Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2008-04-01 / 4. szám
1008. április 15 <Q’> ■ rfiyrti paksi atomerőmű-Az első középkori magyar egyetem Megjelent a Paksi Kalauz L Paksi Atomerőmű Zrt. évek óta ámogatója annak a kulturális és örténelmi szempontból is rendkívül jelentős tevékenységnek, mely r Pécsett feltárt első magyar köépkori egyetem helyreállítását oglalja magába. M részben helyreállított épületté együttes Pécsett, a székesegyház és a városfal között található. A >écsi egyetem létrehozását Nagy Lajos ürály határozta el, és alapítólevelét V. Irhán pápa írta alá 1367-ben. Középiurópában a negyedik, hazánkban az ilső volt. Az alapot jelentő facultas arium mellett római és kánonjogot oktatak itt. Az 35 m hosszú és 10 m széles ■pületben egy hosszú folyosó, egy nagyerem, az ún. „aula magna” és még két násik terem található. Az egyetem izomszédságában feltárt Aranyos Máia kápolna és Keresztelő Szent János ápolna műemléki helyreállítása színén a jelen feladatát képezi. A Középkori Egyetem Alapítvány és i Kulturális Örökségvédelmi Hivatal álal március elején tartott sajtótájékoztaón örömmel jelentették be, hogy - az myagi fedezett hiányában évek óta születelő - helyreállítási munkálatok ez évien újra indulnak. A tájékoztatón prof. Ír. Font Márta, az alapítvány kuratóriímának elnöke elsősorban a helyreálítás befejezésére és a feltárt anyagok »mutatására irányuló törekvéseikről ájékoztatta a sajtó munkatársait. Prof. dr. Mezős Tamás, a Kulturális írökségvédelmi Hivatal elnöke a lele\'em járt sikerrel az a városi pályázat, mely a Városi Múzeum meletti Deák-ház felújítását célozta heg. Az ún. norvég pályázat első fordulóján ugyan túljutott a beadvány, a második rostán azonban ;ajnos már nem. Ezúttal a Dél-Dulántúli Regionális Operatív Progamnál (DDROP) jelentkeztek. Mint azt Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a Városi Múzeum igazgatója lapunknak elmondta: laksi és dunafóldvári turizmusfejlesz:ési öszszefogás eredményeként eldönött tervek egyik fő eleme a Deák-ház rekonstrukciója. A DDROP támogatása isetén a bekerülési költségek 15%-át teli önerőből fedezni - ez a Deák-ház esetében mintegy 120-130 millió forint. \ pályáztatás kétlépcsős: az első forduó eredménye már júniusban ismertté /álik, s ha ez kedvező, akkor a követkeíőre őszszel kell jelentkezni. Az intéznényvezető szerint ideális esetben a ervek 2010-ben valósággá válhatnak. Ízen tématervek a Duna középpontba telyezéséről szólnak, hiszen a folyó tek kultúrtörténeti jelentőségéről szólt. Tájékoztatást adott arról, hogy a központi költségvetés egy olyan elkülönített összeget biztosít a Középkori Egyetem Alapítvány javára, mellyel a munkák újra elindíthatok. Amennyiben Pécs városa és további támogatók hozzájárulása lehetővé teszi, akkor várhatóan 2010-re az egyetem helyreállított épülete a nagyközönség számára megnyitható. Dr. G. Sándor Mária az alapítvány titkára, a feltárást vezető régész, egyben mint élete legnagyobb és legsikeresebb munkájáról adott összegzést az ásatásokról, az eddig végzett tevékenységekről. Szólt a „A pécsi középkori egyetem története és az Aranyos Mária kápolna gótikus szobrai” c. kiállítás terveiről, mely a helyreállított épületben kapna helyet. Schöner Lászlóné Pusztai Ilona a rekonstrukció és a helyreállítás építészeti terveiről és kivitelezéséről adott ismertetést. A sajtótájékoztatót követően került sor a Püspökvár északi kertjében feltárt középkori épületeket bemutató tájékoztatótábla felavatására, valamint a helyreállítási munkák helyszíni megtekintésére.- Ez a magyar felsőoktatás bölcsője. Több mint hatszáz évvel ezelőtt itt született a magyar felsőoktatás. Nekünk kötelességünk, hogy megfelelőképpen őrizzük ezt a helyet, és megmutassuk a fiataloknak, miből lett az a felsőoktatás, mely tudósokat, Nobel-díjasokat, kitüntetett találmányok szerzőit adta ennek az országnak. - nyilatkozta Mezős Tamás elnök úr. - Ha a múltunkat nem becsüljük, akkor valószínű, hogy jövőnk megalkotására sem vagyunk alkalmasak. Mint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és műemlékvédelmet tanító egyetemi tanár is azt gondolom, hogy alapvető kötelességünk ennek az épületegyüttesnek a rendbetétele és átadása a nagyközönségnek, mindenekelőtt a fiataloknak. A paksi atomerőmű mindig nagy hangsúlyt helyezett a művészetek, a kultúra felkarolására, és ezt a szemléletet továbbra is fenn kívánj a tartani. - Lovásziné Anna -Elkészült Paks és kistérsége turisztikai kiadványa, melyet 2008. február 13-án mutattak be. Paksi Kalauz címet viselő igényes, színes nyomású prospektus átfogó tájékoztatást nyújt a környék látnivalóiról, természeti szépségeiről, kulturális, sportéleti és népművészeti hagyományairól, valamint a program- és szálláslehetőségekről. A bemutatón részt vettek a kistérség polgármesterei, valamint a különböző vendéglátó-ipari egységek, pincészetek, szálláshelyek vezetői, képviselői. Czink Dórával, a Paksi Túrisztíkai Információs Iroda, valamint a helyi Tensi iroda vezetőjével beszélgetek. Honnan származik az a kezdeményezés, hogy a városban turisztikai kérdésekkel foglalkozó iroda létesüljön?- A Tourinform irodájának bezárása után Paks városa megállapodott a Tensi utazási irodával, hogy létrehozzuk a Paksi Turisztikai Információs Irodát. Az iroda elsődleges célja Paks város turisztikai fellendítésében való részvétel. Fontosnak tartjuk, hogy az idelátogató turistákat kiszolgáljuk, információval lássuk el, számukra az érdeklődésüknek és a lehetőségeiknek megfelelő programo............... ............................... . A Deák-ház felújítása mindig is meghatározta a város életét. Ugyancsak része a kulturális turizmus élénkítésére összeállított programcsomagnak Lussonium. A Sánc-hegyen álló ókori erődítmény már most is egyedi a maga nemében, s mint megtudtuk, 2. ütemének lezárását ehhez Uleszkedő műsorral igyekeznek június 14-én a helyszínen emlékezetessé tenni. Ezt azonban megelőzi az idén is megtartandó múzeumi világnap, melyet ezúttal egy pénteki napra, május ló-ra időzítettek. A tervekről annyit tudni, hogy azon a délutánon a szervezők a '60-as, '70-es évek hangulatát akarják visszacsempészni az akkori divat és a zene segítségével. A közeljövő után a jelenről. Dr. K. Németh András főmuzeológus kitartó munkáját dicséri a május 4-ig látható időszaki kiállítás. Az 1848-as forradalom 160. évfordulója alkalmából nyílt tárlaton levéltári kutatások alapján megtalált sírboltok fotóit és korabeli harci eszközöket is láthatunk. K. Németh adatgyűjtése során kilenc paksi sírt is talált, melyben 1848-49-es honvédek nyugszanak. A tárlat célja az elődök emléke előtti tisztelgés mellett némely sír állapotának bemutatása is volt. Ezzel kapcsolatban egyébként körvonalazódik az elképzelés, miszerint iskolák fogadnának örökbe sírhelyeket, s a diákok keze munkája által nyernék vissza méltó külsőjüket. Hír még a múzeumi élettel kapcsolatban, hogy folytatják a szakemberek a gyapai templom romjainál két éve szünetelő ásatásokat is.-vőrasskat ajánljunk. A másik cél pedig az, hogy a turisztika fellendítését célzó programokban szakmaüag részt vegyünk. Dyen volt például a „Komplex turisztikai termékcsomag kialakítása” című pályázat, amely esetében a megfelelő szakmai háttér biztosítása volt a feladatunk. Irodánk arra törekszik, hogy olyan új dolgokat hívjon életre, amelyek egy kicsit fellendíthetik a helyi kulturális és turisztikai életet, és ezáltal minél több turista kapjon kedvet az idelátogatáshoz. Az a legfontosabb, hogy minél több vendégéjszakát töltsenek itt. Ezért jöttünk létre. Hol található az iroda Pakson?