Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2006-05-01 / 5. szám

14. oldal 1976-2006 2006. május Fergeteges sikerrel zajlott a harmonikafesztivál Fantasztikus, magával ragadó, rendkívüli, színvonalas és szóra­koztató, fergeteges és a maga ne­mében páratlan, nagyszerű és em­lékezetes. És még sorolhatnám azo­kat a pozitív jelzőket, melyek az április 8-án megrendezett I. Paksi Harmonikafesztivált illetik. A dunakömlődi faluház zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, és aki nem ért oda időben, annak már csak állóhely jutott. Szinte hihetetlen, hogy délután négy órától egészen éjfélig ki­tartott a közönség, és nemcsak hogy ott maradtak, hanem bizonyságát is adták annak, hogy élvezik a zenei elő­adást, a magas színvonalon bemutatott harmonikamuzsikát, és hogy jól érzik itt magukat, remekül szórakoznak. A fesztivált Hajdú János polgár­­mester, a rendezvény fővédnöke nyi­totta meg. A gazdag program első ré­szében többségében komolyzenei da­rabokat mutattak be. Ekkor léptek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egye­tem harmonika szakos tanára és tanít­ványai, a Dunaújvárosi Sándor Fri­gyes Zeneiskola több növendéke, a Beregszászi Bartók Béla Művészeti Iskola szólistái és Harmonikaegyüt­tese, és ekkor mutatta meg tehetségét egyéni és közös fellépéssel a Paksi Harmonikaegyüttes. A zeneszámokat olyan figyelemmel és tisztelettel hall­gatta a közönség, hogy az előadás pillanatnyi szüneteiben a csendet egy pisszenés sem törte meg. A második műsorblokkban a világ­hírű magyar harmonikaművész, Orosz Zoltán játékának örvendhetett a közönség. A művészt zenekara kí­sérte gitáron és nagybőgőn. A paksi­ak közül már sokan ismerték Orosz Zoltánt a múlt évi paksi koncertjéről, és ők tudták, hogy mi vár rájuk. Ismét ámulatba ejtő harmonikajátékot hall­hattak. A harmonika rendkívüli tehet­séggel megáldott művésze, virtuóza ismét elkápráztatta a paksiakat. A délutánból már estébe fordult az idő, amikor a nagyobb létszámú együt­tesek bemutatkozására került sor, és műsorszámaik között szép számmal szerepeltek a szórakoztató muzsika fülbemászó dallamai. A Madarasi Har­monika Zenekar mindenkit elbűvölt. Magával ragadó élményt jelentett, amikor a 36 harmonika egyszerre megszólalt, és a hangszerek mind gye­rekek kezében voltak. Lendületes, per­gő ritmusú darabokkal mutatkoztak be, és késztették táncra a közönséget. Nem is lehetett nyugodtan ülni, miközben szólt a harmonikaszó, úgy hogy egy táncparkettet alakítottak ki, ahol a táncos lábúak átadhatták ma­gukat a jó hangulat ily formában tör­ténő kifejezésének. Természetesen nagy taps kísérte a „hazai” muzsikusokat, a paksi Roger Schilling zenekar játékát. A közked­velt darabokon kívül egy új műsor­számmal, egy ez alkalommal először bemutatott indulóval kedveskedtek hűséges közönségüknek. A fesztivált záró győri Akkordeon Harmonika Zenekar olyan nagy átélés­sel játszotta a vidám ritmusokat, hogy a közönség nehezen tudott megválni tőlük, pedig már elütötte éjfélt az óra. A harmonikafesztiválon számos értékes tombolatárgyat sorsoltak ki, ami által a vendégek számára még emlékezetesebbé vált az est. A fellé­pő művészek és zenekarok sem tá­voztak ajándék nélkül, ők ugyanis Ignits Éva (paksi fiatal állatorvos, Papp Olga tanítványa) kerámiából készült emlékplakettjét kapták, mely az I. Paksi Harmonikafesztivál emlékét őrzi. A szülők önszervező munkájának és a tanárnő áldozatos munkájának eredménye a nagysikerű, felejthetet­len zenei est. Ízelítőt kaptunk, hogy milyen nagy igény van a lakosság kö­rében az ilyenfajta zenére, szórako­zásra, kikapcsolódásra. Az első harmonikafesztivál reme­kül sikerült! Reméljük lesz folytatá­sa, és jövőre a II. Paksi Harmonika­fesztiválon ismét találkozhatunk a harmonika tehetségeivel, művészei­vel, virtuózaival! -Lovásziné Anna-Bronzérmes az első osztályú sakkcsapat Az NB l/B-ben ezüstöt ért a bajnokverés Érdekes bajnoki szezont tudhat maga mögött a paksi sakk. Míg a második csapat újoncként messze túlteljesítve az elvárást ezüstér­mesként zárt, addig a négy éve sta­bilan dobogón végző (2003, 2005: 2. hely; 2004, 2006: 3. hely) első osztályú gárda teljesítményének megítélése változó. Változó, mert bár összes­ségében biztosan szerezték meg a két zalai nagyság mögött a harmadik helyet, a rangadókon, az igazi meg­mérettetéseken kivétel nél­kül kikapott a csapat. Vál­tozó viszont azért is, mert ebben a szezonban rekordot jelentő 11-1-es eredményt is feljegyezhettünk az Atomerőmű SE neve mel­lett (a Makó volt a szenve­dő fél). Úgy alakult a sorsolás, hogy az első három fordu­lóban a mieinknek meg kellett mér­kőznie a Zalaegerszeggel és a Nagy­kanizsával. Nos, ezekből a meccsek­ből igen rosszul jöttek ki: az Egerszegtől 8^1-re, a trónkövetelőtől pedig 7-5-re kaptak ki, ami már itt előrevetítette, hogy bravúr, nem is kis bravúr kell az ezüsthöz. A csapat becsültére legyen mondva, nekiveselkedett tetemes hátránya le­dolgozásának, és négy remek győze­lemmel már-már vissza is küzdötte magát, amikor jött a 8. forduló, és ve­le a Honvéd elleni — végül sorsdöntő­nek bizonyuló - 7-5-ös hazai vereség. Ezt követően is aratott ugyan az ASE két fölényes sikert, ám az utolsó kör­ben rendezett MTK elleni ütközetnek igazi tétje már nem volt Berkesék szá­mára. Ennek a csatának is aztán vere­ség lett a vége, amelynek következté­ben előállt az a furcsa helyzet, hogy bár hatalmas előnnyel - 9 ponttal - végzett az ASE a 4. helyezett csapat előtt, mégis: négy vereségét éppen az első öt csapat ellen könyvelte el. Ennek egyik oka volt Nevednichy gyengébb szereplése (hét meccsből négy pont), de éltáblásunknak, Berkes Ferencnek és Tóth Andrásnak (egy­aránt 11/6) sem a mostani volt a leg­jobb szezonja. Ami a másik oldalt ille­ti: Szabó Krisztián (a képen a második sorban balról a második) remekelt, 9,5 pontot szerzett, s ezzel ő lett az él­vonal legeredményesebb sakkozója! Jól szerepelt Pataki Győző (11/7,5), míg a harmadik legponterősebb játé­kosunk - nagy örömünkre - a sakkot már háttérbe szorító Ács Péter lett (11/7). Remekelt viszont az NB I/B-ben szereplő újonc ASE II! Siklósiék az utolsó forduló­ban a toronymagasan bajnok BEAC ellen ültek asztalhoz. A fordulót a második helyen vá­ró paksiak a sorsolás alapján inkább a dobogó harmadik fo­kára számíthattak, ám az utol­só mérkőzésen minden vára­kozásra rácáfoltak. Az NB I- be már korábban visszajutó ri­vális ellen hatalmas akarattal sakkoztak, és győzelmüket vé­gül nagy különbségűre fokozva meg­őrizték az ezüstös pozíciót. Összességében tehát Paksnak lett egy bronza és egy ezüstje, ami dicsé­retes. Soha rosszabb bajnoki idényről ne kelljen tudósítani! Ami pedig a mostani bronzot illeti: ha hihetünk a sormintában, akkor jövőre ezüstér­met akasztanak a mieink nyakába.-vöröss-Luxusautók és -motorok Luxusautók és -motorok kiállítását rendezte meg személyes kapcsola­tai révén a dunaújvárosi arab üz­letember, Al Roudhan Bader a bu­dapesti vásárközpont A, D csarno­kában 2006. április 27 - május 1. között. Bentley, Ferrari, Lamborghini, Lotus, Masse­­rati, Rolls Royce csillogott a reflektorfényben. Külföldi uta­kon villanásnyi időre feltűnő autócsodák most nyitott ajtók­kal, nyitott motorházzal tárul­koztak ki a látogatók előtt. Itt volt egy kevésbé ismert svéd sportkocsimárka, a Koenigsegg, amely tavaly óta tartja a szériában gyártott sportkocsik sebességi csúcsát 388 km/h-val. Nyolcszáz lóerős V8-as motoija 3,2 másodperc alatt gyorsítja 100 km/h sebességre. A kocsi előjegyezhető 127 mFt áron. Már 350 fut belőlük a világon. Bemutatták az első magyar terve­zésű-építésű túra-versenyautót a BOVI motorsport jóvoltából. A kifej­lesztése 9 évig tartott, és 250 mFt-ba került a két kocsi kivitelezésével együtt. Az átalakított Porsche-motor 437 LE, 3,8 sec alatt éri el a 100 km/h sebességet. Bódis Kálmán többszörös magyar bajnok vezetője és tulajdono­sa, társaival együtt a 24 órás verse­nyeken vár átütő sikert gépétől, mellyel a hazai versenyeken kívül Bah­­reinben és Dubaiban is rajthoz állnak. A tuningolók a D pavilonban kap­tak helyet. Néhány karosszéria­­elemmel egyedivé varázsolhatok az autók. A motor teljesítmény­növelésének számos lehetőségét ismerik az erre szakosodott mű­helyek. Itt látható a buszhosszú­ságú limuzin, valamint „dis­zkóautók” számtalan hangszóró­val, hangfallal, erősítővel. Nem találtam lowrider-meg­­oldásokat - amikor a kocsi ösz­­sze-vissza billeg, csuklik-nyak­­lik minden bennülő. Hát persze, mi ezt államilag kapjuk az utak­kal, nem drága pénzen kell egyedileg beépíteni az autókba, mint nyugaton. Nem találtam navigációs eszközöket sem, talán ez már nem luxus. -gyulai-Profi bokszgála Pakson A Félix Promotion Pakson, az atom­erőmű sportcsarnokában rendezte meg teltház előtt idei második pro­fi ökölvívó gáláját, melyen hét ösz­­szecsapásra került sor, ezen belül két világbajnoki és egy interkonti­nentális címmérkőzésre. A Felix Promotion klubján belül talált gazdára az IBC (Nemzetközi Boksztanács) kisváltósúlyú vb-öve. A helyi kedvenc, az utolsó mérkőzé­sét vívó Bognár László húzta a rövi­­debbet. A 12 éves profi karrierjét be­fejező 37 esztendős öklöző a szlová­kiai Andrzej Sark ellen a harmadik menetben kétszer is a padlóra került, így a mérkőzésvezető számolás nél­kül beszüntette a küzdelmet. Kovács Attila nagyváltósúlyú vi­lágbajnoki kihívó sima győzelemmel tudta le a Steve Conway elleni világ­­bajnoki címmérkőzése előtti utolsó akadályt, és a hatodik menetben ki­ütötte a lengyel Marcin Piatkowskit. A PA. Zrt. nyugalmazott vezérigaz­gatója, Pónya József - az ökölvívás paksi meghonosítója - a gálán több elismerést is kapott. A Magyar Ököl­vívó Szövetség elnökétől, Csötönyi Sándortól az ökölvívásért végzett ki­emelkedő munkájáért kupát, emlék­plakettet és díszoklevelet vehetett át. Rácz Félix menedzsertől a profi ökölvívásban nyújtott segítségéért a Félix Promotion jelképét ábrázoló szobrocskát, míg Magyarország első világbajnokától, Kovács „Kokó ” Ist­vántól a profi világbajnokok nevé­ben az általuk dedikált profi verseny­kesztyűt. -Wollner Pál-További eredmények: Férfiak: Pehelysúly (a WBO interkontinen­tális bajnoki övéért): Mészáros And­­rás-Nagy Zsolt pontozásos győze­lem a 12. menetben. Kiskönnyűsúly: Nagy JánosSztra­­uszov (orosz) pontozásos győzelem a 8. menetben. Kisváltósúly (az IBC világbajnoki övéért): Sark (szlovákiai)-Bognár László K. O. a 3. menetben. Váltósúly: Petrovics János-Jónás Attila K. O. a 3. menetben. Nagyváltósúly: Kovács Attila Piat­­kowski (lengyel) K. O. a 6. menetben. Félnehézsúly: Popovics Tamás-An­­gyijanov (orosz) pontozásos győze­lem a 6. menetben. Nők: Harmatsúly: Csábi Betti­­na-Hockmi (francia) pontozásos győzelem a 10. menetben.

Next

/
Thumbnails
Contents