazai felsőoktatásban?- Fontosnak tartom, hogy a BME-n a ha­gyományos gépész- és villamosmémök-kép­­zés mellett energetikaimémök-képzés is in­dult A felvételi létszámok és pontszámok alakulása alapján megállapítható, hogy a felvételizők növekvő érdeklődése jellemzi ezt a szakot, 2010-ben a Műegyetem egyik legmagasabb felvételi pontszámú szakja volt az energetikai mérnök BSc. A társadal­mat és a politikát is intenzíven foglalkoz­tatják a fenntartható energetika kérdései, ez mutatkozhat meg hallgatóink érdeklődésé­ben. Reméljük, hogy sok tehetséges hallga­tó választ minket a jövőben is. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetünket fejezzük ki a rend­kívül hasznos és érdekes kirándulás en­gedélyezéséért és megszervezéséért, kü­lön kiemelve az oktatási és a vegyészeti főosztály segítőkészségét. A hallgatók rengeteg élménnyel és tapasztalattal gaz­dagodtak, amit további tanulmányaik so­rán is hasznosíthatnak. BR Újabb műszer Debrecenből Az MTA Atommagkutató Intézete újabb műszerrel gyarapította a múzeumban ki­állításra kerülő műszerparkját. Dr. Bo­­hátka Sándor ny. tud. főmunkatárs elő­készítette, majd a múzeum számára át­adta az 1987-ben készült kvadrupól tö­­megspektrométeres mérőberendezést, amely általános gázelemzés céljára lett kifejlesztve az Atomki szakemberei köz­reműködésével. Beregnyei Kishírek a nagyvilágból LOS ALAMOS: A GAZDASÁGI MOTOR A Los Alamos Nemzeti Kutatóintézet nemcsak szerteágazó kutatással foglal­kozik a 21. század igényeit figyelembe véve (ahogy arról az Atomerőmű újság az utóbbi hónapokban már beszámolt), ha­nem Új-Mexikó állam gazdaságának is az egyik legfontosabb szereplője. A té­mában az Új-Mexikói Egyetem végzett nemrég egy kutatást. Az eredmény: a Los Alamos Nemzeti Kutatóintézet az állami gazdaság 3 milliárd dolláros szeletéért felelős, és körülbelül 24 ezer munkahely köszönhető neki. (Forrás: Los Alamos Nemzeti Kutatóintézet) MEGAPER ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOK MIATT A Legfelsőbb Bíróság tagjai kissé szkep­tikusan fogadták, mikor eléjük terjesz­tették az American Electric Power Co. kontra Connecticut állam ügyet. Tulaj­donképpen nemcsak az American Elect­­ric-et perelték, hanem a Southern Co.-t, a Duke Energy-t, az Xcel Energy-t és a Tennessee Valley Authority-t (TVA) is, és nemcsak Connecticut áll a másik olda­lon, hanem összesen 8 állam, plusz még New York városa is. A felperesek azt ké­rik a bíróságtól, hogy kibocsátáscsök­kentő intézkedéseket foganatosítson az alperesek fosszilis tüzelésű erőművei­ben, lévén, hogy nevezett erőművek hoz­zájárulnak a klímaváltozáshoz, melynek aztán káros hatásai vannak a felperesek lakosaira. Az Obama-kormányzat az al­peresek oldalán áll - talán mert a TVA a szövetségi kormány birtokában van. Ami a bírákat illeti, ők már akár idén nyáron döntést hozhatnak az ügyben. (Forrás: POWERnews) Simon Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents