Atomerőmű, 2006 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2006-08-01 / 8-9. szám

2006. augusztus-szeptember 1976-2006 15. oldal Pannóniával Ázsiába Treszl Gábor és Vörös Csaba hihe­tetlen dolgot vitt véghez: 39 éves Pannónia T5-ös oldalkocsis motor­kerékpárjukkal egészen az Uralon túlra, Cseljabinszkig merészked­tek. Egy hónapos útjukon olyan dolgokat tapasztaltak meg, amit közülünk kevesen.- Fiúk, nagy világjárók vagytok: az athéni olimpiára is motorral mentetek, jártatok - busszal - Csemobilban is. Miért, miként került sor erre az útra?- Ez egy előkészületi túra volt, hi­szen a pekingi olimpiára is motorral készülünk eljutni. Meg szerettük volna ismerni az ukrán-orosz utakat, viszonyokat, kipróbálni, mit tudunk mi és a motor. Cseljabinszk úti cél­ként annyiban volt lényeges, hogy elsőre még teljesíthető legyen a táv, de azért eljussunk az Uralon túlra, Ázsiába, és a munkahelyi szabadság szabta időkeretbe is beleférjünk. A főbb útállomások Csap, Lvov, Kijev, Voronyezs, Penza, Szamara, Ufa vol­tak a célig. Összesen 9 ezer kilomé­tert tettünk meg 600 liter benzinnel nagyjából a terv szerint.- Hogyan készültetek fel?- Az előkészületeket korán elkezd­tük. Ennek része volt az útiterv összeál­lítása, a vízum intézése, a gép rendbera­kása, a pénzügyi és a lelki rákészülés. Szerencsére sokan voltak, akik anyagi­lag és/vagy más segít­séggel, biztatással tá­mogattak minket. Elég sok időt és energiát igé­nyelt az orosz vízum beszerzése, de a motor­ral is az utolsó napig foglalkoztunk. Az in­dulás napján családtag­jaink, barátaink bú­csúztattak, a paksi mo­toros kör egészen Mart­fűig kísért minket.- Milyenek voltak a kinti tapasztalataitok?- Nagyon kellemes élményeket szerez­tünk. Az emberek nagyon barátságo­sak, segítőkészek voltak. Akár útba­igazításra, akár benzinre, szállásra volt szükségünk, mindig találtunk valakit, aki segített. Érdeklődve jöt­tek hozzánk az emberek: sokan is­merték a Pannóniát még a régi idők­ből, másrészt meglepve hallgatták, milyen messziről jöttünk, és hova tar­tunk. Végig jók voltak az utak, külö­nösen Oroszországban, és kezelhető volt a közlekedés is. Türelmesek vol­tak velünk szemben. Igaz, megfigyel­tünk néhány jobbról való előzést, amit később néha mi is alkalmaztunk.- Melyek voltak az érdekesebb él­ményeitek?- Nagyon megindító volt a Don­­kanyar II. magyar hadseregre emlé­keztető élménye. A Voronyezshez kö­zeli Boldirevka faluban egy kisebb, korábbi magyar katonai temető talál­ható fa kopjafával, míg Rudkinóban pár éve adták át a hatalmas, ápolt központi temetőt. A legtöbb elesett magyar katona földi maradványai itt találhatók, ezrével sorakoznak a ne­vek a márványtáblákon. Ezen kirán­dulás miatt Penza előtt ki is fogyott a benzinünk, viszont így amellett, hogy elvittek minket üzemanyagért, Belin­­szkij községben egy lakodalomba ke­veredtünk, ahol hajnalig jól tartottak minket. A majd’ másfél milliós Sza­marában, - korábbi, ideiglenes nevén Kujbisevben - egy korunkbeli házas­párnál vendégeskedtünk, ahol a rend­őrtiszt férj veterán járműveket gyűjt. Ufa, Baskírföld 1,3 milliós fővárosa nagyon tetszett. Ott egyetemisták fo­gadtak, az első „úti jelentésünket” is egy itteni internet-kávézóból küld­tük. A napokban volt 270 éves Csel­jabinszk, ahol szállás iránt érdeklőd­ve belecsöppentünk egy motoros tár­saságba a város főterén. Elkalauzol­tak bennünket a szokásos szombat esti illegális gyorsulási versenyre is, amelynek, mint mindig, most is a rendőrök érkezése vetett véget. Két napot töltöttünk a városban, az egyik újdonsült ismerős saját kempingjében szálltunk meg. Visszafelé Sza­marában néhány napot pihen­tünk barátainknál. Alekszej és Kátya családjával, ismerősei­vel kirándultunk, a Volga part­ján piknikeztünk, pecáztunk, barlangot másztunk. Igazán jól éreztük magunkat. —Hogy bírtátok az utat? Nehéz­ségek, problémák orosz nyelv?