Atomerőmű, 2009 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2009-07-01 / 7. szám

2009. július mym paksi atomerőmű 3 Az atomerőmű régiós szerepe Magyarországon a közigazgatási viszonyok változásával jelentősen nőtt a régiók szerepe. A Dél-Dunántál régiónak Pécs a központja, illetve a régió legnagyobb ipari vállalkozása a paksi atomerőmű, amely komoly régiós szerepet vállal már évek óta. Az atomerőmű tervezett bővítési program­ja még nagyobb hangsúlyt ad az erőmű ré­giós szerepének, ezért egy pécsi nap szer­vezésére került sor, amelyet Kováts Balázs térségi kapcsolatokért felelős vezető mér­nök koordinált. Ez a nap június 18-án volt, amelynek több célja volt Az egyik, hogy az erőmű új vezérigazgatója személyes bemutatkozó látogatást tegyen a számára fontos és meghatározó intézményeknél és a város új polgármesterénél. A másik cél, hogy rendszerbe tudjuk állítani az együtt­működésünket. Minden, ami aznap történt igen jól szolgálta és szolgálja hosszú távon az erőmű céljait mondotta Kováts Balázs. A pécsi nap első találkozási helyszíne a Pécsi Tudományegyetem volt, ahol Gábri­el Róbert rektorral, Font Márta, Horváth Béla, Farkas Ferenc rektor-helyettesekkel, valamint Rappai Gábor, Geresdi István és Bachmann Bálint dékánokkal tárgyalt Süli János vezérigazgató, Varga-Sabján László törzskari és humán igazgató, Katona Ta­más tudományos tanácsadó, Kiss István oktatási főosztályvezető és Kováts Balázs vezető mérnök. Minkét fél kinyilvánította az együtt­működési akaratát, például a tervezett új blokkok humán erőforrás szükségle­tének a meghatározására, a leendő építő és üzemeltető személyzet ideiglenes és végleges elhelyezésére, a házastársak foglalkoztatásának megoldására irányuló tervek elkészítése terén. Az egyetemmel kötött megállapodás kétlépcsős, egyrészt egy öt évre szóló keretmegállapodás, amely a legfőbb alapelveket fekteti le. A másik megállapodás a 2009/10-es tan­évre szóló konkrét feladatokat határozza meg, karokra lebontva. Minkét szerző­dést az akkor ülésező egyetemi szenátus előtt írták alá az érintettek. Az egyetem rektora külön hangsúlyozta: komoly részt szeretnének vállalni a műszaki jel­legű felsőfokú oktatásban, akár úgy is, hogy bizonyos kurzusokat helyeznek ki Szekszárdra és Paksra. A következő találkozás helyszíne az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága (PAB) volt. Itt Horn Péter alelnökkel, Komló­­si László, Tigyi József PAB tagokkal és Simonná Vermel Mária titkárságvezető­vel tanácskozott az erőmű küldöttsége. Megtárgyalták a 2008-ban kötött két éves megállapodás végrehajtásra került pontjait és a következő év feladatait. Szó volt arról, mi a tudomány felelősége abban, hogy a szakemberekkel és a la­kossággal megnyugtató módon tudja a nukleáris energia szerepét közvetíteni és elfogadtatni. A tanácskozást követően Süli János ve­zérigazgató úr előadását hallgathatta meg a konferenciatermet megtöltő nagyszámú érdeklődő. Az előadás az atomerőmű terve­zett bővítésének lehetőségeit vette számba, felvázolva annak hatását a régióra. A harmadik program keretében az erő­mű küldöttsége az MTA Regionális Kuta­tások Központja (RKK) vezetőivel találko­zott, nevezetesen Horváth Gyula főigazga­tóval, Faragó László főigazgató- helyettes­sel, Csefkó Ferenc ügyvezető igazgatóval, Pálné Kovács Ilona intézetigazgatóval és Póla Péter tudományos munkatárssal. Az RKK-val a kapcsolat közel hat évre tekint vissza, és most két szerződés került alá­írásra, egy három évre szólót és egy, az idei év feladatait tartalmazó dokumen­tumot hitelesítettek aláírásukkal a felek. Az RKK ez évi kutatási feladatai között szerepel Dunaszentbenedek és Géderlak női lakosságának a nukleáris energiához és a paksi atomerőműhöz kapcsolódó attitűdvizsgálata. A két településen a vé­leménykutatások a nők körében nagyon jelentős elutasítási arányt jeleznek. Egy másik érdekes kutatási téma a finn nuk­leáris példa, ahol arra keresik a választ, mi a sikere a nukleáris ipar finnországi elfogadottságának. A pécsi nap negyedik találkozójára a pol­gármesteri hivatalban került sor, ahol Ríva Zsolt polgármester úr fogadta az erőmű küldöttségét, akik egy reális, nem egyszeri együttműködési lehetőséget ajánlottak fel. Szóba került egy film és könyv elkészítése, amelyek a Zsolnayak történetét mutatná be. Szóba került egy városi információs rendszer kiépítésének a támogatása, hiszen a kulturá­lis fővárosi státuszhoz ez elkerülhetetlen lesz. Ebbe a munkába lát fantáziát az erőmű, mert a sok kihelyezendő tábla hosszútávon lenne reklámhordozója a PA Zrt lógójának. Ezzel a pécsi nappal, ha nem is új fejezet kezdődött az atomerőmű, Pécs és a régió kapcsolatában, de jelzi a régiós szerep megerősödését az atomerőmű térségi sze­repvállalásában. Pillanatképek

Next

/
Thumbnails
Contents