Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2008-03-01 / 3. szám

2008. március 13 mym paksi atomerőmű-Előretekintés az ESZI-ben Minőségi javulás az internetszolgáltatásban Eseménydúsan zajlott az élet az év első két hónapjában az Energeti­kai Szakközépiskolában. Megtör­tént a 2007/2008-as tanév első fél­évének értékelése, számadás a ta­nulmányi eredményekről, a verse­nyekről, a kollégiumban történtek­ről, a következő félév feladatairól, és ami a jövőt tekintve nagy ese­mény volt, lezajlott a következő tan­évre szóló felvételi vizsga is.- Mit mutat az I. félév értékelése, összegzése? - kérdeztem Szabó Béla igazgató urat.- Az I. félévet a nappali tagozaton 588 fős tanulói létszámmal zártuk, melyből 208 a lány és 380 a fiú. Leve­lező tagozaton, a gépész és elektrotech­nikai technikus csoportban együttesen 26 fő volt a hallgatói létszám. Nagyon népszerű volt iskolánkban a tanfolyami képzés, úgy a saját, mint iskolán kívü­li tanulók körében. Jelenleg is több cso­port tanul az ECDL számítástechnikai és a CISCO számítógéphálózat-építő és szerelő tanfolyamon. Az iskola tanulmányi átlaga, bár kis­mértékben, de nőtt. Négy egész fölötti a „húzóosztályok” átlaga, és itt a lányokat, a közgazdasági és ügyviteli szakmacso­portot illeti dicséret Iskolai átlag fölötti eredményt értek el az informatikusok, elektrotechnikai technikusok és a kömyezetvédelmisek. A gépészosztályok­nak sajnos alacsonyabb lett az eredmé­nye. A gyengébben teljesítő osztályok 3,5- es átlagot értek el, ami nem rossz, de itt, az ESZI-ben mi ennél többet várunk. A tel­jesítmények ösztönzésére tanulmányi ösztöndíjpályázatot hoztunk létre, ami minden tanévben a félévzárás után kerül kiírásra. Aki egyénileg jól teljesít, tanul­mányi eredményétől függően 5-től 20 ezer forintig terjedő ösztöndíjat kaphat- A diákok mindig élen jártak a külön­böző versenyekben. Ez most is így van?- Igen, és örömmel mondhatom, hogy a tanulmányi versenyek egyre népsze­rűbbek lettek tanulóink körében. Sokan jelentkeztek az országos középiskolai ta­nulmányi versenyekre közismereti tan­tárgyakból, a második fordulóba jutottak matematikából, fizikából és kémiából. Nagy örömmel mondhatom, hogy az Imp­­lom József helyesírási verseny megyei fordulójában első helyezést ért el tanu­lónk. A szakmai tanulmányi versenye­ken valamennyi szakmacsoportból in­dult tanuló, összesen 32 fő. A szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyé­nek környezetvédelmi, közgazdasági ver­senyén és az országos protokollverse­­nyen is továbbjutottak tanulóink.- És mi újság a kollégiumban?- Tanévkezdéskor 171 kollégistánk volt, de létszámuk a félév végére csök­kent, mivel néhányan bejárósak lettek. Kollégiumi nevelőink továbbra is na­gyon sokat foglalkoznak a diákokkal. A gyengébb eredményt elérőkre kötelező tanulószoba vár, míg a jó tanulók sza­badon osztják be idejüket. A kollégium­ban nemcsak saját tanulóinknak, ha­nem a város más középiskoláiban ta­nulóknak is tudunk helyet biztosítani, minden tanévben 20-30 főig. A kollégi­um nyáron diákturizmus-szálláshely­­ként is működik, és városi nagyrendez­vényeken is kiadjuk a szobákat, amire nagy igény mutatkozik.- Mi várható a II. félévben?- Mát most nagyon készülünk az érettségire és a szakmai vizsgákra, me­lyekre a jelentkezések megtörténtek, és a vizsgaidőpontok is meghatározásra kerültek. Nagy feladatot jelent szá­munkra a jövőre nézve a pedagógiai program módosítása, az új OKJ-s mo­dulrendszerű képzés bevezetése, vala­mint az elektronikus napló alkalmazá­sa. Az elektronikus naplót tekintve most a kísérlet évét éljük. A tesztcsoport már dolgozott a szoftverrel, jelenleg a teljes tanári kar oktatása zajlik, a gya­korlati alkalmazás próbájaként pedig az év végéig párhuzamosan futtatjuk a papír alapú és az elektronikus naplót is. Szeptemberben már csak az elektroni­kus naplót használjuk, amit a szülők nagyon várnak, hisz az interneten ke­resztül otthonról tájékozódhatnak gyer­mekük tanulmányi eredményéről és az esetleges bejegyzésekről is.- Mi mondható el a felvételi eredmé­nyeiről?- Nagyon örülünk, hogy ismét sokan jelentkeztek iskolánkba, mert ez azt mu­tatja számunkra, hogy a közvélemény jó­nak ítéli az iskola hírnevét, az itt folyó képzést. Több mint kétszeres volt a túlje­lentkezés. Nem központi, hanem saját felvételit tartottunk magyar nyelvből és matematikából. Újdonságnak számított a szóbeli elbeszélgetés, ahol nem a szaktár­gyi tudásra voltunk kíváncsiak, hanem a tanuló kommunikációjára, megjelenésé­re. Az általános iskolából hozott eredmé­nyeket pontszámokra váltottuk. A felvé­teli maximális pontszáma 110 volt. Jelen­leg, amikor ez az interjú készül, még nem zárult le a felvételi vizsga eredményei­nek összesítése és ellenőrzése, de el­mondhatom, hogy már most van 8 jelent­kezőnk, akik 110 pontot gyűjtöttek. Vol­tak ugyanis tanulók, akik előre bizonyí­tották tudásukat, egyrészt úgy, hogy a fel­vételi előkészítőn sikeres dolgozatot ír­tak, másrészt az ESZI által meghirdetett Palágyi Menyhért matematikaversenyen az 5 legjobb tanuló közé kerültek, és meg­kapták a max. 25 pontot A fenti összegzés, értékelés arról ta­núskodik, hogy aki az ESZI-be jelentke­zik, annak biztos tudása lesz, hisz erről adnak bizonyságot az eredmények. Túdá­­sukat gyarapítva jól megállják helyüket az itt végzők akár technikusként, szak­emberként, de az ESZI-ben szerzett pont­számokkal szinte biztos a bekerülés a fel­sőoktatásba is. Lovásziné Anna Az internetszolgáltatásban történt változásról tájékoztatta szerkesztő ségünket Domonkos Sándor, a Ma­gyar Villamos Művek Informatika (MVMI) Zrt. osztályvezetője, aki ki­emelten fontosnak tartja a szolgál­tatások minőségének javítását. Az MVMI Zrt. vezetői és alkalmazottai, mint az MVM-csoport informatikai szol­gáltatói fontosnak tartják az IT-szolgál­­tatások minőségének folyamatos javítá­sát. A magasan képzett szakértői gárdá­val rendelkező közel százhúsz fős társa­ság új színfolt a hazai informatikai pia­con. A csupán kétéves MVMI Zrt. célja, hogy olyan informatikai szolgáltatóként működjön, amely a Magyarországon te­vékenykedő közép- és nagyvállalatok szá­mára reális alternatívát kínál az informa­tikai rendszereik költséghatékony és ki­váló minőségű szolgáltatáskihelyezésére. A cég kialakítása során felhalmozott ér­tékek és a társaságcsoporton belül ko­rábban szerzett tapasztalatok kellő ga­ranciát nyújthatnak ahhoz, hogy bár­mely új szervezet információtechnológi­ai szükségletét kiváló minőségben tudják biztosítani. Az MVMI Zrt. legnagyobb és kiemelt fontosságú partnere a Paksi Atomerőmű Zrt és az MVM Zrt A társa­ság szolgáltatási portfoliójában már je­lenleg is megtalálhatók mindazon infor­matikai szolgáltatások, melyekre bár­mely szervezet ügyviteli szempontból igényt tarthat Ezek között olyan komplex szolgáltatások is, mint a csoportszinten nyújtott SAP alapú üzemgazdasági és az Oracle Application alapú humán rend­szer, az MVM Kontó Zrt részére szolgál­tatott IP-telefónia vagy a Paksi Atomerő­mű Zrt részére PassPort alapon nyújtott Integrált Műszaki Rendszer, amely töb­bek között az atomerőmű munkairányí­tási, karbantartási és műszaki dokumen­tálási folyamatait menedzseli. A szolgál­tatási palettán az alábbi szolgáltatások szerepelnek: - Service Desk, - Desktop,- Nyomtatási szolgáltatások, - IP-telefon,- Elektronikus levelezés, - Intemetszol­­gáltatás, - Honlapkészítés és intranet­szolgáltatás, - Füeszerverszolgáltatás, - SAP, - Oracle Application humán- és bér­rendszer, - Elektronikus dokumentum­menedzsment, - Szoftver- és hardverbe­szerzések, valamint egyéb alkalmazói rendszerek üzemeltetése. A felsorolt szol­gáltatások közül az internetszolgáltatás terén jelentős előrelépésről tud beszámol­ni Domonkos Sándor, az MVMI Zrt ICT- hálózatokért felelős osztályvezetője.