Atomerőmű, 2008 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2008-08-01 / 8-9. szám
2008. augusztus - szeptember rnym paksi atomerőmű 11 VOTT-ot rendeztünk A nyár egyik legnagyobb természetjáró eseményéről, az 58. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozóról beszélgettünk két főszervezővel, a tájfutás versenyfelelő sével, Kókai Petivel és a terepverseny versenyfelelősével, Jakab Albival. H ogyan tudnánk tömören megfogalmazni ennek az iparági találkozónak a lényegét azok számára, akik a VOTT szóra nem a bennfentesek lelkesedésével, várakozásokkal és élményekkel telve kapják fel a fejüket, akiknek (még) idegenül cseng a szó? Jakab Albi: Lehetne leltárszerűen sorra vennünk, hogy ez egy háromnapos, hoszszú múltú rendezvény, melyen háromféle verseny és kiegészítő programok váltják egymást minden évben más helyszínen. A látható felszín mögött a lényeg, hogy a villamos-iparági sporttalálkozók valamikor az iparágon belüli összetartozást szolgálták. Ez átalakult, mert az iparág is átalakult, de a dolgozók között most is meglévő egyfajta barátságot, a találkozásra való igényt jól mutatja, hogy az idei „paksi” VOTT, a sportok közül a legnépesebb természetbarát találkozó, már az 58. volt. Amikor kiderült a 2008. évi helyszín, egyben a rendező táraság neve, mire gondoltatok először? Kókai Peti: De jó, hogy itt lesz újra! Két éve, a kecskeméti éjszakai terepversenyes VOTT-on már lehetett sejteni valamit, és tavaly, Gödöllőn vált hivatalossá. Jakab Albi: Nem ért váratíanul, hiszen „lobbiztam” érte mindkét irányban, az erőmű és a sportbizottság felé is. Végülis éreztük, hogy már illik sorra kerülnünk. Az idei önkéntes segítők, rendezők között akadtak néhányan, akik a 17 évvel ezelőtti paksi VOTT-ban is segédkeztek, mennyivel volt ez a VOTT másabb? Kókai Peti: A múlt században könynyebbnek tűnt a rendezés. Csak a szakmai résszel foglalkoztunk, a rendezvényszervezői feladatokat az érintett benti osztályok végezték. A erőforrások rendelkezésre állása akkor természetes volt. Ma meg az a természetes, hogy mindenért fizetni kell, és a finanszírozási kérdésekkel foglalkozni kell. Talán sokan nem gondolnak bele, de egy 500 fős, háromnapos rendezvény pénzügyileg is kihívás. A 91-es találkozón volt néhány újítás, például a táncverseny, de azt kell mondanom, a 2008-as VOTT nagyon színvonalasra sikerült. Jakab Albi: Abban az évben kezdtem Pakson dolgozni, a találkozóról csak azért hallottam mellékesen, mert édesapám a szolnoki Titász csapat tagja volt. így hasonlításul számomra inkább azok a találkozók szolgáltak, melyeken résztvevőként voltam, az 1995. évi hódmezővásárhelyi találkozótól kezdve. Az erőmű 1991- ben kitett magáért, talán éppen ekkor vette kezdetét egy kis „rongyrázás”, mindenki felül szerette volna múlni az előző évi rendezést. Az utóbbi időben elindult egy ellenkező irányú folyamat és mi is ebből szerettük volna kivenni a részünket, egy kicsit visszafogni, természetbarát jellegűvé tenni a találkozót. Nekem jobban tetszik, ha a találkozó jelleget erősítjük, jó versenyek legyenek, sok lehetőség a beszélgetésre és a helyet adó város megismerésére. Peti említette a „világ változását”, ami sokrétűbbé tette a szervezési feladatot, számodra mi volt a legnehezebb a rendezés során: Jakab Albi: (hosszan gondolkodik) Két nehézség jut eszembe, a pubükus közülük: az oklevél nyomtatása szombaton éjszaka-hajnalban, olyan fáradt voltam, hogy ülve elbóbiskoltam. Poénosra vetted a választ, ebből azt olvasom ki, hogy a mintegy féléves szervezkedés során nem engedted meg magadnak, hogy elkeseredj a nehézségektől, egyszerűen meg kellett csinálni a VOTT-ot. Talán könnyebb a leghálásabb rendezői feladatokról és a sikerélményről beszélnetek, hisz' ez a hosszú, kitartó munka jutalma? Jakab Albi: A találkozó hétvégéje alatt annyi sok feladat hárult rám, sok mindenre kellett odafigyelni, hogy a résztvevőkkel igazán nem is tudtam találkozni. A sikerélmény a rendezvény végén érkezett el, amikor azt láttam, hallottam, hogy elégedetten mentek el a résztvevők, hiszen ez a legfontosabb. És odajöttek, elbúcsúztak. Hálás feladat Kokesznek jutott, fényképezett a terepen. Kókai Peti: Ez valóban élvezetes rész. Elrejtőzöm egy ellenőrző pont közelében és hallgatózom, az érkező csapatok nagyon poénosakat tudnak mondani. Nyilván jól szórakoztam, amikor az általunk ásott gödör mellett a bajaiak bosszankodtak, hogy „ez biztosan álbója, nem átallották gödröt ásni, de látszik, hogy kicsi”. És az igazi poén, hogy beállított fényképezővei vártam, hogy a bozótból kibukkanjanak - tetszik ez a fotóm. Ráadásul az ásott gödör nem tévesztő volt, hiszen a térképkészítés szakaszában bővítettük vele a terepi lehetőségeinket. Valószínűleg nekem, leskelődő szervezőnek érdekes igazán a tanácstalanság az ellenőrző pontokon. A gyöngyösi lányok például, mint kiderült tévesztőt fogtak, melynek körülményei talányosak. Valószínűleg az lehetett, hogy a kis sziklafalnál álló csapatvezető látott egy bóját, a másikat, ami mellett a társai álltak, nem. így a kérdésre, hogy „ti láttok másik bóját, mert ha nem, akkor fogjátok ezt”, a forrásnál álldogáló csapattársak tévesztőt fogtak. Természetesen ezt is megörökítettem az utókornak, de akkor még nem is tudtam, hogy végül a tévesztőt választották. Úgy sikerült a találkozó, ahogyan szerettétek volna? Kókai Peti: Ha a részfeladatomról van szó, a tájfutásban az volt a szándékom, hogy ne hosszú pályák legyenek. A legjobbak mindenképpen győztek, de nem volt „megalázó” időkülönbség. Élvezték az „amatőrök” is. Az eredményhirdetésen is említettem, sajnáltam, hogy kevés lány jött tájfutni. Ez persze összefügg mindig azzal, ha a terepi verseny nem ugyanazon a térképen van. Mindenesetre buzdítom a lányokat, hogy többet induljanak, hiszen a terepi mezőnyben már nem annyira csekély a női arány és ügyesek is nagyon. Az egész találkozót tekintve is jól éreztem magam, nekem volt kis lehetőségem a bulikon is részt venni. Bár volt olyan momentum is, hogy békésen üldögéltünk egy sör mellett a kaposvári Fodor Petivel, ekkor felhívott Albi, hogy ideje lenne visszamenni javítani- ez nem esett jól. Jakab Albi: (még Kókai Petin mosolyogva, vagy már az elégedettség miatt?) Jól sikerült a találkozó. A részfeladatom, a terepverseny két mércét kellett kiálljon. Az egyik, hogy kellően nehéz legyen a pálya, szórja meg a csapatokat, ne a véletlen döntsön. Ez - a végeredményből is kitűnik - sikerült, hiszen az első három helyen az évközben is rendszeresen versenyzők végeztek. Folytatás a 13. oldalon Recept: VOTT városi verseny - Szekszárd Városi versenyzők a Vármegyeháza udvarán Lezajlott az 58. VOTT városi versenye, és úgy érzem, nem egyszerűen „túl vagyunk rajta”, hanem „megcsináltuk”! Megpróbálom leírni a receptet, talán valakit érdekel... Hozzávalók Helytörténeti szakirodalmi kiadványok, a Megyei Múzeum támogatása, feladatsorokat kidolgozó és ellenőrző „méregkeverők”, és sok-sok, minden rendű és rangú, elszánt, és főleg önkéntes segítő. Előkészítés A városi szakirodalmat konyhakésszé faragta Szekszárd elismert helytörténésze: dr. Töttős Gábor, a konyhára bekerült a „Szekszárd Mesélő útikönyv”. Fűszernek ehhez jött még egy kistérségi DVD, Paks vonatkozásában az Atomerőmű újság júniusi különlapja, és igazán pikánssá Medgyessy Feri nukleáris ismertető füzete tette a hozzávalókat. A Wosinsky Múzeum minden városi kiállítását és a szükséges személyzetet rendelkezésünkre bocsátotta: dr. Gaál Attila. A „méregkeverők” patikamérlegen porciózva feladatot és versenyidőt állították össze a kérdéssorok és az ütemterv hozzávalóit (és persze a legnagyobb titokban!), aminek „Erős Pistát” felülmúló erejét az ellenőrző bíró - Gyarmathy Kati - szerencsésen elvette, így a főzet a versenyzők számára fogyasztható lett. Főzés A jó kezdés mindennek az alapja! A rajtba léptetéssel Horváth Gabi és Váci Teri megadták a verseny fegyelmezettségének tónusát, ennek is köszönhető volt, hogy Baksa Éva és Lukács Vili pontosan a tervezett időben és módon be tudták fejezni a 86(!) csapat rajtoltatását a főiskolán. Az ellenőrző pont (EP) kiépítések tökéletesen zajlottak, köszönhető Tihanyi Gyuri beugrásának, és a logisztikai egység Varga Józsi és Váci Gyuri furikáinak. A Wosinsky Múzeumnál a kiépítés után hamarosan érkeztek az első csapatok, és Griezer Kati meg Weisz Hugi előírásszerűén fogadták, és indították is őket. A Garay téren a lányok (Péter Margó, Pék Rózsa és Tihanyiné Erzsiké) új színfoltot és egy sereg versenyzőt vittek a kissé unott, szokásos szombat délelőttbe. Helyi csapatokat be tudtak volna vonni versenybe, mert állítólag próbáltak feladatlapot kérni a járókelők is. Az más kérdés, hogy nem tudták volna felkészületlenül megoldani... A Vármegyeház „komplex” EP volt, és szerencsére a rajt után Baksa Éva fel tudott menni segíteni Krizákné Erikának és Nagy-Batíz Erzsinek, sőt később Tihanyi Erzsiké is kapcsolódott hozzájuk. A Mattioni kiállítás múzeumi munkatársaival Vámosi Marika közelebbről is megismerkedhetett. Beugróként Nagy Zsófinak testhezálló feladat volt a bójaőrzés. Krizák Jani a borkóstoltatással a 900 éves apátsági pincében igazi gasztro-kulturális élményben (is) részesítette a hozzá betérőket. A Cél személyzete - Régi Zsuzsa, Beke Kati a Rajtból feljövőkkel kiegészülve - az egyre „javuló” időben, és a fokozódó UV sugárzás mellett is hősiesen helytállt, és vízzel meg jó szóval (is) fogadta a Bartinára (Kálvária) felérkezőket. A javítás időtartamára vonatkozóan nem voltak terveink, így azokat (is) könnyen túlszárnyaltuk... Nem jellemző a VOTT-okon, hogy vacsoráig minden városi feladatlap ki lenne javítva, de nekünk ez is sikerült, sőt az időnként a kintieket is becsaló hangos kacagás a javítás hangulatát jól jellemezte. Nagy munka volt a 86 csapat kb. 1600 oldalnyi feladatlapját kijavítani, de biztos vagyok benne, hogy ha végignéznénk minden csapat valamennyi lapját +/-2 pontnál nagyobb különbség nem lenne benne, ezért a segítők munkája szempontjából megkérdőjelezhetetlen az eredmény! Az eredmények adatrögzítése banki módszerrel és precizitással történt (Margó és Hugi által), nem is volt benne hiba... Ezzel el is készült a főzet! Kóstolás A hibát (is) tervszerűen követtük el: tudtam, hogy én vagyok a gyenge pont, ezért sem csináltam semmit, csak járkáltam, nézelődtem. Igazán jól éreztem magamat, élveztem, hogyan zajlik a verseny („főzünk”). Csak azt sajnáltam, hogy Gyarmathy Kati nem lehetett velünk, pedig igazán megérdemelte volna, hogy érezze a hangulatot... A versenyzők nem biztos, hogy a verseny minden pillanatában felhőüenül elégedettek, és boldogok voltak, de egy igazi megmérettetésben vannak nehéz pillanatok! Ezeket se bánjuk, mert azokra is emlékeznek majd, és nem valamiféle részünkre felróható okból eredtek! (Az üröm(fű) nélkül sok nemes főzet lenne ihatatlan, cukros szirup!) Aki becsülettel végigment a pályán, az nem csak a feladatokat, hanem a Rendezők munkáját, a „főzést” is dicsérheti, és nem is érte szó a ház elejét egy csapat részéről sem. A verseny szabályos végrehajtását illetően nincs nagyobb elismerés, mint az, hogy óvás, reklamáció nem volt. A kóstolás eredménye „Főzés” közben jól éreztük magunkat, szép, és eredményes csapatmunka volt ez, amelyből mindenki kivette a részét! Remélem, hogy a fogyasztóknak igazi élményt nyújtó versenyt sikerült alkotnunk, ezért osztom meg a receptet, talán más is használni tudja... A segítőknek meg ezúton is köszönöm a valóban önkéntes, és áldozatos közreműködést! Weisz Pali
