Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2006-06-01 / 6. szám

10. oldal 1976-2006 2006. június Ledneczki József (1957-2006) Bölcskei otthonában 2006. május 27-én váratlanul el­hunyt Ledneczki József, a MÍG gazdálkodást támogató csoport vezető mérnöke. Május 26-a, péntek a hét utolsó munkanapja olyan volt, mint máskor. Jóska - munkaidő végén - elköszönt kollé­gáitól a viszontlátás reményében, hogy hétfőn együtt folytatják mun­kájukat. Valamennyiünket sokkoló­­an ért szeretett munkatársunk halála. Ledneczki József 1986. szeptem­ber 1-vel nyert felvételt a Paksi Atom­erőmű Vállalathoz. Igyekvő, szorgal­mas, kiváló szaktudású mérnök volt. 2006. május 31-én Bölcs­kén, a katolikus temetőben vettek végső búcsút Led­neczki Józseftől. Gyászolja őt szerető felesége: Zsu­zsanna, akivel 21 évig éltek együtt boldog házasságban. Gyermekei: Zsuzsanna és Józsika, húga: Mária és csa­ládja. Özvegy anyósa, keresztlánya: Nóra, rokonok, barátok, munkatár­sai és ismerősök. Nyugodjál béké­ben! Emlékedet megőrizzük örökre! Elhunyt kollégánkat a Paksi Atomerőmű Zrt. saját halottjának tekintette. -MJ.­Volt és nincs Két ember meghalt, négyen köny­­nyebben megsérültek az őcsényi repülőtéren tartott nemzetközi repülőmodellező bemutatón, ami­kor egy repülőgépmodell a nézők közé esett - repítette világgá a hírt a média. Szerencsétlen embe­rek - kaptuk fel fejünket együt­térzően, ám később a döbbenettől már csak a sötét üresség, értel­metlenség maradt, amikor kide­rült, a fatális balesetben egy szek­szárdi házaspár vesztette életét, két munkatársunk, Szilágyi György és Szilágyi Katalin. Gyuri a BME Vil­lamos Kar erősára­mú szakán 23 éve szerezte diplomáját, az atomerőműben 1983. augusztus 1-én labormérnökként kezdett, majd a szak­mai karrier különböző lépcsőit bejár­va legutóbb a MIG MFO villamos és irányítástechnikai műszaki osztályát (V1MO) vezette. Közmegelégedésre és szinte észrevétlenül. Mindenkit meghallgatott, kollégáival mindig megértő és érdeklődő volt, minden problémára reagált és segített akár a munkahelyi, akár a magánéleti prob­lémák rendezésében. Igyekezett a két szakma - a villamos és az irányí­tástechnika - saját önállóságát bizto­sítani, ugyanakkor a közös kapcsoló­dási pontokon azokat össze is ková­csolni. Sikerrel tette. Nem kis energiát fektetett abba, hogy az osztály elhelyezéséből adódó nehézségeket enyhítse, hogy egységes és működőképes maradjon a VIMO. Bár egészségi problémái miatt az utóbbi időben sokat volt távol, a be­osztottjaihoz fűződő viszonya segí­tett abban, hogy ez sem az osztály működésében, sem a kollegiális kap­csolatokban nem volt érezhető. Tá­volléte idején is figyelemmel kísérte az erőműben történteket, rendszere­sen jelentkezett, és érdeklődött osz­tálya ügyeinek előrehaladása iránt. A magával és környezetével szemben igényes mérnököt testesí­tette meg, aki a műszaki kérdések mellett az embert is észrevette, és ér­tékelte munkáját. Fogékony volt az új technológiák, ismeretek bevezeté­sére, a kérdések újszerű megközelí­tésének alkalmazására. Rendszerete­­te, megbízhatósága közismert volt. Kati 2003. december 16-án lépett be közénk, mint a MIG LFO villa­mos és irányítástechnikai létesítési osztály (VILO) rendszerfelelőse. Azóta is ezt a feladatot végezte. Hogy milyen volt Kati? így emlé­kezik erről egyik közeli munkatársa, Rohnné Tóth Ágnes: „Örök rohanó. Mindig minden feladatot 101%-osan megoldó, akadályt nem ismerő em­ber volt. Kemény, határozott járását jól ismertük a barakkban, sokszor nevettünk is ezen. - Hallottuk, hogy jössz! - mondtuk neki, sokszor nem is értette, miről be­szélünk, annyira bele volt mélyedve az aktuális megol­­dandóba. Mindig jó kedé­lyű volt, csak akkor felhősödön el a szeme, amikor Gyuri felől érdeklődtünk. - Nem nagyon ja­vul - mondta. Aztán rögtön a fiúkról kezdett beszélni... A gyerekeiről... Fényes szemmel, ahogy csak egy anya tud... Kevesen ismerték személyesen, hiszen szinte csak az ebéd miatt hagyta el az irodáját, egész nap dol­gozott, végezte a munkáját, és sok­szor a másokét is. Pénteken még „feltépte” néhányszor az irodám aj­taját - ahogy szokta - aztán elment ebédelni. Ez volt az utolsó találko­zásunk. Mennyi „volt”. Rettenetes ez a szó, akárcsak a „nincs”. Mert nincs több aggódás az idős szülők miatt, nincs több önfeledt, né­hány perces „dumcsizás”, nincs több beszámoló a hétvégi élményekről, nincs több szomorkodás a dolgok ke­vésbé jó menetele miatt. Nincs sem­mi. Csak a szörnyű űr és a „volt”. Azt hiszem, sok ember szeretett vol­na olyan kolléganőt, amilyen nekem - nekünk - Kati személyében meg­adatott. Sajnos csak rövid időre....” Gyuri és Kati ésszel szinte felfog­hatatlan, fatális balesetben vesztet­ték életüket, a rokonság mellett ma­guk után hagyva két fiukat, a 23 éves Marcit és a 20 éves Dömét. Fájdalmukban az atomerőmű veze­tése és munkavállalói kollektívája is osztozik, a Szilágyi házaspárt a PA Zrt. saját halottjának tekinti. Törzsgárdatagsági elismerések 2006. május 20 éves Győrjfyné Szabó Éva BIG IBIFO Rendészeti Osztály, 1986. május 12.; Androvics Ernő ÜVIG ÜIFO Üzemirányítási Osztály, 1986. má­jus 29.; Mátrai Tamás ÜVIG ÜVFO Turbina Osztály, 1986. május 15.; Vörös Csaba ÜVIG ÜVFO Turbina Osztály, 1986. május 27.; Kákonyi István ÜVIG ÜVFO Külső Techno­lógiai Osztály, 1986. május 30.; Lukács Péter ÜVIG ÜVFO Irányítástchnikai Üzemviteli Osz­tály, 1986. május 19.; Kamondi Fe­renc MÍG Műszaki Főosztály, 1986. május 27. 30 éves Füle István KÁIG Üzemfenntartási Főosztály, 1976. május 17. Harminc év tanúi Könyvek, írások, képek, gondolatok azokról, akik történelmet írtak, és akik leírták a történelmet A paksi atomerőmű alapításának 30. évfordulójára emlékezve ez év­ben egy sorozatot adunk közre, melyben bemutatjuk azokat a ki­adványokat, könyveket, jelentő­sebb tájékoztató anyagokat, ame­lyek az atomerőmű tör­ténetéről, az építkezéstől napjainkig eltelt idő­szakról tanúskodnak. Ezzel egyben felidézzük a múlt eseményeit, és tiszteletünket fejezzük ki azok iránt, akik alkot­tak, dolgoztak, a mai nap is munkálkodnak az atomerőműért, és akik mindezt megörökítették. Júniusi számunkban egy olyan kiadványt mutatunk be, mely nagyban eltér az eddigiektől, Lovásziné Anna az Atomos adomák­ban ugyanis nem műszaki szemszög­ből mutatja be az erőművet, hanem emberi oldalról, és vidám, humoros pillanatokat idéz fel. Lovászi Zoltánná: ATOMOS ADOMÁK A paksi atomerőmű építésének hős­koráról számos kiadvány, szakkönyv, és főleg műszaki információkat rög­zítő írásos anyag készült. A mérnö­kök, technológusok és fizikusok a megvalósítandó gigantikus méretű és bonyolultságú műben nemcsak az ipari létesítményt, a műszaki adatok­kal jellemezhető objektumot látták. Az élet teljes valóságában észrevet­ték a humort is, ami az idegtépő vitat­kozások és felelősségteljes döntések mellett mindig jelen volt, ha nem is kaphatott „terepet” a jegyzőkönyvek­ben, a komoly dokumentációkban és a műszaki kiadványokban. Lovászi Zoltánná Anna az Atom­erőmű újság jelenlegi főszerkesztő­helyettese bölcs előrelátással össze­gyűjtötte, és egy kötetbe szerkesztet­te az erőműépítés korai szakaszában keletkezett vidám történeteket, amelynek az Atomos adomák (csatta­­nós, vidám történetek az atomerőmű­építkezés kezdeti időszakából) címet adta. Kolléganőnk e munkáját Paks város 1993-ban meghir­detett helytörténeti pályá­zatára készítette, ahol I. díjat nyert vele. A sikeres pályamunkát még abban az évben cégünk ezeröt­száz példányban megje­lentette. A kiadványban közzétett illusztrációkat Pál Józsefié pedagógus rajzolta. Anna merész tervének megvalósításá­ban Csöglei István nyu­galmazott tűzoltó alezre­des, Kecskés László üzemviteli tech­nológus, Kováts Balázs tájékoztatási irodavezető, Pónya József nyugalma­zott vezérigazgató, Simon Péter üzemviteli főmérnök, Szabó Ben­jámin egykori beruházási kormány­­biztos, Tímár Géza vezető mérnök, Varga Tibor nyugalmazott koordiná­ciós főosztályvezető és Vinnay István műszaki információs mérnök segéd­kezett. A kollégák elbeszélése alapján Atomos adomák (csattanós, vidám történetek az atomerőmű-építkezés kezdeti időszakából) Készítette: Lovászi Zoltánná Anna lejegyezte a történeteket, ame­lyek által ízelítőt kaphatunk a kezde­tekről, így a korabeli váratlan helyze­tek megoldásának felelevenítéséről is. Ide illő példaként idézzük fel ,jlz erőmű gyerekszemmel’’ címet viselő kedves kis anekdotát: „Az /-//. blokk építkezése már a végkifejlet felé járt, amikor egy roko­ni csoportot vitt be az egyik fizikus. Amikor kijöttek, a rokonságban lévő gyermek megkérdezte, hogy miért van a két kémény fönt a magasban egymással összekötve. Ezzel a kérdéssel bizony megfogta a fizikust, aki hirtelen nehezen tudott rá választ adni, de azért egy komoly mű­szaki jellegű tájékoztatással csak felelt rá. A gyerek erre azt mondta, hogy ő ezt nem egészen érti, de már rájött, hogy miért is vannak a kémények ösz­­szekötve. - Azért, ha a kéményseprő felmászik az egyikbe kormozni, akkor ne kelljen újból lemásznia, hanem szé­pen ott fönt átsétál a másikba, és lefe­lé jövet azt is kitisztítja. ” (A karikatúrát Nagy László Töhö­töm (TÖHI) készítette.) A szerző nem törekedett a teljes­ségre, csupán egy-egy rövid elmon­dott esemény, apró részlet rögzítésé­vel igyekezett hozzájárulni az építke­zés kezdeti időszakának áttekintésé­hez. Az emlékezések pillanatnyi ké­pet adnak a korabeli állapotokról. Va­jon mi motiválta Annát a szerkeszté­sében? — tehetjük fel a kérdést. „ Cé­lom kétirányú volt. Egyrészt és első­sorban azoknak a régi erőművesek­nek szántam, akik abban az időben itt voltak, megélték az eseményeket. Azért, hogy ne csak a nehézségek, a problémák, a túlórázások jussanak eszükbe, hanem a vidám, tréfás han­gulatú percek is. Másik célom a kí­vülállók, az erőmű belső világát nem ismerők számára egy halvány vázlat­rajz összeállítása arról, hogy mi min­den történhet egy atomerőmű építése során, képet kapjanak az itt dolgozók életéről, helyzetéről" — olvashatjuk a szerző bevezető soraiban a választ. Azon olvasóink, akik dübörgő vi­lágunkban néhány kellemes percre szeretnének kikapcsolódni, vegyék kezükbe az Atomos adomák cimet vi­selő, a könyvtárunkban megtalálható kiadványt. -Sípos László-A Paksi Atomerőmű közleményei SZERKESZTETTE: VINNAY ISTVÁN Lapunk májusi számának 30 év ta­núi című sorozatában már bemutat­tunk egy olyan könyvet (Tíz éves a paksi atomerőmű), amit Vinnay István szerkesz­tett, és beszélgetést is kö­zöltünk a könyv szer­kesztőjével. A következő sorokban Vinnay István által szerkesztett PAV Közlemények, illetve a Paksi Atomerőmű közle­ményei c. kiadványokról esik szó. A vállalaton, illetve szakterületen belüli fel­­használásra szánt PAV Közlemények első száma 1989-ben jelent meg, és az erőmű nyomdájában készült 250 pél­dányban, A/4 méretben. 1992-ben pe­dig, amikor a vállalat részvénytársaság­gá alakult, a cég nevének változása mi­att a kiadvány már módosított címmel, „Paksi Atomerőmű közleményei”-ként jelent meg.- Milyen céllal adták ki a PAV Köz­leményeket? - kérdeztem Pista bácsit.- A PAV Közlemények kettős céllal készült. Szempont volt egyrészt, hogy az atomerőműben dolgozó szakembere­ket megismertesse a más munkaterüle­teken folyó munkákkal, és olyan szak­mai újdonságokkal, információkkal lás­sa el őket, amelyek birtokában a kívül­álló érdeklődők részére is kellő tájékoz­tatást képesek adni. A szerkesztésnél ar­ra törekedtem, hogy lehetőleg minden szakterület megszólaljon, és ezáltal tel­jes áttekintést nyújtsunk az erőműről. terület volt ambiciózus így a műszaki részlegeken kívül a beru­házási osztály, a jogi osztály, sőt a pszi­chológiai labor is megszólalt. A másik cél az volt, hogy a lap publikálási lehetősé­get adjon a szakemberek számára. Sok ifjú mérnök jelentkezett ilyen igénnyel, és én külön feladatnak te­kintettem, hogy megismer­tessem őket a szakcikkírás rejtelmeivel. Nyugodtan mondhatom, néhányukat én indítottam el azon az úton, hogy publikációképes mérnök váljon belőlük. Gyakorló­­ez a fiatal emberek számára, hiszen több olyan téma, szakmai írás akadt, ami egy központi szaklapban való megje­lenésre még nem volt al­kalmas, viszont ebben feltétlenül helye volt.- A kiadvány fél­évente jelent meg, az­tán egy idő után meg­szűnt. Mi volt a meg­szűnés oka?- Én folyamatosan dolgoztam a közlemények szerkesztésén, és egy­szer váratlanul azt az üzenetet kaptam, hogy ne foglalkozzam tovább vele, mert helyette évenként egy olyan év­könyvet adnak ki, amiben a szakterü­letek számolnak be elvégzett munká­jukról. Meggyőződésem, hogy ezek az évkönyvek más célt szolgálnak: a fia-Paksi Atomerőmű KÖZLEMÉNYEI * 1992/1 taloknak nincs lehetőségük, hogy eb­ben kisebb jelentőségű részfeladataik teljesítéséről beszámoljanak. A mai napig az a véleményem, hogy az atomerőműben egy ilyen „Közlemé­nyek” bizony nagyon hiányzik. Miközben Vinnay István az atomerő­mű szakembereinek ábrákkal, képletek­kel, grafikonokkal, technológiai sémák­kal ellátott írásait rendezte össze, ki­emelten ügyelt arra is, hogy a cikkek kellő áttekintést adjanak a tárgyalt téma­körről, és érdemi mondanivalójuk min­denki számára követhető legyen. Az öt­­venoldalas első szám tizenhárom témá­val foglalkozott, mint például: - WER- 440 üzemanyag-elrende­zés optimalizálása auto­matizált számítógépes eljárás segítségével; - Mikroszektorokon alapu­ló módszer a hőmérsék­letmező kiterjesztésére; - A munkakörre orientált szakemberképzés tapasz­talatai, jelenlegi és jövő­beni feladatai a Paksi Atomerőmű Vállalatnál. A közlemények révén a szakemberek tájéko­zódhattak a különböző területen folyó munkákról, új eredmé­nyekről. A szakmai információk révén hasznos ismeretekhez juthattak, ame­lyeket esetleg saját területükön is elő­nyösen tudtak alkalmazni. A PAV Közlemények és a Paksi Atomerőmű Közleményei néhány szá­ma az atomerőmű Műszaki Könyvtá­rában elérhető. -Lovásziné Anna-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents