Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2009-12-01 / 12. szám

8 rriym paksi atomerőmű-2009. december Rendhagyó osztálytabló Az AtomerőműSportegyesület elnök­ségi ülésén hangzott el, és általános támogatást kapott az a felvetés, hogy az Atomerőmű újságban kerüljön bemu­tatásra a Szabadidősport Szakosztály tevékenysége. A novemberi és a decem­beri számokban ennek a kívánalomnak teszünk eleget. Sánta István, a Szabadidősport Szakosztály Sportszervezője Mióta látsz el sport­szervezői feladatokat az ASE élén? Nehéz lehet összefogni az összes szakosztály szervezői feladatait. Hogyan képzeljük el pontosan a munká­dat? 2005. február óta vagyok az ASE Szabad­idő Szakosztály sport­­szervezője. Az ASE Szabadidősport Szakosztály élén a szakosztályvezető áll. Vele egyeztetve dolgozzuk ki a szakosztály éves munkatervét, költségvetés-tervezetét, a szakcsoportvezetők által tervezett éves programok, versenyek, ren­dezvények alapján. A szakcsoportok az év folyamán önállóan dolgoznak a már említett versenynaptár alapján. Mivel rendszeres munkakapcsolatban állok ve­lük, ha bármilyen probléma merül fel (szervezési, versenyzési, tárgyi eszköz), akkor megkeresnek és próbálok segíteni. A szakcsoportokkal kapcso­latban felelek a jóváhagyott költségvetés betartá­sáért és a költségek folyamatos figyeléséért az év folyamán. Ezen felül az asszonytoma működteté­séért és a városi kosárlabda bajnokság szervezé­séért, versenyeztetéséért, lebonyolításáért felelek még. Ez az egyik része a munkámnak. A másik az úgynevezett központi programok szervezése, lebonyoh'tása. Itt lehet igazán a sza­badidősportban rejlő lehetőségeket kihasználni. Igyekszünk minden korosztály igényét kielégí­teni, de elsősorban a gyerekek a haszonélvezői programjainknak. Évente körülbelül mennyi verseny, rendez­vény kerül megrendezésre az ASE berkem belül? Az év folyamán 4-5 nagy játszóház kerül meg­rendezésre mindig valamüyen aktuális esemény, ünnep köré felépítve. Ezek a programok rendsze­rint 600-700 fő részvételével zajlanak. A szakosz­tály szervezi és bonyolítja le a nagysikerű nyári napközis táborokat is, ahol a gyerekek sportolhat­nak, kirándulhatnak, kézműves foglalkozásokon, bemutatókon vehetnek részt és barátságokat, ismeretségeket is köthetnek. Az iskolák között megrendezésre kerülő SULI-OLIMPIA szintén nagy sikert aratott a résztvevők körében. Kimondottan felnőttek részére rendeztük a „Gyújtsd a kilométereket” elnevezésű progra­mot, ahol 4 különböző teljesítménypróbát kellett teljesíteni a résztvevőknek, értékes díjakért. A hölgyek Női Sportnapon bizonyíthatták ráter­mettségüket, kitartásukat, ügyességüket A röp­labdát kedvelők a városi röplabda bajnokságban mérhetik össze erejüket az ősz és a tél folyamán. Az év utolsó napjaiban Családi napot tartunk az uszodában, közösen búcsúztatva az évet Az év folyamán az erőmű és a város szervezésében lebonyolított programokhoz (Padosz rendezvé­nyek, majális, KAIG-nap, pünkösdi fesztivál) is nyújtottunk segítséget Az egyes sportágak Ipar­ági Sporttalálkozókon való részvételéhez a tárgyi feltételeket biztosítjuk. Tagja vagy valamelyik szakosztálynak? Igen, a labdarúgó szakosztálynak és természe­tesen a szabadidősport szakosztálynak is. Az amatőr sportolást mennyire támogatod? Úgy gondolom, hogy városunk a sportolási lehetőségeket tekintve unikum az országban és vétek lenne ezt nem kihasználni az embereknek. Mivel a versenysport a tömegsportból építkezik, célszerű ezt a bázist minél jobban kiszélesíteni, kezdve egészen a legkisebbektől a nagyobbakon át egészen a felnőttekig. Fontos, hogy mindenki találjon kedvére való elfoglaltságot, ki-ki maga döntse el, hogy az adott sportban mit szereme elérni, milyen szintre szereme eljutni, mennyi energiát képes ráfordítani. Az évek során majd eldől, hogy kiből lehet, lesz, versenysportoló il­letve ki marad az amatőr sport berkein belül. A lényeg, hogy a szabadidő hasznos eltöltésében ismereteket szerezzen, váljon a társadalom hasz­nos tagjává. Utánpótlás-neveléssel kapcsolatban milyen elképzeléseid vannak? A szakosztályon belüli utánpótlás-nevelés, az utánpótlással való foglalkozás jó irányba moz­dult el. A vitorlásoknál edzőtáborok, napközis táborok, edzések biztosítják a gyerekek fejlődé­sét szakképzett edzők vezetésével. A tekézők és az asztaliteniszezők az általános iskolások közül toboroznak ifjú sportolókat, akiknek heti rendszerességgel tartanak majd foglalkozásokat A természetjáróknál pedig akár a családi hagyo­mányok folytatásaként, akár a gyerekek részére szervezett táborokon való részvétellel, folyamatos az utánpótlás. Az idén szeptemberben megrendezett Első Sportágválasztó is remek kezdeményezésnek bizonyult Gondolom a szükséges anyagi támogatás egy részét az erőmű biztosítja. Vannak más támogatók is? Valóban, az erőmű biztosítja a működéshez szükséges anyagi támogatást. Ezen felül egy­­egy rendezvény szervezésekor próbálunk olyan támogatókat megnyerni - legtöbbször sikerrel - akik szívesen nyújtanak tárgyi, anyagi, szemé­lyes segítséget programjaink lebonyolításához. A teljesség igénye nélkül: Tűzoltóság, Rendőrség, Vízmű, Ökocsiga Egyesület valamint jó néhány egyéni vállalkozó. Mivel a szakosztály szép múltra tekint visz­­sza, gondolom voltak emlékezetes pillanatok az egyes szakcsoportok életében. Ki tudnál emelni néhányat ezek közül? Részemről az Első Zöldfülű játszóház nagy si­kere, a dombori és a szelidi nyári táborok, a paksi Villamos Napok voltak emlékezetesek. Mennyi idő- és energia-befektetés szükséges a szervezői feladatok ellátásához? Amikor éppen nem szervezkedsz, mivel töltőd a sza­badidődet? Szerencsés vagyok, hiszen abban a környezet­ben dolgozhatok, ahol a legjobban érzem magam, a sport világában. Ezt tanultam, ezt szeretem csi­nálni. A napi feladatok ellátása mellett utánpótlás labdarúgó edzőként dolgozom az ASE-nál, így a délutánjaim és a hétvégék nagy részét a sport­pályán töltöm. Szabadidőmben két kedvenc elfoglaltságom a horgászat és a lábtenisz. Horgászni legtöbbször barátokkal és nagyobbik fiammal szoktam járni, míg a lábtenisz egész évben zajlik, az ASE Lábte­­nisz Klub kötelékében. Köszönöm az interjút! T-P.A.M. Patkós István, az öregfiúk focicsapatának vezetője Pakson a nyolcvanas években a sportlétesít­mények száma folya­matosan növekedett, fokozatosan bővült a szakembergárda, így megnőtt a lehetőség a különböző tömegspor­tok, mai nevén szabad­idősportok elterjedésére. A szaporodó szabadtéri létesítmények, a nagy­méretű tornacsarnokok és edzőtermek, valamint az 1986-ban elkészült Atomerőmű SE sportcsar­nok tág teret nyitott egyes népszerű sportágak kialakulásának és működtetésének. Az ASE Sza­badidősport-szakosztályon belül a szakcsoportok folyamatos munkája, valamint a hagyományőrző rendezvények biztosítják a Paksi Atomerőmű Zrt és a város, ül aváros környéki lakosok szabadidejének hasznos eltöltéséhez a programokat Mikor kezdődött a foci Pakson, mit emelnél ki az elmúlt évek eredményei közül? - kér­deztem Patkós Istvántól, a Paksi Atomerőmű Zrt logisztikai főosztály beszerzési osztályán dolgozó szerződéskötőtől, az ASE öregfiúk fo­cicsapatának vezetőjétől. Az öregfiúk-labdarúgócsapat eredete egé­szen 1982-83-ig nyúlik vissza, amikor néhány labdarúgást szerető aktív pályafutását már be­fejezett játékos (Amtmann Jenő, Kővári István, Sipos József, Jambrich István, Kapus István és még sokan mások) úgy gondolta, hogy a ver­senysport mellett öregfiúkcsapatot alakítanak, ahol szervezett keretek között töltik szabadide­jük egy részét. Heti gyakorisággal találkoztak egy kis „örömfoci” erejéig, s eleinte a környező települések (Bölcske, Madocsa) hasonló csapa­taival mérték össze erejüket. Később külföldi kapcsolatok révén eljutottak Németországba, Szlovákiába is, ahová többször is szerveztek né­hány napos túrát, s természetesen a vendéglátó csapatok is eljöttek Paksra. Évekkel később, ki­sebb generációváltás után előbb 1986-tól Sipos György, majd 1994-től jómagam vettem át az öregfiúk-focicsapat irányítását. Melyek az idei legkiemelkedőbb eredmé­nyek? Csapatunk jelenlegi létszáma 28 fő. A nyári két hónapos szünet kivételével heti rendszeres­séggel péntekenként tartunk edzést, nyáron a főpályán, a téli időszakban pedig a teremben. Hosszú évekre visszanyúló kapcsolatunk van Budapesten a rákosszentmihályi, valamint a Tatabányai Erőmű öregfiúk-csapatával, valamint két éve a Cegléd csapatával is, akikkel évente oda-vissza alapon rendezünk barátságos mér­kőzéseket Ezek a találkozók némi presztízzsel is bírnak, de ennél fontosabb a játékosok között létrejött szoros barátság. Focicsapatunk alkotja a gerincét a Villamos Iparági Sporttalálkozón közel húsz éve résztvevő atomerőműves csapatnak, amely az erős mezőny­ben többnyire dobogón végez, ezen belül ötször a kupát is elnyerte. Nem volna teljes a csapatról alkotott kép, ha nem említenénk meg nagy hagyománnyal bíró nőnapi rendezvényünket, amelyet közel húsz éve minden év márciusában rendezünk a focistafele­ségek köszöntésére. Csapatunk összekovácsolása érdekében im­máron öt éve visszatérő december végi esemény, hogy áttekintve az elmúlt időszak történéseit, élményeit egy közös disznóvágás keretén belül nosztalgiázunk és készülünk a következő sze-MUyen jövőbeni célokat dédelgettek? Csapatunk az Atomerőmű Sportegyesület­nek, néhány támogatónknak, illetve a csapaton belül kialakított rendnek köszönhetően nyu­godt, rendezett körülmények között éli minden­napjait Kitűnő minőségű pályák, öltözők állnak ren­delkezésünkre, mérkőzésekre, rendezvényekre megfelelő mezekkel, melegítőkkel étkezhetünk. Létszámunk szinte állandó, s minden évben akad egy két aktív, pályafutását befejező jelentkező, aki szívesen csatlakozna öregfiúk-csapatunkhoz. Bízunk benne, hogy az eddigiekhez hasonlóan még hosszú ideig élvezheti csapatunk minden tagja a mozgás, kikapcsolódás lehetőségét az ASE öregfiúk-focicsapatával. Sipos László László Zoltán, a Vitorlás Szakcsoport vezetője Mióta létezik Pakson Vitorlás Szakosztály? Milyen múltra tekint vissza? Az Atomerőmű Vitorlás Club (VSC) 25 évvel ezelőtt lépett be a Magyar Vitorlás Szövet­ségbe, ettől az időpont­tól számoljuk hivatalo­san is a klub létrejöttét A paksi vitorlásklub megalakulása azonban a Paksi Atomerőmű Vál­­lalat/PAV/1976. évi megalakulásától számítható, mivel az erőmű létesítése miatt nagyon sok olyan munkavállaló érkezett - többek közt az iparágból is Paksra -, akik már előtte is vitorláztak. Szeret­ték ezt a sportot, így megpróbálták az erőművön belül is népszerűsíteni. A vállalat akkori közgaz­dasági igazgatóhelyettese, Lakosa József volt a vitorlázás első patrónusa Pakson. Mikor kezdted vitorlás szakcsoportvezetői pályafutásodat? 2002-től vezetőségi tagként vettem részt a szakcsoportban, és 2005-ben bíztak meg az Atomerőmű Sportegyesület Vitorlás Club elnöki feladatainak ellátásával, mivel korábbi elnökünk Kovács András Zoltán nem kívánta a továbbiak­ban ezt a posztot betölteni. Ha jól tudom, iparági versenyeken is indul­tok. Milyen eredményekkel büszkélkedhet­tek eddig? Az ASE VSC az utóbbi 12 évet tekintve meg­nyerte az iparági kalózversenyeket Ilyen szem­pontból az ASE VSC igen meghatározó vitorlás berkekben, mind a hajóparkunkat, mind pedig versenyzői létszámunkat illetően. Versenyzőink nem csak az iparági versenyeken ülnek hajó­ba, hanem az egész szezont végigvitorlázzák. A tapasztalat, a gyakorlat és a versenykörnyezet mind-mind hozzájárul sikereinkhez, nem be­szélve az eszközállomány biztosításáról. A PA Zrt-nek és az ASE-nek köszönhetően nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mivel olyan hajókkal versenyezhetünk, amelyek megállják a helyüket bármelyik mezőnyben. Jelenleg mennyien vitorláztok a szakcsopor­ton belül? Elértük a 300 fő feletti taglétszámot, ebből a versenyzői létszám 100-110 főt tesz ki. Örven­detes, hogy tagjaink nem csak a PA Zrt mun­kavállalói közül kerülnek ki, hanem a társaság­­csoportból, illetve az erőműhöz közvetve kötődő tagokból. Ősszel nagy sikere volt az ASE által szervezett sportágválasztónak, amelyen a vitor­lás klub is részt vett, azóta szerencsére a fiatalok érdeklődése is érezhetően megélénkült e sport­ág iránt Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban szeretném megemlíteni egy fiatal tehetséges vi­torlázónk, Szemes Bence nevét, aki már olimpiai hajóosztályban versenyez. Amennyiben valaki csatlakozni szeretne hoz­zátok, hogyan teheti meg? A klub maga nyitott, nincsenek megkötéseink, bárki taggá válhat A jelentkezési lap kitöltésével ugyan még csak tagjelölt lesz, a teljes jogú tagság megszerzése egy hosszabb folyamat A klub írott és íratlan szabálya, hogy egy 4-5 napos „bográcstúrán” kell részt venniük a „friss jogosítvánnyal” rendelke­zőknek, hogy megismerjék a Balatont és a kikötőket Minden év novemberében és februárjában tartjuk a közgyűlésünket, ahol is a már jogosítványt szerzett leendő vitoriázót teljes jogú taggá nyilvánítják. Mennyi hajóval versenyeztek? A fenntartá­sukhoz és a versenyzéshez szükséges anyagi forrásokat ki biztosítja? A hajóparkunk állományát tekintve közel 50 hajóból áll, többségük az ASE tulajdonában van, egy részét a PA Zrt vásárolta. A klub önfinanszí­rozó, költségeinket megpróbáljuk a saját bevéte­leinkből fedezni, ugyanakkor a versenyzéshez és fejlesztésekhez nem csak önerő, hanem szpon­­zoráció is szükséges. A fejlesztésekhez a PA Zrt biztosít anyagi forrásokat illetve a versenyzéshez örvendetes hogy vannak olyan cégek, amelyek hajlandók pénzt áldozni a sportra. A vitorlázásban a többi csapathoz képest Paks földrajzi elhelyezkedése hátrányt jelent Hogyan próbáljátok meg ezt „ledolgozni”? Egy tihanyi hajósegylettel - akik szinte minden nap vitorlázhatnak - nyüván nem vehetjük fel a versenyt, de nem is ez a célunk. Technikai sport­ról lévén szó, a versenyzés ugyan elkerülhetetlen, I mégis fő tevékenységünk a szabadidős vitorlázás, i Az utánpótlásnak minden évben házi versenyt I tartunk a Balatonon, amely új kihívások elé állítja | a vízre szállókat A vitorlázás - legalább is Magyarországon I - szezonális sportnak számít A téli időszak I a pihenésé? A téli időszak a vitoriázás szempontjából ugyan i pihenésnek számít de a következő szezonra való I sikeres felkészülés tekintetében nem állhat meg a | munka A klubra, a vezetőségre illetve a tagságra I ilyenkor is sok feladat ván télen történik a hajók fel- | készítése, karbantartása, a következő évi verseny-, I és programnaptár összeállítása, a vitorlázással I kapcsolatos előadások megszervezése, az azokon I való részvétel, az elméleti felkészülés. Ebben az idő- I szakban történik a hatósági engedélyek, verseny- 1 engedély-kérelmek beszerzése és kora tavasszal a 1 versenyzési program összeállítása. Ilyenkor tartjuk I azelmúltszezonértékelésétésamárhagyománnyá | vált Vitorlásbált az ASE étteremben. Köszönöm az interjút! Jövőre további jó szél- j járást! T.-PA.M. I Krasznai Tamás, a Kyokushin Karate Szakcsoport vezetője Mikor és milyen cél­lal alakult a karate­szakcsoport? Az ASE Bulldog Kyo­kushin Karate Szakcso­portja 1989-ben alakult 86-ban már működött, de akkor még a mado­­csai kultúrház égisze alatt Fricz Attla irányí­tásával azzal a céllal alakult, hogy a min­dennapi élet kihívásainak megfelelő, egészséges fiatalokat képezzem Müyen irányzatot képviseltek? Mik ennek a sajátosságai? A kyokushin karate alapvetően azt tartja szem előtt, hogy művelői a fizikai határaikat megtapasztalják. Az edzéseken olyan kihívások elé állítjuk a tanulókat, amelyek elsajátítása so­rán megtanulják a képességek határáig kitolni a teljesítményüket Müyen jeüegű programokat, edzéseket tar­totok? Hol és mikor zajlanak az edzések? Mi­lyen arányban vannak technikai és erőnléti edzések? Hány csoportban edzetek? Vannak­­e például kezdő és haladó csoportok? Heti 3 edzésünk van hivatalosan. A ü. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában zajlanak a tréningek. Ennek során alkalmanként egy óra futást, 1 óra technikai vagy képességfejlesztő edzést és fel óra küzdelmet tartunk, figyelembe véve természete­sen az egyes résztvevők edzettségét és képzett­ségét A teljes edzésidőt csak a haladó tanulók töltik ki. A karatekák egy időben, de képzettség szerint csoportokba osztva edzenek. Mint általá­ban a harcművészetekben nálunk is övfokozatok különböztetik meg a különböző szinteken álló harcosokat Ez alapján csoportosítjuk őket. Hány tagja van összesen a szakcsoportnak? Mi a tagság feltétele? Mi a jelentkezés módja, ha valaki tagja kíván lenni a szakosztálynak? Az edzéseken csak tíz állandó tagok vehet­nek rész vagy csatlakozhatnak tagsággal nem rendelkezők is? (Ha igen, mi a tagság előnye?) A szakcsoportnak jelenleg 40 aktív tagja van. Ennél sokkal nagyobb a „támogatói” köre. Volt harcosaink - akiket munkájuk vagy tanul­mányaik elszólítanak Paksról - rendszeresen visszajárnak, szüneteltetik vagy újra kezdik az edzéseket A tagság feltétele tagsági viszony lé­tesítése az Atomerőmű SE-ben, illetve a Magyar Kyokushin Karate Szervezetbe való belépés. Tel­jesen nyitottak vagyunk. Bárkit szívesen látunk az edzéseinken korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül. Az érdeklődőknek csak annyit kell tenniük, hogy jelentkeznek az edzések he­lyén. Az edzéseken bárki részt vehet Mindenki­től lehet tanulni, még a kezdőktől is. Így minden résztvevő színt hoz a tréningekbe. De regisztrált tagjaink versenyeken, vizsgákon tehetik próbára magukat. Aktív tagjaink védőfelszerelést, csapa­töltözéket, sportszereket kapnak az edzésekhez. Hogyan tudnak elérni téged, illetve a szak­csoportot az érdeklődők? Az érdeklődök a csoportunkat a n. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában találják meg hétfőn, szerdán és pénteken, 19-20 óra között Ekkor van mód az edzés megtekintésére és jelentkezésre is. Müyen források fedezik a karateszakcsoport működési költségeit? A szakcsoport működését az Atomerőmű SE finanszírozza a szabadidő-szakosztály keretei között. A finanszírozás nagyon jó működési feltételeket teremt nekünk. Ezenkívül létrehoz­tunk az Egészséges Paksi Fiatalokért Alapít­ványt, amelynek segítségével további forrásokat teremtünk programjainkhoz. Idén 117 ezer fo­rint gyűlt össze az 1%-os felajánlásokból, melyet hálásan köszönünk támogatóinknak. Ezenfelül alkalmanként pályázunk is sportprogramok megvalósítására. Müyen feladatokat ölel fel szakcsoportvezetői munkaköröd? Szakcsoportvezetőként az edzések vezetése, a kötelező adminisztráció végzése és a szakcsoport képviselete tartozik a munkakörömbe. Milyen eredményeket emelnél ki a szak­osztály életéből? Milyen terveitek vannak a jövőre nézve? A szakcsoport elsősorban nem versenycent­rikus célokkal alakult Ennek ellenére több ver­senyzőnk is remek korosztályos nemzetközi és országos eredményekkel büszkélkedhet A jövőre nézve szeretnénk minél több fiatallal megismer­tetni és megszerettetni a karatét és a mozgást. Prancz Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents