Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2009-11-01 / 11. szám

2009. november 17 mym paksi atomerőmű-Sárkányhajósaink helytállása és kizárásuk a Világjátékokon A sárkányhajósport szempontjából kimagasló szezon volt az idei, hiszen nem csupán a minden évben meg­rendezett világbajnokság szerepelt a versenyprogramban, hanem a lehe­tő legrangosabb megmérettetés: a Világjátékok is. A Világjátékokról jó tudni, hogy a nem olimpiai sportágak világversenye, olya­noké, mint például szumó, testépítés, uszonyosúszás vagy éppen a verseny­tánc. Tulajdonképpen egyfajta alternatív olimpiáról van szó, hiszen az olimpiához hasonlóan a Világjátékokra is négyéven­te kerül sor és a küzdelmek is ugyanúgy, párhuzamosan zajlanak a különböző ver­senyhelyszíneken. Az esemény 11 napon át tart. Megnyitóünnepséggel kezdődik és záróünnepséggel fejeződik be. A ver­senyeknek ezúttal a tajvani Kaohsziung adott otthont A küzdelmek július 14. és 25. között zajlottak. Praktikus körülményt jelentett, hogy a Világjátékokhoz időben és térben közel rendezték meg a sárkányhajó-világbaj­­nokságot is. Ennek helyszíne a dél-koreai Ulsan város volt. A vb-futamok a Világ­játékokat megelőző hét végén zajlottak. A világbajnokság tehát, amellett hogy természetesen maga is csúcsverseny, egyfajta főpróbát jelentett a még rango­sabb futamok előtt, egyszersmind az éles helyzetben való összeszokást is munkálta a versenyzők között. Paks, illetve Tolna megye szemszögéből különösen érdekfeszítővé tette a versenye­ket, hogy a magyar csapatnak Fehér Imre, Iker László, Kozmáim György és Viktor Endre révén négy paksi tagja volt (Vik­tor Endre egyszersmind az atomerőmű átrakógép-operátora is), velük evezett továbbá a tolnai Faldum Bereniké is. Sőt, ha úgy vesszük, szintén a tolnainak közé kell számlálnunk sokszoros világbajnok Csabai Edvin - Győré Attila párost, akik bár nem Tolnán élnek, itteni színekben versenyeznek. A világbajnokság, avagy a főpróba kiválóan sikerült: a mieink számos csillogó érmet lapátoltak össze. Az eredmények: 200 méter mix (férfi-női vegyes) 1. hely, 500 méter mix: 1. hely, 2000 méter mix: 1. hely, 2000 méter férfi: 1. hely, 200 méter férfi: 2. hely (a koreai egység mögött). A magyar delegáció a vb-küzdelmeket követően szép reményekkel utazott át a Világjátékok színhelyére. Az itteni esemé­nyek azonban kellemetlen meglepetéseket tartogattak. Ezek között csak a kisebb volt az, hogy a csapat több tagja megbetegedett - volt, aki lázasan evezte végig a futamokat, mivel nem volt annyi tartalék, hogy min­denkit ki lehetett volna váltani. A legfájóbb eseményt azonban a 2000 méteren elért győzelemtől való versenybírói megfosztás jelentette. Fehér Imre szerkesztőségünknek első kézből számolt be a történtekről (még­pedig olyan részletességgel, ahogyan seme­lyik sportmédia sem hozta le). Elmondta: a 2000 méter fordulóval kellett megtenni, s az egységeket félpercenként indították egy­másra. A magyar hajó utolérte a fordulóban az előttük indított svéd egységet Külső íven akarták őket megelőzni, ám a svéd kormá­nyos - minden bizonnyal sportszerűségtől indítva - váratlanul keresztbe vitte előttük a hajóját, hogy átengedje a belső ívet Ennek következtében a két hajó veszélyesen közel került egymáshoz, de végül nem történt ütközés. Aztán a befutót követően, a győ­zelem feletti örömteljes hangulat közepette robbant a bomba: a versenybíróság az egyik versenybíró jelentése alapján, ütközés miatt megfosztotta a magyarokat az aranyéremtől. A csapat természetesen fellebbezett a döntés ellen. A tárgyaláson megjelent a svéd egy­ség képviselője is, és tanúsította, hogy nem történt ütközés. Ám a versenybírók fejét arrafelé sem faragták puhább fából, mint idehaza (hogy az elvárható jóindulatot ne is említsük): makacsul kitartottak döntésük mellett Áz már csak betetőzte az igazság­talanságot, hogy a futam során a házigazda tajvaniak ugyancsak lekörözött egysége valóban durván belement a magyar hajóba - következmények nélkül. Mindazonáltal a magyar csapat nem tért haza érem nélkül: 200 és 500 méteren ezüst, 1000 méteren bronzérmet akasz­tottak a nyakukba (a Világjátékokon csak mixszámokat rendeztek). Az igazságtalan kizárás kapcsán némi elégtételt jelentett a versenyzők számára, hogy a Nemzeti Sportszövetség győztesek­nek kijáró módon fogadta őket itthon, sőt, az elvett érem másolatát is átadta nekik, ígéretet tettek továbbá, hogy az ügyet sportdiplomáciai vonalon továbbviszik. Prancz Zoltán Demonstráló „atomjutók” Brazíliában Szeptember 24-től október 2-ig társa­ságunk 9 dolgozója vett részt az idén 14. alkalommal, 7 ország részvételé­vel megrendezésre kerülő WONUC- közgyűlésen és Loivrad konferenci­án, valamint a nukleáris iparban dolgozók demonstrációs futásán Brazíliában. A futás egy Rio de Janeiro melletti NUC­­LEP nevű üzem - amely atomerőművi berendezések gyártásával foglalkozik - bejáratától indult és az angra-i atom­erőmű látogatóközpontjánál ért véget A résztvevők itt megtekinthették a látogató­központot, valamint megtudhatták, hogy most tervezik a harmadik blokk építését Egy kisebb társaságnak lehetősége nyílott arra is, hogy az erőművet megtekintse. A demonstrációs futáson váltásban egy-egy ország képviselői saját nemzeti lobogójukkal „fölvértezve” tiltottak, de minden váltásban akadt 1-2 brazil részt­vevő is. Az egész távot - 80 km - több részre osztották fel, egy-egy szakaszt egy-egy váltás teljesített. Az eddigi ma­gyar teljesítményeknek köszönhetően a mieink kapták a legnehezebb résztávot 15,5 km-el, melyből ó km folyamatos emelkedő volt. Támogatásként néhány spanyol kolléga is csatlakozott hozzájuk a saját távján felül. A többi ország kép­viselői 7-10 km-t futottak. A házigazdák az erőpróba után rendkívül ízletes brazil ételekkel és élőzenei kísérettel várták a csapatokat. A WONUC-közgyűlésen az előző év eredményeiről esett szó. Továbbá arról, hogy a következő évben, melyik ország­ban kerül megrendezésre a rendezvény. A tervek szerint jövőre Spanyolország lesz a házigazda. A spanyol kollégák be­számoltak többek között arról is, hogy jelenleg milyen elfogadottsága, illetve ellenzékisége van az atomenergetiká­nak. Mivel 2012-ben vagy 2013-ban töb­bek között a spanyolországi zöldek erős nyomására be akarják zárni az egyik atomerőművüket a tervezett üzemideje lejárta előtt, jövőre ezzel a futással sze­retnének demonstrálni azért, hogy az erőmű továbbra is az eddigi biztonsági mutatókkal üzemeljen to­vább. A Lowrad konferencián az előző évi rendezvény kérdéseiből merültek fel to­vábbi témák, többek között az alacsony sugárzási szint hatása az emberi és egyéb élő szervezetekre. Az ezzel kapcsolatban felmerülő újabb információkat évről évre megosztják a résztve­vőkkel. A paksiak teljesítmé­nyéről elmondható, hogy a távot szépen teljesítették, továbbá az erőmű hírnevét is tovább öregbítették. Ezú­ton gratulálunk a csapat tagjainak. Boros Gergely: Nem sokon múlt, de ez a vb nem az enyém volt Ebben az évben Dartmouth (Kanada) adott otthont a síkvízi gyorsasági kajak-kenu világ­­bajnokságnak. A futamok augusztus 13-16. között zajlottak le. Boros Gergely révén az Atomerőmű Sportegyesület is képviseltette magát a válogatott tagjait kiállító sportklu­bok között a sportág legrangosabb verse­nyén. (Kozmann György, aki évek óta állandó résztvevője a világbajnokságoknak, az olimpia után idén „pihenősebb" jellegű szezont tartott, emellett inkább a sárkányhajó-világjátékokra, illetve világbajnokságra készült, így ezúttal nem lett tagja a magyar delegációnak.) Meg kell említenünk ugyanakkor Gyökös Lajos nevét, aki noha már régóta szegedi színek­ben versenyez, a paksi csónakházban kezdte pályafutását. Boros Gergely két számban is rajthoz állhatott a világbajnokságon: a kajak négyesek 1000 méteres távján, Sík Márton, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor társaságában, valamint ugyan­csak kajak négyesben, a legrövidebb távon, azaz 200 méteren, ahol Kadler Viktorral, Gyertyános Gergellyel és Béé Istvánnal lapá­tolt együtt. A mostani vb-indulás kuriózumát az jelentette Geri számára, hogy a K-4-esek 1000 méteres futama révén először szerepelhetett világbajnokságon olimpiai versenyszámban. Sajnos Gerinek végül nem sikerült érmet sze­reznie: mindkét számában az ötödik helyezés­sel kellett beérnie (ami azért - tegyük azonnal hozzá - tisztes helytállást jelent). Amint Geri szerkesztőségünknek nyilatkozva elmondta: idén különösen „besűrűsödött” a mezőny. K-4 1000 méteren egy másodpercen belül ért be az első öt hajó. 900 méternél még úgy tűnt hogy meglehet a dobogó a magyar egység számára, de aztán a tavalyi olimpián győztes beloruszok, illetve nyomukban a francia, a szlovák és a cseh egység becsúszott eléjük. A K-4 200 méteres szám sem alakult szeren­csésebben. Bár a rajt remekül sikerült, és 80- 100 méter között még az aranyéremért volt harcban a magyar hajó, de aztán egy billenés és az ezzel járó csapáskihagyás lerontotta az egység pozícióját: végül a beloruszok, a szlovákok, az oroszok és a spanyolok négyese mögött most is az ötödikként haladtak át a célvonalon. Geri úgy értékelte összefoglalóan a vb-szerep­­lését, hogy ha annyival jobban jött volna ki a lépés, mint amennyivel végül rosszabbul jött ki, akár mindkét számban dobogóra állhatott volna, sőt a meglepetést sem lehetett volna kizárni. Nem sok hiányzott mindehhez, ám a versenyhez az is hozzátartozik, hogy olykor kevésbé szerencsésen alakulnak a dolgok - mondta. Talán majd jövőre... Prancz Zoltán Kistérségi nyugdíjas­találkozó 14 nyugdíjasklub vett részt azon a találkozón, amelyet az Országos Nagyi Napokhoz kapcso­lódóan Pakson a Városi Művelődési Központ­ban tartottak október 9-én délután. A kistérségi rendezvényt hagyományteremtő és -őrző szán­dékkal hívták életre az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázati támogatásával. A nyugdíjascsoportok bemutatkozásával in­dult a program, amelyre közel 300-an érkeztek a kistérségből. 14 egyesület fogadta el a szerve­ző Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. meghí­vását. A paksi nyugdíjascsoportok is segítették a kft. dolgozóinak szervező munkáját. A Delelő nyugdíjas-egyesület tagjai házigazdaként vet­tek részt a találkozón. A hagyományteremtés és a hagyományok őrzése is célja volt a rendezvénynek. A tervek szerint a találkozóra minden évben várják majd a kistérség nyugdíjasait. Ezen a rendezvényen kézimunka, valamint a Gyermekkorom játékai című tárlatra is várták a szépkorúak alkotásait. A tárlatok előkészítését és berendezését is a delelősök vállalták magukra. A településekre jellemző ételeket és italokat várták a Nagymama süteménye és a Nagypapa bora bemutatóra. így a finomságok kóstolása és a receptcsere is jó alkalom volt az ismerkedés­re. A találkozó zárásaként a színházteremben köszöntötték egymást a nyugdíjascsoportok, szinte valamennyien műsorral, dalokkal, ver­sekkel és táncokkal készültek a rendezvényre. WollnerPál

Next

/
Thumbnails
Contents