Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2007-12-01 / 12. szám
2 oldal mym paksi atomerőmű 2007. december Fizikatanári továbbképzés November 9-én került sor a Tájékoztató és Látogatóközpontban a szokásos találkozóra, ahol a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) településeinek általános iskoláiban tanító fizikatanárok kaptak tájékoztatást az erőmű legfontosabb eseményeiről és tevékenységéről. Az egy évvel korábbi eszmecsere idején még javában tartott a 2. blokkon történt üzemanyag-sérülés elhárítása, most azonban már a sikeres befejezésről szólt előadásom. Napirenden szerepelt még az üzemidő-hosszabbítás és a teljesítménynövelés, illetve az ország általános energiahelyzete és új paksi blokkok építése is.-Varga József-ENERGETIKA ÉS TÁRSADALOM Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Magyar Energetikai Társaság és a Magyar Mérnöki Kamara, elnökeinek 2007. novemberi közös nyilatkozata A fent nevezett egyesületek a magyar energetika iránt elkötelezett szakmai alapon szerveződő társadalmi szervezetek. A Magyar Mérnöki Kamara, mint köztestület, hivatásának tekinti, hogy a hazai műszaki és gazdasági élet fontos kérdéseiben jobbító szándékkal megnyilvánuljon. A szervezetek vezetőiként örömmel tapasztaljuk, hogy az energetika és az energetikával kapcsolatos környezetvédelmi, valamint gazdasági kérdések jelentősségüknek megfelelő érdeklődést keltenek a társadalmi, politikai nyilvánosságban. Aggódva észleljük ugyanakkor a vitákban a szakmai érvek és adatok gyakori eltorzítását, a kockázatok meglapozatlan eltúlzását és a félelemkeltéssel való manipulációt. Meggyőződésünk, hogy a viták csak akkor szolgálják a társadalom érdekeit - amire a felek általában hivatkoznak -, ha szakmai állítással szemben szakmai érvet, politikai érdekkel szemben politikai érdeket állítunk. Nyilatkozatunkkal felhívjuk a viták és érdekütközések szereplőit, valamint a médiának az energetikai és környezetvédelmi ügyekről tudósító képviselőit a társadalmi közjó iránti felelősségükre. Legyenek tekintettel az alábbiakra: 1. A magyar gazdaság és lakosság számára létkérdés, hogy a villamos energia biztonságosan és a lehető leggazdaságosabban, a versenyképességet nem veszélyeztető és megfizethető költségszinten legyen elérhető. 2. Nyugat-Európában és régiónkban az elmúlt években tapasztalt többletkapacitások „elfogynak”, a verseny által e helyzetben létrejött csökkenő árak időszaka lezárult. A csökkenő kapacitások, a növekvő igények és a CO2 kereskedelem hatására kialakult helyzetben hosszú távú ellátásbiztonságunk ill. az EU szinten is versenyképes villamos energia árszint tartása csak komolyabb léptékű hazai erőműépítéssel biztosítható. 3. A magyarországi energiaipar egy főre vetített hozzájárulása a globális klímaváltozáshoz lényegesen kisebb, mint az EU átlag (kisebb az egy fore jutó energiafelhasználás). Magyarország csak gazdasági erejéhez - a fogyasztók fizetőképességéhez - képest arányos mértékű terhet vállalhat a klímaváltozás elleni küzdelemben (csak arányos mértékben növelheti a villamosenergia-szolgáltatás költségeit), erőn felüli vállalás ellentétes hatást válthat ki. 4. Tudatában vagyunk annak, hogy az energetikai létesítményeket övező vitáknak sok érintettje és szereplője van. A civil kontroll lehetősége demokratikus társadalmi berendezkedésünk nagy értéke. A társadalmi költségek és hatások szempontjából veszélyesnek tartjuk azonban, ha megkérdőjelezhető legitimitású és számon nem kérhető szervezetek vagy egyének a közjó egyedüli képviselőinek kiáltják ki magukat, jogot formálván arra. hogy a szabályos döntési folyamatokat lelassítsák, akadályozzák. 5. A helyi érdek és a közérdek ütköztetése során az érdekeket kell mérlegelni. Az. hogy egy létesítmény egy érdekcsoport szerint nem kívánatos, még nem jelenti azt, hogy az a létesítmény valóban veszélyes a környezetre. Az érvelésben nem szabad tévesen interpretált, vagy tudatosan torzított műszaki, tudományos adatokat használni. 6. Etikátlan és társadalmilag káros nem létező veszélyek, vagy tudományos megalapozás nélkül felnagyított kockázatokkal ijesztgetni a közvéleményt. 7. A fentiek alapján ellenezzük, hogy utópisztikus műszaki megoldásokra hivatkozva, vagy klimavédelmi jelszavakkal takaródzó lobby érdekek hatására ésszerű energetikai fejlesztések halasztást szenvedjenek, esetleg ne valósuljanak meg. 8. A magyar gazdaság környezetileg is fenntartható fejlődése szempontjából szakmailag indokolatlannak tartjuk, hogy egyes technológiák eleve negatív megítélés alá essenek (pl. nukleáris, víz vagy szénbázisú villamosenergia-termelés), más technológiák ideológiai alapon, de műszakilag - gazdaságilag megalapozatlanul - a realitásokon túlmenő támogatást kapjanak. Különösen aggályosnak tartjuk a technológiák kizárólagos szembeállítását. 9. Számítható és tervezhető hatásokról számítások és tervek (tervváltozatok) összevetése alapján kell vitatkozni. Számítások eredményét, mérési adatokat nem lehet előítéletek alapján értékelni. 10. Pártoljuk az energetikai döntések folyamatában a civil kontrolt, az érdekek ütköztetését, az elvszerű tisztességes vitát. Meggyőződésünk azonban, hogy a vitákat végső soron a legitim végrehajtó hatalom alá tartozó engedélyező hatóságoknak kell lezárniuk. Helytelenítjük, hogy konkrét létesítményekről közvetetten a törvényhozás dönthet, az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. Törvény (OTrT) alapján. Fontosnak tartjuk, hogy a hatóságok rendelkezzenek a feladataik ellátásához szükséges szakmai háttérrel. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hatóságokat döntéseikben - akár melyik oldal érdekében - a politika, vagy a közélet szereplői (parlamenti képviselők, civil szervezetek, kijáró emberek) fentiekben kifogásolt eszközökkel és módon befolyásolják. kács István elnök Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület " ^ Dr. Penninger Antal elnök Magyar Energetikai Társaság---N Dervarics Attila elnök Magyar Elektrotechnikai Egyesület Dr^Kovái r" \ Dr. Kováts Gábor elnök Magyar Mérnöki Kamara Zarándy Pál / elnök MMK Hő- és Villamosenergia Tagozat (Folytatás az 1. oldalról.) Ilyen volt a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának megépítése során felmerült lakossági félelmek eloszlatása, vagy a 2003-ban bekövetkezett üzemzavar kommunikálása is. Török Gusztáv Andor hangsúlyozta, hogy a társulás munkájához mindig nagy segítséget kaptak az atomerőmű szakembereitől és a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának dolgozóitól, amely a jövőben is alapja lehet a jó partneri és bizalmi viszonynak. Kovács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy erőmű biztonságos üzemeltetése mellett, legalább annyira fontos a társadalom atomenergia mellé állítása, az atomenergetika elfogadottságának növelése. Ez utóbbi feladat talán nehezebben megvalósítható, mint a szakmai kritériumok kidolgozása és betartatása. Mára az emberek többsége szá| mára is világossá vált, hogy az atomenergia hasznosítása az uniós környezetvédelmi előírások betartására is jótékonyan hat. Tizenöt évvel ezelőtt, a paksi atomerőmű kezdeményezte a TEIT létrehozását annak érdekében, hogy a rendszerváltást követően biztosított legyen a cég életébe való napi betekintés. Az együttműködést mára nem a szembenállás jellemzi, hiszen az erőmű folyamatosan biztosítja a TEIT-nek az információkhoz való hozzáférést, sőt ahhoz is segítséget nyújt, hogy a világ más országaiban működő hasonló jellegű szervezetekhez is ellátogathassanak tapasztalatcserére. Kovács József azt is példaértékűnek nevezte, hogy az erőmű a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány létrehozásával, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás támogatása mellett évente 500 millió forinttal támogatja a települések gazdasági és infrastrukturális fejlődését is. Dr. Rónaky József, az Országos Atomenergia-hivatal főigazgatója ünnepi beszédében elmondta, hogy a múltba való visszatekintés mellett legalább annyira fontos a jövőre is gondolni. Komoly feladat az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos munkák folytatása. A paksi atomerőmű sokat dolgozik azon, hogy a biztonságos feltételek betartása mellett, a döntéshozók 2005 után 2012-ben is kedvezően bírálják majd el az üzemidő-hosszabbítást. Évekkel ezelőtt az unióban nem fogadták szívesen az atomenergia népszerűsítőit, mára azonban már világossá vált - számukra is -, hogy a környezetvédelmi előírások betartása nem valósítható meg az atomenergia hasznosítása nélkül. Dr. Rónaky József kijelentette, hogy a mára már négy szervezetre duzzadt és a társadalmi ellenőrzést megvalósító szervezetek nemzetközi mércével is komoly tapasztalatra tettek szert, amelyekre a jövőben is lehet támaszkodni, az új feladatok megvalósítása során. A szakmai programot a Bátyai Fúvósegyüttes és az Uszódi Néptáncegyüttes fellépése színesítette, melynek zárásaként a kalocsai Polgármesteri Hivatalban Kováts Balázs, az erőmű vezető főmérnöke nyitotta meg azt a vándorkiállítást, mely a TEIT elmúlt tizenöt éves tevékenységét mutatja be fotókkal díszített tablók segítségével. Kováts Balázs hangsúlyozta, hogy a paksi és a kalocsai kistérségek között az elmúlt években az atomerőmű biztosította leginkább a kapcsolatot, melyet a jövőben tovább szeremének erősíteni. -Pé/'ó Zoltán-Egy sikeres negyedszázad (Folytatás az 1. oldalról.) Szólt a párhuzamos kapcsolás jelentőségéről, majd név szerint említette azokat a szerencsés üzemeltetőket, akik szolgálatban voltak az l. blokkon (Bajsz József, Bedecs Ferenc, Bérezés Béla, Beier Matthias Alfréd, Czvack Béla, Fazekas Péter, Gelencsér Károly, Huszák Zoltán, Nagy Sándor, Pravetz Imre). Szabó Benjamin, volt kormánybiztos és Pónya József nyugalmazott vezérigazgató elevenítette fel azt az utat, amely a párhuzamos kapcsoláshoz vezetett. A visszaemlékezéseket követően a Tűzvirág Együttes adott közel egyórás műsort, majd dr. Kocsis István, az MVM Zrt. vezérigazgatója invitálta állófogadásra az ünneplőket. A finom falatok elfogyasztása után dr. Molnár Károly elnök úr nyitotta meg a jubileumi konferenciát, amelyen három előadás hangzott el. Faragó Péter emlékezett az elmúlt negyedszázadra egy szabálytalan életrajz keretében, majd Túri Tamás az irányítástechnika elmúlt 25 évét foglalta össze. A múltba tekintés után Kovács Ferenc a paksi atomerőmű jövőjéről szóló tervek és folyamatban lévő munkák helyzetéről adott összefoglalót. A konferencia után a jelenlévők könyvformában is átvehették az elhangzott előadások anyagát. Az évfordulóra megjelentetett könyvben helyet kaptak az Atomerőmű újság 30 éves évfordulójára írt cikkek és méltatások is. Újra együtt voltak az üzembe helyezők A volt üzembehelyezési főosztály tagjai találkoztak november 24-én az ASE étteremben, az 1. blokk indításának 25. évfordulója alkalmából. A volt főosztályon 1979-1984 között 137 fő dolgozott, közülük 120 főnek sikerült a lakcímét felkutatni és meghívót küldeni részükre. A meghívottak közül 110-en jelentek meg, akiket Márton János volt főosztályvezető köszöntött, majd egy állófogadás keretében felidézték az elmúlt évtizedek emlékezetben még meglévő eseményeit. A rendezvény sikeréért sokat fáradozott a főszervező, Vicsev Sztojanov Szivi. éves a TEIT