Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2005-05-01 / 5. szám

2005. május ATOMERŐMŰ 11. oldal Látogatóban Bán Istvánnénál A PA Rt. nyugdíjas titkárnőjénél Bán Istvánná Juditka 1976. októ­ber 1-vel 45. belépőként nyert fel­vételt a Paksi Atomerőmű Válla­lathoz titkárnői beosztásba. Ked­vességéért, segítőkészségéért, szor­galmas munkavégzéséért vezetői és kollégái tisztelték és szerették. Legyen az fiatal vagy idősebb kol­léga, mindig számíthatott a fiata­los mozgású Juditkára. Nem sze­rette, ha „nénizték”. A fiatalok kö­zött ő is fiatalnak érezte magát. Szakmailag felkészült munkatárs volt, a mindenkori vezetőjét mun­kájában segíteni tudta. Vállalaton belül közvetlenségével igen nép­szerű kolléga volt. 1990. december 30-val elment nyugdíjba. Fő indo­ka az volt, hogy idős, beteg édes­anyja folyamatos gondoskodást, ápolást igényelt. Juditkát paksi otthonában kerestem fel, hogy be­szélgessünk a régmúlt erőműves évekről, emlékekről.- Kedves Juditka, hogy érzi ma­gát, mivel tölti napjait?- Köszönöm az érdeklődést. Saj­nos a hetedik X után már a bajok fel­sorolása hosszúra nyúlna. Az elmúlt 10 évben három komoly műtéten es­tem át. A legnagyobb baj az, hogy je­lentősen megromlott a látásom. Az olvasásról, a keresztrejtvényfejtésről, valamint a kézimunkázásról - amely oly sok örömöt okozott nekem - le kell mondanom. Az erőműves újsá­got - amit mindig nagy érdeklődéssel olvastam - a felnőtt fi­am szokta felolvasni. Elmondottak alapján minden kedves volt munkatársamtól és is­merősömtől elnézést kérek, ha az utcán egy­más mellett elmegyünk, és nem köszönök. Ha rám köszönnek, termé­szetesen visszaköszö­nök, ha sokszor nem is ismerem meg az illetőt a hangjáról.- Hogyan került a Paksi Atomerőmű Vállalathoz?- A Százhalombattai Olajfinomí­tóban dolgoztunk a férjemmel együtt. A párom a vízmű üzemben volt üzemvezető, én titkárnőként dolgoztam. Híradásokból értesül­tünk, hogy az épülő paksi atomerő­műhöz szakembereket keresnek. Eb­ben az időben jó ismerősünk, a kámőnek. Ezt az időszakot szokták „hőskorszaknak” nevezni. Sok nagy­szerű emberrel ismerkedtem meg ezekben az években. 1979-ben nagy személyi változások történtek az atomerőmű életében, egyidejűleg Paks várossá válásával. Pónya József vezérigazgatói kineve­zése, helyettese, Balo­­gi Jenő műszaki vezér­igazgató-helyettesi be­osztásba került. Én maradtam a régi helye­men. Az új főnököm Simon Péter főosztály­­vezető lett. Később üzemviteli igazgatói megbízatást kapott. Vele dolgoztam végig, nyugdíjba vonuláso­mig. Szerencsés em­bernek tartom maga­mat. Azt csináltam egész életemben, amit szerettem. Nagyon sokat tanul­tam. Nagyon jól éreztem magam a munkahelyemen. Sohasem néztük, hogy mikor telik le a munkaidő. Ad­dig dolgoztunk, ameddig a munkát elvégeztük. Dolgos évtizedek alatt ars poétikám Arany János Domon­kos napra c. verséből idézve: „Leg­Dächert házaspár is készült Paksra. Rövid időn belül döntöttünk, irány Paks. Felvétel után 1 évig Budapes­ten a Nehézipari Minisztérium PAV Kormánybizottságán, Szabó Benja­min titkárságán dolgoztam. Egy év után kerültem le Paksra. Első főnö­köm Balogi Jenő akkori üzemviteli főosztályvezető mellé kerültem tit­nagyobb cél pedig itt e földi létben, ember lenni mindig, minden körül­ményben”. Egyszer mindennek vége! Elmen­tem nyugdíjba, lezárult az életemben egy fejezet. Nem tartottam nyugdí­jas-búcsúztatót. Nem szeretek bú­csúzni. Nehéz szívvel jöttem el az erőműből. Az utolsó munkanapo­mon annyi virágot kaptam, hogy csak személygépkocsival tudtam ha­zavinni. Sok szép emléket őrzök a szívemben. Hiánytalanul nem tud­nám felsorolni azokat a személyeket, akik közel álltak a szívemhez. Még­is kivételt teszek. Nyugdíjba vonulá­somkor Szabó Benjámintól - az első PAV-os főnökömtől - levélben elkö­szöntem. Megköszöntem, hogy vele együtt dolgozhattam. Szinte posta­­fordultával megérkezett a kézzel írott válaszlevele. A levélben irt so­rok könnyet csaltak a szemembe, boldogságot jelentett számomra minden mondata. Levelét megőrzőm életem végéig a többi emlékemmel együtt. Szintén nagy öröm volt idén január 20-án, hosszú évek után talál­kozni Szabó Benjáminnál az „Atom­korkép” című könyvének dedikálá­sakor, pár kedves szóval, személyre szóló bejegyzésével.- Nyugdíjasként járt-e az erőmű­ben?- Nem jártam. Mint mondottam, egy korszak lezárult az életemben.- Milyen erőműves kedvezményt vesz igénybe?- Minden elismerést megérdemel, hogy a nyugdíjasok jelentős kedvez­ményben részesülhetnek. Magam ré­széről a lehetőséggel nem élek. Min­dennap főzök magamnak és felnőtt fiamnak. Busszal nem közlekedem. Nyaralásom abból áll, hogy nyáron 1-2 hétre meglátogatom a Balaton­­füzfön élő barátnőmet.- Meséljen a családjáról!- 10 éve egyedül élek Pakson, egy társasházban. Felnőtt fiam - aki PA Rt.-os - pár hónapja lakást vásárolt itt helyben. Közel lakunk egymás­hoz. Mindennap több órát vagyunk együtt.- Köszönöm a beszélgetést. Továb­bi jó egészséget, örömöt és boldog- \ ságot kívánok!- Köszönöm a látogatást, és ez­úton kívánok még az aktív volt kol­légáimnak és az új, nem ismert kol­légáknak sok sikert a munkájukban és a magánéletükben! -Majoros-MEI-találkozó A Moszkvai Energetikai Egyetem - orosz elnevezése után csak MEI - 2005-ben ünnepelte fennállásának 75. évét. Az utóbbi több mint 50 év­ben sok ezer külföldi diák is végzett ott, köztük mintegy 340 magyar. Az ő találkozójukra került sor április 23-án, délután a budapesti Orosz Kulturális Központban. A találkozó kibővített volt, hiszen a magyar vagy ma Magyarországon élő egykori MEI-s diákok, feleségek, férjek is eljöttek. Mint az adatgyűjtéskor kide­rült, az egész országban, szinte az egész világon megtalálhatók és elismert szak­emberek az Alma Mater végzettjei. Saj­nos néhányan már nincsenek az élők so­rában, és sokak hollétéről nem tudni. A „MEI-sek” ismerősek Pakson is, ahol nagyrészt az atomerőműben mint­egy negyvenen dolgoznak. Talál­kozni lehet velük a szélesebb nukle­áris iparban: ható­ságnál, kutató- és tervezőintézetek­ben. Hazai képzés híján a jó elméleti alapokkal rendel­kező, oroszul be­szélő, főleg hőfi­­zikus-mémökök nagy segítséget nyújtottak a léte­sítés, üzembe helyezés idején. Az első öt ügyeletes mérnökből négy MEI-s volt. Mint üzemeltető, vezető, elemző, biztonsági mérnök vagy szakértő, a MEI-sek ma is velünk dolgoznak. A nagy lelkesedéssel és korszerű in­formatikai eszközökkel létrehozott ta­lálkozó végül a szervezők által nem is remélt érdeklődést hozott: a családtag­okkal együtt 155-en voltak kíváncsiak az egykori diáktársakra, a programok­ra és nem utolsó sorban az orosz kony­ha jellegzetes ételeire. Ezért nem meg­lepő, hogy már a Kakuk Ilona és Ko­csis Jelena által végzett regisztráció alatt rengeteg társalgó csoport alakult, és a pohár ital után nagy tempóban fo­gyott a pirozsok, a vinyegret és más saláta, valamint a szibériai eredetű hú­sos derelye, a pilményi. A találkozót a kulturális központ igazgatója, Valerij Platonov nyitotta meg, aki felhívta a figyelmet a diákkö­ri személyes kapcsolatok jelentőségére és a most kezdődő orosz-magyar kul­turális év programjaira. Platonov úrnak és munkatársainak sokat köszönhettek az egybegyűltek, hiszen - mint koráb­ban - ez alkalommal is szívesen támo­gatta a rendezvényt, és bocsátotta ren­delkezésre a központ épületét. Kovács György rövid beszédében elégedettségét fejezte ki, hogy sike­rült és talán a jövőben is sikerül - esetleg szervezett keretek között - fenntartani az egykori MEI-sek kap­csolatát. Megemlékezett az eltávozot­takról, valamint az állami ösztöndíjjal 1957-ben elsőként végzett Poós Ist­ván és 1996-ban utolsó Mátyus Csa­ba „bátorságáról”. Összefoglalta a 2003-as moszkvai MEI-találkozó és országos fórum főbb eseményeit, eredményeit, valamint áttekintette a délutáni program lehetőségeit. Nagy siker volt az Agárdi Ferenc által a 2003-as fórumról bemutatott film és a rendelkezésre álló egyetemi fényképekből kivetített, stílusos orosz zenével aláfestett képsorozat. Termé­szetesen mindenkinek a legnagyobb öröm az volt, amikor elbeszélgethetett a rég nem látott évfolyamtárssai, ba­ráttal, vagy a csak névről ismert, de megismerni vágyott MEI-társsal. Jó volt látni, ahogy azok, akik évek óta nem találkoztak, hogyan ontották magukból a kérdéseket, itták egymás szavát. Volt, aki Belgiumból, más Csehországból jött el csak a találkozó kedvéért. Voltak, akik előtte nem is tudták, hogy csak néhány tíz kilomé­terre laknak egymástól. Mások - kol­légák lévén - azt élvezték, hogy a na­pi munkán túl lehetőség van a szemé­lyes élmények, gondolatok megbe­szélésére is. Fogyott a pilményi, a sa­láták, de nem fogytak az egykori anekdoták, a megosztható élmények, az elmesélhető történetek, a közös barátokról szóló információk. Csak a késő este türelmetlen sötétje vetett véget a baráti együttlétnek. Többé vagy kevésbé, mindenki megváltozott. Mégis mindenki ugyan­az maradt, aki volt: „fiatal” diák, a re­ményeit, a vágyait valóra váltam kívá­nó egyetemista - egyszerű MEI-s.-Hadnagy Lajos-A kockázatérzékelés pszichológiai megközelítése Czakó János (1949-2005) 2005. április 20- án hosszan tartó, súlyos betegségben paksi otthonában elhunyt Czakó János, a PA Rt. Reaktor Osztály nyugdíjas dolgo­zója. Szerető felnőtt lánya hosszú időn keresztül gondozta, ápolta so­kat szenvedő édesapját. Czakó János 1979. április 2-án nyert felvételt a Paksi Atomerőmű Vállalathoz, kezdetben gépészi be­osztásba, majd nyugdíjba vonulásáig szolgálatvezetőként dolgozott. Kivá­ló szakemberként irányította, vezette kollégáit Emberszerető, segítőkész kollégát veszítettünk el személyé­ben. 2002. december 30-án nyugdíj­ba ment. Hamar jelentkező betegsé­ge nem engedte, hogy nyugodt pihe­néssel teljenek hátralévő évei. 2005. április 29-én Pakson, a Fe­hérvár úti temetőben vettek végső búcsút Czakó Jánostól. Gyászolja őt volt felesége: Jutka, szerető gyerme­kei: Edit és Tamás, özvegy édesany­ja, bátyja: László, munkatársai, kollégái és ismerősök. János, emlékedet megőrizzük örökre! Nyugodjál békében! -mj.­Korábbi cikkemben a kockázat ob­jektív, minden racionálisan gondol­kodó ember által elfogadott nézetét ismertettem. Utaltam arra, hogy a kockázatérzékelésünk több kompo­­nensű, és nemcsak a mérés az egye­düli vonatkoztatási rendszer. Az ember képes akár irracionális mó­don is vonatkoztatási rendszert vál­tani. Ez viszont felelős a kockázat­érzékelésünkért, amitől a döntése­ink közvetett módon függnek. Ezt vizsgálom rövid cikkemben. A pszichológiai keresztmetszet, az ember szubjektív ítéletalkotásának ha­tását árazza be a jövőbeli várakozások­ba. Ez a felfogás nemcsak a nemkívá­natos hatáshoz rendelt valószínűségek értékeit tekinti szubjektívnek, hanem a hatások és valószínűségeik módját is. Ebben a megközelítésben feloldódik a különféle hatások negatív/pozitív kö­vetkezményeinek valószínűségei alap­ján számított jövőbeli várható érték, ehelyett a szubjektiven elvárt kockázat holisztikus fogalmát hasznosítja. Egyfelől az ember képes arra, hogy különféle rendelkezésre álló adatokból, számszerűsített és nem számszerűsített információkból a va­lószínűségekre vonatkozó következ­tetéseket vonjon le. Másfelől a koc­kázatos tevékenységek, helyzetek kontextuális sajátosságai befolyásol­ják a kockázat észlelését. Az eddigi kutatások kimutatták, hogy a statisz­tikai adatok szemmel láthatóan nem játszanak döntő szerepet a döntésho­zók ítéletalkotásában. A kutatás egyik hipotézise az volt, hogy a döntéshozók kevés információ alapján alkotnak ítéletet, az ítéletal­kotásban a puha, nem számszerűsít­hető információk döntő szerepet ját­szanak. A döntéshozó személy a konkrét problémától hierarchiában és tudásban is „távol” van. A konkrét probléma bonyolultságát, tudásigé­nyét és megítélését tekintve laikus. Számára nem állnak rendelkezésre mindazok az információk, amelyek egy szakember számára természete­sek. A statisztikai adatokból szemé­lyes tapasztalat híján nem képes kiol­vasni az üzeneteket. Az esetek több­ségében nem is fontosnak, mivel ele­ve keveset tud arról, amire a statiszti­kai adatok vonatkoznak. Végül a koc­kázatok egy része nem észlelhető ér­zékszervek útján. Számukra nem evi­dens, hogy a döntéseik statisztikai adatok bázisára támaszkodjon. Sok­kal jobban számítanak az elképzelé­seik, hiedelmeik. Döntő az egyéni ér­tékítélet, a szubjektivitás szerepe. ítéleteikben többféle szempont ke­veredik. Nagy szerepet tulajdonítanak a minőségi jegyeknek (mennyire is­mert a kockázat, kömyezetkockázat megítélése, tapasztalat a kockázatra nézve). Ennek következtében ítélete­ik és cselekedetük sokszor inkonzisz­tens. Tipikus példája az utóbbinak, hogy sokan elítélik az atomerőműve­ket mint veszélyforrást, de minden to­vábbi nélkül kiöntik az elhasznált fá­radt olajt, vagy fogyasztanak egész­ségtelen ételeket. Holott tudatában vannak mindkét esetben a szennye­zésnek és az egészségrombolásnak. Belátható, hogy mivel nincsen egy időtől és kontextustól független, elfoga­dott kockázati szint - mert a kockázat értékelése dinamikus, egyes dolgok ki­emelkednek, mások feloldódnak, és mindez a feltételezések, percepciók, hi­edelmek és értékek vegykonyhájában -, ezért nem lehetséges az sem, hogy abszolút megalapozott ítéletet alkosson az ítéletalkotó. Még akkor sem képes erre, ha történetesen minden informáci­óval rendelkezne. A döntések alapját az ítéletek adják. Mivel nincs abszolút jó ítélet, ezért abszolút jó döntés sincs. Va­gyis a döntéseket nem lehet kiszakítani abból a környezetből, a köztük fennálló kontextusból, és függetleníteni a dön­téshozó attitűdjétől, tudásától és hiedel­meitől, és így vizsgálni. Amíg a szakértők (itt szakembe­rek) kockázatokra vonatkozó ítéletei korrelálnak a statisztikai adatokkal, addig a laikusokat (itt döntéshozók) más tényezők jobban befolyásolnak. A döntéshozók kockázatokkal kap­csolatos nézeteit két szempont hatá­rozza meg. Az egyik, hogy mennyire ismert a kockázat. A másik, hogy mennyire félelmetes a kockázat. A ku­tatók megállapították, hogy azok a baleseti események, melyek jelzésér­téke magas (előrejelzés szerint továb­bi növekedés várható a meghibáso­dások, az elbocsátások terén stb.) sú­lyosabb megítélés alá esnek a döntés­hozóknál, mintha egy kis jelzésérték­kel bíró, nagy kárt okozó esemény bekövetkezését kellene becsülniük. A valószínűségi ítéletek, a jósló elő­rejelzések kialakításakor általában a bizonytalanságról való gondolkodás esetében, intelligens emberek is képe­sek irracionális viselkedésre. Azokat az ítéleteket, melyekben bonyolult íté­leteket egyszerűbbre vezetnek vissza, Tversky és Kahneman heurisztikának nevezte (1974). -Hauszmann János-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents