Atomerőmű, 2007 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2007-10-01 / 10. szám

2007. október mym paksi atomerőmű 13. oldal ZENESARO(C)K MUNKATÁRSAINK, AKIK ZENELNEK A „bulizenész”, Pumi „Harminc év, akárhogy számolom is, harminc év... ” - ezzel a sláger­szöveggel indítottad a beszélgetést. Mielőtt belebonyolódnánk mit je­lent, két dolgot tisztáznom kell veled kapcsolatban: hogy nem a tisztessé­ges neveden szólítalak, annak oka, hogy Pumerschein Jánosként keve­sen ismernek, és rontanám a nép­szerűséged, másik, hogy „bulize­nész" jelzőt ragasztok rád. Ezt kö­szönheted annak a műfajnak, amit művelsz, amiben sikeres vagy. Én tisztelem és nehéz feladatnak tartom ezt a tevékenységet, mert alkalman­ként sok ember zeneigényét kell ki­elégíteni, és a jó hangulat teremtése a ti kezetekben van. Ehhez minden­kor profi muzsikusra van szükség. Javaslom kezdjük a harminccal, mi­ért annyi?- Ez egy évforduló. Harminc éve, hogy a pályán vagyok. Kicsit ünnep­lem magam ez alkalomból. Az emlé­kezés mellett készítettem magamnak egy zenei válogatást „Best of Pumi” címmel. Természetesen ez nem di­csekvés, de mindenkinél eljön az idő, amikor a kedvenceit albumba rende­zi, és örömmel gondol a születésükre.- Gratulálok, és ezek után még sok „harmincas” válogatást kívánok ne­ked. így az olvasók, ismerősök is ér­tesülnek a jeles ünnepről. És gyakor­latban mit jelent a harminc?- Ha gyors számvetést kellene ten­nem, akkor közel 800 lakodalom, de a kisebb-nagyobb bulik száma még több. Aki ismer, tudja, hogy min­dig jókedvvel és felkészülten in­dulok „bevetésre”. A zene, az em­berek és a jó társaság szeretete ma is bennem van. Csak ajánlani tu­dom mindenkinek, hogy hallgas­son zenét! Ez átsegít minden ne­hézségen: erőt ad, és nyugalmat.- Szerény, kiegyensúlyozott em­bernek ismerlek, akit nehéz kihoz­ni a sodrából. Az idő megedzett, csak a cipőtalpak kopnak a tánc­­mezőkön melletted. Kanyarodjunk a múltba: hogyan indultál?-Apró gyerekként, ha lakodalom vagy bál volt, majd kiestem a szá­mon, úgy bambultam a zenekart. Előttük álltam, és hiába rángattak a ko­rombeliek, nem mozdultam. Minden vágyam az volt, hogy én is muzsikál­hassak. Ami tetszett, az a tangóharmo­nika volt. A paksi zeneiskolába kerülve kiderült, hogy harmonikaoktatás nincs. Elkeseredésemen szüleim enyhítettek, 1971-ben enyém lett a világ legszebb Hohner harmonikája, ráadásul lezsu­­gázták Sárközi Dezső bácsival (akkori­ban a Paksi Halászcsárda népszerű ci­gányzenekarának vezetője), hogy járha­tok hozzá különórákra. A hangszer na­gyobb, mint a gyerek? Nem akadály! Kiskocsira fel, télen szánkón húztam... Sok-sok gyakorlás következett, de soha nem untam. Közben énekeltem, de mindig csendesítettek, hogy adjak „hangteret” a többieknek is.- Igen, ez a gyereksors, gürizik nappal-éjjel, aztán egyszer csak jön a felnőttkor, a „szabadság” ideje. A su­lik befejeződtek, a hangszertudást megszerezted, ott álltái, és azt mond­tad: legyen egy zenekarom!- Tényleg úgy alakult, hogy 1978- ban létrejött a Pumerschein-zenekar, ami négy-öt taggal üzemelt. Én orgo­na-, szintetizátor-, harmonika- és ének­tudásommal próbáltam domborítani. Többszöri tagcserével, de tizenkilenc évig voltunk a piacon. Bulizenét ját­szottunk sikeresen. Ismertek, voltunk Pakson és környékén, a megyében, de gyakran játszottunk Budapesten és a Balatonon is. Ha szó esik a piacról, ak­kor a zenei fejlődés mellett a technikai színvonal emelése is természetes követelmény. Számtalan kedves történet, sztori maradt bennem ebből az időből. Néhány csak megem­lítve: utazás a Balatonra az em­lékezetes „taxisblokád” idején, jótékonysági bál Kóti Katiká­ért, a katolikus templomban rendezett rockmise, szüreti fel­vonulások és bálok sokasága.- Ez eddig 19 év... — Igen, 1997-ben zenekar­váltás történt, megalakítottuk a Főnix együttest. Repertoárunk kiteljed a mulatós, sláger-, nosztalgia-, pop-rock, diszkó­zene műfajára. Lakodalmakban, bá­lokban lépünk fel. Állandó zenekara vagyunk a Padosznak, és sokáig az atomerőmű vállalati rendezvényein is szórakoztattuk a közönséget. Fellépé­seink alkalmával mindannyian arra tö­rekszünk, hogy maximálisan kielégít­sük a közönség igényeit. Remélem még sok alkalmunk lesz erre.- Eközben talán kicsit pszicholó­gussá is kell válni. Tudni kell hatást gyakorolni az emberekre: hogy sza­badítsd fel a jó kedvüket, és hogyan tartsd fenn azt az éjszaka folyamán.- Én is nagyon fontosnak tartom a munkám során a közönség hangula­tának gyors lereagálását, ezen múlik a siker vagy a bukás.- A mulatságok többnyire estén­ként, hétvégén zajlanak. Hogy viseli a család a távolléted?- Igazából a harminc évnek a csalá­dom is részese, mert mindig (sajnos) a közös programot igazítjuk a munká­hoz. Idő mellett az anyagiakat is sok esetben áldozni kell a zenei technika javára, ez is mindig megértésre talált. Szeretettel és büszkeséggel támogat­tak, biztattak a pályán. Hálás vagyok a feleségemnek, mert nyugodt hátte­ret biztosít, hiszen kiválóan szervezi a család életét. Említést kell tennem a munkatársaim és vezetőim megérté­séről is, hiszen ők is segítik a munka­helyi és a szabadidős munkám zökke­nőmentes összehangolását.- Ennyi egy ember harmincéves ze­nei pályafutása egy újságcikk szűk keretei közé szorítva, de emögött ott a sok élmény, hangulat, sztori. Szeren­csére sokan vannak, akikkel hossza­san nosztalgiázhatsz. Kívánok neked még sok jó bulit, kellemes és hálás közönséget. Táncra, mulatságra min­denkinek szüksége van (lenne), és eh­hez az élő zene, a „bulizenész" adja az igazi fűszert. -Szabó Béla-Idősek világnapja Pakson Október elsejétől tíz napon át tartott a Városi Művelődési Központ szép­­korúak számára hirdetett program­­sorozata. Az „Őszülő világ” I-jén, a hagyományos idősek világnapi ren­dezvényével kezdődött. Immár hagyományosan lehetőség volt ingyenes egészségügyi vizsgála­tokon való részvételre, amelyen száznál többen vettek részt. Ezen a napon nyílt meg a VMK kis­­kiállítój ában a „Régi tárgyak - régi em­lékek” című kiállítás, melyet Teli Edit oktatási referens nyitott meg. Az ünnepi műsor Hajdú János polgármester köszöntőjével kezdő­dött. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4. osztályosai köszöntötték a nyugdíjasokat. A „Kétszemélyes bolondságok”­­ban Hűvösvölgyi Ildikó és Cseke Pé­ter önálló előadóestje aratott nagy si­kert. Délután 5-től nosztalgiabál volt, és a Fortuna Rádió élő kíván­ságműsorával szórakoztatta a részt­vevőket és a rádió hallgatóit. Az egész hét gazdag programot kí­nált az érdeklődőknek. Október 2-án Égner József népi fafaragó munkáiból nyílt kiállítás. 3-a az egészség jegyé­ben folyt. Volt EKG-vizsgálat az Atommed Orvosi Rendelő közremű­ködésével. A táplálkozásról és az idős­kori testmozgásról is több információt szerezhettek az érdeklődők. Délután filmvetítés keretében a „Lila akác” cí­mű magyar filmet mutatták be. Pénteken a számítógéppel ismer­kedhettek a nyugdíjasok. Október 8-án, hétfőn pedig a nyugdíjas ko­rú amatőr fotósok mutatkoztak be. Dr. Iván László gerontológus „Öre­gedés - örök ifjúság” címmel tartott nagysikerű előadást. A tíznapos sorozat egy különleges kezdeményezéssel zárult. Október 11-én a könyvtárban elkészítették a „Mi hangoskönyvünk”-et. Bárki fel­olvashatta kedvenc versét, regény­­részletét, és hazavihette az így ösz­­szeállított cd másolatát. A rendezvé­nyek mind ingyenesek voltak.-Wollner Pál-A jó példa ragadós Szeptember 14-én szlovák és olasz szakemberek keresték fel az erőmű­vet. A delegáció vezetője régi ismerő­sünk, Róbert Holy úr volt. Néhány éve ő vezeti Mochovcében a látogatóköz­pontot, illetve ő irányítja a kommuni­kációt is. Idén tavasztól Bohunicében is rá hárul mindkét feladat. Többször járt már Pakson, és ilyen alkalmakkor min­dig elismeréssel szólt a 4. blokkon kialakított látoga­tási lehetőségről. Most, hogy a korábban a Szlovák Elektromos Műveket 66%­­ban megvásároló olasz Énei cég befejezi Mohiban a 3. és 4. blokkot, elérkezettnek látták az időt hasonló léte­sítmények kialakítására. Két építészmérnökkel meg­erősítve érkezett a kis csa­pat, Paolo Spalvieri és Lubomir Baksa urak képviselték a szakmai oldalt. Röviden bemutattam számukra a TLK-t, most azonban építészeti szempontból. Első utunk az Erőmű­irányító Központba vezetett. Ennek folyosói oldalán még most is megvan az a betekintő ablak, aminek létét igazából sosem szoktuk meg - hama­rosan funkcióját vesztette. Az igazi cél persze az volt, hogy vendégeink lássanak egy központi vezénylőter­met is, hiszen a hasonló típusú, kele­ti erőművek terén ez a megoldás nem teijedt el. Ezt követően a szokásos 4. blokki útvonalat jártuk végig. Koráb­ban már küldtem Szlovákiába fotókat a látogatófolyosókról, de a helyszíni felmérést nem pótolhatja semmi. Mértek, számoltak, kérdeztek és fényképeztek. Nyilván lesznek ne­hézségeik az építés során, de a remélt előnyök megérik a fáradozást. Csak néhány „apróbb” eltérést említek: ná­luk a blokkvezénylőt a miénkhez ké­pest kilencven fokkal elforgatva épí­tették meg, tehát a rálátás korlátozott lehet. Más: a lépcsőházat menekülési útvonalként kezelik, nem igazán napi közlekedésre használják - most pe­dig be kell engedniük oda a látogató­kat (számuk kb. 10 ezer évente). Természetesen nem engedtem el a vendégeket anélkül, hogy ne szerez­zek információkat az „új” blokkok ál­lapotáról. Sajnálatos, hogy a magyar sajtó szinte mindig új egységekről be­szél, riogatva ezzel a tár­sadalom érzékenyebb ré­tegeit. Ezek a létesítmé­nyek nagyon régóta a te­lephelyen vannak. Az épí­tészeti készültség a reak­torépületeknél 75-80%­­os, belső betonozási mun­kák vannak hátra, elsősor­ban a reaktor környékén. A hűtőtornyok évek óta készen vannak, viszont az erőművi elektromos rend­szerek nincsenek meg­építve. A gépészeti tech­nológia beépítettsége 30-40%-os. A gőzfejlesztők, a térfogat-kompenzáto­rok, a nagyobb tartályok a helyükön vannak. Mindkét reaktortartály a te­lephelyen van, de egyelőre raktárak­ban várják sorsukat. Amennyiben további szakmai kér­déseik lesznek, akkor a megfelelő paksi szakemberekhez irányítjuk a kollégákat. -Varga József-Randevú az átrakógéppel Nagyon vártam a találkozót. Sokat hallottam felőle, hites uram ugyanis jó ideig dolgozott vele, és gyakran mesélt róla. Közelről látni! Sőt szemtanúja lenni, amint a 2. blokk­ról az 1. blokkra költözik, ritka lát­ványosság! Rendkívül izgatott vol­tam. Már a primer kör miatt is! Ez a randevú nem volt egyszerű, kellett hozzá kerítő is. Ezt a szerepet Szabó János (gkto) vezető berende­­zésmémök vállalta. Ő gondoskodott a primer körbe történő belépésünkről is, ugyanis többedmagammal, garde­dámmal mentem, Ignits Miklósné és Soponyai Mihály társaságában. Szóval az átrakógép! Ez a gép végzi a friss üzemanyag berakását, az elhasznált üzemanyag kirakását és főjavítás alatt az üzemanyag átra­kását. A berendezés egy sínpályán mozgó, vezérlőfülkével ellátott átra­­kóhídból, egy teleszkópos munka- és tv-rúdból és egyéb szerkezetekkel ellátott, szintén a sínpályán mozgó kocsiból áll. A munkarúd teleszkó­pos felépítésű, melynek első szekci­ójához kapcsolódnak a cserélhető megfogófejek, amelyek segítségével az átrakandó elemek megfogása és szállítása megvalósul. A reaktorcsamokba lépve, elámulva néztük az átrakógépet. Ott állt méltó­ságteljesen! Még így is büszkén, pe­dig már szétszerelve, szállítható ré­szekre bontva várta sorsát, az átszállí­tást. Az rko-s kollégák rendkívüli türe­lemmel és figyelemmel gondoskodtak az átrakógép kocsijának és hídjának magasba emeléséről. A munka- és tv­­rudat már korábban kiemelték. A da­rus pedig szó szerint a helyzet magas­latán állt, illetve ült. Több ember kö­zös munkájára, együttdolgozására volt itt szükség. A folyamat során teljes összhangban volt a gép, a technika és az ember. Ahogy lassan a levegőbe emelkedett a két monstrum, a két sú­lyos tömeg, és átsiklott az 1. blokk re­aktorpódiuma fölé, ahogy finoman le­ereszkedett, és a helyére illesztették, számomra különleges élményt jelen­tett. Ismét ott állt az átrakógép egészé­ben, magabiztosan. Mi pedig megnéz­tük „talpától feje búbjáig”, betekintet­tünk a vezérlőfülkébe, de felkapasz­kodtunk a kocsi tetejére is. Ő meg hagyta! Mintha örült volna az érdeklő­désünknek! E különleges találkozó során olyan információkhoz és benyo­máshoz jutottunk, melyek a további­akban másként jelenítik meg előttünk az itt folyó munkát és az itt dolgozó embereket. Az is rendkívüli hatást tett rám, ahogy Szabó János végig mesélt ne­künk. Közelebbi ismeretet szerezhet­tünk a reaktorcsamokról, az ott látha­tó berendezésekről. Többek között megcsodáltuk a „sok szenvedést meg­élt”, de most ragyogó fényben, tisztán csillogó 2. blokki 1. számú aknát is. Eddig is elismeréssel voltam mindazokról, akik ott dolgoznak, „közel a tűzhöz”, akiknek szakisme­rete megalapozza a mi atomerőmű­vünk működésének biztonságát! Ezek után még nagyobb tisztelettel nézek rájuk! Társaimmal együtt köszönjük, hogy ebben részünk lehetett!-Lovásziné Anna-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents