Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2011-12-01 / 12. szám
2011. december wmmmmmmmmm <■> mym paksi atomerőmű m 23 Megfelelően teljesít az MVM Paks Minden bizonnyal a táblázat felsőházában zárja a 2011-es naptári évet az OTP Bank Ligában szereplő MVM Paks labdarúgó csapat. Kis Károly együttese ugyanis lapzártánkkor - a Videoton elleni mérkőzés előtt - hét ponttal előzi meg a közvetlenül mögötte a 9. pozícióban található Újpest gárdáját. Az őszi 15 játéknap után szintén a 8. helyen állt a zöld fehér klub, 21 szerzett ponttal, 29 rúgott és 30 kapott góllal. „A tavalyi évad végén magasra tettük a mércét, mind a vezetők, mind a szurkolók és természetesen saját magunk számára is. A Ligakupa győzelem és a bajnoki ezüstérem nagyszerű teljesítmény volt, és az Európa Liga selejtezőjében is sikerült maradandót alkotnunk. A hosszúra nyúlt szezon alatt a csapat nem fizikailag, hanem fejben fáradt el leginkább, ez az oka a sok bekapott gólnak. Többször dekoncentráltak voltunk, és nem tudtuk úgy kisegíteni egymást a védekezéskor, mint tettük azt korábban. A támadójátékunk azonban imponáló, a semleges szurkolók bizonyára élvezték a találkozóinkat.” - fogalmazott Csernyánszki Norbert az MVM Paks hálóőre. A társaság a Ligakupában címvédőként a legjobb nyolc közé jutott, a Magyar Kupából azonban kiesett. A Fehérvári úti egyletet az NB III-as Putnok búcsúztatta. A Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi döntése értelmében a tavaszra tervezett bajnoki mérkőzések közül kettőt még az ősszel lejátszanak a csapatok. Kis Károly tanítványai Kecskeméten kezdték a „második kört”. A Hírős városban okosan, taktikusan játszottak a paksi legények, és a lefújás után újabb három ponttal gazdagodtak. Kis Károly érthetően elégedetten nyilatkozott a 90 percet követően. „Jó csapat otthonában sikerül nyerni, úgy érzem megérdemeltük a sikert. Már az első félidőben is több helyzetünk volt. Csapatom tartását bizonyítja, hogy a második játékrészben Vayer Gábor kiállítása után is voltak lehetőségeink, szervezetten védekeztünk, és ekkor harcoltuk ki azt a büntetőt, melyet Éger értékesített.” A lila-fehérek elleni találkozón a vezetőedző Bődé Dániel teljesítményét külön kiemelte, hiszen a sokáig egyedüliként előre tolt csatárt szabálytalanul akadályozták a gól előtt, emellett számos helyzetet dolgozott ki. „Nem hiszem, hogy én lettem volna a mérkőzés embere. A csapat ismét bizonyította erejét. Vayer Gábor kiállítása után sem estünk össze, éppen ellenkezőleg, igazából akkor kezdünk felülkerekedni a kecskemétieken. Örülök annak, hogy jól játszottam, bár nem lehetek maradéktalanul elégedett. Az első félidőben volt két olyan nagy ziccerem, amiből legalább az egyiket illett volna belőni. De a győzelem kárpótol.” - összegzett a futballista. Győzelmével az atomváros együttese továbbra is tapad az élmezőnyre. Az OTP Bank Ligában szereplő MVM Paks őszi értékelését következő lapszámunk ismerteti. A gárda következő tétmérkőzését a 2012 februárjában a Ligakupában játssza, a bajnoki küzdelemsorozat a tervek szerint március elején folytatódik. Faller Gábor Kosarasok a jobb folytatásban bízva Hét forduló elteltével a 6. helyen áll az Atomerőmű SE férfi kosárlabda-csapata, mely négy győzelem mellett háromszor is kikapott. Az EuroChallenge Kupa csoportküzdelmeinek félidejében csapatunk 1-2-es mutatót ért el. A bajnokságban jól indult a gárda, hiszen a Szeged, a Sopron és a Falco elleni meccseket megnyerte. A Sopron ellen megsérült csapatunk magas embere, Nailon kiesése visszavetette a gárdát, mely a Kecskemét elleni rangadót már elvesztette. Ez volt az első olyan meccs, melyen az ellenfél nagy előnyt épített fel, együttesünknek innen kellett felállnia. A jó hajrá kevés volt a győzelemhez. A Körmend elleni idegenbeli meccsen viszont éppen a hajrá nem alakult jól. Harminckét percig szoros volt az állás, ám akkor néhány fegyelmezetlenség miatt az addig csak néhány ponttal vezető hazaiak elhúztak, és nyertek. A két sikertelenül megvívott bajnoki után hazai pályán az orosz Nyizsnij Novgorod ellen kezdődött a nemzetközi kupaszereplés. Csapatunk koncentrált játékkal, végig vezetve fektette két vállra a vendégeket (83-72). Az ezt követő Jászberény elleni, szintén hazai pályán lejátszott találkozó ellentétes félidőket hozott: az elején a mieinknek ment sokkal jobban, míg a nagyszünet után a vendégek csökkentettek sokat vereségük mértékén. A kedd-szombat ritmus következő állomása Ventspils volt, ahol szintén a hajrában szenvedett vereséget az addig többször is vezető, Völgyi Péter trenírozta gárda (69-56). Lettország után Kaposvár. A hazaiak elleni idegenbeli rossz mérlegünk sajnos nem javult. A mieink fáradtak voltak, súlyos vereség lett a vége (82-60). Lapzártánk előtti utolsó meccsünk az ukrán Himikkel szemben nagyban hasonlított a Kecskemét ellenihez. Jelentős hátrányból ezúttal is felállt a Paks, de három pont megint maradt a két együttes között (73-76). -ve-Ajánljuk munkatársainknak hazánk tájegységeit Hollókő Történt egyszer, hogy Kacsics András földesúr szemet vetett a szomszéd uraság asszonyára. A hirtelen jött őszinte szerelmével maga sem tudott hova lenni, így rövid tanakodást követve elrabolta a szomszédos földbirtokos feleségét, és épülő várába záratta. Látván ezt a fiatalasszony dajkája, magával az ördöggel kötött szövetséget. Az ördög derék cimborának bizonyult, és segített a földi méregkeverőnek, az amúgy boszorkány hírében álló dajkának. Az ördög magát a fiait változtatta hollóvá, s az ördögfiak a fekete szárnyasok képében kőről kőre maguk bontották el csőrükkel az erődítményt, kiszabadítva így a fogvatartott asszonyt. Az ördögfiak, nem holmi ördögporontyok lévén, nem szórták szerteszét a köveket, hanem azokból a közeli sziklákon, a Szár-hegyen várat emeltek. A helyi legenda szerint, így lett a Nógrád megyei palóc falunak, Hollókőnek vára még a XII. század tájékán. Más magyarázatok szerint a hollók kiváló költőhelyének bizonyult a vár és környéke. Ki-ki döntse el maga, mi lehet az igazság. Hollókő falu nevét bizonyára már sokan hallották, és nevének hallatán sokak szemei előtt az ún. Ófalu - utcarészlet elevenedik meg. A falu Budapest mellett elsőként került fel az UNESCO világörökség listájára, mivel tradicionális építészeti jellegét napjainkra is hűen őrzi. A település mégsem mondható skanzennek, hiszen mind a mai napig lakott, palóc hagyományokat őrző település. Az egykoron vályogból épült, mára már kőalapzatra emelt, cserépzsindellyel fedett, szarufás tetőszerkezetű házak egyedülállóan kellemes időutazást ígérnek a Cserhát-hegység környékére utazóknak - évtizedek és évszázadok óta. Lehmann Katalin Bor Barna világkupa bronzérme Legutóbbi számunkban beszámoltunk Bor Barna világbajnoki ezüstérméről. Az Atomerőmű Sportegyesület dzsúdósa nem tétlenkedett az azóta eltelt idő alatt. A november második felében rendezett amszterdami olimpiai kvalifikációs Grand Prix-viadalon a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az újdonsült világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozó erőnyerőként kezdett, majd legyőzte az azeri Tahirovot, a szlovén Cerajt, s a negyeddöntőben - néhány napon belül másodszor - az oroszok háromszoros világbajnokát, Alekszandr Mihajlint. Az elődöntőben a németek kétszeres vb-ezüstérmes, Európa-bajnok dzsúdósa, a rutinos Andreas Tölzer következett. Barna ismeri ellene a receptet, ugyanakkor a német sem felkészületlen Barna stílusából, ezt jelzi, hogy korábbi hét „éles” összecsapásukból négyet a magyar, hármat a német dzsúdós nyert meg. Sajnos Tölzernek éppen Amszterdamban sikerült egyenlítenie, méghozzá ártatlannak tűnő helyzetből: egy sikertelen akció után a földön a német oldalra tudta fordítani Barnát, s elkezdődött a leszorítás. A paksiak híresen jó földharcosok, a magyar dzsúdósnak sikerült is kiszabadulnia a leszorításból, de Tölzer nem adta fel, s a felülni igyekvő versenyzőnket újból leszorította, immár sokkal jobb pozícióban, így végül ő jutott be a fináléba, s meg is nyerte a holland GP-t. Barna a dobogó harmadik fokára állhatott tehát, így javítani tudott kvalifikációs pontjain, a világranglistán újabb helyet lépett előre, hétfőtől már a hatodik helyen jegyzik. Csak hajszálon múlt, hogy Amszterdamban nem lett nagyobb a magyar öröm. (Forrás: www.judoinfo. hu, www.sportgeza.hu) Prancz Zoltán Magabiztos sakkcsapat Négy forduló után a 2. helyen áll az Atomerőmű SE sakkcsapata. Együttesünk mindegyik mérkőzését megnyerte. A Makó elleni nyitókörben Ács, Nevednichy, Papp, Szabó, Fodor, Györkös és Antal is megszerezte a teljes pontot, míg négyen - Berkes, Grószpéter, Balázs és Vidéki - remiztek ellenfelükkel, az utolsó táblán pedig makói részsiker született. így alakult ki a 9-3-as paksi győzelem. Ennél is fölényesebb győzelemnek örülhettek a mieink a megyei rangadón. A Decs ellenében Berkes, Papp, Szabó, Grószpéter, Fodor, Balázs, Antal és Dudás győzött, három remink volt - Nevednichy, Vidéki és Györkös -, és ismét becsúszott egy vereség - ezúttal az első táblán. Végeredményben 9,5 - 2,5-re győzött az ASE. Régebben rangadó lett volna, ma már nem az a Honvéd elleni összecsapás. Ennek megfelelően a pesti csapatbajnokin is győzött a piros-kék gárda, melyben Berkes, Szabó, Grószpéter, Balázs és Lizák nyert, öten - Papp, Fodor, Csőm, Vidéki és Györkös - döntetleneztek, ketten pedig vereséget szenvedtek. Lapzártánkkor a paksi gárda Komáromban ült asztalhoz, és 8-4-re győzött. Friss hir még, hogy a brazíliai Caldas Novasban megrendezett korcsoportos sakkvilágbajnokságon a 14 éves fiúk versenyében Antal Tibor Kende 132 versenyző közül bronzérmet szerzett.-ve-