- Az elmúlt időszak egyik kiemelt projektjében az internetszolgáltatás mi­nőségi javítását céloztuk meg. Mint hi­vatalos internetszolgáltató, nagy telje­sítményű és nagy megbízhatóságú esz­közöket szereztünk be, és közvetlen al­kotó részei lettünk az Internetszolgál­­tatók Közösségének. Jelenlegi infrastruktúránk 1 Gbps se­bességű magyarországi adatkapcsolat­tal (BIX), illetve 30 Mbps sebességű nemzetközi adatkapcsolattal rendelke­zik. A közeljövőben a nemzetközi irány további jelentős bővítését tervezzük. Az informatikai infrastruktúra átala­kításának és fejlesztésének következő lépéseként a PA Zrt. internetes böngé­szését biztosító átjáró adatforgalmát február közepén átterheltük MVMI Zrt. internet szolgáltatására. Mérési ered­ményeink alapján az internetes adat­­forgalom nagyságrendi gyorsulását je­lenthetjük be. Természetesen a letöltés sebessége függ a cél kiszolgáló aktuális terheltségétől és a távoli oldal internetes kapcsolódási sebességétől is. Az internetforgalom átalakításában a közeljövőben további átalakításokat fogunk végrehajtani, mely a proxysz­­erver(ek)et, a PA Zrt. honlapját, a leve­lezést és a közvetlen internetkapcsola­tot igénylő alkalmazások átterhelését jelenti - tájékoztatatta szerkesztősé­günket Domonkos Sándor. MVMI in­ternetszolgáltatásával kapcsolatos ész­revételeket továbbra is a 19-19 telefon­számon lehet bejelenteni. Sípos László Változások a beszállítók minősítésének végrehajtásában A Paksi Atomerőmű Zrt vezetése 2008-ban több változtatást fogana­tosított a beszállítók - vagyis az atomerőmű részére a nukleáris biz­tonságot érintő terméket vagy szol­gáltatást nyújtó külső cégek, vállal­kozók - minősítési folyamatának végrehajtásában. A módosított eljá­rás, lényegét tekintve, nem különbö­zik az eddig megszokottaktól, ha­nem az eredeti célkitűzések ponto­sabb és hatékonyabb megvalósítá­sának irányába mozdul el. A változások tágabb kontextusát az atomerőmű integrált működési modell­jének 2008. január 1-jével történt beve­zetése adja. (Ennek kapcsán 2007. szep­tember 26-án egy több előadásból álló tájékoztatást tartottunk beszállítóink­nak. Az előadások anyagát írásban is megküldtük részükre, valamint az Atomerőmű újság 2007. októberi szá­mában közzétettük a fő információk összefoglalását „Tájékoztatás az atom­erőmű beszállítói részére az integrált működési modell bevezetéséről” cím­mel.) Az irányítási modellváltáson túl­menően az az általános törekvés is ka­talizálja a szóban forgó változtatásokat, amely a nemzetközi atomenergetika te­rén napjainkra már világos tendencia­ként ölt alakot. Ez nem más, mint az atomerőművek minőségügyi szempont­­rendszerének közelítése az általános ipari minőségügyi gyakorlathoz, termé­szetesen gondosan szem előtt tartva a nukleáris biztonság speciális többlet­­követelményeit. A most bevezetésre kerülő legfonto­sabb változást a külső auditori erőforrás megjelenése jelenti a beszállítói audi­­tok végrehajtásában. Ennek értelmé­ben a jövőben a Paksi Atomerőmű Zrt. által kiválasztott, vizsgáztatott és meg­bízott külső szakemberek is közremű­ködnek a beszállítói auditokban. Az au­­ditoroknak az atomerőmű speciális kö­vetelményeire irányuló felkészülése és vizsgáztatása lezajlott. Tevékenységük megkezdése rövid időn belül várható. Rendkívül fontos azonban rögzíteni azt, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. fele­lőssége a minősítési rendszer működte­tése és felügyelete kapcsán semmit sem változott. A beszállítók minősítési rend­szere változatlanul az atomtörvény és annak végrehajtási rendeletének elő­írásain alapszik. A minősítési terjedel­meket, vagyis az egyes beszállítók által teljesítendő minőségügyi követelmé­nyeket a Paksi Atomerőmű Zrt. hatá­rozza meg a Nukleáris Biztonsági Sza­bályzatokból származtatva le. Minden egyes beszállítói audit esetében egyedi mérlegelés alapján dől el, hogy bevo­­nunk-e külső erőforrást a végrehajtás­ba, vagy a saját szakemberrel - ideért­ve a szakmai auditorokat is - hajtjuk végre. A folyamat egyébként változat­lan lépésekkel, a korábbi évek gyakor­latának megfelelően fut le. A bevont külső auditorok munkájának felügyele­tére, egyedi mérlegelés alapján - de ne­gyedévente minimum egyszer - a Pak­si Atomerőmű Zrt. delegálja a saját au­­ditorát is. A minősítési eljárások tekintetében az Országos Atomenergia-hivatal sze­repe változatlan. Az engedélyes és a ha­tóság kapcsolata, kommunikációja vál­tozatlan, a hatóság továbbra is a koráb­bi gyakorlat szerint felügyeli a Paksi Atomerőmű Zrt. minősítési eljárásait és egyben ellenőrzi a minősített cégek mi­nőségirányítási rendszereit. A szóban forgó változásokat a „Szállí­tók nukleáris biztonságszempontú mi­nősítése” című eljárásrend kezeli (azono­sító kódja: FEL005). A folyamat és annak eljárásrendje az atomerőmű új integrált működési modelljének részeként, meg­újult formájában (a szakmai tartalmat természetesen megőrizve) lépett érvény­be az év elején. Benne a fentiekben is­mertetett körülmények mellett további változások foganatosítására is sor került Mindenekelőtt azt kell itt megemlíteni, hogy nagyobb hangsúlyt helyezünk a meglévő tapasztalatok és az éves szállí­tói értékelések eredményeinek felhasz­nálására. A saját tapasztalataink alap­ján, illetve az atomerőmű működési vál­tozásaival összhangban a tervszerű mi­nőségfejlesztés eredményeként ponto­sabban fogalmazódnak meg a beszállí­tókkal szembeni követelmények. A mi­nősítési terület meghatározása ezentúl differenciáltabb megközelítés alapján történik. Nagyobb hangsúly kerül pél­dául a fővállalkozói tevékenység feltételei teljesülésének vizsgálatára, valamint az alvállalkozók kezelésére, különös tekin­tettel az alvállalkozók alvállalkozói felé történő - azaz a többlépcsős alvállalko­zói láncolaton áthúzódó - követelmény­érvényesítésre. (Mindennek részletes le­írása megtalálható az új PASZIR-ban, az említett FEL005 számú eljárásrend M03 számú, „Minősítésre kötelezett szállítók kritériumjegyzéke” című mellékleté­ben.) Emellett folyamatban van a keres­kedelmi termékek megfelelősége haté­konyabb értékelésének a kialakítása is. A cél ennek kapcsán az, hogy a kereske­delmi (más néven: katalógus) termékek kiválasztásakor maximálisan érvénye­süljenek a nukleáris üzemből fakadó speciális követelmények, ugyanakkor fe­leslegesen ne induljon beszállítói minő­sítési eljárás akkor, ha a gyártó a kéré­sünkre ugyanazt a terméket adja ne­künk is, mint bármely más ipari meg­rendelője számára. Ebben az esetben a kiválasztott termék megfelelőségét az NBSZ 1. kötet szerinti engedélyezési el­járás keretében kell igazolni. További újdonságot jelent a beszállí­tók minősítési folyamatában (illetve a FEL005 számú eljárásrendben), hogy ezentúl fokozott visszacsatolásra kerül­nek a beszállítók teljesítményéből szár­mazó minőségügyi információk. Idetar­toznak például - a fentebb már hivatko­zott - az éves szállítói értékelésekben megjelenő hiányosságok, a szerződés­­teljesítések során felmerülő nem­megfelelőségek vagy a sikertelen gyártóművi átvételek is. A megújított gyakorlat szerint a minősítési eljárá­sokban mindezek, illetve az azok nyo­mán hozott helyesbítő tevékenységek részletes ellenőrzés alá esnek. Beszállítóink támogatása, illetve a ve­lük szemben támasztott minőségügyi, műszaki követelményeknek való minél jobb megfelelés céljából hamarosan új beszállítói weboldalt bocsátunk az érin­tettek rendelkezésére, amelyen minden szükséges információ naprakészen megtalálható lesz. (Az új beszállítói weboldalról az Atomerőmű újság követ­kező számában részletesebb tájékozta­tást tervezünk közzétenni.) Prancz Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents