Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2005-07-01 / 7. szám
4. oldal ATOMERŐMŰ 2005. július Elégedett vagy az expedíció munkájával? — A tudományos expedíció vizsgálati eredményeinek kiértékelése még zajlik, a részletes szakmai beszámolókra ez év december legelején a IV. Nukleáris Technikai Szimpózium keretében fogunk sort keríteni. Azt azonban már most is el lehet mondani, hogy nagyon érdekes és roppant hasznos volt az expedíció. Jómagam Kínától az Egyesül Államokig nagyon sok helyen jártam már különböző szakmai rendezvényeken, de ilyen izgalmas és intenzív külföldi munkában még nem volt részem. Nagyon jó érzés volt látni, hogy a 33 fős expedíció minden tagja lelkesen és szakszerűen, nagy erőbedobással végezte a munkáját az egyhetes út alatt, és olyan sok hasznos és érdekes mérési eredménnyel sikerült hazatérnünk, amire előzőleg nem is számítottunk. Mi voltunk az 51. nemzet, amely tudományos delegációval járt Csemobilban. A bennünket fogadó ukrán kollégáktól tudom, hogy ilyen intenzív, céltudatos és hatékony munkát még egyetlen csernobili expedíció sem végzett, még akkor sem, amikor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szervezésében a környezet- és sugárvédelemmel foglalkozó professzionális szakemberekből állt a teljes csoport. Kinek és minek köszönhető az expedíció sikere? Véleményem szerint a kollégák lelkesedésén túl annak tulajdonítható ez a magas hatékonyság, hogy a munkát csoportokra osztottuk: külön csoport foglalkozott a résztvevők személyi dozimetriájával, a terepi mintagyűjtéssel, az ökológiai hatásfelméréssel, a környezeti dózisteljesítmény mérésével, helyszíni gamma-spektrometriai mérésekkel, a szarkofág és az erőmű állapotának értékelésével, valamint a munka jegyzőkönyvi, fényképes és filmes dokumentálásával. A csoportokat dr. Apáthy István, dr. Vajda Nóra, Tarján Sándor, dr. Sági László, dr. Zombori Péter, Hadnagy Lajos, dr. Aszódi Attila irányította. Az út sikere nagyban köszönhető a szervezőknek, akik sokat dolgoztak azért, hogy ezzel a nagy létszámú csapattal és a sok műszerrel együtt el tudjunk utazni Csemobilba. Mindenképpen meg kell említenem a meghatározó szervezők nevét: Treszl Gábor, Yamaji Bogdán, Silye Judit, dr. Sági László és dr. Pázmándi Tamás. Az út során a számos mintavétel, sok értékes szakmai információ és jegyzet mellett több mint hatezer darab jó minőségű fénykép és közel 12 órányi filmanyag készült. Ezeket szakmai és oktatási feladataink során nagyon jól fogjuk tudni hasznosítani. Személy szerint nagyon örülök annak hogy egy ilyen lelkes és profi csapat élén Csemobilban járhattam. Nekem is - mint talán minden résztvevőnek - életem egyik meghatározó élménye volt ez az út. így talán még hitelesebben fogom tudni tanítani a jövő mémökgenerációinak hogy már egy atomerőmű tervezésétől kezdődően az üzemeltetésen át a hulladék elhelyezéséig mindig a biztonság és a környezet megóvása legyen az elsődleges szempont.-Beregnyei- -Hadnagy-A nyomott vizes reaktorok (így a paksiak is) nem rendelkeznek a fenti hátrányos tulajdonságokkal: a paksi reaktorokban nincs grafit, alapkövetelmény, hogy abban öngeijesztő folyamatok ne tudjanak kialakulni (az ún. negatív visszacsatolás belső biztonságot ad a nyomott vizes reaktoroknak). Ha nincs grafit, nyilvánvalóan grafittűz sem tud kiütni. Ezen túl a paksi és a nyugati nyomott vizes reaktorokon a hasadóanyagot tartalmazó aktív zónát egy nagy nyomásra méretezett reaktortartály veszi körül, és a blokkok primer körét megfelelően méretezett hermetikus védőépületben helyezték el. így tulajdonképpen két lül 20 km-re délre található az erőműtől, és kisebb mértékű szennyeződés érte a baleset után - a dózisteljesítmény ugyanakkora volt (100 nSv/h, azaz 100 nanoszívert-per-óra), mint Budapesten az elinduláskor. A reaktorbaleset hatása az erőmű 30 km-es környezetében jól mérhető, de a legtöbb helyen csak olyan mértékű, ami mellett a területen - sugárvédelmi ellenőrzéssel - nyugodtan lehet dolgozni. Magában az atomerőműben magasabb volt a dózisintenzitás, mint amit a magyar nukleáris létesítményekben megszoktunk, de azokon a helyeken, ahol mi jártunk, nem lépte túl a megengedett értékeket. zási szint negatív hatással lehetne a távolabbi környezetre, például hazánkra. Milyen a szarkofág állapota, és milyen tervei vannak az ukrán államnak?-Az utóbbi időben mind a sajtóban, mind pedig szakmai körökben sokat lehet hallani a 4. blokk fölé felépített szarkofág állapotával kapcsolatos problémákról. Tudnunk kell, hogy 1986-ban a baleset során nagyon mostoha körülmények között igen gyorsan kellett felépítem a szarkofágot, és nem volt, nem lehetett cél egy hermetikus védőépület elkészítése. Szakmai körökben köztudott, hogy az évszakok során jelentkező nagy hőmérsékletazonos a környezeti hőmérséklettel, és a rövid felezési idejű, illékony izotópok is elfogytak már. Az erőmű másik három blokkját is leállították azóta. így olyan jellegű esemény, ami hatásait tekintve megközelítené az 1986-ost, ma már nem lehetséges Csemobilban. Az ukrán állam külföldi segítséget kért - elsősorban a legfejlettebb ipari államoktól -, és egy erre a célra létrehozott pénzügyi alapba összegyűjtött annyi pénzt, amiből elkezdhető egy új, hermetikus védőépület építése a meglévő fölé. Az ehhez szükséges műszaki tervek kidolgozása a jövő évben indulhat meg. Tudományos expedíció járt Csemobilban 2005. május 28. és június 4. között, ahol 1986-ban súlyos reaktorbalerset történt. Az expedíció vezetője dr. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója volt. Őt kérdeztük az expedíció munkája, tapasztalatai felől. Ki szervezte és mi volt a célja az expedíciónak?-Az expedíciót a Magyar Nukleáris Társaság (MNT), és annak fiatal szakcsoportja, a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért (FINE) szervezte. Az útnak több célja is volt. Saját, közvetlen tapasztalatokat akartunk szerezni a csernobili atomerőmű és környezetének jelenlegi állapotával, valamint a környezet szennyezettségével, és a dózisviszonyokkal kapcsolatban. Információkat akartunk gyűjteni a 2000-ben végleg leállított erőmű és a 4. blokk köré épített szarkofág állapotáról. A különleges helyszín rendkívül jó lehetőséget teremtett arra, hogy fiatal nukleáris szakembereket továbbképezzünk a terepi mérések szennyezett helyszínen történő végrehajtásával kapcsolatban. Az előbb említetteken túl hiteles méréseket, fénykép és videóanyagokat akartunk készíteni a kinti helyzetről, a vizsgálatainkról és a terepi mérések megvalósításáról. Az expedíció tagjai között voltak profi fotósok és egy televíziós stáb is, így nagyon gazdag fénykép- és videoanyag áll rendelkezésünkre az útról. Ezeket fel fogjuk használni a tudományos közleményekben, valamint ismeretterjesztő cikkek, filmek készítése során. Mi a helyzet a csernobili reaktorokkal?- Sokan tudják, de talán érdemes megemlíteni, hogy a csernobili atomerőműben alkalmazott ún. RBMK- reaktortípus felépítését és működését tekintve alapvetően különbözik a Pakson vagy éppen Nyugat-Európában alkalmazott nyomottvizes reaktortípustól. A csernobili típus meghatározó eleme az a hatalmas méretű, mintegy 800 köbméteres grafittömb, amelyben csatornákon belül fémcsövekben helyezkednek el az üzemanyag-kazetták. A reaktor hűtővize ezekben a fémcsövekben áramlik. A grafit (neutronlassító) és a hűtővíz együttes jelenléte a csernobili reaktorban több hátránnyal is járt: 1. A reaktor bizonyos üzemállapotokban nem volt stabil, abban öngerjesztő folyamatok indulhattak be. Ez a tulajdonsága vezetett az 1986-os balesetben az első robbanáshoz, a gőzrobbanáshoz. 2. A nagyméretű grafittömböt nem vették körül nagy nyomásra méretezett reaktortartállyal, és a reaktort nem vette körül megfelelően méretezett hermetikus védőépület sem, így a robbanás hatására a reaktor üzemanyagából kikerülő radioaktív szenynyeződés közvetlenül a környezetbe áramolhatott. 3. A grafit és a víz együttes jelenléte további veszéllyel jár: amikor víz áramlik a forró grafitra, az úgynevezett „városi gáz reakció” játszódik le, amelyben hidrogén és szén-monoxid keletkezik. Ez a levegő oxigénjével robbanógázt képez, ami Csemobilban a második robbanást okozta. 4. A grafit a robbanások hatására meggyulladt, ami a csernobili 4. reaktorban tíz napig magas hőmérsékletű grafittűzhöz vezetett, és jelentősen növelte a környezetbe kikerülő radioaktivitás mértékét. mérnöki gáttal több van a nyomott vizes reaktorokban, a környezetük így sokkal nagyobb biztonságban van, mint a csernobili blokktipus esetében. A fentiek ismeretében azt kell mondanunk: megnyugtató, hogy mára az összes csernobili blokkot leállították, hiszen azok sosem tudtak olyan biztonsági színvonalat elérni, mint amit mi Magyarországon vagy Nyugat-Európában elfogadunk. (Az utolsóként leállított csernobili 3. blokk 2000. december 15- én fejezte be működését.) Litvániában egy, Oroszországban pedig három telephelyen működnek még RBMK típusú reaktorok. A csernobili balesetet követően ezeken jelentős biztonságnövelő programokat hajtottak végre, de a felépítésük és az előbb említett konstrukciós hiányosságok miatt ezek a blokkok továbbra is alacsonyabb biztonsági színvonalúak, mint amilyennel például a paksi blokkok jellemezhetőek. Milyenek a sugárzási viszonyok az atomerőműben és környékén?- Az út előkészítése és lebonyolítása során végig szem előtt tartottuk, hogy a résztvevők külső és belső dózisterhelését pontosan ellenőrizni lehessen. Ennek érdekében az út előtt és után minden résztvevő ún. egésztestszámláláson esett át (az esetleges belső terhelés ellenőrzésére), és a külső dozimetriai viszonyok folyamatos követésére nagyszámú műszer állt az expedíció tagjainak rendelkezésére. A mérések alapján megállapítható, hogy a lezárt zónában eltöltött napok során az expedíció tagjait összesen kb. akkora többletdózis érte, mint amekkora egy 10 órás repülőút vagy egy mellkasröntgen-átvilágítás szokásos dózisa. A környezeti dózisintenzitás a különböző területek szennyezettségének függvényében természetesen jelentős eltéréseket mutatott az erőmű környékén. Csernobil városban - ami körülbeA sugárzási viszonyok szempontjából kétségtelenül az ún. Vörös-erdő és Pripjaty városa volt a legérdekesebb. Az 1986-os robbanásékor a legnagyobb