Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2008-08-01 / 8-9. szám

2008. augusztus - szeptember 13 paksi atomerőmű VOTT-ot rendeztünk Folytatás a 11. oldalról A másik, hogy a szépséges, de ta­goltsága miatt nehéz terepen úgy mutassuk meg a táj jellegzetessége­it, hogy ne legyen fizikailag nehéz a verseny. Háromszor egyórás szaka­szokra osztottuk a pályát, az elválás technikás volt, persze a végére min­denkinek összejött a jóleső fáradt­ság. A találkozó egészét tekintve is elégedett vagyok, és ez nagyrészt a rendező csapatnak köszönhető. A körítés, a kísérő programok jól szol­gálták a találkozó célját. Milyen kísérő programok voltak a versenyek között? Jakab Albi: Hagyományosan van egy megnyitó és egy szombati turis­tabál. Ezekért a programokért Tö­rök Erzsi volt felelős. Erzsi a hely­színhez igazodott a fellépők kivá­lasztásakor. Pénteken este a meg­nyitón a paksi Tűzvirág Táncegyüt­tes táncolt, aki ott volt, annak nem kell mondanom, milyen sikert értek el, aki nem volt ott, azoknak meg nehezen tudnám szavakkal kifejez­ni. Esetleg felsorolom a fergeteges, színes, vicces és profi jelzőket. Az­tán szombaton, a főiskola aulájában a pécsi Bacchus énekelt bordalokat a vacsora előtt, majd a Szekszárd Junior Stars vezette le a vacsorát és vezetett át hajnalig tartó, Hawai együttes által „irányított” táncolós részbe. Kókai Peti: Nekem is nagyon tet­szett a bulikra kigondolt koncepció, miszerint helyi tehetségeket fogunk bemutatni. Úgy láttam, a bordalok kevésbé jöttek be a vottosoknak, pe­dig a szövegek nagyon ütősek, jópo­fák voltak. A Tűzvirág, meg a jazz együttes esetében pedig a helyi te­hetség kifejezés nem is egészen fe­jezi ki a nagyon erős színvonalat. Meg ne feledjük el a két látogatás programot sem: pénteken az atom­erőművet szinte megszállták a VOTT-résztvevők. Szombaton dél­után pedig néhány turistát fogadott a bátaapáti épülő tároló. A nem ver­senyző veteránok nem csak ezt a programot élvezték, ugyanis (a ren­dezést egyébként is szakmai taná­csokkal segítő) Bacsó Nándi bácsi javaslatára a nagyon öreg veteráno­kat vendégként meghívtuk, szá­mukra valóban a találkozás, beszél­getés volt az igazi élmény. Egy fél mondattal említettétek a rendező csapatot, a sikeres lebo­nyolításban közreműködőkről ejt­sünk néhány szót: Jakab Albi: Mintegy száz szót sze­retnék mondani, hiszen félszáz ön­kéntes segített a rendezvény három napján. Adorján Jani, Adorján Mar­git, Adorján Józsi, Adorján Magdi, Adorján Tóni, Baksa Évi, Baksa Ti­bi, Bányai Lackó, Beke Kati, Bernáth Zoli, Weisz Hugi, Decsi Bé­la, Fercs Lala, Fodor Peti, Griezer Kati, Gyarmathy Kati, Horváth Ga­bi, Jakab Évi, Kiss Mariann, Kókai Peti, Körösztös Livi, Krizák Jani, Krizákné Erika, Lukács Vili, Mihá­lyi Zsolt, Nagy-Batiz Erzsi, Nagy Pista, Nagy Zsófi, Pék Rózsa, Péter Imi, Péter Margó, Poósz Endre, Ré­gi Zsuzsa, Simon Edina, Szabóné Erzsiké, Szőcs Dóra, Sztanó Laci, Szucsán Marina, Tamás Erzsi, Ti­hanyi Gyuri, Tihanyi Erzsiké, Tö­rök Erzsi, Váci Gyuri, Váci Teri, Var­ga-Vámosi Marika, Varga Józsi, Veisz Zsuzska, yeresné Évi, Weisz Pali, Weiszné Évi, Wollner Pali. Nagy szerepük van abban, hogy egy ilyen összeszedett, rendben lévő ta­lálkozót összehoztunk. Itt az újság hasábjain is szeretném kifejezni el­ismerésemet és köszönetét mondok nekik, mert nélkülük nem valósult volna meg az 58. Villamosenergia­ipari Országos Természetbarát Ta­lálkozó. Sugárzó lányok (Egyik legjobb női munkahely - sugárvédelmi osztály) Nőnek lenni gyönyörű, izgalmas, ugyan­akkor kihívással teli, és nehéz feladat is. M anapság nem könnyű nőnek lenni, mégis csodálatos kihívás! Sokféle sze­repben kell megőriznünk női minősé­geinket - munkában nőként megfelelni, anyaként a gyermek mellé állni, feleségként kiegyensúlyozottan viselkedni és élni - igen­is megkívánják ezekkel a szerepeinkkel va­ló ügyes, értő bánásmódunkat. Legtöbbször férfias energiáinkat kell használnunk azért, hogy sokszor erőnkön felül mindezt végigvi­gyük. Egyensúlyt elérni ezernyi szerep és a ma felkínált férfi szerepek között tőlünk, nőktől azt a plusz energiát követeli, mely a nehézségek ellenére is velünk élő. A legjobb női munkahelyek dolgozói kö­zött találtam a sugárvédelmi osztály hölgy­tagjait, elmondásuk szerint munkájuk rend­kívül változatos, veszélyektől nem mentes, sőt az országban is egyedi és rendkívüli munkák közé sorolható. Az osztály létszá­ma 80 fő, ebből 16 fő nő. Az osztályon akadnak kihívások, a kollé­gák segítőkészek. Kifejezetten női „összejö­vetelek” nem jellemzőek rájuk, de az osz­tályrendezvényeket, osztálybulit, közös ma­jálist - néha kisebb szervezeten belüli labor­bulit - rendszeresen szerveznek. Talán pont ez a jó: semmivel sem másabb a helyzetük, mint a férfi kollégáknak, ugyanúgy beillesz­kednek az osztályközösségbe, mint az erő­sebb nem tagjai, munkában, rendezvénye­ken egyaránt. Szerteágazó területeken dolgoznak sugár­­védelmi osztályon a hölgyek: kibocsátás el­lenőrzés, környezetellenőrzés, személyi dozi­metria, veszélyes áruszállítás, hatósági kap­csolattartás, sugárvédelmi szolgálat munká­jának koordinálása, oktatások. A sugárveszélyes munkát végző kollégák számos területen találkozhatnak sugárvédel­mi osztály női alkalmazottaival. Ha valaki az ellenőrzött zónában fog munkát végezni, ak­kor az első „megmérettetése” az egésztest számlálóban történik, ahol a Személyi Dozi­metriai Laboratóriumhoz tartozó munkatárs­nőkkel találkozik, aki nulladik alkalommal és ezentúl a munka jellegétől függően bizo­nyos időszakonként meghatározza a belső sugárterhelést. Majd az Eü. Épületben a kol­léganőktől átveszi a személyi dozimétereket, amit korábban gondosan előkészítettek, víz­álló tasakba csomagoltak számára. Az expozíciós idő letelte után ebben a la­borban értékelik ki az üzemi TLD-ket és pos­tázzák a hatósági film-dozimétereket. Ők tartják nyilván a személyi dózis adatainkat, ennek igazolásához is hozzájuk fordulha­tunk. Az ellenőrzött zónában futhatunk össze Kibocsátás Ellenőrző Laboratórium munka­társnőivel, akik a mintavételes folyékony és légnemű kibocsátás-ellenőrzést végzik. Ők vizsgálják a különböző tartályokból vett víz­mintákat, a légnemű kibocsátási útvonala­kon elhelyezett szűrőpatronokat és olyan egyedi mintákat, amelyek elhagyják az ellen­őrzött zónát. Az erőmű üzemi területén dolgozók keve­sebbet találkozhatnak azokkal a kolléganő­inkkel, akik a lakótelepen található Környezet­­ellenőrző Laboratóriumban az erőmű 30 km sugarú körzetéből beérkező környezeti mintá­kat, - füvet, talajt, légköri mintákat, vizet, isza­pot, tejet, halat - vizsgálják. Az üzemvitelhez szorosabban kapcsolha­tó területen, a Dozimetriai Szolgálatnál 200ó-ban búcsúztatták az utolsó női dozi­­metrikust, akivel továbbra sem szakadt meg a kapcsolatuk, hiszen rendszeres meg­hívottja és résztvevője az osztályszintű ren­dezvényeiknek, nyugdíjas búcsúztatóknak. Az új kollégák érkezésekor jelentős szere­pet vállalt a betanításukban, „anyáskodott” felettük. Két kolléganő szervezi a Sugárvédelmi Szolgálat tevékenységét. Az erőmű különbö­ző területeiről delegált sugárvédelmi megbí­zottak számos esetben fordulnak hozzájuk sugárvédelmi kérdéseket érintő problémák­kal és vesznek részt az általuk szervezett ok­tatásokon, továbbképzéseken. Aki sugárforrást, vagy ionizáló sugárzást kibocsátó berendezést szállít, üzemeltet az erőmű területén szintén az osztályon dolgo­zó kolléganőtől kérhet segítséget. Nem feledkezhetünk meg az osztály admi­nisztrációs ügyeit intéző kolléganőről sem, aki a hivatalos ügyeken kívül a személyes problémák megoldásában is segédkezik. Munkahelyük biztosítja mindazt, amire egy jó munkahelyen elvárható az előremen­­etelükhöz, jó közérzethez. Ugyanezek a höl­gyek munka után egyáltalán nem pihennek, mert vár rájuk a család, az otthoni teendők el­végzése, ami összeegyeztethető szintén a munkahelyükkel. t Vannak olyan helyzetek, amelyek megkí­vánják, hogy olyan erősek legyünk, mint a férfiak. Arany középút...Van? Minden bi­zonnyal. Keresni lehet, sőt kötelező. A sugár­zó lányoknak úgy gondolom, sikerült megta­lálni. Orbán Ottilia, vegyészeti főosztály Hogyan töltik napjaikat az atomerőmű nyugdíjasai? Bese László paksi lakos nyugdíjas kollégánkat a város központjától távolabb eső, nyugodt és csendes környéken lévő otthonában kerestem feL Házukat megtétele óta bővítették, korszerű­sítették és felújították, mai készültségében a családtagok számára kényelmes elhelyezést biztosít. Az udvaron hangulatos, étkezésre is alkalmas, fedett tartózkodót, egy un. "kerti lak"-ot alakítottak ki, ahol szívesen töltik idejü­ket családi barátaikkal Anól kéfdeznélek, hog/ mikor és milyen módon, ke­rültél a társasághoz, mi volt a munkaköröd?- Az erőmű területén a VEGYÉPSZER-nél dolgoztam, ahol munkakapcsolatba kerültem karbantartási szakemberekkel. Egyikük tájékoztatott, hogy felvétel van szabályozás és biztonságvédelmi rendszer szere­lő, közismerten "szűz1'-szerelő munkakör betöltésé­re. Jelentkeztem, mert gépszerelőként kihívást jelen­tett számomra új feladatok megismerése. Kíváncsisá­gomat tovább fokozta, hogy külföldi erőműben kellett betanulni. 1979. április 27-én az akkori műszerkar­bantartó osztályon kezdtem mega munkát. Mikor és melyik szervezettől mentél nyugdíjba?- 25 évi társasági munkaviszony után, 2004. év vé­gén, 53 évesen vonultam nyugállományba, kedvez­ményesen. Munkaviszonyom fennállása alatt végig ugyanazon a munkaterületen és munkakörben dol­goztam. Szerettem a munkámat, soha nem akartam mást csinálni. Van-e olyan munkahelyi élményed, amire szívesen emlékszel vissza?- Egyik munkahelyemhez kötődő élményem felejthetet­len. Mint említettem, a munkakör ellátásához követel­ményvolta külföldi betanulás. Én 1979. előtt még nem jártam külföldöm, ezért nagyon örültem, hogy a beta­nulás során kijutottam a Szovjetunióba és az NDK-ba. Emlékezetes élményem kötődik az I. blokk indulása előtti munkákhoz is. A szabályozó rudak Csehszlovákiá­ból érkeztek, a primerköri csarnokba daruk emelték be. A kicsomagolás után a 37 darab rúd (+ 8 darab tarta­lék) átvizsgálása nagy precizitást és körültekintést igé­nyelt Éreztük a felelősség súlyát hogy az I. blokk indu­lása akár rajtunk is múlhatott volna. Kis létszámú cso­portunknak jó érzés volt az első nagy munka sikere. Hogyan telnek napjaid, mivel foglalkozol?- Napjaim változatosan tel­nek. Az évszaknak megfelelő­en a családi ház körül mindig találok munkát Ezen kívül be­segítek a háztartásba, bevá­sárolok és intézem a hivatalos ügyeket Gyermekeim felnőttek, lányom Kanadában, fi­unk pedig velünk él. Gyakran látogatom a közeli telepü­lésen élő idős édesanyámat is. Legkedveltebb szórako­zásom a horgászat a tavon rendszeresen találkozom azokkal a kollégákkal, akikkel együtt dolgoztam. Meg­említem még hogy az erőműves munkámhoz nem volt szükségem számítógép használatára. Amióta itthon vagyok, megtanultam kezelni a számítógépet most már jól eligazodok az interneten. Reggeli kellemes el­foglaltságom a nagyvilág híreinek és a sporttal kapcso­latos érdekességeknek az elolvasása. Milyen módon jut el hozzád információ az erőműről, hogyan szerzel tudomást a PA Zrt által a nyugdíjasok számára kínált kedvezményekről?- Az Atomerőmű című újságot szívesen olvasom, a nyugdíjasokat érintő információkról a kiküldött tájé­koztatókból szerzek tudomást A feleségem és a fiam is az erőműben dolgoznak, ők is tájékoztatnak az erő­műben történt eseményekről. Melyek azok a juttatások, amelyeket igénybe tudsz venni, hogyan értékeled ezeket erkölcsi és anyagi szempontból?- A juttatások közül kiemelném az üdülés, az áramvá­sáriás és a mobiltelefon használat kedvezményeit Nagyon szeretünk Balatonfüreden üdülni. A rekreáci­ós központ számtalan lehetőséget kínál az idő kelle­mes eltöltésére. Feleségemmel sétálunk, kerékpáro­­zunkés kirándulunka balatoni településeken. Aza vé­leményem, hogy a társaság vezetése nagyon pozití­van áll a nyugdíjasokhoz, odafigyelnek azokra is, akik már az erőmű kapuin kívül töltik napjaikat Anyagilag akkor tudnánk felmérni a kapott juttatások pénzbeli értékét, ha azokat ténylegesen ki kellene fizetni. Szól­nom kell még az ESZI-ben szervezett Egészség Hetek­ről, melynek keretében a szűréseken részvételi lehe­tőséget kaptam. Bízom abban, hogy nyugdíjas társa­immal együtt még sokáig élvezhetjük a társaság által nyújtott kedvezményeket. Kzné A társasági célkitűzés, hogy a 200.000 munkaórára eső 1 nap vagy azt meghala­dó munkabalesetek száma - az úgyneve­zett WANO mutató - egy vagy annál ki­sebb legyen. A WANO mutató 2008. júliusig 0,69 volt. Munkavédelem Júliusban jelentésköteles munkabal­eset nem történt. Tűzvédelem A tárgyidőszakban tűzeset nem volt, két tűz jellegű esemény történt. 2008. 07. 08- án a 3. blokki, E115/12 hosszirányú villamos elosztóban, a 03CK12 elosztómezőben rövidzárlat kö­vetkeztében villamos ív keletkezett. Vé­delmi működésre az ív megszűnt, tűzol­tói beavatkozásra nem volt szükség. Az esemény nem minősül tűzeset-nek. 2008.07.30-án az Eü. épület előtti sze­méttároló konténer füstölt. Az Atomerő­mű Tűzoltóság a füstölést gyorsbeavatko­zóval megszüntette. A füstölés oka felte­hetően egy eldobott égő cigaretta volt. Az esemény nem minősül tűzesetnek. Biztonsági Igazgatóság Közleménye Figyelemfelhívás Az MTVO-ra bejelentett összes munkabalesetek szá­ma PA Zrt. munkabalesetei Vállalkozók munkabal­­esetei összes bejelentett l nap keresőképtelenséget meghaladó ÍO 3 0 7 Munkabalesetek száma (mbsz) 1 nap, vagy azt meghaladó keresőképtelenséggel járó mbsz 3 napon túli kere­sőképtelenséggel járó mbsz WANO mutató 2008. 01.01.-07.31. Ín 2007. 2008. 01.01.-07.31. 2006. 2007. 2008. 01.01.-07.31. 2006. 2007. 2006 2007. 2008. 07.31-ig 31 61 57 8 23 15 7 22 15 0,81 0,77 0,69 Összes munkabaleset 2008.01.01. - 07.31. 1 napot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabalesetek okai egyéb- 2008.01.01.-07.31. 13% munka­\ ^-végzés 25% közle­kedés^ 62% Munkabalesetek szervezetek szerint 2008.01.01. - 07.31. 1 ■ Ti II \ ■ ra na ra n n n n n n n o o g AKO AO o o o o o o o i— az U­& z LU az z B a ■LU £ 1 £ a 2 □ összes munkabaleset ■ munkaképtelenséggel járó munkabaleset Felhívjuk a munkavállalók figyelmét, hogy gyalogos közlekedésre a gyalogosok számára kijelölt útvonalakat, járdákat használják. Az úttesten való közlekedés fokozottan balesetveszélyes. Nyomatékosan felhívjuk a gépjármű­vel közlekedő munkavállalók figyelmét, a részvénytársaság területén a KRESZ elő­írásainak betartására. Az üzemi terüle­ten 30 km/ h sebességkorlátozás van ér­vényben, aminek betartását - méréssel - rendszeresen ellenőrzik. A szabálysértők­kel szemben az MTVO felelősségre vonást kezdeményez. Kérjük a társaság valamennyi munka­­vállalóját, hogy amennyiben olyan mun­ka vagy tűzvédelmi hiányosságot, rendel­lenességet tapasztalnak, ami a saját és/vagy munkatársaik testi épségét, egészségét, vagy az anyagi javakat veszé­lyezteti, azt • levélben a PA Zrt. Fl, F2 portáján, a KÁIG-, illetve az Eü. épületeknél elhe­lyezett postaládákba bedobva vagy, • e-mailben (BEJE@npp.hu) szíveskedje­nek bejelenteni. Mert ne feledje, AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK! MTVO-Jakab Éva-

Next

/
Thumbnails
Contents