Atomerőmű, 2010 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2010-07-01 / 7. szám
FOTÓK: LOVAS TIBOR 2010. július <v<k- myiVi paksi atomerőmű-Osztálytabló A 30 éves fennállását ünneplő fegyveres biztonsági őrség Végh Csaba, a fegyveres biztonsági őrség parancsnoka- Milyen iskolákat végeztél, illetve általában milyen képzettség szükséges egy olyan fegyveres testület vezetői beosztásának betöltéséhez, mint az atomerőmű fegyveres biztonsági őrsége?- A legmagasabb iskolai végzettségemet a Rendőrtiszti Főiskolán szereztem, bűnügyi nyomozói szakon. A fegyveres biztonsági őrség állományába való bekerüléshez szükséges feltételeket elsősorban az 1997. évi CLIX. törvény, valamint annak végrehajtási utasítása, a 27/1998. BM-rendelet határozza meg. Ezenfelül lehetnek a munkáltatónak egyéb elvárásai, de a jogszabályban foglaltaktól eltérni nem lehet. Az előírások betartását ezen a területen is ellenőrzi a rendőrhatóság.- Hogyan kerültél az atomerőműbe? Milyen utat jártál be a jelenlegi beosztásodig?- Szombathelyen születtem, ott végeztem az általános és szakközépiskolai tanulmányaimat is. Az érettségit követően szinte azonnal munkába álltam, de 2 hónapon belül bevonultam katonának a határőrséghez. 1985 februárjában, a sorállományú katonaidő letöltése után (18 hónap) visszamentem előző munkahelyemre. Még ebben az évben a Szombathelyi Rendőrkapitányság őr- és járőrszolgálati alosztályára felszereltem járőrnek. Nem egészen egy év múlva a bűnüldözési osztályra kerültem, ahol nyomozóként, a főiskola elvégzését követően főnyomozóként dolgoztam. 1994 őszén egy pályázat elnyerését követően kerültem a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Neutron Beavatkozó Alosztályába kiképzőnek. 2004-ben osztályvezető-helyettesként dolgoztam, amikor megpályáztam az atomerőmű fegyveres biztonsági őrségének parancsnoki beosztását Sikerült, így 2004. augusztus 1-je óta itt dolgozom.- Mi a feladata a fegyveres biztonsági őrségnek? Hogyan illeszkedik a szervezet az atomerőmű szervezeti-működési struktúrájába?- A fegyveres biztonsági őrségről azt kell tudni, hogy létrehozásuk jogszabály által előírt kötelezettsége az állam szempontjából stratégiailag fontos objektumok vezetőinek. Egy félkatonai szervezetről beszélünk, aminek a tagjai civilek és a védett objektum vezetője a munkáltató. Minden olyan fegyverzettel, felszereléssel és kényszerítő eszközzel, valamint személyes szabadságot korlátozó intézkedéssel rendelkeznek, mint a rendőrök. Ezeknek az alkalmazásához a törvény nemcsak jogot biztosít, hanem kötelezettséget is ír elő a védendő területen. Az atomerőmű fegyveres biztonsági őrsége a biztonsági igazgatósághoz tartozik, a rendészeü osztályvezető irányítása alatt végzi tevékenységét- Müyen speciális feladatok hárulnak rád a parancsnoki beosztásból fakadóan?- A feladat elég sokrétű, melyet részben a fenü jogszabályok, részben a munkaköri leírás határoz meg. A rendészeti feladataim közé tartozik az osztályvezető helyettesítése távollétében. Az őrséggel kapcsolatosan a különböző hatóságokkal való kapcsolattartás, és minden, ami a fizikai védelemmel, az állománnyal és az őrökkel kapcsolatos. Ebbe beletartoznak az irányítási, számonkérési és ellenőrzési feladatok, továbbá a képzések, vizsgák és a járandóságok kiadása is.- Milyen szinten kell képben lenni az atomerőmű műszaki rendszereit, folyamatait illetően a feladataitok ellátásához? I Lőrinc Zoltán, őrségi előadó- Hogyan kerültél ______j az atomerőműbe? Milyen utat jártál be a jelenlegi beosztásodig?- 1976-ban kezdtem a pályafutáso- Huni mat, esztergályos szakmunkásként. Környékbeli lakosként hallottam a paksi erőmű építéséről, sőt 1981-ben, sorkatonai szolgálatom idején építettem is azt Találkoztam akkoriban polgári fegyveres őrként dolgozó falubéli ismerősökkel, de álmomban sem gondoltam volna, hogy valamikor én is e csapat tagja leszek. 1982 augusztusában megszületett első gyermekünk. Mint családfenntartó, kerestem a minél jobb munkalehetőséget Az ismerőseim javasolták, hogy próbálkozzak Pakson, talán az őrségnél van felvétel. 1983 tavaszán elküldtem az önéletrajzom, szeptemberben elbeszélgetés következett, október 3-án beléptem. A próbaidő leteltével 1984 márciusában felesküdtem (igen, akkor még kellett), hogy a népköztársaság vagyonát, ha kell, életem árán is megvédem.- Hogyan tanultad meg a szakmát?- Ahogyan többi kollégámnak, úgy nekem sem volt szakmai előéletem. A mindennapok során tanultuk meg a szakmát- Mi jellemezte az első időket?- Az 1. blokk már működött, végeztük a beléptetést. Külön kellett választani jogosultság szerint a belépő személyeket Ideiglenes lezárások mindenütt, a primer, a szekunder köröknél minden épületszinten és az udvarteriileten. E lezárások ellenőrzése napi visszatérő feladat volt, mindaddig végeztük, míg az utolsó blokkot át nem adtuk. Emellett 1980-tól 1996-ig az fegyveres biztonsági őrség állománya hajtotta végre a friss és a kiégett nukleáris üzemanyag vasúti szállításainak fegyveres őrzés-védelmét Ez annak idején, nem mindig volt kellemes feladat Télen, amikor mínusz tizenvalahány fokok röpködtek, 9-10 órát ücsörögtünk fűtés, mozgási lehetőség nélkül a vagonokban, 1-2 m^en. Ha- Az állományba kerüléskor az alaptanfolyamot mindenki elvégezte, aminek a keretein belül megismerhette az erőmű műszaki rendszereit, azok működését. A fegyveres biztonsági őrség feladata az atomerőmű és a területén dolgozók védelme. Minden kollégának teljes területre kiterjedő helyismerettel kell rendelkeznie, ismernie kell a védelemben működő technikai rendszereket Tisztában kell lennie a rá vonatkozó jogszabályokkal és folyamatutasításokkal. Készségszinten kell tudni a szolgálati felszerelések, fegyverzet és kényszerítő eszközök használatát Elengedhetetlen a fenü tudás megszerzése ahhoz, hogy akár a napi munkavégzés során, akár egy rendkívüli esemény bekövetkezése esetén jogszerűen és szakszerűen tudjon intézkedni a kolléga. Az állományt folyamatosan trenírozzuk. Kiképzések, hatósági vizsgák és gyakorlatok követik egymást egész évben.- Mik a célkitűzések a jövőt illetően a FBŐ kapcsán?- Igyekszünk haladni a korral. Egy ilyen kiemelt objektum őrzésvédelmi tevékenységére nagyon sok mindenre kihatással van, a terrorfenyegetettségtől a természetvédőkig. A társszervekkel közösen gyűjtjük és értékeljük az információkat, figyelemmel kísérjük a jogszabályváltozásokat, a hatósági előírásokat Igyekszünk mindig az aktuális fenyegetettség mértékének megfelelő védelmi koncepciót kialakítani. Ebbe beletartozik a technikai fejlesztés és az élőerő képzettségi szintjének növelése is.- Volt-e olyan, emlékezetesebb eset a praxisod során, amit feleleveníthetsz az Atomerőmű újság olvasóinak?- Számtalan olyan eset történt az eddigi pályafutásom során, ami számomra mindig is emlékezetes marad. Tekintettel a munkakörömre és az abban végzett tevékenységemre ezek az élmények nem publikusak. Aki volt katona, tudja, hogy leszereléskor mindenkivel aláíratják a,felejtési nyüatkozatot”. Mi a hobbid, mivel töltőd a szabadidődet?- Hobbim minden, ami mozgással kapcsolatos. Több sportágat (az autóversenyzéstől, az ejtőernyőzésen keresztül a lovaglásig), harcművészetet kipróbáltam. A mai napig is fogékony vagyok minden újra ezen a területen. Több rendszerben is szereztem oktatói minősítést Jiu-jitsu, Krav-Maga, Defendo, Kettlebell, TRX. Nem tudom, kinek mennyit jelentenek a felsoroltak, az interneten lehet róluk tájékozódni. Oktatásokat tartok szabadidőmben minden érdeklődőnek, valamint a kiképzés keretein belül a fizikai védelemben résztvevő állományoknak. Prana Zoltán valamit, ezeket az utazásokat nem kívánom vissza!- Hogyan kerültél a jelenlegi beosztásodba?-1996 volt az erőmű fizikai védelmének nagy átszervezése. Májusban mindenkivel személyes elbeszélgetés során közölték, hogy továbbra is igény tartanak-e a munkájára. Engem maradásra kértek, sőt előléptetést ajánlottak: „Legyél az egyik váltásparancsnok helyettese, szeptembertől indulunk!” Augusztus második felében meglepő kérdést intézett felém az őrségparancsnok: Nem lennék-e a jövőben a „jobb keze”? Szüksége lenne egy őrségi előadóra, aki segíti a mindennapos munkáját, s nem hivatalosan ugyan, de amiben lehet, helyettesíti, ha kell, és a rendészeti osztálynak is besegít, főként logisztikai jellegű tevékenységekben. 13 év folyamatos műszakozás után igent mondtam.- Milyen speciális feladatokat foglal magában az őrségi előadói munkakör?- A munkám igen változatos. Ha kell, számítógép előtt körmölök napokig: nyilvántartások, statisztikák, kimutatások, tervezetek, külsőbelső levelezések előkészítése és még sok minden más. De a „jövés, menés, intézkedés” is a munkámhoz tartozik: állományképzések, lőgyakorlatok, hatósági vizsgák előkészítése és a társszervekkel való kapcsolattartás. Minden szervezetnél kell munka- és tűzvédelmi megbízott, közös leltárfelelős, aki végzi a selejtezéseket, előkészíti a beszerzéseket, raktárba fut, ha kell. A közel 3 évtizedes területismereti, őrzésvédelmi tapasztalatommal, a rám ragadt, megszerzett tudásommal segítem a fizikai védelemben résztvevő szolgálatokat irányító fbőváltásparancsnokok és a végrehajtói állományok munkáját. A cégünknek stratégiailag kiemelten fontos friss nukleárisiizemanyag-száltitmányok nemzetközi átvevő szakértői stábjának őrzésvédelmi tagjaként képviselem az atomerőművet, évente több alkalommal is.- Milyen szakmai célkitűzéseid vannak?- Munkatársaimmal együtt azt szeretném elérni, hogy az emberek elhiggyék: a rendészek nem azért vannak, hogy őket bosszantsák, hátráltassák a munkájukat, hanem azért, hogy megvalósulhasson a mára már nemzetközileg is elfogadott, hangoztatott szakmai vélemény: nukleáris biztonságról csak akkor beszélhetünk, ha megvan a fizikai biztonság. Minden ember, aki ide belépési jogosultságot kap, bármilyen szintre is, érezze a súlyát, vegye megtiszteltetésnek, hogy egy nukleáris létesítményben dolgozhat, legyen az a munka bármilyen jellegű! Kívánom, hogy soha ne kelljen éles helyzetben bizonyítania a fegyveres biztonsági őrségnek!- Mivel foglalkozol a szabadidődben?- Életünk olyan szakaszba ért, amikor feleségem két idős, megromlott egészségű szülőjének állandó segítése, gyakran visszatérő ápolása sok időnket emészti fel. Klasszikus hobbiról nem beszélhetek. Otthonunk gyakran ad feladatot, amolyan „oldd meg, szereld, javítsd, végezd el önmagad, ha tudod” típus vagyok. Nem vagyok „konyhaművész”, de nem áll tőlem távol a fakanál Szeretek naponta legalább röviden tájékozódni kishazánk és a vüág dolgairól. Ha időm engedi, szívesen ülök a TV elé, nézem a nemzetközi élvonalba tartozó csapatok futballmérkőzéseit vagy a tudományos, ismeretterjesztő csatornákat Prancz Zoltán Juhász István, váltásparancsnok 1953-ban született, gyermekkorát Csámpán töltötte, majd Paksra költöztek, s azóta is itt él a családjával. Általános iskolai, majd középiskolai tanulmányai is ehhez a városhoz kötik. Kőműves tanulóként kezdte, majd a helyi építőipari cégeknél dolgozott Az idei évben 57 évesen, 42 év munkaviszonnyal, melyből 30 évet fegyveres szolgálatban töltött el, korengedményes nyugdíjba készül.- Mikor és hogyan kerültél az erőműbe? Mely területen dolgoztál korábban?- A katonai szolgálatot itt töltöttem Pakson 1976-ban, ebben az időszakban az atomerőmű építésében vettem részt Közben esti tagozaton elvégeztem a középiskolát és leérettségiztem. 1979 decemberében tudomásomra jutott, hogy itt fegyveres őrséget hoznak létre, ekkor jelentkeztem Kenyeres lózsefnél, aki az őrség parancsnoka volt (Előzőleg a honvédségnél szakaszparancsnokom volt) 1980. július 16-án vettek fel a polgári fegyveres őrséghez. A kiképzés után vizsgát majd esküt tettünk, ezt követően léptünk szolgálatba. Először fegyveres őri, majd váltásparancsnokhelyettesi beosztásba kerültem, 1983-tól pedig váltásparancsnok (a továbbiakban: vpk) vagyok. 1984-86 között elvégeztem a középfokú parancsnokképzőt is.- Bemutatnád röviden jelenlegi tevékenységedet?- A rend, a fegyelem mindig része volt az életemnek. A fegyveres biztonsági őrség is úgy működik, mint más fegyveres szervezet itt utasítás-parancs van, majd végrehajtás és jelentés. Ez a feladat meglehetősen stresszes, állandó éberséget fokozott figyelmet és koncentrációt követel éjjel-nappal egyaránt. Munkánkat az 1997. évi CLDL törvény, a 27/1998 (VL10.) BM- rendelet és egyéb belső utasítások alapján kell végeznünk- jogszerűen és szakszerűen. A vpk feladata továbbá a napi és havi szolgálatvezénylések elkészítése; neki kell szervezni, irányítani és ellenőrizni a váltásába beosztott őröket illetve koordinálni az őrzésben részt vevő többi szervezet tekintetében az őrszolgálat szabályos és eredményes ellátását A vpk felelős a rá bízott javak őrzéséért-védelméért és minden jelzőrendszer működéséért Ennek érdekében igyekszem jó, baráti-emberi kapcsolatot kialakítani a kollégáimmal. Szeretem az embereket Mint az erőműben minden tevékenységet így a fegyveres őrit is nagy figyelemmel, fegyelemmel, felelősségtudattal és elkötelezetten lehet csak végezni! Úgy érzem, én így végeztem. Ezúton is köszönetemet fejezem ki minden volt és jelenlegi munkatársamnak a jó kollektíva kialakításában való együttműködésért, a jó csapatmunkáért, hogy a segítségükre mindig számíthattam. 30 éve teljesítek szolgálatot a fegyveres biztonsági őrségnél, amikor idekerültem, 27 éves voltam, 4 illetve 5 évesek voltak a gyermekeim. Most 57 éves vagyok és 5-11 évesek az unokáim.- Mit emelnél ki az itt eltöltött 30 évből?- Az elmúlt 30 év alatt nagy változások történtek az őrség életében. Más jellegű volt a feladat a ’80as években az építkezés idején, majd az üzembe helyezéskor, aztán más lett a ’90-es években a blokkok működése alatt. Újabb változást hozott az is, hogy 1996 óta három szervezet látja el az őrzésvédelmet (FBŐ, Atomix Biztonsági Szolgálat és TMRFK Neutron Bevetési Osztály). Napjainkban is más a feladat, amikor terrorfenygetettséggel is számolni kell, és a technika fejlődése is újabb követelményeket állít elénk. Végül az új blokkok építése is nagy kihívás jelent majd. Az őrségnek mindig meg kell felelni ezeknek. Az állomány minden tagjának 2 évenként írásbeli vizsgát kell tennie a rendőrhatóság előtt szakmai elméleti ismeretekből. A számonkérés az idei évtől kiegészült fizikai felméréssel is, melyet évente két alkalommal kell megismételni.- A közelmúltban elismerésben részesültél. Hogyan érintett ez?- Az elismerésről szólva: mindig jólesik az ember lelkének, ha elismerik a munkáját. Nekem is jólesett (három kollégámmal együtt pénzjutalomban részesültünk). Köszönjük, de nem ezért tesszük! Büszke vagyok arra, hogy ilyen felelősségteljes munkát végezhetek. S az is örömmel töltötte el a fegyveres biztonsági őrség állományának tagjait, hogy megünnepelhettük szervezetünk megalalkulásának 30. évfordulóját és ez alkalomból megkaptuk régi pisztolyainkat is hatástalanítva.- Mesélnél kicsit a családodról? Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?- Én magam nagy családban nőttem fel, hatan vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb. Nős vagyok, feleségem az ESZI-ben dolgozik. Olyan gyermekeim vannak, amilyenre minden szülő vágyhat okos, tisztelettudó, megbízható emberek. Büszke vagyok rájuk! Ők szintén felelősségteljes munkát végeznek óvodapedagógusi, tanári, tűzoltó munkakörben. 5 unokám van, 4 lány, 1 fiú. Nagy szeretttel vagyunk irántuk. Nagy család vagyunk, vasárnap és ünnepnapon 14-en üljük körbe az asztalt feleségemnek köszönhetően, aki „tyúkanyóként” fogja össze a családot Őt ezért nagy tisztelet illeti! Szabadidőmben sok mindennel foglalkozom: szőlőm, tanyám, pincém van (saját bort készítek), barkácsolok, méhészkedek, vadászni járok, de az is előfordul, hogy felveszem a tangóharmonikámat és ikeriányunokáimmal zenélünk-énekelünk. Kiegyensúlyozott, boldog ember vagyok. Úgy vélem, hogy nyugdíjasként sem fogok unatkozni. Gyöngyösiné Nyúl Petra Házi Géza, fegyveres biztonsági őr A középiskolai tanulmányok befejezése után Szekszárdon dolgozott, majd bevonult katonának, később egy országos pályázat útján felvételt nyert a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság egyik speciális egységéhez. A rendőri pálya befejezése után, 2005-ben került az atomerőmű fegyveres biztonsági őrségéhez, ahol jelenleg is dolgozik.- Mely területen dolgoztál korábban?- A civil életből 1992-ben kerültem a Neutron Beavatkozó Alosztályhoz, mint alapító tag, előtte Szekszárdon dolgoztam a húsipari vállalatnál. A Neutronhoz és ezzel együtt a rendőrséghez úgy kerültem, hogy egy országos pályázatra jelentkeztem. Az eredményeim alapján felvételt nyertem. Az országból több százan jelentkeztek, de csak hat embernek sikerült a felvételi. Az első négy hónapban a TMRFK közvetlen állományához tartoztunk, akkor még szervezték a Neutron Beavatkozó Alosztályt, ezután töltötték fel az állományt. A rendőri iskolák, tiszthelyettesi, rendőr-szakközépiskola elvégzése után vettünk részt az úgynevezett kommandós kiképzésen is. Én mindig is szerettem a kihívást, ezért is jött az ötlet, hogy a klasszikus rendőri munkán túl kipróbáljam a speciális felkészültséget igénylő területet is. A neutronos életből a versenyeket emelném ki, 1992 óta végig benne voltam a versenycsapatban, országos és nemzetközi szinten sok-sok versenyt nyertünk Ez a terület a csapatmunkáról, az egymás iránti feltétlen bizalomról és egymás önzetlen segítéséről szól. Itt az önzés a sikertelenséget, a kudarcot jelenti.- Mikor és hogyan kerültél az erőműbe?- 1996-ban a Neutron folyamatos járőrszolgálattal jelent meg az erőmű területén, volt nappalos és éjszakás szolgálat, egyhetes kiképzés és egyhetes készenlét, így állt össze egy havi munkarend. Sokat lehetne mesélni, mert sok érdekes akcióban vettünk részt. Én a műszaki kiképzésen is részt vettem. Az én feladatom volt, hogy az adott behatoló csoportnak elősegítsem a különböző helyszínekre való bejutását, akár pirotechnikával, akár az eszközök biztosításával. 2003-ban vonultam nyugdíjba, és 2005 őszétől vagyok a fegyveres biztonsági őrségnél. Neutronos járőrként volt kapcsolatom az őrséggel és helyismeretem az erőműben. A fegyveres biztonsági őrséggel közvetlen munkakapcsolatban álltunk, tudtam, hogy hova fogok jönni, mikor idekerültem.- Bemutatnád röviden jelenlegi tevékenységedet?- Széles körű a tevékenységünk, az őrhelyeken való szolgálat-teljesítéstől kezdve, a járőrözésen át, az ellenőzött zóna bejáratánál való kontroliig. Onnét kifelé bármit is hoznak, azt csak dozimetriai engedéllyel tehetik, amit nekünk kell ellenőrizni. Van úgy, hogy a beléptetésnél segíteni kell az embereknek. Rendzavarás esetén a mi hatáskörünkbe tartozik az intézkedés a rendőrjárőr megérkezéséig. Nem utolsó sorban, a szolgálatellátással kapcsolatban adminisztrációs feladataink is vannak. Szigorú előírások alapján végezzük a munkánkat.- Mit emelnél ki a napi munkád mellett és a kollektívával kapcsolatban?- A fegyveres biztonsági őrségnél lévő változásokat, s most elsősorban a sportolási lehetőségekre gondolok, én nagyon értékelem. A fizikai felmérőhöz, a technikai újításokhoz én már hozzászoktam korábban, a Neutronnál is folyamatosan vizsgázni kellett, megfelelni a követelményeknek, úgyhogy nekem ez nem szokatlan. Sőt, én azt mondom, hogy egy ilyen stratégiailag kiemelt létesítményben kell igazán megfelelő fizikai színvonalon lennie az emberek. Szakmai versenyekre is járunk, a helyi IPA lóversenyen jó eredménnyel szerepeltünk az elmúlt években, a tavalyi győzelem után idén a mi csapatunk lesz a kihívó. A Magyarországi Fegyveres Biztonsági Őrök Szakmai Egyesületénél, melynek mi is a tagjai vagyunk, tervezik egy országos fegyveres biztonsági őrség verseny megrendezését idén ősszel, azon is szeretnénk indulni. Folytatás a következő oldalon