szennyeződés a közeli Vöröserdőt érte (ez 2-4 km-re, nyugatra található a 4. blokktól, ebbe az irányba haladt a baleset utáni fő kibocsátás csóvája). Ott a baleset után 1986-ban egyórányi erdei séta elég lett volna a halálos dózishoz. A helyreállítási munkák során ezen a területen friss, tiszta talajt hordtak a szennyezett fölé, a kipusztult növényzet helyén pedig mára minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ezt az is mutatja, hogy a növényzet ép, minden él és virul, és az állatok — tekintve, hogy kevés ember jár arra - zavartalanabb életet élnek, mint más, ember által intenzíven használt helyen. Ezen a részen csak a sugárveszélyt jelző táblák és a műszerek mutatják, hogy magasabb a dózisintenzitás, mint a máshol megszokott, egyéb jelek erre nem utalnak. Ezen a területen védőruhában dolgoztunk, hogy elkerüljük a ruházatunk vagy a testfelületünk esetleges szennyeződését. Sok értékes mintát sikerült gyűjtenünk, és itt mértük a legmagasabb dózisteljesítményt is: 50 mikroszívertper-óra értéket. Ez az itthon megszokott háttérsugárzás intenzitásának az 500-szorosa. Munkavégzés céljából egy ilyen szennyezettségű helyen - természetesen a megfelelő sugárvédelmi rendszabályok betartásával - lehet tartózkodni, de ezeken a területeken a lezárás fenntartása hosszú távon is indokolt. A félreértések elkerülése érdekében ki kell emelni: ez a viszonylag magas sugárzási szint az erőmű körül régóta fennáll, nem valami új esemény eredménye, és az ottani környezet jól tolerálja ezeket az értékeket. Nyilvánvaló az is, hogy már néhány kilométerre a szennyezett területtől a normális, itthon is megszokott dózisszintek mérhetők, attól tehát semmiképpen nem kell tartani, hogy egy ottani, magasabb sugárváltozások okozta dilatáció (hőtágulás) elviselése érdekében a szarkofág tetején és oldalfalain mindig is voltak rések. Ezenkívül a belső és külső hatások (hőmérséklet-változás, sugárzás) következtében a beton állapota is romlott a szarkofág közel két évtizedes fennállása alatt. A nemrégiben elvégzett biztonsági elemzések azt mutatják, hogy egy nagyobb földrengés vagy külső behatás következtében a szarkofág fala esetleg megsérülhetne, vagy a szarkofágon belül egyes betonelemek elmozdulhatnának. Ebben az esetben egyetlen veszélyforrással kellene számolni: az épületen belüli, radioaktivitást tartalmazó nehézporok felkeveredhetnének és kijuthatnának a szabadba. Ezt megakadályozandó az ukrán szakértők 2004-ben egy speciális befecskendező-rendszert építettek be, amelyen keresztül időnként műanyagoldatot szórnak a szarkofágon belülre, hogy a port megkössék. A biztonsági elemzések szerint az épület sérülése esetén a bent lévő porok nem juthatnának az erőmű körüli 30 km-es zónán túl, így ez Magyarországot nem veszélyeztetné. Érdemes megjegyezni, hogy az 1986-os csernobili baleset idején a balesetet szenvedett 4. reaktor működött, így az üzemanyagában nagy mennyiségben voltak rövid élettartamú, illékony radioaktív izotópok. A balesetet követően nagyon magas hőmérséklet - helyenként közel 6000 °C - alakult ki a sérült reaktorban, és több napig égett a reaktorban lévő grafit is, melynek hatására a kiszabadult aktivitás nagy légköri magasságokba juthatott fel. így volt lehetséges, hogy a szennyezés egy része Európa távolabbi helyeire is elkerült. Ma, 19 évvel a baleset után a 4. reaktorban uralkodó hőmérséklet gyakorlatilag Csemobilban ebédeltünk
