Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2008-02-01 / 2. szám

14. oldal mym paksi atomerőmű 2008. február Túra a Tolnai-hegyhátra Január 26-án az ASE Természetjáró­szakosztálya túrát szervezett a Tol­nai-hegyhátra. A kirándulás kiindulási helye Len­gyel, Annafürdő, Vadászház volt. A reggeli hidegben közelről lát­hattuk a vadasparkban a szarvasokat és a kövér vaddisznókat. A reggeli fagyos talajt a tavaszra emlékeztető napsütés hamar felolvasz­totta, és dagasztó sárban értünk túránk végpontjára, Mucsiba. A faluba érkez­ve sikerült a templomot kinyittatni, és megtekintettük a nevezetes római har­cos szarkofágját, meghallgattuk a falu rövid történetét. -Wollner Pál-Újévköszöntő a Nemzetiben Hagyományainkhoz híven, ebben az évben is a Nemzeti Színházban kö­szöntöttük az új esztendőt és mind­azokat a partnereinket, akik közremű­ködésével eredményesen zártuk az el­múlt évet. Az ünnepi műsor megkez­dése előtt ismét aláírták azt a szerző­dést, amelyben a nemzet erőműve tá­mogatja a nemzet színházát az új év­ben is. Ezt követően Kovács József vezérigazgató úr köszöntötte a vendé­geket, és egy rövid évértékelést tar­tott, majd Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő igazgatója szólt a vendégekhez, és konferálta fel az est gálaműsorának vendégeit, az élő kon­certet adó Zoránt és zenekarát. „DELELŐ” baráti társaság Még 2007. május 3-án Pakson, a Városi Művelődési Központban (VMK) „DELELŐ” néven önszer­veződött baráti társaság alakult. Célja a szabadidő tartalmas eltöl­tése, szabadidős foglalkozások szer­vezése, elsősorban a lakótelepen élő, ráérő, nem aktív dolgozók, nyugdí­jasok és nemnyugdíjasok számára a délelőtti és délutáni órákban. Az elmúlt időszakban kiránduláso­kat szerveztünk, ismerkedtünk Paks nevezetességeivel, a környező gyógy­fürdőkben jártunk. Havonta bátyus, táncos összejöveteleket szerveztünk. Igény alapján számítógépes tanfolya­mot szerveztünk tagjaink részére. Bekapcsolódtunk a VMK-ban már működő egyéb klubokba, ön­képzőkör, filmklub, zenei klub. A legutolsó összejövetelünkön, ja­nuár 31-én pótszilvesztert szervez­tünk élőzenekarral, mely nagy sikert aratott. Jelentkezés: a VMK Ifjúsági iro­dájában, minden megkötés nélkül. Klubtagsági díj nincsen. Találkozunk minden hétfőn 10 óra­kor a VMK-ban, ahol a következő időszak programjait egyeztetjük, első­sorban a felmerülő igények alapján. Klubfoglalkozásunkat minden szerda délután 16 órától tartjuk a VMK kisklubjában, ahol lehet be­szélgetni, kézimun­kázni, különböző társasjátékokat ját­szani és rendszere­sen különböző elő­adásokat meghall­gatni. A baráti társaság­ba várunk minden érdeklődőt, de szá­mítunk a fiatalon nyugdíjba vonult erőműves dolgozók­ra is! -Wollner Pál-2008. évi villamosenergia-ipari sporttalálkozók Kiemelt figyelemmel kísérjük a több évtizedes hagyománnyal rendelkező villamosenergia-ipari, közkedvelt ne­vén az iparági szabadidősport ren­dezvényeit, különös tekintettel paksi kollégáink kiemelkedő sikereire. E ta­lálkozókról az olvasóink érdeklődését méltányolva rendszeresen tudósí­tunk, így igazán jó híreket közölhe­tünk: elkészült az elmúlt évi értékelés, a Villamosenergia-ipar a Sportért Alapítvány internetes honlapja és az iparági sporttalálkozók idei verseny­­naptára. Három éve a sorrendben 36. sakkverseny gazdája voltunk Lét éve mi szerveztük Balatonfureden a 35. iparági vitorlástalálkozót, 2007-ben Pakson rendeztük a horgászok 25. jubileumi versenyét, így 2008. július 4-6. között Bátaapátiban és Szek­­szárdon mi rendezhetjük az idei ter­mészetbarát-találkozót, közismert nevén az immáron 58. VOTT-ot.-A Villamosipari Társaságok Mun­kaadói Szövetsége elsősorban azzal a céllal hozta létre a Villamosenergia­ipar a Sportért Alapítványt, hogy tá­mogatója, szervezeti háttere legyen a több évtizedes hagyományokkal ren­delkező villamosenergia-ipari sportta­lálkozóknak - tájékoztatta szerkesztő­ségünket Szabó Zsolt, a Paksi Atom­erőmű Zrt. jóléti osztályának vezetője, az alapítvány kuratóriumának paksi tagja. A Villamosenergia-ipar a Spor­tért Alapítvány kuratóriuma és a Villamosipari Sportértekezlet tagjai, így a gazdálkodó szervezetek és a sportági bizottságok képviselői 2007. december 14-én együttes ülésükön ér­tékelték az elmúlt évet, több kisebb je­lentőségű módosítással elfogadták az Általános Versenyszabályzatot, az előzetes egyeztetések alapján végle­gesítették a 2008. évi iparági sportta­lálkozók időpontjait, hely szüleit, és is­merkedtek az alapítvány frissen ké­szült internetes honlapjával. Az iparág munkavállalói részéről a sport terén tapasztalható érdeklődés - a cégeknél végbement komoly válto­zások ellenére - töretlen, így várható, hogy a meghirdetett sportágban idén is közel kétezer kolléga fog vetélked­ni, ezzel is erősítve az iparági össze­tartozást. Az elmúlt években nagyon sok po­zitív visszajelzést kapott cégünk, így mintaértékűnek tekintik az iparági kollégáink az általunk rendezett 2005. évi sakkversenyt, a 2006. évi vitorlás­találkozót, valamint az elmúlt évi hor­gásztalálkozót, ahol megalakulásának 30 éves évfordulóját ünnepelte a Pak­si Atomerőmű Horgászegyesület. Idén is „bejelentkeztünk”, igy le­hetőséget kaptunk, hogy július 4-6. között Bátaapátiban és Szekszárdon rendezzük az immáron 58. VOTT-ot, a természetbarátok idei találkozóját, nemes versengését. A bővebb információt igénylő kollé­gák számára jelezni szeretnénk, hogy a Műszaki könyvtárban tanulmányozha­tó „A VOTT 55 éve” című gazdag is­meretanyaggal rendelkező, igényesen kivitelezett kiadvány, és legvégül báto­rítani szeretnénk az interneten szörfö­zőket, hogy feltétlenül tanulmányoz­zák a Villamosenergia-ipar a Sportért Alapítvány (www.vitsport.hu) frissen készült honlapját is. Szerkesztőségünk idén is jó sporto­lást, korrekt versenyeket kíván min­den iparági kollégának! -Sipos László­ik 2008. évi iparági sporttalálkozók számai, időpontjai, helyszínei és rendezői 39. Sakk - május 23-25. Siófok. - Ren­dező: Vértesi Erőmű Zrt. 19. Asztalitenisz - június 20-22. Szeged - Rendező: DÉMÁSZ Elektromos SE 58. Természetbarát-találkozó - VOTT július 4-6. Szekszárd, Bátaapáti - Ren­dező: Paksi Atomerőmű Zrt. 26. Horgásztalálkozó - július 18-20. Gaiánta (Szlovákia) - Rendező: E. ON ÉDÁSZ Zrt. 23. Tenisz - augusztus 14-17. Pécs - Rendező: E. ON DÉDÁSZ Zrt. 30. Vízi találkozó - augusztus 29-31. Szeged - Rendező: DÉMÁSZ Nyrt. 37. Vitorlástalálkozó - szeptember 11-14. Alsóörs - Rendező: ELMŰ Nyrt. 26. Labdarúgás - szeptember 26-28. Százhalombatta - Rendező: Dunamenti Erőmű Zrt. 19. Teke - 40-42. hét Tata - Rendező: Mavir Zrt. Reform Főzőklub hírei Ötödik évfolyamába lépett Pak­son a Reform Főzőklub. Ebből az alkalomból beszélgetek Kovács János mesterszakáccsal, a főző­klub mentorával.- Az alakulás - ha visszaemlék­­szem - ismerkedés volt a főzéssel. Elsősorban az egészséges táplálko­zás ételeit készítettük el. Asszo­nyokból és háziurakból kialakult a Reform Főzőklub, melynek ma már közel harminc állandó tagja van.- Hogyan bonyolódik le egy-egy foglalkozás?- Megérkezünk, kipakoljuk a megvásárolt nyersanyagokat, meg­ismerjük a nap munkáját. Az önte­vékeny csoportokat megalakítjuk, és az irányításommal elkészítjük az ételeket. Általában egy menüétel összeállí­tást készítünk el. Vigyázunk azokra az alapokra, amik szakmai alapok. Vigyázunk arra, hogy a nyersanyag­ok ne ismétlődjenek, a főzési techni­ka se ismétlődjön, minden egyes ké­szítménynél más legyen a technoló­gia. Nagyon fontos a szakszerűség. A szabadidő hasznos eltöltése na­gyon fontos a csapatnak. Figyeljük a gasztronómiai rendezvényeket, meg­próbáljuk felkeresni a rendezőszer­veket. Paks térsége az első, de meg­próbálunk egy kicsit távolabb lépni, és főzési tudományunkat bemutatni. Havi egy alkalommal találkozunk a főzőprogramunkon. Ezenkívül rendszeresen részt veszünk a városi rendezvényeken is. Külföldön is jár­tunk már, itt elsősorban Paks test­vérvárosait céloztuk meg.- Működnek-e fozőklubok a térsé­günkben, és mi történik az ételek megörökítésével?- Összesen négy főzőklub műkö­dik a környéken, három Szekszár­don és egy Pakson. Öt év alatt nagyon sok recept ösz­­szegyűlt, mely óriási mennyiségű étel leírását jelenti. Ezeknek a fel­dolgozása folyamatos. A folyama­tosság azt jelenti, hogy egy-egy fő­zésnek a receptúráját megbeszéljük, leírjuk. Ezek a receptek a honlapunkon megje­lennek. Hosszú távon én úgy gondolom, hogy a fő­zőklubok receptjeit egy könyv formájában kel­lene megjelentetni, mely életem fő művét is jelenheti.- Köszönöm a tájé­koztatást! A Reform Főzőklubhoz bárki csat­lakozhat, aki új konyhai fogásokra is kíváncsi.-Wollner Pál­____________J Orosz konyha napja Január 19-én, szombaton egész na­pos rendezvényre invitálta tagjait a Paksi Orosz Klub. Délelőtt a korcso­lyapályán mérhették fel tudásukat a klub tagjai. Igaz, a csöpögő eső so­kakat elriasztott a csúszkálástól. A hidegből betérve a nyugdíjas­klubba, a szauna gőzfürdőjében eredeti nyírfaággal lazították testü­ket az arra vállalkozók. A klubos összejövetel főszerve­zője Matviján Vologya volt. Az ő irányításával a legszorgalmasab­bak Kurucsó Ica és Turánszki Jani szorgoskodott a főétel, a szoljanka elkészítésében. Estére már megér­kezett a vendégsereg, a klub tagjai, akik hozták magukkal a különböző orosz ételeket. Az ételverseny kezdetét már iga­zán jó étvággyal és hangulatban várta mindenki. A saláták után kö­vetkezett a főétel, a szoljanka. Ez­alatt a pártatlan és objektív zsűri összesítette a szavazatokat, mely­nek eredményeként három Marina étele bizonyult a legfinomabbnak. A győztes Petovári Marina lett kü­lönleges ízesítésű gombáival, a két másik dobogós helyet Berta és Szucsán Marina szerezte meg. Az est fénypontja az orosz karao­ke volt, melyre igazi tánccal szóra­koztak a j elenlévők. -Wollner Pál-

Next

/
Thumbnails
Contents