Atomerőmű, 2010 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2010-11-01 / 11. szám

4 2010. november-&T- mym paksi atomerőmű-Újabb kiadvány Paksról A városunkat bemutató újabb kiadvány a Julianus útikönyvsorozat keretében látott napvilágot. A kiadvány három nyelven (magyar, angol, német) ismerteti Paks múltját történelmi, építészeti, kulturális és vallási értékeit A Julianus útikönyvek és füzetek célja, hogy képet adjanak hazánkról és a Kárpát-medence minden magyar telepü­léséről, továbbá, hogy az európai egyete­mek magyar tanszékeinek hallgatói még a kevésbé ismert településekről is isme­reteket szerezhessenek. A könyv Paks lakossága számára is újdonsággal szol­gál, akik a Paksi Turisztikai Információs Irodában és a Városházán juthatnak hozzá a könyvhöz. Mérnöki kamarai program A Tolna Megyei Mérnöki Kamara (TMMK) kihelyezett elnökségi ülést tartott Nagymányokon október 8- án. A szakmai tanácskozást a helyi iparterület megtekintése követte. A kötelező köztestületi feladatok elvég­zése után szakmai előadás és helyszíni bejárás keretén belül ismerkedtünk megyénk közel 2500 lelket számláló mikrotérségi központjával. Kari Béla nagymányoki polgármester a hivatal tanácstermében ismertette a korábban prosperáló, majd a bányászat befeje­zését követően „erodálódott” városuk történetét és a jövőjükről szóló bátor elképzeléseket Megtudtuk, hogy a bá­nyanyitás előkészítése elkezdődött. Az engedélyeztetési eljárások befejeződtek, a zöldhatóságtól is megkapták a környe­zethasználati engedélyt Ezenkívül egy iparterületet készítenek elő, ahová a bá­nyaüzemhez kapcsolódó vállalkozások betelepülését váiják. Ezt követően Verbőci József, a CALAM1TES Kft. ügyvezető igazgató­ja és Kaufmann Tibor főmérnök „A mélyművelésű feketekőszén-bányászat újraindításának előkészületei” címmel tartott előadást. Itt jelzem, hogy a Ma­gyar Mérnöki Kamara (MMK) Szilár­­dásvány-Bányászati Tagozat elkészítet­te a hazai szénhasznosítás „tisztaszén” technológiákon alapuló lehetőségeit taglaló tanulmányt, mely az alábbi he­lyen érhető el: http://mmk.hu/7page_ id=5391. A szakmai tanácskozás után Kari Béla vezetésével meglátogattuk a he­lyi iparterületet, és az immár húsz főt foglalkoztató, ISO 9001-es tanúsítás­sal és az ÉMI-engedéllyel is rendel­kező Nagy Géza Faipari Kft. korszerű és csodálatos fa nyílászáróit bemutató termét is. Sípos László Könyv és szerkesztője Az erőműves tűzoltóság megalakulásá­nak 20. évfordulója alkalmából meg jelentetett az Atomerőmű Tűzoltóság húsz éve, 1990-2010” című könyvet októ­ber 13-án mutatták be. A tűzoltóság történetét Lovászi Zoltánná Anna az Atomerőmű újság főszerkesztője foglalta össze, szerkesztette könyv formájába Lovászi Zoltánná 1986-1995-ig az atom­erőmű szakközépiskolájában titkársági előadóként, majd 1995-2009-ig az ipari biztonsági főosztályon titkárnőként dolgo­zott. 2009. december 1-jétől a Tájékoztató és Látogatóközpont munkatársa, és egyben az Atomerőmű újság főszerkesztője. Koráb­ban főszerkesztő-helyettesként segítette a lapot Ez évben feladatkörének megfelelő felsőfokú szakmai képesítést szerzett Anna már harminc éve fog­lalkozik írással, tudósít helyi és országos lapok számára, szer­keszt könyveket és kiadványo­kat. Emellett aktív társadalmi életet él, egyesületekben tevé­kenykedik. Számos elismerés­ben részesült, köztük 2001-ben Urántoll, 2007-ben Céggyűrű kitüntetésben. Az tűzoltósággal ll All,T£N\( 20 ÉVF 1990-2010 való kapcsolata hosszú időre tekint vissza, úgy az Atomerőmű újságban, mint a szak­lapokban rendszeresen beszá­mol a tűzoltóság eseményeiről. Munkáját díszgyűrűvel jutal­mazták. Közelről tapasztalta mindazt az elhivatottságot, tel­jesítményt, amely az erőműves tűzoltók eredményeihez veze­tett. Büszke arra, hogy közé­jük tartozónak érezheti magát, ezért is fogadta örömmel Bőhm Péter parancsnok felkérését a könyv megszerkesztésére. A forrásanyagok, dokumen­tációk feldolgozását múlt évben kezdte. Nagy segítségére szolgált Csőglei István ny. tűzoltó ezredesnek a tűzoltóság első tíz évéről szóló könyve. A szerkesztés, a formai és tartalmi egyeztetés, mint mondja, gördü­lékenyen zajlott. A könyv előszava és ajánlásai után a kez­detekre való visszatekintés olvasható, majd szó esik a vállalkozási formáról, a jogszabá­lyokról, az arculatról és a minőségirányítá­si rendszerről is. A tevékenység bemutatásánál a tűzmeg­előzési, tűzoltási és műszaki mentési, a szerződésbe foglalt és a szerződésen kívüli feladatok kerülnek sorra. A saját működés­sel összefüggő és az Atomix Kft. szakágaza­tai felé irányuló teendők mellett teret kap az Atomerőmű Mentőszolgálat működteté­se is. Külön fejezetek foglakoznak az állo­mánnyal, a képzésekkel, a gyakorlatokkal, a versenyekkel, az egészségmegőrzéssel, a teljesítményértékeléssel, az elismerések­kel, a felszereltséggel, a jövőbeli célokkal, a kapcsolattartással, valamint a látogatókkal és az utóbbi tíz év krónikájával. A mellékle­tet fotók és újságcikkek gazdagítják. Mindvégig kiérződik Lovásziné Anna tisztelete a tűzoltók iránt, ez a könyv a húszéves történetük hiteles, egyben olvas­mányos bemutatása. GYNYP Az e-autó Nagy várakozással tekintettünk a müncheni vásárvárosban október 19-21. között rende­zett eCarTec, vülamosautó-kiáliítás elé, mi­vel a Budapesti Elektromos Művek (ELMU) jóvoltából a székházuk előtt a napokban adtak át a villamos töltőállomást, ahol tarifa híján egy évig ingyen tankolhat a magyaror­szági 10 db villamos üzemű autó. A fosszilis energiahordozók készletei várható kiapadásának felismerése világ­szerte helyettesítő megoldások keresését vonta maga után. Elmek egyik alternatívá­ja a villamos hajtásra való áttérés (villamos hajtású autóra szabadalmi bejelentés már 1835-ben) a tömegközlekedés után a sze­mélygépkocsik, teherautók és motorkerék­párok, robogók hajtásában is. A kiállításon számos különböző méretű, teljesítményű járműkereket állítottak ki a felnikbe épített elektromotorral. A hajtás­hoz szükséges energiát akkumulátorte­lepből vagy tüzelőanyag-cellából nyerik. Mindkét megoldásnak számos altípusa van, előnyökkel, hátrányokkal. A tüzelőanyag-cella majd kéttucatnyi típus, legismertebb a Proton Exchange Membrane (PEM), például a hidrogén kémi­ai energiáját közvetlenül elektromos ener­giává alakítja, szobahőmérsékleten, 60%-os hatásfokkal. A felvonultatott konstrukciók már minden téren felveszik a versenyt a hagyományos belsőégésű, robbanómotoros járművekkel - még versenyautó is készült Uyen hajtással, de korlátolt hatótávolságuk az elterjedés gátja. Az akkumulátorok töltése lassú, ezért a „benzinkúton” vagy telepcsere (mint régen a lóváltó), vagy hosszú várakozás. Igaz próbálkoznak gyorstöltővel is, de az megviseli a hagyományos felépítésű ak­kumulátort, valamint bonyolult, drága a betáp vezérlése. A többszörös díjnyertes, magyar fejlesz­tésű kísérleti üzemanyagcellás „kisautó” a Szécsényi-programot reklámozó magyar standon volt látható. A BME és az ELTE több tanszékének, valamint a diákok közre­működésével történő fejlesztést az MVM is támogatja. A városi közlekedésre alkalmas jármű közúti forgalomra alkalmas (sebes­sége 55 km/h, hatótáv 80 km), engedélyez­tetése folyamatban van. gyulai Jótékonysággal egybekötve Mint ahogy az előző években, idén is december elejére ké­szül el a nyáron tartott, 18. Gastroblues Fesztivál kép- és hanganyaga, a fesztivált be­mutató két DVD-antológia. Az egyik DVD-re a külföldi elő­adók műsorából válogatnak a szerkesztők. A másik kiadvány a hazai előadók műsorából nyújt áttekintést. Szintén a hagyományokhoz kötőtűk, hogy az új DVD bemu­tatóját jótékonysági koncerttel egybekötve rendezik a duna­­kömlődi faluházban, december 4-én. A teljes bevételt a kará­csonyi ünnepekre a kárpátal-10. NEMZETKÖZI ? GASTROBLUES FESZTIVÁL BUIH JAZZ BOCK et RAS7TRQN0MIA b BORBARÁT TALÁLKOZÓ rtcsaoio r LEMEZBEMUTATÓ JÓTÉKONYSÁG) KONCERTEK 2010. dec. 3. 18 oralol i:«.*., Pecs, Park Mozi Felsőmalom u. 23. KEN HENSLEY - CRY FREE - ÉLES TRIÓ 2010. dec. 4. szombat 18 órától (Kapunyitás 17 órakor) Paks Dunakömlőd Faluhoz KEN HENSLEY - CRY FREE - KORMORAN TOM WHITE és BARÁTAI - COLLECTION A r«^id«Tvényeken borbarát találkozó és gasztronómia bemutatók ^Belépőjegy: ajándék Gastroblues DVD-vnl 2500 Ft *1 ...óétZZ.— Kr“Pr Tl), A um Diitnbufi tu jai Visk - Paks testvérvárosa - gyermekeinek ajánlják fel. December 3-án Pécsett, a Park Moziban, Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat ré­szeként tartanak lemezbemuta­tót. Úgy a dunakömlődi, mint a pécsi bemutatón gasztronómiai csemegékkel és neves borászok termékeivel váiják az érdeklő­dőket. Gárdái György, a fesztivál főszervezője bízik abban, hogy az előző évekhez hasonlóan a paksi atomerőmű munkatársai karácsonyi ajándékként tekinte­nek a DVD-re, és nagy érdeklő­dést mutatnak a lemezbemutató iránt. LAnna 2010 szeptemberében egy budapesti család kereste fel látogatóközpontun­kat. A szülők azzal a céllal indultak el Paksra, hogy nagyobbik fiuknak, az 5 éves Benedeknek megmutatják az erőművet, ugyanis rajong a fizikáért. A kisfiú az atomerőmű működését ábrá­zoló rajzokkal érkezett hozzánk, ami­ket érthetően és pontosan el is tudott magyarázni. Nagy álma volt, hogy láthassa az atomerőművet és részt vegyen egy lá­togatáson. Fiatal kora miatt az üzemi területre nem jutott be, a látogatóköz­pont kiállítását viszont nagyon élvez­te. Kedvenc állomása - mint minden gyereknek - az „áramtermelő kerék­pár” volt. Szülei elmondása szerint azóta is a biciklit emlegeti, szeretné, ha beszereznének otthonra is egy ha­sonlót, amelyet szívesen tekerne, míg anyukája vasal. Kern Dóra Benedek az atomerőműben A kisfiú rajza A hajózásról Pakson - mint a Duna partján fekvő városban - sok család el­kötelezettje a folyónak, a vízi tevékenységek­nek. Erre utal az is, hogy egy helyi fiatalem­ber, kinek családja hajózással foglalkozik, hiánypótló könyvet jelentett meg a hajózási információforrásokról. Dr. habü. Kiszl Péter 33 éves, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa, az Eszterházy Károly Főiskola címzetes egyete­mi docense, emellett hajózási vállalkozásaik gazdasági vezetője. Hálózati révkalauz cím­mel napvilágot látott - impozáns kivitelű - kötetének bemutatóját október 5-én tartották Budapesten, az Európa rendezvényhajón. Az eseményen köszöntőt dr. Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja, dr. Kis-Tóth Lajos, az EKF rektorhelyettese és prof. Sebestyén György, az ELTE BTK intézetigazgatója mondott. A művet Orosz Dalma, a Közlekedésbiztonsá­gi Szervezet főosztályvezetője, Tóth Zoltán r. ezredes, a Dunai Vízi Rendészet vezetője, illetve Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke méltatta, aki a kötet hátsó borítóján így ajánlja a révkalauzt az érdeklődők figyelmébe: „Vegyem-e a kezembe ezt a könyvet? Igen, mert • az elmúlt 20 évben nem születtek hajó­zási szakkönyvek, • a révkalauz nem maszatol, nem mesél, hanem profi módon elvezet a célokhoz, • ellát minden tudnivalóval, amire egy szakembernek vagy laikusnak szüksé­ge lehet, • jó újra beszélünk arról, hogy a vas úszik a vízen!” A könyv sok hasznos ismerettel szolgál­hat azon kollégáinknak, akik a Balatonon vitorláznak, vagy a paksi Duna-szakaszon hajóznak. LAnna Hatvanéves az óvoda A paksi Benedek Bek Óvoda Hétszínvirág Tagóvoda életében 2010. november 2-án két jelentős ese­mény volt Délelőtt Környezet és Természetvédő Oktatóközpontok Országos Szövetsége elnöksé­gétől vették át megbízólevelünket mely szerint Környezeti nevelési oktatóközponttá váltak Közép- Magyarországon. Jantnemé Oláh Ilona tagóvoda­­vezető elmondta, ezazértföntos, mert ezzel is elismer­ték eddigi környezeti nevelő munkájukat és ez a jövő­ben arra predesztinálja őket ho^ a nevelés területén még többet tehessenek a környezetvédelmében. Ebben az évben ünnepli az óvoda fennállásának 60 évfordulóját. Ezen a napon nosztalgiázó teadél­utánt szerveztek az egykori és jelenlegi munkatár­sakkal. A vendégeket fotókiállítás is várta az elmúlt 60 évről. WollnerPál Tehetséges paksi fiatalok Október 23-án a Paksi Képtárban került sor a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány díjkiosz­tó ünnepségére. Az alapítványt közösen hozta létre a Paksi Atomerőmű Zrt. és Paks város önkormányzata. A kuratórium 112 pályázatot értékelt. L. Németh Erzsébet kuratóriumi titkár a pályázati rendszer hozadékának elsősorban nem anyagi, hanem az erkölcsi jelentőségét emelte ki. A Vak Bottyán Gimnázium közel egy tucat diákját díjazták az idén. Az atomerő­mű bázisiskolája, az Energetikai Szakképzési Intézetből hat diák részesült elismerésben. Több együttest is díjaztak. Az ünnepségen Hajdú János polgármester mondott megnyitóbeszédet. A díjakat az alapítók képviseletében Süli János a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettese és Csajági Sándor képviselő, a humánpolitikai bizottság elnöke adták át a tehetséges fiatalok­nak. Wollner Pál

Next

/
Thumbnails
Contents