Atomerőmű, 2005 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
2005. október ATOMERŐMŰ 7. oldal Egészségközpont a főiskola épületében A Paksi Atomerőmű Rt. a társaságnál folyó egészségmegőrzési és - fejlesztési tevékenységek integrálása érdekében úgy döntött: létrehoz egy, a főiskola épületében helyet kapó egészségfejlesztő és -megőrző központot. E cél megvalósítása érdekében a BME Ergonómiai és Pszichológiai Tanszékének közreműködését kérte. A prof. dr. Antalovits Miklós tanszékvezető irányításával felállt csoport a Búza Katalin által vezetett humánpolitikai főosztállyal együttműködve kezdett dolgozni a terv végrehajtásán. A központ létesítésének gondolata a hatósági jogosító vizsgára kötelezett munkatársak tavaly elkezdett pszichológiai állapotfelmérése (PÁF) kapcsán merült fel. Hangsúlyosabbá vált ugyanis az az igény, hogy a részvénytársaságnál eddig is folyó különböző egészségmegőrzési és -fejlesztési tevékenységeket végzők együttműködése még szorosabbá váljék. A 2005. augusztus 31-én a látogatóközpontban megtartott fórumon részletesen tájékoztatták a megjelenteket a tavalyi felmérés eredményeiről, s arról, hogy az egészségközpontnak milyen célokat kell megvalósítania. Fontos, hogy ez a központ integráló, feladatokat, szolgáltatásokat koordináló helyszín is legyen egyben, amely az egész város érdekében dolgozik. Nyitott lesz tehát a PA Rt. egészségközpontja, s ez nem csupán a főiskola helyszínként való megjelenésében (nem kell belépő), hanem a szolgáltatások (pl. előadások, egyéni konzultációk, relaxációs technikák, mentálhigiéné, masszázs, táplálkozási tanácsadás, fogyi klub, gyógytorna, aerobik, alkohol- és drogmegelőzési programok) igénybevételénél is szerepet játszik. Hogy ezek a tevékenységek térítéskötelesek lesznek-e vagy sem, egyelőre nem eldöntött kérdés. Mindenesetre a feladat nagy és sürgető, hiszen a részvénytársaság dolgozóinak jelentős része a 40-54 év közötti korosztályhoz tartozik, és az ő munkaképességük fenntartása fokozott odafigyelést igényel mind önmaguk, mind a cég részéről. A központ létrehozását egy, valamennyi munkatárs számára elérhető kérdőíves felmérés is megelőzte. Az itt kapott igényeket beépítették a várhatóan október második felében már kapuit megnyitó egészségközpont feladatkörébe. Csuha Sándor, a személyzetfejlesztési csoport vezetője elmondta: egyelőre - a tervezett egészségfejlesztési tevékenységek mellett - csupán a hatósági jogosító vizsgára kötelezettek számára indított állapotfelméréseket végzik a főiskola 2. emeletén felépített centrumban, ám több praktikus érv szól amellett is, hogy a céghez belépő új dolgozók pszichológiai felmérését szintén ott végezzék el. Csuha Sándor kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a vállalat kiemelten számit civil szervezetek segítségére (Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége, Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, Jövő drogok nélkül Alapítvány stb.) éppúgy, mint a városi egészségügyi ellátással (gyógytorna, masszázs, diatetikus stb.) foglalkozó szakemberek együttműködésére. Szoros szakmai együttgondolkodásra van szükség továbbá a foglalkozásegészségüggyel és a balatonfüredi rekreációs központtal is. És még egy nagyon fontos információ: a paksi centrum valamennyi szolgáltatása közben az anonimitást messzemenőkig szem előtt tartja, a hozzá bizalommal fordulók személyes adatai természetesen orvosi titkot képeznek. -Vöröss Endre$ Paksi Atomerőmű Rt. Egészségközpontja 15 ÉVES A NUCNET A nukleáris hírügynökség alapításának 15. évfordulóját egy prágai nemzetközi szimpóziummal ünnepelte, amelyet 2005. szeptember 26-28. között rendeztek meg. A rendezvényen a világ nukleáris kommunikációjában részt vevő szakemberek és újságírók vettek részt. A Meet the Media szekció lehetőséget teremtett arra. hogy a meghívottak válaszokat kaphassanak a nukleáris kommunikációt érintő kérdéseikre, szélesebb rálátásuk legyen az atomenergia előnyeire, racionálisan felmérhessék annak szerepét, és figyelemmel kísérhessék az újdonságokat. A konferencián a részvevők megbeszélhették azon ötleteiket, hogyan mozdíthatnák elő hatékonyabban az információáramlást és milyen válságkommunikációs stratégiákat használhatnak. A szimpózium utolsó napján lehetőség volt a temelíni atomerőmű meglátogatására is. John Shepherd, a NucNet vezetője elmondta, hogy a szimpóziumot a nukleáris ipar számára döntő időpontban rendezték meg, amikor is a nukleáris energia ismét napirendre és a figyelem középpontjába került. A megújult érdeklődés segít eljuttatni a kommunikációs kulcsüzeneteket nemcsak az energiaszektoron belül, de a médiában, a politikai életben és a szélesebb közvélemény számára is. A NucNetszimpózium lehetőséget teremt az iparnak arra, hogy a nukleáris energia előnyeit és szerepét az energiamixben mindenki megismerhesse. -GUdvarhelyi barátaink paksi élményei A Paksi Öregfiúk Labdarúgócsapat több mint tíz éve szoros baráti kapcsolatot ápol a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanáraiból alapított focicsapattal, akik családtagjaikkal szeptember 7-11. között Pakson vendégeskedtek. Tizenegy éve itt találkozott Sipos József, a paksi és Deák Imre, az udvarhelyi csapat vezetője, majd az ezt követő páros években Erdélyben, a páratlan évszámú nyarakon pedig városunkban mérkőzik meg egymással a két gárda. Barátaink idei látogatásáról az udvarhelyiek krónikása által a búcsúvacsorán ismertetett, a humorban is bővelkedő történet rövidített változatát ajánlom olvasóink figyelmébe. A mérkőzést követő vacsorán a csapat nevében Tóth György és Sipos József átadták a paksiak ajándékait. Gyűjtést kezdeményeztünk az udvarhelyi árvízkárosultak megsegitésére. Erdélyi barátaink megígérték, a beérkezett adományokat a rászorulók számára továbbítják. -Sipos László-Hol vagytok székelyek? A magyarság 1100 esztendős Kárpátmedencei történelmében immár 11 esztendőt tölt ki a paksi és az udvarhelyi öregfiúk baráti kapcsolata, vagyis kerek egy százalékot, ami azonban minőségben több évszázaddal is felér. A mostani találkozást baljós esemény előzte meg, de mégis szerencsésen létrejött. Sajnos elmosta az árvíz a Deákpanzió drága borkészletét, amit kellő módon elsiratott a csapat. így előzetes „ taktikai megbeszélés " nélkül vágtunk neki az idei útnak. Érkezésünkkor bőségesen kárpótoltak minket vendéglátóink, ám hiába folyt belénk literszámra a tüzes paksi bor, e részecskegyorsító, maghasadást gerjesztő nedű, annyit nem tudtunk inni, hogy győzelemnek lássuk a magyar válogatott svédektől elszenvedett vereségét. Másnap reggel elkezdődött a magyarországi turnénk. Expedíciónk idegenvezetője Homyák László volt, aki lemezlovasként is közreműködött a jó hangulat fokozásában. Az udvarhelyi asszonyok más, eddig rejtett tehetségét is élvezhették Kiderült róla, hogy nagymesteri fokon ért a masszírozás művészetéhez. A Homyák-féle masszázsszalon előtt egymást lökdösve, hosszú sorban kígyóztak a mámoros ellazulásra vágyakozók Közben Sipos Jóska is akcióba lépett, fény derült rejtélyes táskája titkára. Sipi barátunk a hölgyeket úgy próbálta levenni a lábukról, hogy bemagyarázta nekik: az elővett fényképeken látható, szívtipró tekintetű macho pasi ő maga ifi korában. A táskában ott lapult azonban egy igazi csodaszer is: a paksiak és udvarhelyiek barátságát kialakító és megtartó elixir, amiből minden itteni találkozáskor belénk csepegtet egy adagot. Mert higgyék el, a mai viszonyok közepette még két magyar között is kész csoda az összetartozás érzése, hát még két, tekintélyes létszámú csoport között. De térjünk vissza kalandos utazásunkhoz. Hogy gyengítsék az udvarhelyi, vérbő öregfiúk energiatartalékait, a paksiak ravasz hadicselt eszeltek ki: elvittek minket a festői Zala megyébe, a Kárpát-medence legtöbb szúnyoggal rendelkező zónájába. A kiéheztetett szárnyas bestiáknak több liter vért sikerült lecsapolniuk belőlünk, míg rá nem jöttünk a leghatékonyabb védekezési módszerre: addig ittunk jogos önvédelemből, amíg a vérünket szívó kis, zümmögő dögök részegen le nem fordultak rólunk. Úgy berúgtak a szúnyogok is, hogy immár egymás vérét kezdték el szívni. Másnap többórás gyalogtúra következett a keszthelyi Festetics-kastélyban, ezt egy vízibicikli-parádé követte Balatonfüreden. Pakson közben ideális körülmények közepette készülhettek a vendéglátók. Hitveseik vigyázó tekintetétől kísérve konyhagőzben szaunázhattak. így nem csoda, hogy kipihenve futottak ki a pályára. A meccs ideiglenes eredménye 5:3 lett a javukra. Az udvarhelyiek azonban megóvták ezt, ők ugyanis úgy tudták, a nagy kapuk mellett álló kis kapukba kell a labdát rúgni, azokba pedig háromszor is betaláltak. Addig is, amíg az UEFA módosítja az eredményt: Hajrá Paks! Hajrá Udvarhely! Hajrá magyarok! Lejegyezte: Igazmondó Szakács István Péter krónikás mester Deák Imre csapatkapitány a paksiak jubileumi ajándéktárgyát mutatja fel Fotó: Lovas Tibor A gerjeni Kenessey Albert Általános Iskola hírei Megvan az Utravaló Megvan az Útravaló annak a tíz gerjeni diáknak, akik az elmúlt tanév végén - még mindannyian általános iskolásként -jelentkeztek az Útravaló - Út a középiskolába, illetve Út az érettségihez - programba. Osztályfőnökeik támogatásával sikeresen pályáztak, így az Oktatási Minisztérium Tempus Közalapítványától anyagi, mentoraiktól pedig pedagógiai segítséget kapnak tanulmányaik folytatásához. Táltosképzés az iskolában A Kenessey Albert Általános Iskolában a 2005/2006-os tanévtől kezdődően három csoportban művészeti oktatás folyik. A Táltos Tehetséggondozó Művészetoktatási Intézmény tagjaként 57 tanuló próbálhatja ki tehetségét a szinjátszás, a festészet és a kézműves tevékenységek területén. Egy csoportba 15-20 fő járhat, és minden tanulónak heti 4x45 perc elfoglaltságot jelent. A tananyag tanszakonként változó, főtantárgyakra és kötelező tantárgyakra bomlik. Mindkettőből a gyerekek érdemjegyet szereznek, melyekből félévkor és év végén bizonyitványt kapnak. A művészeti iskolához való csatlakozással a következő célok vezérelték a tanintézményt: olyan hasznos szabadidős tevékenységek biztosítása, amelyek közül a tanulók érdeklődésüknek megfelelően válogathatnak, a foglalkozások során képességeik, készségeik, kitartásuk fejlődik, és sikerélményekhez jutnak. A tanszakokat a jövő évtől egy zenei (furulya) csoporttal szeretnék bőviteni. Remélik, hogy tanulóik lelkesen és örömmel járnak a foglalkozásokra, és év végén egy nagyon szép kiállításon mutathatják be munkáikat a szülőknek. Öt éve történt A geijeni általános iskola a millenniumi évben, 2000. szeptember 16-án, a falunapon vette fel Kenessey Albert gerjeni születésű hajóskapitánynak, a magyar hajózás kiemelkedő egyéniségének nevét. -Máté Dénes-Indulhat a térségfejlesztés Bátaapáti körül Többhónapos előkészítő munka után szeptember 15-én megalakult a „Bátaapáti Térsége” Területfejlesztési Társulás. 26 környező település polgármestere küldte meg azt a képviselő-testületi határozatot, amely a községek társulási tagságát szentesíti. A társulás bejegyzett székhelye Bátaapáti. A települések vezető tisztségviselői az alakulóülésen egyhangú szavazással Mecseknádasd polgármesterét, dr. Wekler Ferencet választották meg elnöknek, az alelnök pedig Garay János, Mórágy első embere lett. A Felügyelő Bizottságot Szálka polgármestere, Pálfi János vezeti. A társulásban Tolna és Baranya megye egyaránt 13-13 településsel képviselteti magát, amelyek közigazgatási területét érinti a leendő bátaapáti tárolótól húzott 10 km-es sugarú kör. A társulás célja a társult településeket magában foglaló térség komplex fejlesztése, ennek érdekében az emberi, gazdasági és természeti erőforrások összefogása, hatékony és összehangolt felhasználása. A társulás hatékony működéséhez - az általában szokásos kistérségi társulások tevékenységén túl - némi paradigmaváltásra is szükség lesz. Itt elsősorban valóban a térség vagy térségrészek fejlesztését célozták meg, nem pedig az egyedi települési beruházásokat. Komoly figyelmet kell fordítaniuk az EU-pályázatokra, amelyeken keresztül segitséget kaphatnak például a több települést érintő csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítéséhez, informatikai hálózatok létrehozásához. Emellett természetesen továbbra is reflektorfényben maradnak a megyei, a regionális és az országos pályázati lehetőségek. A Paksi Atomerőmű Rt. ötszázmillió forintos pénzalapot hoz létre, amelyből a tervek szerint egy alapítványon keresztül tud majd indokolt esetben a társulásnak juttatni. Elsősorban a pályázati önrészek finanszírozása történhet az alapítvány segitségével, de nem kizárt olyan beruházások támogatása sem, amelyekre nincs pályázati lehetőség. Megkezdődött a társulás munkaszervezetének a felállítása, a tevékenység megindítása. Elsőként az érintet települések fejlesztési igényeit gyűjtik egybe, és igyekeznek ezek felhasználásával az átgondolt térségfejlesztés irányába indulni. ATOMERŐMŰ Kiadja a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság Felelős kiadó: Kovács József vezérigazgató Nyomdai előállítás: Séd Nyomda Kft., Szekszárd, 2005. október Felelős vezető: Katona Szilvia ügyvezető • Szerződésszám: 4500021612 Főszerkesztő: Beregnyei Miklós E-mail: beregnyei@npp.hu iQl Paksi Atomerőmű Rt. Főszerkesztő-helyettes: Lovászi Zoltánná. A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyulai János, Hadnagy Lajos, Majoros János, Medgyesy Ferenc, Sipos László, Wollner Pál Szerkesztőség címe: Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ, Paks, Pf. 71.7031, Telefon: 75/507-431, Telefax: 1/355-7280, Internet: www.npp.hu Tördelőszerkesztők: Kertai Edit, Dombi Viktória • Korrektor: Patyi Orsolya