Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2009-08-01 / 8-9. szám
2 2009. augusztus-szeptember Egyben erősebb az MVM- cégcsoport Az Európai Unió harmadik energiacsomagjának hatásairól, a nemzeti sajtosságokról és az érdekérvényesítés lehetőségeiről rendezett konferenciát augusztus végén az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, melyen az előadók és hozzászólók többsége szerint az integrált energiapiaci modell a leginkább elfogadható és támogatható mind a villamos energia, mind a földgáz esetében. A konferencia megnyitásaként Hónig Péter energiaügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy látni kell: az energiaegységárak a jövőben emelkedni fognak, éppen ezért a hatékonyság növelését és az energiatakarékosságot kell az előtérbe helyezni. Gordos Péter, a tárca energetikai szakállamtitkára előadásában többek között arról beszélt, hogy szeptember 3-án lépnek hatályba az átviteli rendszerben tulajdonnal rendelkező vállalatok tevékenységének szétválasztására vonatkozó rendelkezések, valamint erősödik a nemzeti szabályozó hatóság szerepe, növekszik a függetlensége és kiterjesztik a tevékenységének hatásköreit is. A piaci működés javításánál pedig az átláthatósági követelmények erősítése a cél. Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) igazgatója szerint a tulajdonosi szétválasztásnál sokkal fontosabb kérdés, hogy például a kötelező átvétel alá tartozó villamosenergia-mennyiség közel a 30 százalékát jelenti a teljes felhasznált energiának, komoly pluszköltséget jelentve a végfelhasználói árban vagy akár az, hogy a hatósági áras fogyasztók milyen magas számot képviselnek az összes fogyasztásban. Tombor Antal, a rendszerirányító Mavir volt vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az alaphálózat nélkül a rendszerirányító működése szinte megoldhatatlan lenne és számtalan problémát vetne fel. Varró László, a Mól stratégiai igazgatója szerint az uniós szabályozásnak is egyértelműen a hatékony energetikai versenypiac létrahozását kell segítenie, ehhez pedig az is szükséges, hogy a hálózatokhoz minden szereplő transzparens módon hozzáférjen. Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója a tulajdonosi szétválasztás kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mavir működésében az elmúlt évek tapasztalatai alapján semmilyen problémát nem jelentett, hogy tulajdonosilag az MVM-csoporthoz tartoznak, sőt ez az együttműködés csak erősíti a csoport jövőbeni szerepvállalását, hiszen minél erősebb és értékesebb az MVM, annál könnyebben lehet például a paksi atomerőmű napirenden lévő fejlesztéséhez forráshoz jutni. Az integrált működésre jó példa többek között az is, hogy a Magyar Energiahivatal (MÉH) januárban 40 százalékkal csökkentette az átviteli díjakat, miközben a világgazdasági válság hatására mintegy ó százalékkal csökkent a villamosenergiafogyasztás is, ez összességében azt eredményezte, hogy a rendszerirányító Mavir bevételei jelentősen csökkentek, veszélybe sodorva a cég gazdálkodását. Ennek ellensúlyozására éppen a napokban írtak alá egy 22 milliárd forintos hitelszerződést, hogy megteremtsék a hálózatfejlesztésekhez szükséges forrásokat. A cégcsoport elképzelései szerint az országos hálózat fejlesztésére a terítéken lévő program szerint a következő 5-6 évben 107 milliárd forintot fordítanának, aminek előteremtése egy tulajdonosilag szétválasztott működésben éppen az előbbiek szerint számos problémát felvetne. Mayer György-------------------------------------------------------mym paksi atomerőmű S' Uj fűtőelemekkel az üzemelési és gazdasági hatékonyságért A paksi atomerőmű újabb előrelépése A Paksi Atomerőmű Zrt. mind a négy blokkjára megvalósított teljesítménynövelés mellett újabb előrelépéssel, nagyobb urándúsítású, speciális összetételű fűtőelem bevezetésével igyekszik emelni energiatermelésének hatékonyságát és működésének gazdaságosságát, továbbra is megfelelve a maximális biztonsági követelményeknek. A kezdeti, tervezési lépésektől a gyakorlatban történő megvalósításig az új fűtőelemmel kapcsolatos feladatok az atomerőmű reaktorfizikai osztályán összpontosultak. A bevezetés folyamatáról dr. Nemes Imre osztályvezető úr adott tájékoztatást.- Miért volt szükség az új típusú üzemanyag alkalmazására?- Blokkjaink teljesítményének I növelése magával hozta az üzem- f anyag-felhasználás módosulását. 1 A teljesítménynövelés kezdete- 5 kor a dúsítást csak elenyésző mértékben növeltük, és így az üzemanyag-felhasználás gazdaságossága csökkent. Korábban a 3,8% urándúsítású üzemanyagkazettából 90 darabot, míg a 8%os teljesítménynövelést követően 102 darabot helyeztünk el egy blokkba. Tudatában voltunk, ez az üzemanyag-stratégia kevésbé gazdaságos, de a teljesítménynöveléssel párhuzamosan nem akartunk nagyobb léptékű üzemanyag-módosítást végrehajtani, ennek megvalósítását a következő lépésben terveztük. A leggazdaságosabb megoldás érdekében törekedtünk az üzemanyag átlagdúsításának megnövelésére, melynek eredményeként a kazetták kiégése több mint 10%-kal nagyobb lesz a jelenleginél. A most induló üzemanyag-módosítás tehát betervezett program, és a felmerülő költségeik finanszírozása is a teljesítménynövelési projektből származik.- Mi jellemzi az új fűtőanyagot, és milyen előnyökkel jár a bevezetése?-Ez a legújabb típusú, második generációs nukleáris üzemanyag, amit az orosz TVEL cég leányvállalata, a ISC Gépgyártó Üzem állít elő. Magasabb az elérhető kiégés és hosszabb a felhasználási élettartama. Urándúsítása 4,2%-os. Paramétereiben kissé eltér az eddigitől. Az üzemanKyagpálca aktív hossza 6 centiméterrel hoszszabb, urántöltete 6 kilogrammal nagyobb a korábbinál, ülső méretei azonban nem változtak, így nem igényelnek műszaki átalakítást a felhasználás során. Kezelése ugyanúgy megoldható a meglévő berendezésekkel, mint az átrakógéppel történő emelése, a reaktorba történő berakása. Az új fűtőanyag több új jellemzővel rendelkezik. Az egyik különlegességét az ún. kiégő méreg, a gadolínium-oxid tartalma jelenti, amire a nagy dúsítás miatt van szükség. A gadolínium-oxidot, ami ugyanolyan neutronelnyelő szerepet játszik, mint az általunk eddig használt bórsav, beleintegrálják az üzemanyag-tablettába, és elhelyezik néhány üzemanyagpálcában. Ez a világszerte ismert technológia nálunk teljesen új. Szintén különleges az üzemanyag abban, hogy ehhez hasonló mechanikai konstrukciót ugyan néhány éve már alkalmaznak más országokban, de a dúsításeloszlást illetően ez speciálisan a mi számunkra készült. Mi magunk, a reaktorfizikai osztály végeztük a dúsításeloszlás és kiégett méreg vonatkozásában a tervezést, figyelemmel az új blokkteljesítményekre, a hatósági és biztonsági követelményekre.- Külső szakértőket is bevontak a munkákba?- Az előkészítő és szervezőmunkát osztályunk végezte. A biztonsági elemzést és engedélyezési folyamatot magába foglaló öszszetett munkában már több külső intézmény is részt vett. A KFKI AEKI mellett több hazai és orosz intézmény végzett elemzéseket, amiket az engedélyezés során felhasználtunk. Sok segítséget kaptunk erőműves kollégáinktól, köztük az elemzési és a nukleáris üzemanyag osztály szakembereitől, és külön köszönet illeti közreműködésükért a teljesítménynövelési projekt munkatársait.- A fűtőelemre vonatkozó igényeket, terveket miként fogadta a gyártó cég?- Igen rugalmas volt az irányunkban. Mi saját igényekkel álltunk elő, aminek folytán a testre szabás két évig zajlott, vegyítve néhol indulatos, néhol humoros tárgyalásokkal. Egy alkalommal például egy idősebb orosz vezető magából kikelve, ingerülten kérdezte tőlünk, hogy miért nem jó nekünk az, ami jó a cseheknek, a szlovákoknak és az oroszoknak? Mi tréfásan reagáltunk erre. Azt válaszoltam, hogy mi nagyon megbízunk abban, amit a csehek és a szlovákok mondanak, amit pedig az oroszok mondanak, abban még jobban, de legjobban saját magunkban bízunk. Erre aztán mindenki elmosolyodott és végül megegyeztünk.- Mennyire biztonságos az új fűtőelem alkalmazása? Miért van szükség próbaüzemre?- A TVEL a világ egyik legnagyobb nukleárisüzemanyag-gyártó cége, számos atomerőműnek állít elő üzemanyagot. A kettes típusú üzemanyag felhasználása már több külföldi atomerőműben biztonsággal folyik. Mivel ez a fűtőelem speciáüsan a mi részünkre készült, Uyen fűtőelem még nem üzemelt sehol, és több mindenben különbözik az eddigiektől, ezért próbaüzemmel teszteljük a jellemzőket. Biztonsági szempontból teljesen megfelel az előírásoknak, mielőtt azonban a nagyobb mennyiség alkalmazását elkezdenénk, mindenképpen szeretnénk pontosítani a számítási modellek eredményeit. Az idén érkezett 18 db üzemanyag-kazetta közül 12 kazettát már beraktunk a 4. blokkba, 6 db kazetta pedig a 3. blokkba kerül. A kísérleti üzem során a nagyobb dúsítás, a kiégő méreg és a hűtőközeg keveredésének jellemzőit pontosítjuk, és a kazetták tökéletesebb leírása végett fejleszteni kívánjuk a tervezési és a VERONA zónaellenőrző rendszerben levő modelleket.- Milyen ütemben történik majd a felhasználás?- Évente tervezzük a bevezetését egy-egy blokkon, előbb a 4., majd az 1., a 3. és 2. blokkon. A biztonsági elemzések megtörténtek és az engedélyeknek birtokában vagyunk. Az alkalmazás feltételét képezi az új típusú kiégett kazetták tárolásának engedélyezése, aminek megszerzése a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. feladata. Terveink szerint jövő év áprilisában a 4. blokk főjavításra leáll, júniusban már az új üzemanyaggal indul vissza. 2010-ben tehát elkezdjük az új fűtőelem nagyobb mennyiségben történő alkalmazását, és már csak Uyen üzemanyagot vásárolunk az orosz szállítótól. Tekintettel arra, hogy meglévő üzemanyag-tartalékunkat is fel kívánjuk használni, az új üzemanyagot az ezt követő években folyamatosan fogjuk berakni a blokkokba. Korábban minden munkakazettát négy évig használtunk, de most a nagyobb teljesítmény miatt több kazettát már három év után ki kell szedni. Az új üzemanyag bevezetésével a kazetták nagy része 4 évig, néhány kazetta 5 évig, magasabb kiégésen kerül felhasználásra.- Az új üzemanyag alkalmazásával milyen gazdaságossági eredmény várható?-lelenleg 102 db 3,82%-os dúsítási üzemanyag-kazettát használunk évente és blokkonként A nagyobb dúsítás elvüeg alacsonyabb üzemanyagköltséget eredményez. A villamos energia előállításának önköltségében csökken az üzemanyag önköltsége, mivel az eddigi 102 kazetta helyett évente csak 84 kazettát fogunk használni. Számításaink szerint meg lehet takarítani a friss üzemanyag költségeinek mintegy 6 százalékát, és a tárolási költségeknek igen magas részét, hisz a kazetták darabszáma jelentősen lecsökken. Mindenképpen alacsonyabb költségeknek kell jelentkezniük a hosszú távú tárolással kapcsolatban is. Az új üzemanyag felhasználása tehát mindenképpen gazdaságosabb az eddiginél.- Köszönöm a tájékoztatást! Lovásziné Anna Az olasz szenátus elfogadta a nukleáris energia „történelmi visszatérését” Július 9. (NucNet): Az olasz parlament felsőháza, a szenátus, a mai napon elfogadta azt a törvénycsomagot, amely zöldutat enged a nukleáris energia használatához való visszatéréshez Olaszországban. A szenátus azután szavazott, hogy az alsóház, vagyis Olaszország képviselőháza, jóváhagyta a törvénycsomagot. A törvény értelmében a kormánynak hat hónap áll rendelkezésére, hogy kijelölje az új atomerőművek lehetséges helyeit. Az Olasz Énei csoport vezérigazgatója, Fulvio Conti szerint a szavazat azt jelenti, hogy Olaszország „történelmi” döntést hozott a nukleáris energia visszatérése mellett. Conti úgy nyilatkozott, hogy az ország „stratégiai lehetőséget kapott” technológiai, tudományos és ipari infrastruktúrájának újraépítésére, amely lehetőség igen fontos az áramtermelés költségeinek stabilizálása, valamint a klímaváltozás ellen való küzdelem szempontjából. Az ország nukleáris energiaprogramjának újraindítására irányuló indítványokat a tavalyi évben nyújtották be, SUvio Berlusconi miniszterelnök megválasztása után. Az indítványok több mint 20 évvel azután kerültek benyújtásra, hogy Olaszország nukleáris programjának egy referendum vetett véget Olaszország erősen függ az elektromos áram és a fosszilis tüzelőanyagok importjától. Az ország egyblokkos Garigliano és Latina atomerőműveit 1982-ben és 1987- ben zárták be. A még fennmaradó két blokkot - a Caorso és Trino erőművekben - a referendumot követően 1990-ben állították le. A hazai nukleáris program hiánya ellenére az Énei bátorítást kapott arra, hogy keresse meg a nukleárisan termelt elektromos áram import feUendítésének lehetőségeit, hiszen az ország főként a fosszilis tüzelőanyagoktól való függése miatt magas az elektromos áram ára. 2007 novemberében az Énei hivatalos együttműködési megállapodást kötött az Electricite de France-szal, amely révén érdekeltséget szerzett a Franciaországban épülő FlamanviUe-3 Európai Nyomottvizes Reaktorban (EPR). Az Énei portfoliójában szerepel még a szlovák Slovenské Elektame közműváUalat többségi tulajdona, mely vállalat tulajdonát képezi egyébként a szlovákiai Mochovce atomerőmű. John Shepherd