Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2009-04-01 / 4. szám

2009. április 13 <Q>- mym paksi atomerőmű-ESZInfo Nosztalgia az „ usziban ” A paksi Tanuszodában már évek óta működik a diákok és felnőt­tek úszásoktatása. Ezzel kapcso­latban kérdeztem meg Adorján Györgyöt, régi úszótanáromat. Sokéves tapasztalatát osztotta meg velem, elárulhatom még mindig kellemes emlékeket éb­reszt bennem a gyermekkorom uszodai élménye.- Mióta foglalkozik sporttal?- Mindig is szerettem a sportot, de csak gimnáziumban kezdtem el ko­molyabban művelni. Atletizáltam, ké­zilabdáztam, kosárlabdáztam és fociz­tam. Érettségi után elvégeztem a ta­nárképző főiskolát, testnevelés és ma­tematika szakon. Attól kezdve mint szakember foglalkoztam a sporttal, először atlétikával, utána, amikor Pakson megnyílt a tanuszoda, akkor az úszással is.- Jelenleg mivel foglalkozik még a testnevelés-oktatás mellett?- Az Energetikai Szakközépisko­lában vagyok testnevelés és mate­matika szakos tanár. Itt működik a diáksportkör, azon belül szervezünk nagyon sok sportágban programo­kat, illetve túrákat szárazon, vízen és havon. Ezek mellett még az uszo­dában oktatok úszást. Az uszoda ép­pen most volt 20 éves, azóta dolgo­zom itt.- Mi változott a kezdetek óta?- Nagy változás nincs, ugyanúgy jönnek a diákok, szeretnek most is úszni. Bár már nehezebb megmozgat­ni őket, nem egyszerű megtalálni azo­kat, akik szeretnek sportolni. Szülő­ket is meg kell győzni, hogy segítse­nek rábeszélni a fiatalokat, hogy le­gyen számukra fontos a mozgás.- Emlékszem, hogy régen verse­nyeken is indulhattunk. Ilyen fan­tasztikus élményekben lehet-e ré­sze az utánunk jövő generáció­nak?- Persze, most is vannak diákolim­piái versenyek, ezeket ugyanúgy meg­rendezzük, mint régen. Most már sze­rencsére egyre többen jutnak tovább a megyei versenyekre, sőt ebben az évben már az országosra is bejutottak néhányan Paksról. Azt azért még el­mondom, ami nagy bánatom, hogy igazi versenysportot itt úszásba nem sikerült megszervezni anyagi háttér nélkül, hiszen az uszodát ki kell fizet­ni mindenkinek. Ehhez komoly támo­gatók kellenek, akik a versenyzőknek a heti nyolc-tíz edzést tudnák fedezni, mert ez alatti óraszámmal nem érde­mes elkezdeni a versenyeztetést.- Mik a kitűzött céljai, vágyai?- Hát, ez már nehéz. Szerencsére voltak nagyon jó eredmények, nagyon jó sportolóim. Vannak, akik a családi háttérnek köszönhetően megtehették, hogy elmentek Paksról Dunaújváros­ba vagy Budapestre úszni. Volt világ­bajnok úszóm is. A fogyatékosok vi­lágbajnokságára jutott ki, és nagyon büszke vagyok rá. Fő vágyam az len­ne, hogy talán most majd változik az uszoda működtetése, és lesz rá lehe­tőség, hogy belevágjunk komolyabb versenyeztetésbe.- Hallottam, hogy vízi balettet is szeretett volna indítani, ezzel a tervvel mi történt?- Az sajnos nem jött össze, hiszen ahhoz egész medencét kell bérelni. Kevesen mozognak egyszerre ebben a sportágban, tehát nagyon sokba ke­rülne. Csak szponzorok segítségével lehetne finanszírozni.- Gyerekekkel és felnőttekkel fog­lalkozni mindig nagy kihívás és egyben érdekes dolog is. Vannak esetleg emlékezetes élményei, amit a munkája során tapasztalt?- Minden korosztálynak megvan a maga szépsége. A picikéktől, amikor tanítjuk őket úszni, sok szeretetet és ragaszkodást kapunk. Az tényleg nagyszerű érzés, ahogy látjuk a csil­logó szemüket. Később, középiskolás és felnőtt korban tiszteletet kapunk tőlük.- A mai diákság mennyire fogé­kony a sportolásra?- Vannak azért most is nagyon so­kan, akik szeretnek sportolni. Ter­mészetesen olya is előfordul, maguk­tól rájönnek, hogy ez jó dolog. Van, amikor eleinte a szülők kényszerítik őket, és itt ragad. Tehát én azt mon­dom, hogy most is sokan vannak olyanok, akik szeretik a mozgást, meg olyanok is, akik a számítógép elé ülnek le. Annyi a különbség, hogy régebben a számítógépet más tevékenységek pótolták. Én azt gon­dolom, nagy változás nem történt, hi­ába mondanak mást országos szin­ten. Most is vannak, akik szeretnek mozogni, mint te is.- Köszönöm szépen. Sikeres és vi­dám munkát kívánok a jövőben! Prokob Ágnes Szép volt fiúk, szép volt lányok! Nem véletlen a focimeccseken is ismerős bíztatás, hiszen két olyan fiatalemberről szól a törté­net, akik az Energetikai Szakkö­zépiskola Kollégiumában sporto­lói tevékenységük révén lakók. Fővállalkozó:Szloboda István Alvállalkozó: Szabó József Segéderő: Rács Zsófia Kónya Katalin Nagy munkálatok folytak az elmúlt napokban, tanárok és diákok közös összefogással felújították a lányszin­ten lévő tanuló-klubhelyiséget az ESZI Kollégiumban. Erről a nem minden­napi munkáról kérdeztem őket és Makó András festőművész tanár urat, hogy mi is ez a közös projekt.- Hogyan született meg a felújítás gondolata?- Rács Zsófia: Prokobné Marika né­ni, a csoportvezetőnk feltette a kér­dést, hogy mit csinálnánk szívesen a kollégiumban? Ez a kérdés indította el a fantáziánkat, és azonnal rávágtuk, hogy mi ketten, Kónya Katával kifes­tenénk a tanulót. Akciótervet készí­tettünk, majd segítséget kértünk a rajzszakkörünket vezető Makó tanár úrtól. Igazából több hónapig készül­tünk, hiszen segítséget és pénzt kel­lett szereznünk. Partnerünk volt Feil József gondnokunk, hiszen a közös tervezés eredményeképpen először szőnyeget kaptunk. Majd festéket, füg­gönyt, Tari Annamária gazdasági igaz­gatóhelyettes segítségével. Tanár úrral elmentünk kiválasztani a festékeket és megterveztük a színösszeállítást.- Hányán vettetek részt a munkában?- Kónya Katalin: Négyen indultunk először, majd ketten maradtunk, de akkor a fiúk felajánlották, hogy ha nem is ez a szakmájuk, de szívesen segítenek, hiszen van gyakorlatuk a festésben. Igazán megörültünk, hi­szen bennünk csak az akarat volt meg, de soha nem festettünk még. Természetesen a faljavításnál hasz­nunkat vették, hiszen csiszolni kellett a falat, amiben tudtunk segíteni.- Meséljetek, hogyan vállalkozta­tok a munkára?- Szloboda István: Makó tanár úr elmesélte, hogy mit terveznek a lá­nyok, és kérdezte, hogy lenne-e ked­vünk segíteni, és azonnal igent mond­tunk, de nem csak azért, mert így be­juthattunk a lányok szintjére! Kihí­vás volt számunkra is, és kíváncsiak voltunk a végeredményre.- Ki segítette a munkátokat?- Szabó József: Makó tanár úr és Marika néni kipakolta a bútorokat, előkészítették a terepet, a lányok csi­szolták a falat, az elsős lányok ablakot tisztítottak, függönyt mostak. A má­sodévesek felmostak, lemostak min­dent, amikor befejeztük a munkát.- Mennyi ideig tartott a festés?- Szloboda István: Délután két óra körül kezdtük, és fél tízre végeztünk. Sajnos váratlanul el kellett másnap utaznom, így igyekeztünk még aznap befejezni, másnap a lányok takarít­hattak. Vidám hangulatban, zeneszó mellett dolgoztunk. Jó érzés volt este látni az eredményt, a lányokkal közö­sen tettük fel a díszcsíkot is.- Milyen visszajelzéseket kaptak a diákoktól?- Makó András művésztanár: Ami­kor minden kész volt, a felsőbb éve­sek vették birtokba, az első szó: VAÚÚÜ! Ez volt. Persze a díszítésnél felkerültek a falra Mayer Anita tanár­nő pályázatának eredményei, a házi­mozi rendszer és a tábla is. Nagyon vi­gyáznak a rendre, utcai cipővel nem mennek be, és vállalták, hogy besegí­tenek a takarításba is. Ennél többet várhat egy pedagógus?- Én pedig szintén azt mondtam, amikor láttam a klubot, hogy VAÚÚÚÜ!- Példájuk követendő. Prokob Ágnes ESZI-s diákok Hannoverben Régóta készültünk már erre a nagy útra, mely most végre megvalósult Az ESZI-s diá­kok közül a végzős informatikushallgatók szakmai kiállításra indultak Kirr Ágnes osz­tályfőnök szaktanáruk vezetésével. A világ legnagyobb informatikai szakkiállítására, a CeBíT-re utaztak. Diákok csak hétvégén me­hetnek be kedvezményesen, az iskolából sem illik sokat hiányozni, így ezt ütemezték be - március 5-9. Kérésükre az erőmű ren­delkezésükre bocsátotta egyik buszát, így minden akadály elhárult a kirándulás elől. Csütörtök reggel indultunk az iskola elől, délután már Prága mesés óvárosában sé­táltunk (1992 óta méltán a Világörökség ré­sze). A csillagászai óra, az Orloj szinte hihe­tetlen, hogy 1402 óta mutatja az időt 24 órás számlapján (szabványosítás előtti), a hold állását Átsétálva a Károly hídon a fá­radhatatlanok még a várba is fölmentek. Másnap a reggeli után irány Hannover. Előbb elfoglaltuk a szállásta (Budai-hegyek­ben) Barsinghausenben, a Természetbarát Szövetség vendégházában, majd S-Bahn­­nal visszautaztunk városnézésre. Végig men­tünk a piros vonalon, mely a legfontosabb látnivalókat köti össze, csak sajnos szakadt az eső, így nem tudtunk "felhőtlenül" örülni a páratlan nevezetességeknek. CeBIT-élmények... Szombaton reggeli után S-Bahn-nal utaztunk be a kiállításra. Már a nyitásra odaértünk. Még itthon tájékozód­tunk az internetről, de nem is gondoltuk vol­na, hogy ilyen hatalmas ez a kiállítás. Terüle­tén speciális, környezetbarát minibuszokkal lehetett közlekedni. Csomagjainkat elhe­lyeztük a ruhatárban, és kisebb csoportokra válva indultunk a vásárba. A pavilonok té­mák szerint adtak helyet a kiállítóknak. Az egyik pavilonban csak a mobiltechnológiá­val kapcsolatos kiállítók jelentek meg. Érdekes volt, hogy az ingyenesen letölthető szoftverek gyártói is helyet kaptak a kiállítók között Találkozni lehetett a Mozillával, az Open Office Org-gal, az Ubuntuval is. Külön érdekesség volt a Zöld ÍT pavilon, ahol a kör­nyezetbarát technológiák alkalmazását he­lyezték előtérbe az informatika területén. A hardverbemutatóknál látványos volt, hogy szinte minden eszköz vízhatlan volt A szülők gyakran mondják:" Ne a számítógép előtt görnyedj, menjél játszani!" Az Intel ál­tal fémjelzett játékpavilonban valódi ütővel teniszezni lehetett, és a gép mutatta meg a mozdulat eredményességét - számítógépes szimulációs játék. Ezek közül a játékok közül néhányat bárki kipróbálhatott A pavilon színpadán 3 fős csapatok még a régi ha­gyományos módon versenyeztek egymás­sal a közkedvelt Word of Warcft-on. A játé­kosokat a kezdés előtt bemutatták. A szín­pad előtt ülve kivetítőkön lehetett követni az eseményeket Külön pavilonban voltak a biztonságtechno­lógiával foglalkozó cégek, a műholdas tájé­kozódással (GPS) kapcsolatos kiállítók. Megdöbbentő volt a kiállítók száma, kiállí­tott termékek sokasága. Vasárnap reggel hazaindultunk. Egy kis kité­rőt tettünk a közeli Minden nevű kisvárosba, ahol az Ems és az Elba folyókat összekötő 300 km hosszú hajózható csatornát majd 400 m hosszú hídon vezették át a Weser fo­lyó felett. Szerencsénkre láthattuk, amikor egy uszály haladt áta hídon, a csatornán. Ér­dekesvolt. gyulai Protokoll - térkép az élethez Napjainkban gyakran találkozunk magával a protokollal, egyre nagyobb hangsúlyt kap éle­tünkben, még sincs igazán mindenki tudatá­ban a jelentőségével és szükségességével. Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 13. D csapata sikeresen vette az Országos Protokollverseny februári elődöntőjének akadályait, és ismét megcsil­logtathatták tudásukat a Siófokon március 16. és 17- én megrendezésre került döntőben. A diákok, Galó Éva, Makai Anett és Pukli Annabella, sokat köszön­hetően Nagy Éva tanárnő felkészítő munkájának, re­mek eredményt értek el, hiszen az összes többi isko­lát megelőzve - vendéglátóipari iskolákat is - első he­lyen végeztek. A versenyre rengeteg jelentkező volt iskolánkból, de sajnos iskolánként csak egy-egy csa­pat nevezhetett. Iskolánk mellett szól az a tény is, hogy tavalyi csapatunk is sikeresen továbbjutott a döntőbe. A mostani csapat lázasan készülődött a nagy meg­mérettetésre, remek eredményeket is vártunk tőlük, hiszen az elődöntőben kiemelkedtek tudásukkal. Az elődöntőben tesztfeladatokat kellett végrehajtaniuk több témakörön belül, rangsorolást kellet csinálniuk, remekelniük kellett a gasztronómiában. A gasztronó­miai tudás nem volt elegendő, hiszen terítések hibá­it és a poharak különböző fajtáit kellett megismerni­ük, majd a pohárba való italt megnevezni, és annak a megfelelő hőfokát meghatározni. Konyítaniuk kel­lett a megjelenéskultúrához, majd szalvétahajtoga­tásban, csomagolásban és csomagolási technikák­ban csillogtatták meg tudásukat. Borítékban kapott feladataik közé tartozott az ajándékozás is: kor, rang­sor és alkalom alapján kellett meghatározni a meg­felelő ajándékot egy személy számára felhasználva fantáziájukat, kreativitásukat és az ajándékozás sza­bályait. A döntőben hasonló elgondolkodtató és fejtörő fel­adatok vártak rájuk, kiegészítve programtervezéssel, meghívással, meghívó készítéssel és további ügyes­ségi feladatokkal. A verseny szervezői persze minden évben tartogatnak meglepetést a verseny résztvevői számára. így volt ez idén is. Először egy háromórás feladatban kellett egy japánból érkező házaspárnak három napos programot szervezni, Magyarországgal kapcsolatos ajándékot adni, persze szabadidős prog­ramokkal fűszerezve. A 13-ikos lányok egy kiállítás­sal és egy háromperces prezentációval készültek a döntőre Németországról. A kiállításhoz használható területük mindösszesen egy 80x80 cm-es asztal, ami - valljuk be - nem tette könnyebbé a feladatukat. A lá­nyoknak rengeteg ember segített, szívüket-lelküket és kreativitásukat és rengeteg idejüket áldozva és adva a munkába. A ESZI csapata ezzel is kiemelke­dett a többi csapat közül, akárcsak a prezentációjuk­kal, amelyet Galó Éva kívülről, bajor népviseletben adott elő. Égy kis gasztronómiával ismét elgondolkod­tatták a szervezők a versenyzőket, de ezt az akadályt csapatunk ismét sikerrel vette. A rangsorkészítő fel­adatban az eszis lányok magasan kiemelkedtek, hi­szen ezt a feladatot csak ők teljesítették sikeresen, így egyedül ők érték el a maximális pontszámot, míg a többiek kénytelenek voltak megelégedni nulla pont­tal. Azt bizonyította, hogy a feladatokra nem igazán lehet felkészülni az a program is, amelyben élőben bemutatott versenytáncokat kellett felismerni zene nélkül, hiszen maga a tánc is fontos része a viselke­déskultúrának. Úgy gondolom, hogy ez a verseny óriási lehetőség arra, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a viselkedés­­kultúra és a protokoll fontosságára, hiszen a mai bo­nyolult életünk fontos részévé vált. Világ életemben úgy képzeltem el ezt a "szabályrendszert", mint egy térképet, útmutatót vagy térképet a helyes viselke­déshez és a mindennapi élethez. A lányok nagyon so­kat készültek erre a megmérettetésre, rengeteg ide­jüket áldozták fel rá, ami nem kis önfeláldozást jelent, hiszen hamarosan itt van a szakmai vizsgák ideje. Úgy mentek el a versenyre, tudták, hogy nyerni fog­nak, mégis óriási meglepetést jelentett számukra az első helyezés. Eleve hátránnyal indultak a többi is­kolával szemben, érezték, hogy rengeteg tanulniva­­lójuk és hiányosságaik vannak, de bizonyítani akar­tak. Sikerült is nekik! Gratulálunk a lányoknak, na­gyon büszkék vagyunk rájuk! Ózner Otília

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents