Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2011-11-01 / 11. szám

2011. november <■> ■ mym paksi atomerőmű ezt követően pedig a rendszer javítási, karbantar­tási feladatait végezte. 2007. szeptember elsejétől megbízást kapott a technológiai védelmek mű­vezetői feladatainak ellátására. Az évek folyamán a hozzá tartozó irányítástechnikai rendszerek terü­letén szaktekintéllyé vált. Sokan ismerik, keresik és igénylik szakmai segítségét, és nagy megbecsülés­re tett szert. Makk Imre 1987. október elsejétől dolgozik a paksi atomerő­műben, víztisztító kezelőként. Ő nem az a reflektor­­fényben élő, magára mindenáron figyelmet felhívni akaró embertípus. Aki nem ismeri, az magába for­duló embernek gondolhatja, de ez csak az első, fel­színes benyomás. Imre nagyon céltudatos, precíz csapatember, aki minden tudását, tapasztalatát, át­lagosnál nagyobb kitartását kollégái és végső soron az erőmű szolgálatába állítja. Családi élete példás. Életvitelét, az egészséges élet­mód iránti elkötelezettség jellemzi. Ebben igazi vezérszellem, kollégáinak példát mutatva formálja életüket. Ugyanez mondható el a szakmai területe­ken is. Az általa kiemelkedően teljesített feladatokat fiatalabb kollégáival együtt úgy végzi el, hogy köz­ben átadja tudását, tapasztalatát, alázatát. Precizi­tása, munkabírása és elkötelezettsége példaértékű. Medovarszki László A Moszkvai Energetikai Intézetben hőfizikus mér­nökként végzett. 1984 májusa óta dolgozik a paksi atomerőműben, kezdetben előkészítő mérnökként, majd blokkügyeletesként, 1999 óta pedig ügyele­tes mérnöki beosztásban. Tájékozottsága széleskö­rű, tárgyi tudása és problémamegoldó képessége kiváló. Munkáját mindig magas színvonalon, körül­tekintően végzi. Beosztottjaitól is a pontos és ha­táridőre történő végrehajtását követeli meg. Bátran fordulhatnak hozzá problémáikkal. Az atomerőmű elkötelezett szakembere. Feladatait tisztességgel, becsülettel elvégzi, kapcsolata beosztottaival, felet­teseivel és más szervezetek munkatársaival kiváló. Szabadidejében szívesen kirándul és utazik. Menzer János 1985. szeptember 25-én lépett be cégünkhöz sze­kunder köri segédrendszer gépész munkakörbe. Kezdettől fogva a szekunder kör gépész technoló­gia üzemeltetés területén végzi munkáját, jelenleg szekunder köri szolgálatvezetőként. Ambíciója és tartósan kiemelkedő munkateljesítménye révén ju­tott el jelenlegi beosztásába. Munkáját felelősség­gel, kiváló szaktudás birtokában, magas színvona­lon látja el. Részt vett a blokkok üzembe helyezési munkálataiban. Szerepet vállal a turbina osztály üzemeltetői személyzetének utánpótlásához és szinten tartó képzéséhez kapcsolódó feladatokban. Munkateljesítményével nagyban hozzájárul az erő­mű biztonságos és gazdaságos üzemeltetéséhez. Párjával két gyermeket nevelnek. Szabadidejének nagy részét a családi ház körüli munkák kötik le. Rátkai Sándor 1983 óta társaságunk dolgozója, aki a 2. blokk in­dításától egyik meghatározó szakemberünk. Az atomerőmű közel harminc éves történetében csak­nem minden gépészmérnöki probléma megoldá­sából kivette a részét. A véges elemes szilárdsági számítási módszert nemcsak cégünknél honosítot­ta meg, hanem később jelentős része volt abban is, hogy az iparág egésze és a hatóság is elismerje azt. Az üzemidő-hosszabbítás nélkülözhetetlen feltételét jelentő szisztematikus öregedéskezelés kidolgozását és bevezetését, s az öregedéskezelés­sel foglalkozó szervezet létrehozását is ő kezdemé­nyezte. Az atomerőmű üzemidő-hosszabbításának előkészítésében döntő szerepet játszott. Közvetlen részvétele és szakmai irányítása alatt készül most az Üzemidő Hosszabbítás Engedélykérelemét Meg­alapozó Dokumentáció. Tudását és eredményeit a hazai és külföldi szakmai körök egyaránt elismerik. Riszter Margit 1981. február 2-án nyert felvételt a Paksi Atom­erőmű Vállalathoz számítógép-kezelő, gyors- és gépíróként. 1993-tól dolgozik számítógép-kezelő, majd humánpolitikai ügyintéző munkakörben. Az eltelt évek alatt tudását fejlesztette, középfokú személyügyi szaktanfolyami végzettséget szerzett. Az erőmű területére belépők adatainak rögzítését, az adatváltozások figyelemmel kísérését, valamint a módosítások rögzítését végzi, fő tevékenysége mellett ellátja a munka- és személyügyi osztály munka- és tűzvédelmi feladatait is. Pontosság, nagy szorgalom és szakszerűség jellemzi. A kollégák felé mindig nagy empátiával fordul és nyújt segítséget. Rendszeres és aktív résztvevője az iparági sport­­rendezvényeknek. Jelentős sikereket ért el asztali­­teniszben, kajak-kenuban és sárkányhajóban. Slonczki István Huszonöt év egy ember életében hosszú idő, bár visszatekintve tűnhet úgy, mint egy pillanat. Ist­ván éppen negyed évszázada, 1986. szeptember 1-jén kezdte meg első munkanapját a Paksi Atom­erőmű Vállalatnál. Nagy feladat várt rá, hiszen szin­te a semmiből kellett felépítenie egy, az erőmű nyomtatványigényét kiszolgáló, működőképes üzemet. 1974 óta dolgozik vezetőbeosztásban, a paksi atomerőműben pedig belépése óta nyom­davezető. Munkássága során sikeresen létrehozott egy minden igényt kielégítő, a társszervezetek megelégedésére is szolgáló nyomdát. 2008-ban újabb nagy feladatot kapott: a nyomdaüzem re­konstrukcióját, amelyet sikeresen meg is valósított. Feladatait mindig komolyan veszi, munkáját lelki­­ismeretesen végzi. Jó vezető módjára szívén viseli az üzem és kollégái sorsát. Számára a kitüntetés többet jelent egy gyűrűnél: egy élet munkájának elismerését jelenti. Sós János 1982 májusában került a Paksi Atomerőmű Válla­lathoz dozimetrikusi munkakörbe. Több évig mű­szakozott, közben folyamatosan képezte magát. Ennek eredményeképpen üzemmérnöki diplomát szerzett. 1993 óta a sugárfizikai laboratórium dol­gozója, ahol a metrológusi és mérésügyi szakvizs­gák letétele után vezető mérnöki, majd csoport­­vezetői feladatokat látott el. Jelenleg a metrológiai üzem laboratóriumának vezetője. Részt vett a reak­torblokkok sugárvédelmi ellenőrző rendszereinek üzembe helyezésében és a sugárvédelmi rekonst­rukció metrológiai minőségbiztosítási feladatainak elvégzésében. Megkapta a „szakma ifjú mestere" és az „Atomerőmű kiváló karbantartója" díjat is. Mun­katársaival és a társszervezetekkel való kapcsolata példamutató. Nős, feleségével és 2 gyermekével él Tolnán. Tóth János 1980 áprilisától dolgozik a paksi atomerőműben. Többek között az 1 -es blokk üzembe helyezésé­vel, majd biztonsági elemzésekkel foglalkozott. Két évig a WANO londoni központjában is dolgozott, 1998-tól pedig a biztonsági főosztály vezetőjeként tevékenykedik. Munkáját lelkiismeretesen, nagy odaadással végzi. Elsődleges szempontként kezeli a nukleáris biztonság meglétét, és ennek fontossá­gát mindenhol hangsúlyozza. Hatékonyan műkö­dik közre a biztonsági kultúra szintjének növelését célzó tevékenységekben. Kiemelkedő szerepe van a munkavégzés előtti eligazítások és a háromutas kommunikáció erőművön belüli meghonosításá­ban is. Szerepet vállal az erőmű nemzetközi kapcso­latainak erősítésében, aktívan részt vesz a WANO te­vékenységében. Kitüntetése méltó elismerése az itt eltöltött több mint 3 évtizedes munkájának. Treszl János 1979. szeptember 17-én lépett be a paksi atom­erőműhöz. 1983 márciusától a gépészeti osztályon operátor, 1984 januárjától primer köri főgépész, novembertől pedig már reaktoroperátor munka­körben dolgozott. Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően blokkügyeletesi beosztásig jutott, majd kiváló technológiai ismeretei alapján nappa­los munkára emelték ki. Jelenleg az üzemirányítási osztályon műszaki főszakértő. Szakmai ismereteit, magas szintű számítástechnikai tudását folyamato­san fejleszti és bővíti. Mindig képes az új kihívások­hoz alkalmazkodni, mindig elvhű és következetes. Feladatköréből adódik, hogy sok kollégával kerül közvetlen munkakapcsolatba, amely során a nagy­fokú együttműködés és segítőkészség jellemző rá. A 2. blokki sérült üzemanyag kezelése kapcsán végzett munkája elismeréseképpen vezérigazgatói dicséretben részesült. Varjú Attila 1986. április 1-jén pályakezdőként került a paksi atomerőműhöz, beosztott mérnökként. 1989-től blokkügyeletesként, 1992-től ügyeletes mérnök­ként dolgozott, majd 1997 márciusától az akkori biztonsági főmérnökség főtechnológusa lett, ahol a biztonságot érintő események kivizsgálását irányí­totta, kamatoztatva az üzemviteli területen szerzett tapasztalatait. 1999. február 1-jén nevezték ki az üzemviteli biztonsági osztály vezetőjének, és azóta is ezt a munkakört tölti be. Szakmai tapasztalatait nemzetközi szinten is hasznosítja, WANO, valamint OSART partneri vizsgálatokon egyaránt részt vesz. Feladatait magas szakmai színvonalon, a biztonság elsődlegességének maximális szem előtt tartásá­val látja el. Döntéseit szakmai megalapozottság és konzervatív megközelítés jellemzi. A cégen belül jó szakmai kapcsolatokkal rendelkezik, ami hozzájárul hatékony munkavégzéséhez is. Fotó: Bodajki Ákos, WollnerPál

Next

/
Thumbnails
Contents