Atomerőmű, 2010 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2010-05-01 / 5. szám

2010. május Jik.- mym paksi atomerőmű-17 NÉVJEGY: Klopcsik Diana, az „Év sportolója” Pakson A Paksi Sportegyesület (PSE) vezetése 2009- ben alapította az Év sportolója díjat Az elmúlt évi eredményei alapján Klopcsik Diana a PSE közgyűlésén dr. Blazsek Balázs elnöktől ve­hette át az első alkalommal meghirdetett díjat Az alábbiakban bemutatjuk az atomerőmű­ben dolgozó kollégánk, Klopcsik István kar­bantartó lakatos lányát és az ugyanitt dolgozó Barta Attila műszaki szakértő, a PSE Tenisz­szakosztály vezetőedzőjének tanítványát aki a felnőtt hölgyek országos ranglistáján az előkelő 21. helyen található.- Mivel foglalkozol, hol tanulsz?- A Pécsi Tudományegyetemen elsőéves hallgatója vagyok, testnevelő-edző szakon. Mellette a PSE-nél edzősködöm.- Eddigi sportágaid és sportegyesületeid?- Hétéves koromtól teniszezem, a PSE színeiben tízéves korom óta. Több sport­ágat (ritmikus gimnasztika, atlétika, röp­labda) kipróbáltam. Az egyik kedvenc kiegészítő sportágam a floorball, amit az általános iskolában és a gimnáziumi évek alatt versenyszerűen űztem. Többszörös diákolimpiái bajnok vagyok, három éve a középiskolai világjátékokra is eljutottam, ahol csapatunk a 6. helyen végzett.- Jelentős eredményeid?- Kétszeres országos baj­nok a tenisz diákolimpián. Korosztályos Vidék Bajnok­ság (egyéni és páros) I. hely. Felnőtt Vidék­bajnokság II. hely. E-on Ku­pa Vidékbajnokság (egyéni és páros) ni. hely. Ob páros III. hely. ETA Nemzetközi verseny páros Hl. hely. Fedett pályás ob II. és ül. hely. Reebok Kupa I. hely. Babolat Kupa I. hely. 2004-ben Paks legjobb női sportolója, idén a PSE Év sportolója díj és hat alkalommal voltam Tolna megye leg­jobb női teniszezője.- Mi a teniszben számodra a legvonzóbb?- Élvezetes, szép és jó játék. Télen és nyá­ron is űzhető. Egyénileg, párosban és csa­patban is. Sokat utaztam, már gyerekként bejártam az országot Megtanultam, hogy az élsport kemény munka, hogy mi a kitar­tás, és ez az élet bármely területén fontos. Szeretem a teniszt, és megtaláltam kedvte­lésemet a pályán. A női teniszezők közül példaképem Marija Sharapova és Kim Clijsters, míg a férfi mezőnyből Fernando Verdasco.- Segítőid?- A teniszpályafutásom során segítettek és támogattak, ezért köszönet a PSE-nek, a teniszszakosztálynak, volt edzőimnek és jelenlegi edzőmnek, Lisztmajer Tamásnak, aki az edzőpartnerem, illetve szüleimnek.- Hogyan tovább?- Szeretnék a felnőtt ranglistán előrelép­ni és versenyzőként, valamint edzőként a nemzetközi mezőnyben is kipróbálni ma­gam. Sipos László WHO-egészsegnap. 2010. április 15-én, délután Pakson, a Polgármesteri Hivatalba várták azokat az érdeklődőket, akik szeretnének az egészségü­kért még többet tenni. Ingyenesen állapotfelmé­rést - vétcukor-, koleszterinszint-, testzsír- és vér­­nyomásmérést - végeztek a Védőnői Szolgálat és az ÁNTSZ munkatársai. „Testpezsdrtő prog­ram" is várta a mozgás iránt érdeklődőket A Família Pizzéria és a Bauer Pékség egészséges harapnivalót biztosított a program ideje alatt Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége és az ÁNTSZ szekszárdi, bonyhádi, paksi inté­zetei állapotfelméréssel, életmód-tanácsadás­sal és ételkóstolóval e&toekötött egészség napi programot szervezett WollnerPál Paksi FC, áprilisban Élvonalbeli tagságának egyik leggyászo­sabb időszakán van tűi a Paksi FC Soproni Ligában szereplő labdarúgó csapata. A zöld fehér gárda a bajnokságban, áprilisban nul­la pontot szerzett. A Debrecentől idegenben elszenvedett 3:l-es vereséget követően Gellei Imre lemondott vezetőedzői posztjá­ról, a tréner a kialakult helyzetet nehezen tudta kezelni, elmondta, szerinte a játékve­zetők az ő személye miatt tévednek sorra a mérkőzéseken, valamint az eredmény­telenséget is elismerte. A kiváló felkészü­lés ellenére a várt első 10 helyett jelenleg 14. a Paksi FC. Gelleitől nem válik meg a paksi egy let, megfigyelőként fog dolgozni a klubnál, illetve a fiatalok mellett kaphat szerepet. „Nagyon megtisztelő, ugyanak­kor nagyon nagy felelősség is a Paksi FC vezetőedzőjeként dolgozni”- mondta el az eddigi segítő, Kis Károly kinevezését követően a Videoton elleni hazai pályán 2:l-re elveszített mérkőzés után. A tréner korábban a Váccal már szerepelt a legma­gasabb osztályban. „A játékosok közül, aki nem áll be a sorba, vagy alkalmatlan arra a feladatra, hogy ebben a nehéz időszak­ban is maximumon tudjon teljesíteni, arra nem fogok számítani. Ok is tudják, érzik ezt, ez nem fenyegetés, egyszerűen nincs más út. A bajnokság ezen szakaszában csak a célfutball és az eredmény számít. Azt vallom, ha jönnek a győzelmek, akkor a szurkolók is visszatérnek a csapat mellé, hiszen minden drukker a győzteshez akar tartozni"- tartotta meg székfoglalóját a zöld­fehér együttes új szakvezetője. Kis Károly csapata ezt követően Újpestien 3:2-es vere­séget szenvedett, majd már májusban érté­kes ponttal gazdagodott a dobogó legalsó fokáért harcban álló Győri ETO FC ellen. Az év ötödik hónapjában a Kecskemét elleni 1:1-es és a Diósgyőrrel szemben aratott 1:0- ás győzelem következett Az utolsó három fordulóban a Pápa, a Budapest Honvéd és a szombathelyi Haladás lesz az ellenfél. Az utolsó játéknapot május 23-án rendezik. A sok kudarc ellenére a Ligakupában viszont döntőt játszott a Paksi FC, mely siker an­nak köszönhető, hogy a harmadik számú sorozatot mindvégig komolyan vette a Fe­hérvári úti gárda. A Kecskeméten rendezett találkozót ugyan 2:l-re a DVSC nyerte, a zöld-fehér klub vezetése az ezüstérem mel­lett öt millió forintot vehetett át a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. „Mint mondtam, büszke vagyok, de egyben csalódott is, mert élnünk kellett volna azokkal a lehe­tősegekkel, amik adódtak a számunkra. És itt nem csak a kimaradt tizenegyesre gondolok, hanem korábbi helyzetekre is. El kell ismerni, hogy a Lokinak is voltak helyzetei, de mégis fájó így elveszítem ezt a mérkőzést”- nyilatkozta a paksi vezetőedző a döntő után. Áprilisban tovább szépült a Fehérvári úti stadion. A fogadóépület előtti terület 2200 négyzetméter térkő burkolatot kapott, valamint a centerpálya és az öntö­zőrendszer is tovább korszerűsödött A régi salakos futópálya egy része már néhány éve eltűnt a lelátó felállításával, a még megma­radt sávot megszüntették, és gyeptéglával takarták le, valamint a vendégszektort is tovább füvesítették. Ez utóbbi munkála­tokkal párhuzamosan a centerpályához hasonlóan a kettes és hármas pályákhoz megépült a locsolórendszer, így teljesen automatizált lett az öntözés. A beruházás 45 millió forintból valósult meg. Faller Gábor Finiséhez érkezett a kosárlabda-bajnokság Továbbra is a magyar bajnokság meghatáro­zó csapatai között tartják számon az Atom­erőmű SE férfikosárlabda-csapatát. Az idény közben számos változtatáson, személycse­rén áteső gárda lapzártakor 2:l-es vezetésre állt a Körmend ellen. Kipróbált, jó kosarasok szerződtek el 2009 nyarán az akkor negyedik bajnoki címét megszerző ASE-tól, helyükre újak érkeztek, és sokáig úgy tűnt, a gárda ott folytatja, ahol a bajnoki döntőben abbahagyta. Kilenc győztes meccsel kezdték a mieink a szezont, ám az azt követő nyolc találkozójuk közül mindösz­­sze a pontvadászatot az utolsó két helyen záró egyletet tudták legyőzni Visszacsúsztak per­sze a piros-kékek a tabellán is, szükség volt a váltásra. Braniszlav Dzunicsot Horváth Imre követte a kispadon, és vele a csapat nagysze­rű hajrával, 8-1-es mutatóval a 2. helyen zárta az alapszakaszt Az edzőcsere tehát jót tett a paksiaknak A vezetőség jó érzékkel választott egy olyan tré­nert, aki másképpen viszonyul játékosaihoz, kevésbé keménykezű, mint elődje. Január vé­gén távozott az irányító posztról Mike English is, az ő visszaesése összefüggésbe hozható a csapat két hónapon át tartó vesszőfutásával. Februártól aztán új időszámítás kezdődött, a fordulatot a Kecskemét elleni utolsó percben megnyert bajnoki hozta el A „Végre összejött már valami!” - érzése terelte vissza a kosara­sok önbizalmát a helyes mederbe, Mészáros Zalánék újra tudtak szoros meccseket nyerni. A rájátszás első fordulójában a 7. helye­zett Kecskemét arra készült, hogy elüti a továbbjutástól a mieinket, s bizony nem jártak ettől messze. Mindkét paksi ösz­­szecsapáson jelentős - 19, ill. 13 pontos- előnyt harcoltak ki, de talán mentálisan, talán fizikailag, de nem voltak elég erősek a győzelem megszerzéséhez. A mieinket di­cséri, hogy - akárcsak a februári bajnokin- nem adták fel, végig hajtottak, felőrölték ellenfelük ellenállását. 2-í-es előnnyel vár­ták tehát a kecskeméti 4. meccset, melyen nagyszerű kezdéssel megalapozták sikerü­ket. A hazaiak később ugyan feljöttek, né­hány pillanatra a vezetést is átvették, ám Horváth Ákos, Anthony Dili és a többiek egységes, jó csapatként fontos kosarakat dobva újabb szoros meccsen győztek, így továbbra is lehetőségük van a bajnoki cím megvédésére. Ehhez azonban lényegesen javítani kell a játékon, 5-6 perces kosárcsend az elődön­tőben már nem megengedhető. A február óta megtapasztalt küzdőszellem és ered­ményesség ugyanakkor szép reményekre jogosítja a paksi drukkereket UMss Endre Indul a kajak-kenu versenyévad Két hagy ományos tavaszi versennyel vette kezdetét a kajak-kenu sport versenysze­zonja. A versenyek jelentősége leginkább abban áll, hogy képet ad a téli felkészülés eredményességéről a különböző sportklu­bok edzőinek és versenyzőinek, illetve támpontot nyújt arra nézve, hogy müyen szakmai, módszertani korrekciók szük­ségesek a tavaszi, vízi alapozás hátralévő szakaszában. Április utolsó hétvégéjén rendezték a Hídépítő Kupát, Budapesten, az Újpesti­öbölben. A táv minden versenyszámban egy „öbölkör” volt, ami körülbelül 2000 méter. Az Atomerőmű Sportegyesület Kajak- Kenu Szakosztálya az ifi és a fiatalabb kor­csoportokba tartozó kajakosaival képvisel­tette magát Az alábbi érmes helyezések születtek: K-l ffi. ifi: 1. SomoráczTamás______________ K-lnóiifl: 2. Kiszli Vanda__________________ 3. Fenyvesi Réka________________________ K-l fiú kölyök. IV. korcsoport: 2. Molnár Balázs Mk-1 lánygyermek.II.korcsoport 2.PuddNoémi Mk-1 fiú gyermek. I. korcsoport: 3, Kerti Tamás Egy héttel később, május első vasárnap­ján rendezték a Tolnai Évadnyitó Versenyt. Itt 500 méteren és hosszú távú számokban mérhették össze erejüket az indulók. A kö­vetkező dobogós helyezések születtek: 500 m-es versenvszámok:__________________ K-2 ffi. felnőtt 1. Széperdei Renátó-Somorácz Tamás K-2 női, ifi 1. Fenyvesi Réka-Kiszli Vanda_________ MK-1 fiú, kezdő I. kcs. 3. Molnár Patrik__________ C-l ffi. felnőtt__________2. Rohn Richárd_________ ________________________3. Molnár Mihály________ K-2 fiú IV. kcs. 1. Pinczés Alexander-Molnár Balázs C-l ffi. masters_______1. PranczZoltán__________ K-l női, felnőtt________1. Fenyvesi Réka_________ _______________________2. Kiszli Vanda___________ PK-l ffi. amatőr V. kcs. 2. Bán Zoltán____________ PK-1 női, amatőr V. kcs. 2. Harmat Anett_________ C-l ffi. ifi______________2. Rohn Richárd_________ K-2 fiú VI. kcs. 1. Árki Dávid-Lukács Bence_______ C-2 fiú V. kcs. 2. Till József-LedneczkvZoltán K-l női, ifi_____________1. Fenyvesi Réka_________ __________________2. Kiszli Vanda___________ MK-1 fiú, kezdő -1. kcs. 1. Kerti Viktor____________ _______________________2. Vaida Bence__________ MK-1 lány, kezdő II. kcs. 2. Koch Dominika_______ MK-1 lány, kezdő I. kcs. 1. Gáspár Gréta__________ _______________________2. Huszák Janka__________ K-2 ffi. ifi 1. Somorácz Tamás-Szahn Bálára (Pécsi K-l fiú IV. kcs.________1. Pinczés Alexander _______________________2. Molnár Balázs_________ C-l fiú VI. kcs._________1. Blatt Kristóf___________ _______________________3. Péri Dávid_____________ K-l fiú VI. kcs._________1. Árki Dávid_____________ K-l ffi. felnőtt_________1. Somorácz Tamás K-l ffi. ifi______________1. Somorácz Tamás Hosszú távú versenyszámok: MK-1 fiú II. kcs. 3000 m 1. Kerti Tamás___________ ________________________2. Berénvi Márton________ PC-2 fiú I. kcs. 3000 m 3. Cseh Olivér-Hrivik Bálint TC-4 fiú, gyermek I. kcs. 3000 m 1. Kiss Krisztián- Wolf Máté-Róka Bence-Kovács Ákos_____________ 2. Jámbor Dániel-Kasi Mátvás-Hrivik Botond­____Ritter Martin_________________________ 3. Somkert Máté-Klenk Botond-LedneczkiTamás-Farkasinszkv Péter____________________ C-l fiú III, kcs. 3000 m 1. KoleszárZoltán_______ K-l lány IV. kcs. 3000 m 2. Vaida Eszter K-2 fiú IV. kcs. 3000 m 1. Pinczés Alexander-Molnár Balázs___________________________ MK-1 lány II. kcs. 3000 m 1. Pupp Noémi MC-1 fiú, gyermek II. kcs. 3000 m 1. Fritz Anett 3. Ágoston Veszta________________________ K-l fiú, kölyök IV. kcs. 3000 m 1, Molnár Balázs 2. Pinczés Alexander______________________ MK-2 fiú II. kcs. 3000 m 1. Berényi Márton-Kerti Tamás_________________________________ K-2 fiú VI. kcs. 6000 m 1. Németh Ferenc-Lukács Bence_________________________________ K-l fiú VI. kcs. 6000 m 1. Árki Dávid__________ C-l fiú VI. kcs. 6000 m 1. Blatt Kristóf_________ 3. Péri Dávid________________ C-l ffi. ifi 6000 m 3. Rohn Richárd___________ C-l ffi. felnőtt 6000 m 2. Prancz Zoltán________ 3. Viktor Endre_________________________ K-l ffi. ifi 6000 m 1. Somorácz Tamás_________ __3. Széperdei Renátó_____________________ K-l női, ifi 6000 m 1. Fenyvesi Réka__________ __2. Kiszli Vanda_________________________ Amint a szép eredmények mutatják, a paksi versenyzők eddigi felkészülése bíz­tató, mindamellett is, hogy a többségük esetében van még hova előrelépni. A versenyzők edzői: Bedecs Ferenc, Feil Imre, Gutái Dániel, Meczker András. Prancz Zoltán Bor Barna ezüstérme a bécsi Európa­­bajnokságról Az osztrák fővárosban közelmúlt­ban rendezett cselgáncs Európa­­bajnokságon a tizenhárom fős magyar válogatott minden idők legsikeresebb Eb-szereplését mutatta be. Külön öröm számunk­ra, hogy a sportág történetének 59. kontinenstornáján a paksi Bor Barna, az Atomerőmű SE kiválósá­ga ezüstérmes lett. Nemzeti válogatottunk az idei bécsi Európa-bajnokságon - ahol 44 ország közel háromszáz dzsúdósa lépett tatamira - két első (a jelenleg Honvéd-Kipszer, de a pekingi olimpia előtt a paksi kék-piros, azaz az ASE színekben versenyző Mészáros Anett, illetve Joó Abigél), három második (Ungvári Miklós, Bor Barna, Csernoviczki Éva) és két harmadik helyezést (Ungvári Attila, Karakas Hedvig) szerzett, így min­den idők legjobb magyar Eb-szereplését produkálva az éremtáblázat élén végzett. Örömüket az sem halványította, hogy a csapatversenyben a címvédő, de tartalé­kos magyar férfi válogatott egy vereséggel búcsúzott, azonban itt a paksi Csoknyai László győzött a 81 kg-osok közötti össze­csapásán. A férfiak +100 kg-os súlycsoportjában Bor Barna, Hangyási László mesteredző tanítványa először a szlovén Matjaz Ceraj ellen lépett tatamira, akit kisvártatva CAC TOL kétszer is intettek passzivitásért, majd az ASE kiválósága két perc elteltével vazaarit érő válldobást mutatott be rajta. Később megismétlődött a jelenet, így az újabb vazaari már ippon-győzelmet ért Barna számára. A folytatás a hazai közönség előtt szereplő Rupert Riess ellen követ­kezett. Először az osztrákot intették, majd két páros figyelmeztetés jött, ami a paksi fiúnak már vazaarit jelentett. A mérkőzés 2:44 percnél fejeződött be, amikor Barna újabb vazaarit kapott a válldobására, és ezzel már meg is volt a győzelme. A következő ellenfél a vb-bronzérmes litván Marius Paskevicius volt, akit rögtön a mér­kőzés elején kétszer megintettek. A talál­kozónak 2:11 perc elteltével egy látványos ipponnal szakadt vége, amikor a 23 éves paksi dzsúdós a szőnyeg szélén kiemelte riválisát és földre döntötte őt A háromszo­ros U23-as Eb-aranyérmes Bor Barnára a négy között az Európa-bajnok német Andreas Tölzer várt, akivel 3-3-ra állt az eddigi párharcuk. A hetedik csata mind­össze 46 másodpercig tartott, amikor a 23 éves paksi dzsúdós egy lábsöpréssel felbontotta riválisát, aki úgy dőlt el, mint egy zsák... Bor Barnára a fináléban - a nap utolsó meccsén - a 30 éves fehér­orosz Ihar Makarav várt, aki 2004-ben olimpiai bajnok volt a 100 kg-osok között. A találkozó sajnos nem tartott sokáig, a fehérorosz körülbelül egy perc elteltével egy gyors akcióval földre vitte Barnát, ezzel megnyerte az utolsó mérkőzést. A paksi fiú a szőnyegről lejövet roppant bosszús volt, az eredményhirdetés után azonban már örült a szépen csillogó ezüstéremnek is: „Szerettem volna győzni, és úgy érzem, hogy fizikailag erősebb is voltam az ellen­felemnél, de sajnos most hibáztam. Elvitt a fiatalos lendület, ahelyett, hogy fárasz­tottam volna kiváló ellenfelemet. A bosz­­szúságot félretéve, boldog vagyok, hogy dobogón állhattam, ugyanis ezért jöttem Bécsbe. Világversenyen érmet nyerni min­dig nagy esemény, nekem a mai eredmény bíztatást ad a folytatáshoz.” Szerkesztőségünk nevében gratulálok a kiváló eredményhez! Sipos László

Next

/
Thumbnails
Contents