Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2009-06-01 / 6. szám
2009. június 15 mym paksi atomerőmű-Érettségi és érettségi találkozó FQ7lnf/Á Napjainkban zajlottak le az írásbeli érettségik az Energetikai Szakközépiskolában, erről kérdeztem Szabó Béla igazgató urat. Beszélgettem Benkő Eszterrel, Simon Nikolettel és Pál Tamással, akik 10 éves érettségi találkozójukat tartották. Jelenleg is zajlik az érettségi, mik az idei tapasztalatai Igazgató úr? Az érettségi nagyon jól meg van szervezve mind központilag, mind pedig helyileg. Gyakorlatilag nálunk már befejeződtek május 25-én az írásbeli érettségik közép- és emelt szinten is. Középszintből az alaptantárgyak (irodalom, nyelvtan, matematika, idegen nyelv és egy választott tárgy) voltak meghirdetve, míg emelt szintből matematika, történelem és informatika írásbelit tehettek a tanulók iskolánkban. Százhuszonhatan jelentkeztek nálunk az érettségire, ebből az idei évben nagyon sokan, közel hetvenen választották az informatika középszintű érettségi vizsgát az alaptárgyak mellett. Van e kimutatása az iskolának a továbbtanulással kapcsolatban? A továbbtanulásról kicsit nehéz képet adni, mert érettségi után a mi tanulóink elsősorban a tizenharmadik évfolyamon a szakképesítés megszerzését célzó továbbtanulást választják, tehát az érettségivel nem fejeződik be számukra itt az iskolánkban a pályafutásuk. A tömeges jelentkezés a felsőoktatásban a tizenharmadik évfolyamnak a végén van. Milyen lehetősége van az itt végzett diákok további életének nyomon követésére? A pályakövetési rendszernek a működtetését törvény írja elő, sajnos ez a törvény nem ad lehetőséget a megvalósításra, így minden iskola sokféle módszerrel próbál- Kozik. Ez idáig még nem sikerült rátalálni a megfelelő módszerre, amivel pontos információt kaphatnánk a volt diákjaink továbbtanulásáról. Jelenleg kísérletezünk egy új variációval, szeretnénk egy webes felületet létrehozni, és onnan visszajelzést kérni a tanulóinktól, reméljük ez egyszerűbb, mert számítógép elé nap mint nap leülnek, de borítékot már nehezebben visznek el a postára tapasztalataink szerint. Mi az, amit szívesen elmondana a jövő diákjainak? A szakmai tudásnak mindig értéke lesz. Egy szakképesítést megszerezni, vagy lehetőségekhez mérten többet is akár, ez lehet egy igazán jó cél. Mindemellett természetesen megfelelő formában és mennyiségben tanulni kell, hogy elérhesse mindenki a célját az élete során. Eszter, hogy emlékszel vissza az ESZI-re? 1998-ban, mikor még harmadéves ESZI-s diákként mi búcsúztattuk a ballagókat, a Valahol Európában című musical betétdalát énekeltük nekik útravalóul, miszerint "mindenki erős és életrevaló". 1999-ben már a magunk kedvére dúdoltuk a szerenád estéin ugyanazokat a strófákat. Hogy az előttünk végző évfolyam diákjai mire vitték az elmúlt 11 évben, nem tudom. Esetünkben viszont - immáron egy évtizedes távlatból vizsgálva - igaznak bizonyult a dalszöveg, egytől egyig sikerrel vettük a nagybetűs akadályokat. A tízéves osztálytalálkozó alkalmából, a nosztalgia kedvéért tartott osztályfőnöki órán elhangzott beszámolók során érdekes életpályák körvonalazódtak. A többség egyetemi vagy főiskolai végzettséget szerzett a középiskolás szakmánkban. Van néhány kivétel azonban, aki tanár, termékfejlesztő, közgazdász, kontroller, újságíró lett vagy saját céget alapított. S bár a boldogulás sok pilléren nyugszik, életútjaink azt mutatják, hogy az ESZI-ben lerakott alapokra könnyű építkezni. Milyen meghatározó emlékeid vannak az ESZI-ben töltött éveidről, Tamás? Nehéz egy-egy dolgot kiragadni, sok fontos esemény történt az évek során velünk. Talán ilyen a művelődési házban adott dalos koncert az osztálytársaimmal, amikor a KFT "Afrika" című dalát adtuk elő, csak kicsit amatőr szinten. Vagy ilyen az ESZI- sportcsarnokban egy hét alatt megszervezett farsangi buli vagy az egész diák-önkormányzati munkáink, ami olyan sok tapasztalatot adott a következő évekre. Középiskolás évei alatt gyakran álmodoznak a diákok a jövőjükről. Niki, mit sikerült megvalósítanod, mi az, ami csak álom maradt, illetve mennyire változtak ezek az álmok mostanra? Középiskola alatt én versenyszerűen sportoltam, az volt az álmom, hogy klaszszis kosaras lehessen majd belőlem. Mivel aztán az egyetem alatt a versenysport és az általam választott szak nem fért meg egymás mellett, én amellett döntöttem, amivel hosszabb távra tudok tervezni, így maradt a tanulás és a sport hobbiszinten. Mára az álmaim már a családom körül forognak. Milyen érzés újra látni a volt osztálytársakat, Tamás? Vicces és egyben közhelyes is, amikor együtt vagyunk újra az osztállyal, akkor a régi egymás közti szerepek élednek fel ismételten, mint annak idején a középiskolában. Ilyenkor azt hisszük, hogy nem változunk. Együtt legalábbis újraélhető a múlt, a saját életünkben persze a különböző körülményekhez alkalmazkodás eltérő "maszkokat" tett az arcunk elé, de erre a kis időre ezek eltűnnek. Érettségizők, kitartást, már közeledik a nyári szünet. Öregdiákok, remélem, hogy minden vágyatok valóra válik az évek során. Köszönöm igazgató úr, hogy nyilatkozott az érettségiről és továbbtanulásról. Prokob Ágnes Paksi Turisztikai Információs Iroda - Tervek és eredmények A Polgármesteri Hivatal adott otthont a közelmúltban annak a tájékoztató fórumnak, amelyen a Paksi Turisztikai Információs Iroda működését és a város turisztikai fejlesztését szolgáló jövőbeli terveit ismertette Paks város polgármestere és az iroda vezetése. Szerkesztőségünk ebből az alkalomból kereste meg Czink Dórát, az iroda vezetőjét. Mikor alakult meg és hol található a Paksi Turisztikai Információs Iroda? Az iroda 2007. július 1-én alakult Az Építők úti üzletsoron működő Tensi Holiday Utazási Irodában található, amelyben "paksi sarkot" alakítottunk ki. Az érdeklődőknek 4 nyelven - magyarul, angolul, franciául és németül - nyújtunk tájékoztatást a paksi tudnivalókról, aktuális programokról. Milyen eredményeket ért el az iroda a megalakítása óta? 2007-ben beindítottuk a "Paks város turisztikai hírlevele" elektronikus kézbesítését, mely által mintegy háromezer e-mail címre juttatjuk el havonta a turisztikai érdeklődésre igényt tartó híreket 2008-ban elkészítettük a "Paksi Kalauz"-t Paks város önkormányzata és a Tensi Kft. közös beruházás révén elkészítette a város turisztikai honlapját (www.utazaspaks.hu), melyen a városunk iránt érdeklődők minden hasznos információt megtalálnak a szálláshelyektől kezdve, a kikapcsolódási lehetőségeken keresztül a vendéglátó egységekig. Bekapcsolódtunk Magyarország leghíresebb turisztikai magazinja, a "Főtér" forgatásába és a műsor szerkesztése. Egynapos paksi tanulmányutat (study tour) szerveztünk turisztikai újságírók és utazásszervezők részére (Makovecz templom, Képtár, Paksi Halászcsárda, Atomerőmű Látogató Központ, Sárgödör tér állomásokkal). Folyamatban lévő munkáink között említhetem egy új "Paks könyv" (8 nyelvű kiadvány) készítését, egy 3 nyelven megjelenő 32 oldalas paksi turisztikai kiadvány, egy leporelló és 5 különböző paksi képeslap megalkotását, ezen kívül egy kétnapos study tour szervezését 2010-re. Turisztikai pályázatok írásában is közreműködünk. Kap-e kellő publicitást az iroda? Honnan tudhatnak róla azok, akik igénybe vennék szolgáltatásait? Tevékenységünk főként a regionális médiában jelenik meg. A Paksi Hírnökben "Utazzon Hozzánk" című turisztikai rovat indítottunk, valamit "Utazási tanácsok" rovatot vezetünk. Emellett különleges lehetőség, hogy beszámolhatunk a város rendezvényeiről, turisztikai újdonságairól a "Panoráma Bulletin" on-line turisztikai napilapban. Kialakult-e valamiféle együttműködés azokkal a helyi szervezetekkel, amelyek profitálhatnak a paksi turizmus fellendüléséből? Igen. Paks Város Önkormányzata mellett több helyi gazdasági és társadalmi szervezettel állunk kapcsolatban, akik egyes programjainkat támogatták is már, így a Tensi Kft., a Paksi Halászcsárda, a Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesülete, és Rideg Imre pálinkakészítő. Emellett megalakulásunk óta kiváló kapcsolatot ápolunk az ország valamennyi tourinform irodájával. Kiemelt kapcsolatban állunk a Dél Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósággal, Tolna Megyei Turisztikai Kht-vel, Szekszárdi Turizmus Kft.-vel, Pécsi TéDéeM Turisztikai Nonprofit Kft-vel. Kialakult-e valamilyen együttműködés az atomerőmű Tájékoztató és Látogató Központjával? Az atomerőmű városunk legnagyobb turisztikai attrakciója, ezért nagyon fontosnak tartom a jó kapcsolat ápolását. Sok esetben keresnek meg minket ide érkező csoportok az atomerőművel való megismerkedést is tartalmazó programjavaslatot kérve. Bízom benne, hogy ez az érdeklődés a Tájékoztató és Látogató Központtal való szorosabb együttműködés kialakulásához vezet a jövőben. Pmncz Zoltán Múzeumi majális 2009. május 15-én a múzeumi világnap alkalmából rendezett múzeumi majálisra szeretettel várta a családokat a paksi Városi Múzeum és a Paksi Képtár. A rendezvényen került megnyitásra az "Óra alatt beszélgetni tilos" című kiállítás. Ez alkalomból ideiglenesen megnyitott kiállítást Ónodi Gyöngyi néprajzkutató rendezte. Mint mondta, a raktáron levő tárgyak mellé több dolgot kaptak magánszemélyektől, és kértek kölcsön eszközöket az uzdi iskolamúzeumtól is. Az oktatás témája köré csoportosult idén a paksi Városi Múzeumnak a múzeumi világnaphoz kapcsolódó programja, a hagyományos múzeumi majális. A rendezvény keretében a Pro Artis Művészeti Iskola dráma tagozatának tanulói részleteket adtak elő a Paksi Múzeumi Füzetek gyermekéletet megidéző második kötetéből. Az előadásból kitűnt, hogy azóta sokat változtak a fegyelmezési módszerek. A rendezvényen a paksi iskolák mutatkoztak be. A múzeum ideiglenes tárlata az elődök világát mutatta be, a jelen illusztrálására pedig a napjainkban működő általános és középiskolákat, valamint a művészeti iskolát kérte fel a múzeum. A bemutatkozók egy-egy sátorral várták az érdeklődőket, melyek ötletesek és változatosak voltak: a fényképalbumokon és tablókon keresztül a hangszerekig, a szakmát jelképező számítógépig, robotig és varrógépig, művészeti alkotásokig sok minden várta a látogatókat. A gyerekeket több kézműves lehetőség várta. A játékos délutánon felidéztük nagyszüleink iskoláskorát és játékait is. Wollner Pál A táplálkozás lelki, érzelmi összefüggései Evési szokásainkban hangulatunk, lelkiállapotunk, érzelmi szükségleteink tükröződnek. A hétköznapi nyelvi fordulatok megmutatják, milyen szoros kapcsolatban áll az evés a szeretettel. A kedves, mosolygós, gügyögő kisdedet "ennivalónak" találjuk, szerelmünket "édesemnek" szólítjuk, s tudjuk, hogy a "férfi szívéhez gyakran a gyomrán keresztül vezet az út". A táplálkozásnak és a szeretetnek ez a szoros összefonódása életünk első hónapjaira vezethető vissza. Létezésünk első időszakában semmilyen más életfunkciónak nincs olyan döntő jelentősége, minta táplálékfelvételnek, Az anyai méh biztonságot nyújtó melegéből éppen csak kiszakadt csecsemő a szopáskor szinte újra eggyé válik anyjával. Miközben éhsége csillapodik, beszívja anyja testének illatát, hallja a magzati életből jól ismert szívhangokat, bőrén érzi az anyai test puha melegét. Ily módon a jóllakottság, az elfogadás, és a szeretet érzése a csecsemőben elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Ha az anya hajszolt, rohan, a szoptatáskor érzelmileg, gondolatilag "nincs jelen", az a későbbiekben nemcsak az anya-gyerek kapcsolatban okozhat zavarokat, hanem évekkel, évtizedekkel később étkezési vagy emésztőrendszeri zavarokhoz is vezethet. Az, hogy milyen nagy jelentősége van a szeretetteljes odafordulásnak a csecsemők táplálkozásában régóta ismert. Megfigyelték, hogy azokban a csecsemőotthonokban, ahol túl kevés gondozónőt foglalkoztattak, és így a gyermekek nélkülözték a szeretetet, az odafordulást, a személyre szóló bánásmódot, a csecsemők közel egynegyede súlyosan megbetegedett, sőt meg is halt táplálkozási zavar miatt, annak ellenére, hogy a higiénés viszonyok kifogástalanok voltak, és a gyerekek a biológiai szempontból szükséges táplálékot szabályos időközönként hiánytalanul és szakszerűen megkapták. Az étkezési zavarok kialakulásában gyakran tetten érhető probléma az is, ha az anya félreérti a csecsemő, kisgyermek jelzéseit, és minden sírásra táplálással válaszol. A baba sír, mert csípi bőrét a pelenka, fáj a hasa, vagy egyszerűen csak unatkozik, és társaságra vágyik. A mama pedig minden alkalommal megeteti. Ezzel elérheti, hogy a piciben minden rossz érzés - eredetétől függetlenül - összekapcsolódik az evéssel, és talán felnőtt korában is majd minden bánatát, feszültségét evéssel kísérli megoldani. Az evés egyúttal kommunikációs történés is. Valamennyien őnzzük néhány családi ebéd, vacsora, ünnep hangulatát. Egy-egy íz, illat néha teljesen váratlanul kellemes emlékeket hoz felszínre. Leggyakrabban maguk az emlékek meg sem jelennek, csak valamifajta kellemes, nosztalgikus hangulat az, amit érzünk. Az étkezés és a hangulat közötti szoros összefüggés miatt igen fontos, hogy a családi étkezések a lehető legkellemesebb légkörben teljenek. Ez az idő a legalkalmatlanabb a vitákra, nézeteltérésekre, gyermekeink nevelésére! Sokat ronthatnak a családi étkezések hangulatán a múltból örökölt, elavult szabályok is. Ilyen például a " magyar ember evés közben nem beszél", vagy hogy "mindent meg kell enni, ami a tányéron van." Káros, ha az egyén azonosul ezzel a szabállyal, és nem figyel testének jelzéseire. Vagyis étvágyát nem éhsége, hanem tányérjának látványa befolyásolja. Étkezési szokásaink, ízlésünk érzelmi szükségleteinkkel is szoros összefüggésben áll. Sok mindent elárul személyiségünkről, szükségleteinkről azoknak az ételeknek a listája, amiket kedvelünk, illetve elutasítunk. " Mondd meg, miteszel, és én megmondom ki vagy!" szól a régi mondás. Az édességek gyermekkorban dicséretet, jutalmat, elfogadást szimbolizálnak, ennek megfelelően az édesség utáni vágyódás, a nassolás gyakran szeretethiányt, elismerés utáni vágyat, máskor unalmat, önvigasztalást jelez. Akik életükben legfontosabbnak a biztonságot, stabilitást, állandóságot tartják, általában az egyszerű, kiadós ételeket, különösképpen a kenyeret, főtt tésztákat kedvelik. Akik viszont szívesen próbálnak ki új ízeket, egzotikus ételeket, szívesen fogadják az új ingereket, új benyomásokat, szinte keresik az élet kihívásait. Akik a fűszeres, erős ételeket kedvelik, azok néha még akkor is szeretik a kihívásokat, ha azok nehezen elviselhetők. Dr. Vöröss Endréné Erika egészségfejlesztő mentálhigiénikus fitoterapeuta-természetgyógyász