- Úgy ütemeztük a haladást, hogy nem sietünk, de amíg tu­dunk, megyünk. Természetesen el-elfáradtunk, akkor váltottuk egymást. Szerencsére az oldal­kocsiban szunyókálni is lehe­tett. Már a beregsurányi határ­­állomáson problémába ütköz­tünk, mivel az ukrán vámos szerint nem jól volt beütve a vázszám. Csapon engedtek át min­ket nagy nehezen. Nem volt egy­szerű az ukrán-orosz határ bürokrá­ciája sem. Ott visszafelé büntetést is kellett fizetnünk, mert járművünk a megengedett 14 napnál tovább volt Oroszországban. Az orosz ví­zum a szálláshelyen történő regiszt­rációs kötelezettséggel jár. Vándor­lásunk miatt augusztus közepén volt ebben egy nyolcnapos „lyuk”, amit Alekszej barátunk segített pó­tolni Szamarában. Elhasználtunk két hátsó gumit, hazafelé a Kárpá­tokban pedig kompresszió híján már alig bírta a motor, de azért ha­zahozott minket. Úgy ahogy megér­tettük magunkat oroszul. Annak ide­jén az iskolában nem gondoltuk, hogy az oroszt még tudjuk hasznosítani. A visszaútra pedig már sokat fejlődtünk.- Hogyan történt a hazaérkezés?- Kellemes meglepetésként au­gusztus 27-i, késői esti érkezésünk­kor ünnepélyesen fogadtak minket a garázsnál a családtagok és a barátok. Jó volt hazaérni! Most pihenünk, em­lékezünk, mesélünk. Nagy kalandban volt részünk! -Hadnagy Lajos-Balaton-átúszás 2006 Mivel tavaly a szeszélyes időjárás nem tette lehetővé, hogy a kitűzött időpontokban próbára tehessük úszni tudásunkat, kitartásunkat, így idén már nagyon feszülten fi­gyeltük az időjárás-jelentéseket, a híradásokat az esemény­nyel kapcsolatban. Kedve­zett az időjárás, és július 22-én, a kánikula kellős közepén megtartható volt az egyik legnagyobb hazai tömegsportrendezvény. A borsos nevezési díjak a fe­lére csökkentek, igaz a ta­valyi rajtszámokat osztot­ták, s a tavalyi trikókat kaptuk némi átjavítással. A víz hőfoka 26-27 °C, az idő tiszta verőfényes, sem­mi szél - ilyen simának még nem láttam a Balatont. Mivel időben elindultunk, korán odaértünk a révfü­löpi rajthoz. A kötelező orvosi vizsgá­lat és a nevezés után séta a kikötőbe, ahol gördülékenyen ment a rajtolta­tás. A vízben már megnyugszik az ember, a megoldandó feladatok szá­ma lecsökken, már csak a túlsó partra kell eljutni valahogy, mondjuk úszva. Az sem kikötés, hogy egyhuzamban, bármelyik horgonyon álló hajóhoz odaúszhatunk, hogy megkapaszkodva szusszanjunk, vagy szőlőcukrot, ás­ványvizet vegyünk magunkhoz. Az erőbeosztást 500 méterenként elhe­lyezett nagy, sárga bólyák jelezték. A kilométereket jól látható nagy szá­mokkal is ráírták. Én végig „békalábbal”, háton úsz­tam, csak lábbal, így mindent láttam, hallottam magam körül. Nincs olyan nagy népsűrűség, hogy időnként hátra­tekintve ne lehessen nyugodtan haladni. A célban újra leolvassák a vonal­kódos rajtszámomat, egy mosoly a gyűszűnyi web-kamerába az utókor­nak, és már közük is az átúszás ide­jét: 2:45 - túl sokat nézelődtem, be­szélgettem, de most már mindegy, majd jövőre igyekszem. A meleg, cit­romos tea és szőlőcukor visszahoz a „való életbe”. Hosszú sor kígyózik a fometti standja előtt. Két szem sütiért egy órát „szobrozni” aránytalan áldo­zat, megyek a trikóért, meg a csomagomért. A csomag még nem ért át, dugó volt a Bala­tonon. Szerencsére ott az atomerőmű tájékoztató sátra. Végre megjön a csomag, tusolunk - a naptej nagyon nehezen jön le, de nem ég­tünk le, átöltözünk, és me­gyünk a hajóhoz. Ott nagy tö­megből hosszú sor áll a tűző napon. Vékony slagból vizet spriccelnek az emberek közé frissítésül, mégis volt, aki el­ájult. Szerencsére komphajó jön, így mindnyájan felfér­tünk. Visszafelé csak egy félórányi az út, de végtelenségnek tűnik. Kiosz­tottam pár szórólapot a Daróczy-vir­­tusúszásról az érdeklődőknek - még­sem jöttem hiába. Hazatérve már csak a kellemes fá­radtság és a teljesítmény tudata ma­radt, gazdagodtunk egy újabb szép emlékkel. -gyulai-Dobogós helyezés az oroszországi futsalbaj nokságon III. helyen végzett a PA Zrt. Üzemi Tanácsának futsalcsapata a nukle­áris dolgozóknak az oroszországi Udomlja városban augusztus 24- 28. között rendezett tornáján. Oláh József és Erdélyi Péter mesélt a részletekről.- A WONUC a nukleáris iparban dolgozók szervezete, amely első al­kalommal két éve a Szentpétervár melletti Szoszno­­vij-Borban rendez­te meg ezt a terem­­focitomát, tavaly Pakson került erre sor nagy sikerrel, míg idén a Kali­­nyini Atomerőmű­nek otthont adó 30 ezres kisváros, Udomlja volt a helyszín. Rajtunk kívül orosz, ukrán és német csapat vett részt a tornán. Korábban csak né­hány ukrán focis­tával találkoztunk. Az eredményt te­kintve nem kellett szégyenkeznünk, hiszen a helyi csapattól csak kis kü­lönbséggel kaptunk ki, az ukrán csa­pattal döntetlent játszottunk, míg a németeket könnyen legyőztük. Az el­ső hely sorsa kemény meccsen dőlt el az orosz és az ukrán csapat között az utóbbi javára. A vendéglátók kitettek magukért: kedvesek, aranyosak voltak. Enni-, innivaló volt bőven, és bár az ételek fűszerezése szokatlan volt, azért a többség ízletesnek tartotta az orosz ízeket. Programokat - kirándulást, bowlingozást - szerveztek, gyakor­latilag állandó kíséretet biztosítot­tak. Ä beszélgetésben pedig kint ta­nult Jakab Albert barátunk segített. A helybéliek is örültek, hogy egy kis színt vittünk az életükbe. A városka egyébként egy óváros­ból és egy később épült városrészből áll. Szimpatikus volt, bár benyomá­saink vegyesek voltak. A lakótelep ott is az atomerőmű miatt épült, amely három darab 1000 megawat­tos WER-blokkból áll, és tervezik a negyediket is. Összességében jól éreztük magun­kat. Kíváncsian várjuk a következő tor­nát, amelyre Ukrajnában vagy Fran­ciaországban kerül sor. -hadnagy-Erőműves dolgozók munkái a Magyar Kézművesség - 2006 kiállításon Az idei évben is megrendezték a magyar kézművesség legreme­­kebb darabjait bemutató kiállí­tást, ahol ismét szerepeltek paksi alkotások is. Az atomerőműben dolgozó Tálos Zoltán üvegmunkáit és Bach Ferenc rézből készített al­kotását a zsűri érdemesnek találta a bemutatásra. A kiállítást augusztus elejéig a Mezőgazdasági Múzeum­ban, majd szeptember közepéig a keszthelyi Festetics Kastély Kocsi­múzeumban tekinthették meg az ér­deklődők. Bach Ferenc vörösréz bográcsai A Magvar Kézművesség - 2006 cí­mű országos kiállításra Bach Fe­renc, az erőmű turbina osztályá­nak dolgozója első alkalommal pá­lyázott, és máris sikerrel járt. Bach Ferenc vörösréz bográcsai méltán nyertek elismerést a több száz pá­lyamunkát elbíráló zsűri előtt, és megérdemelten kaptak helyet a ha­zai kézművesek alkotásainak se­regszemléjén.- Mióta foglalkozol réztárgyak készítésé­vel? - teszem fel kérdé­semet a turbinagépész beosztásban dolgozó Ferinek, aki szabadide­jében bográcsokat, réz­tárgyakat készít.- A kezdet 1979-től számítható, amikor megismertem apóso­mat, Tezás Józsefet, aki rézműves volt Pakson. Apósom halála után megörököltem szerszámait, amelye­ket csak akkor volt módom haszná­latba venni, amikor családi házat vettünk, és elkészült a műhelyem. Akkor nekiláttam befejezni az apó­som által megkezdett munkákat.- Tárgyaidat milyen céllal, kiknek készíted?- Nagyon sokat készítettem aján­dékként, amit vittek Kanadába, az Amerikai Egyesült Államokba és Svédországba is. Ezek díszbográcsok, tálalóbográcsok, illetve nagybográ­csok voltak. Egyszer a kollégám csa­ládja 40 db díszbográccsal utazott Amerikába. Több mint tíz éve folya­matosan foglalkozom bográcskészí­téssel. Vásározni, piacozni nem já­rok, de nincs is időm rá. Hárommű­szakos munkarendben dolgozom a munkahelyemen, mellette a családi ház körüli teendőket is el kell látnom. Ismeretség útján is van bőven mun­kám. Egy időben a Kézműves Kama­rával jártam kézműves bemutatókra. Vittem az üllőket, és ott dolgoztam. Az embereknek nagyon tetszett, ahogy csen­gett a kalapács, és szemük előtt alakítot­tam az anyagot.- Milyen terveid vannak?- Én magam szere­tek egyedül dolgozni, de nagyon örülnék, ha ezt a mesterséget tovább tudnám adni. Remélem, lesz majd olyan szakmailag hozzáértő fia­tal, aki szívesen foglalkozna rézbog­rácsok, réztárgyak készítésével.- Addig is sok sikert kívánok a munkádhoz, és gratulálok az orszá­gos kiállításon való szereplésedhez!-Lovásziné Anna-

Next

/
Thumbnails
Contents