Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2011-11-01 / 11. szám

fotó: Tolnai Népújság mym paksi atomerőmű 2011. november IPA-lőverseny A XIV. dr. Oláh László emlék lóversenyt és bográcsétel főző versenyt 2011. októ­ber 1-jén tartották meg a biritói lőtéren, a IPA (International Police Association /Nemzetközi Rendőri Szervezet) Paksi Szervezete rendezésében. A versenyen 150 fő vett részt, akik az ország minden részéből, sőt határon túl­ról, így Lengyelországból, Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából érkeztek. A paksi atomerőmű fegyveres biztonsági őrségé­nek csapata, Végh Csaba, Házi Géza, Pata Csaba, állandó szereplője a lóversenynek, és bár az idei évben nem sikerült a lövészeti versenyszámban dobogós helyet elérniük, most is igyekeztek helyt állni. Rajtuk kívül, a rendészeti osztályon dolgozó kollégák a főzőversenyen indulnak minden alkalommal, ők ezúttal különdíjban részesültek. GYNYP Lezajlott a 8. Atomsport Futsal Kupa Amint erről szeptem­beri számunkban beszámoltunk, idén Paks városa nyerte el a jogot a Nukleá­ris Dolgozók Világ­tanácsa (WONUC) által útjára indított, immár hagyománnyá vált nemzetközi te­­remlabdarugó-torna, az Atomsport Futsal Kupa megrendezésé­re. A szeptember 28. és október 3. között sikeresen lezajlott rendezvényről Oláh József főszervező adott tájékoztatást az Atomerőmű újság olvasói számára.- Hogy sikerült a szervezés? Technikailag rendben zajlott-e minden? Kaptatok-e visz­­szajelzéseket?- Minden rendben ment. Sok elismerő visz­­szajelzést kaptunk. Jelen volt például a jövő évi kupa szervezője is (az orosz csapattal ér­kezett), aki egyszerűen csak így nyilatkozott: ezt nehéz lesz felülmúlni. A játékosok örül­tek, hogy közel volt a csarnok a szálláshoz, és mindez a város szívében. Kulturális prog­ramból nem szerveztünk túl sokat, hagytuk inkább, hogy a csapatok maguk fedezzék fel Paksot. Ebben a magyar focisták és a tolmá­csok sokat segítettek. A franciák a piacot is megnézték, az olaszoknak külön borkóstolót biztosítottunk.- Eljött-e az összes nevező csapat? Mi­lyen volt a felkészültségük? Mi lett a vég­eredmény?- Igen, itt volt mindenki. Mint mindig, most is az oroszok voltak a legjobbak, a cseheknél látszott a fejlődés, az ukránoktól többet vártunk. Az eredmény a következő­képpen alakult: Az első helyen az orosz, a má­sodikon a magyar, a harmadikon a kazahsz­táni, a negyediken az ukrán csapat végzett. Mind a négy csapat kapott kupát.- Hogyan értékeled a paksi csapat - azaz a paksi atomerőmű csapatának - tel­jesítményét? Kik léptek pályára?- A torna megnyerése volt a cél, de tel­jesítettük a reálisan elérhető legjobb ered­ményt. A csapatot a következő játékosok al­kották: Balogh Tibor (csapatkapitány), Aradi Gábor, Bencze Balázs, Besenczi István, Búzás Attila, Debreczeni Gábor, Erdélyi Péter, Fritz Ferenc, Licker András, Orosz József, Szabadi Adrián, Szlanyinka Pál, Wolf Attila.- Mekkora volt az érdeklődés?- Bátran kijelenthetem, hogy az eddigi tornák viszonylatában itt volt a legnagyobb nézőközönség. Emellett itt volt a legnagyobb a résztvevő csapatok száma is (a magyarokkal együtt nyolc csapat indult).- Hogyan tovább? Hol lesz a 9. Atom­sport Futsal Kupa?- Szentpéterváron lesz jövőre a követke­ző torna. Természetesen a paksi csapat játé­kosai erre is teljes erőbedobással igyekeznek majd felkészülni. PranczZoltán Pokorni-Lovas Katalin festményét díjazták Pokorni-Lovas Katalin, az Erbe általános mű­szaki osztályának szakértője, második helyezést ért el a kormányablakokat népszerűsítő, „Válto­zatos megyéink az Európai Unióban” elnevezé­sű művészeti pályázaton. A megoldás fája című szürrealista festményén közel másfél hónapig dolgozott, hogy megfeleljen a szigorú feltételeknek. Az oklevelet Tóth Ferenc kormánymegbízott adta át számára október 12-én, a Szekszárdon megrendezett díjátadó ünnepségen. csa Mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban? A Paksi Atomerőmű Zrt. a humán igazgató­ság munkatársainak kezdeményezésére az idei évben is meghirdeti a karácsonyi cipős­­doboz akciót, immár negyedik alkalommal. A mozgalom alapgondolata szerint gyerme­kek, családok készítenek ajándékot rászoruló gyermekek részére. Ezt az elvet megtartva, a gyermekek számára készített, szépen becsoma­golt cipősdobozok mellett, az idei évben tartós élelmiszerekből összeállított csomagokat is várunk az adakozóktól a rászoruló családok támogatására. Kérünk mindenkit, hogy - lehetőségeihez mérten - támogassa jótékonysági felhívá­sunkat, és csatlakozzon a rászoruló, nehéz sorsú gyermekek és családok megajándéko­zásával e jó és nemes ügyhöz. Az elkészült ajándékcsomagokat 2011. november 28. és december 15. között lehet el­juttatni a gyűjtőhelyekre: A paksi atomerőmű területén: F2 Porta, a Volán iroda melletti gyűjtőhely, PA Zrt. Egészségközpont, ESZI főiskola épület, II. emelet. Sok gyermeknek ajándék nélkül múlik el a karácsony. Együtt változtathatunk ezen! LILI Nyílt nap az ESZI-ben Az idén 25. születésnapját ünneplő Energetikai Szakközépiskola és Kollégium (ESZI) - az MVM paksi atomerőmű bázisiskolája - 2011. október 21-én, pénteken 14 órától bemutatkozó nyíltnapot tartott. A következő nyílt napra 2011. november 24-én (csü­törtökön) 16-tól 18 óráig kerül sor. A továbbtanulás előtt álló 7-8. osztályosok mindent megtud­hattak a felvételiről, a számuk­ra szimpatikus szakmákról, megismerkedhettek az ESZI pedagógusaival, találkozhattak leendő diáktársaikkal, műkö­dés közben láthatták a műhe­lyek, szaktantermek berende­zéseit. Szabó Béla igazgató el­mondta, hogy olyan piacképes szakmákra készít fel a közép­iskola, melyek hazánkban és az Európai Unióban is kere­settek, és amelyekkel jó esély nyílik a munkába állásra a villamosenergia-iparban és a gazdasági élet más területén. Az intézmény kiemelt figyelmet fordít a szakmai oktatáson túl a nevelésre, a személyiség fejlesztésére és az idegen nyelv ismeretére. Orbán Ottilia Számítógépterem a VMK-ban Új számítógéptermet avattak Pakson a Váro­si Művelődési Központ (VMK) könyvtárában, október 10-én. A helyiség korábban rak­tárként funkcionált, átalakí­tásából, berendezéséből a ház szinte minden dolgozó­ja kivette részét, mondta el Gutái Istvánná könyvtáros. A számítógépek „korábbi szerzemények", új helyre a néhány hónapja történt át­alakítások - pontosabban a társalgó és a társalgó­galéria létrehozása - miatt volt szükség. A termet azonnal használatba is vették, kezdő számítógép-kezelői tanfolyam indult benne, Raush Ildikó és Cselenkó Erika vezetésével. Az idén még egy ingye­nes tanfolyam lesz, egy pá­lyázatnak köszönhetően, mondta el Gutái Istvánné. Hozzáfűzte: másra - pél­dául folyóirat olvasóként - is használják az új helyiséget. Az itt lévő számítógépeket az olvasók a régi rend szerint használhatják. WollnerPál fotó: Tibay László A szituációs lőgyakorlat részeként a háromfős csapat egy sérültet szimuláló bábut visz, menekít.

Next

/
Thumbnails
Contents