- Az iroda az Építők úti üzletsoron, a Tensi utazási irodán belül található. Melyek az iroda rövid távú tervei?- Az idén már megvalósított tervünk az Utazás 2008 turisztikai szakkiállításon való részvétel volt, ahol Paks városát képviseltük a Tolna Megyei Turisztikai Kht. megyei standján. Természetesen erre a kiállításra nemcsak a város anyagát vittük el, hanem az atomerőmű támogatásaként kapott prospektusokat is, illetve Pakson és a kistérségben található vállalkozók bemutatkozó anyagait. További céljaink a 2008-as évre, hogy önálló turisztikai honlapot hozzunk létre a városnak. Rembrandt-tárlat interaktív koncert es zeneóra a Comemusban Comenius, a 17. században élt híres cseh pedagógus nevét viseli a szekszárdi Comenius Általános iskola. Az intézmény nemcsak nevében, de szellemiségében is igyekszik követni Comeniust, a reformpedagógia atyját, a gondolkodtatva nevelés, a tanórai szemléltetés fontosságának hangsúlyozóját. A z alapítványi fenntartású iskola helyet kíván adni minden kis diáknak, aki számára egyaránt fontos a tanulás és a jellemfejlődés. Az iskolában kiemelt óraszámban folyik etikaoktatás. Az etikaórák segítenek finomítani a lelkiismeret érzékeny műszerét. Az órák alatt a vizsgálódás fő tárgya a Szentírás, emellett számos műalkotás, novella, vers, regény, film segíti eligazodni az élet útvesztőjében oly könynyen eltévedő növendékeket. Az ideális 10-15 fős osztálylétszámok az átlagosnál nagyobb teret adnak a tehetséggondozásnak, a differenciált oktatásnak, amely így már a délelőtti tanórán elkezdődhet, délután pedig különféle szakköri foglalkozásokkal (angol, informatika, magyar, matematika, kémia, diáksport), valamint művészeti tagozatokkal (dráma, képzőművészet) folytatódik. Nagy hangsúlyt kap a régi igazság: gyereket nevelni csak az egész családdal együttműködve lehet. A gyakori kapcsolattartást a szülőkkel az intézmény családias mérete is lehetővé teszi. Comenius nyomdokain haladva az iskola szűkebb és tágabb pátriájáért egyaránt tenni kíván. Májusban például két rendezvényére invitálja szeretetettel a városi és városkörnyéki érdeklődőket:- Rembrandt bibliai tárgyú rézkarcai kiállítás Tárlatvezetéssel egybekötött ünnepélyes megnyitó: 2008. május 6., 14 óra. Helyszín: Comenius Általános Iskola. Szekszárd, Kálvin tér 19-21. A kiállítás megtekinthető: 2008. május 6- 17. között, munkanapokon, 15-18 óráig- Eckhardt Gábor zongoraművész interaktív koncertje és zeneórája: Időpont: 2008. május 28., 14-15 óráig. Helyszín: Művészetek Háza, Szekszárd, Szent István tér 28. A belépés mindkét rendezvényre díjtalan. PranczZoltán Mennyi példányban jelent meg a kiadvány, és hol lehet hozzájutni?- A Paksi Kalauzt ötezer példányban jelentettük meg magyar nyelven, de terveink közt szerepel, hogy németül és angolul is kiadjuk. A kiadvány jelenleg a Paksi Türisztikai Információs Irodában, a Városi Művelődési Központban és a szekszárdi Tourinform irodában érhető el. Létrehozásában kik vettek részt?- A tartalmi részt Czink Dóra készítette, az adategyeztetést Győré Lívia végezte. A Paksi Kalauzt Wollner Pál és Molnár Gyula fotói díszítik. A paksi atomerőműtől is kaptunk támogatást a kiadvány hátoldalán elhelyezett reklámfelületért A kiadvány a megszokottól eltérően, tematikusán gyűjti össze Paks és kistérsége turisztikai attrakcióit a kultúrturizmustól kezdve a horgászturizmuson keresztül a borturizmusig. Wollner Pál